Asszonysorsok. Megjelent regényeim blog változata

X/A
      Péter ezen a napon úgy döntött a barátja miatt, hogy a család nélkülük megy ki a fürdőbe. Füredi Lacinak nem volt tanácsos meleg vízben fürödni, vagy hosszabb ideig napon tartózkodni. Zsuzsi szokásból mondott nemet a fürdőre, ha Péter nem ment, maga is otthon maradt. Füredinének sem volt kedve Elviráék társaságához csatlakozni, így lemondott a fürdésről.
A család kiment a fürdőbe, s Brigi alig várta, hogy eltűnhessen. Rohant kiengesztelni Berényit, mivel nem tudott megszökni a tetőtérből előző éjszaka. A férfi a cukrászda teraszán üldögélt egy nagyobb társasággal. Brigi leült a közeli asztal mellé, fagylaltot rendelt, s sokáig várta, hogy a férfi észrevegye. Berényi láthatóan haragudott rá, csak nagy nehezen mozdult. Odament Brigi asztalához, hanyag mozdulattal levágta magát az egyik székre, s bántón mondta:
- Hülyének nézel, kicsi?! Nem tűröm, hogy bárki is felültessen!
- Nem mehettem… - mondta Brigi rimánkodón. Elmondta sietve az okát, s hozzátette keseregve - Legszörnyűbb az egészben, hogy eztán sem szökhetek meg. Végig itt maradnak a vendégek. Mi lesz velünk ? Hogy fogunk találkozni ?
Berényi összehúzott szemekkel hallgatta, mint akit a hír még inkább dühít, aztán nyersen felelt.
- Csomagolj, és lépj le! Felviszlek a pesti lakásomra. Ott nem találnak meg.
Brigi megijedt. A szökés gondolata megrémítette.
- Szökjek el veled ?!- kérdezte belesápadva.
- Most mi van ?! Beijedtél ?! Pakolsz, vagy nem ?!
- Ilyen hirtelen nem mehetek el....Adj egy kis időt. Valamit ki kell találnom, egy állást Pesten, vagy hasonlót, de így nem hagyhatom ott a családot.
Berényi közbevágott.
- Hagyd abba! Nincs kedvem lelki életet élni veled. Kapsz egy percet, hogy dönts: Pakolsz, vagy vége! - mondta, s az órájára nézett.
Brigi torkát sírás fojtogatta, s könyörögni kezdett.
- Dódikám, értsd meg, így nem mehetek el!
- Harminc másodperc!
- Szeretlek. Nagyon szeretlek téged. Veled szeretnék élni, de ezt nem tehetem meg. Szó nélkül nem léphetek le. A szüleimet nagyon megbántanám.
- Letelt az egy perc.  Na, mi lesz ?
Brigi lehajtotta fejét, s nagyon halkan felelt.
- Nem mehetek. Most nem.
Berényi ráébredt, hogy a lánnyal mégsem tehet azt, amit akar. Kedvét sem töltheti eztán. Ez bosszantotta legjobban, mert nem tűrte, hogy a nő fejezze be, bármilyen okból is. Ha valamelyik megpróbálta, az ráfizetett. A férjes asszonyok legjobban. A férjek tudomására hozta a szarvakat. Az asszony aztán megnézhette magát. Volt olyan is, aki nem várta meg, hanem gyógyszerrel megölte magát. Berényi elhatározta, hogy bosszút áll ezen a lányon is. Gondja lesz rá, hogy apja megtudja, lánya kinek volt a szeretője.
Felállt, s ridegen mondta :
- Akkor végeztünk egymással. Felejts el!
- Ne tedd ezt velem. Szeretlek!
- Ez a te problémád.
- Be akarod bizonyítani, hogy azoknak van igazuk, akik azt mondják rád, lelketlen vagy, gátlástalanul átgázolsz mások érzésein?! Nem akarom elhinni, hogy valóban ilyen vagy.
Berényi belevörösödött a haragba.
- Mit képzelsz magadról, hogy így beszélsz velem ?! Ki vagy te, mi ?! Egy büdös kis rongy vagy, semmi más! Sürgősen lépj ki az életemből, látni sem akarlak többet. Ha lassú a felfogásod, apáddal vakartatlak le magamról, megértetted ?!- mondta dühösen, s otthagyta.
Brigire rászakadt az égbolt. Bénultan ült, potyogtak a könnyei, nem törődött azzal, ki látja. Fájdalmában már biztos volt abban, hogy megátkozták, vagy eleve bánatra született. A pincér csak késve vitte a megrendelt fagylaltot, mikor elment Berényiék asztala mellett, a férfi utánaszólt, s dühös arccal mondott valamit. A pincér letette Brigi elé a rendelést, s fogai között morogta:
- Edd meg, és tűnj el! Többet nem akarlak itt látni, prostiknak kívül tágasabb!
Megalázták még jobban. Brigi felugrott, s szaladt. Talán a világból is kiszalad, ha nem fut bele Elviráékba a lépcsőn. A professzorral éppen fagylaltozni indultak. Elvira elkapta a félig önkívületben lévő lány karját, magával vonszolta a park néptelenebb részébe, s lenyomta egy padra. Brigi ráborult a pad támlájára zokogva. Elvira simogatta a kétségbeesett lány haját.
- Sírj, csak sírj! Most jót tesz... - mondta mély sóhajjal, aztán harciasan folytatta - Még jobb lett volna, ha a pofájába vágsz annak a csibésznek! Helyedben leszedtem volna a képéről a plezúrt.
Már megint tudott mindent. Titkon figyelte napok óta. Vívódott magában, beszéljen vele, ne beszéljen, végül úgy döntött, kivárja a fejleményeket. Brigi az évei szerint már nem volt kislány, huszonéves lánynak pedig aligha lehet előírni, hogy mit tegyen. Különösen Briginek. Az a fajta emberke volt, aki csak a maga kárán tanult, ha tanult egyáltalán. Mellette úgy gondolta, hogy Briginek magának kell megharcolnia az életét, senki sem szerezhet helyette tapasztalatokat. Közben fájt érte a szíve, s most áldotta a sorsot, hogy legjobbkor kívánta meg a fagylaltot.
- Meg akarok halni!…– sírta fel Brigi - Eldobott, megalázott, pedig én szerettem!…Miért vagyok ilyen szerencsétlen, jaj istenem, miért?!
- Dehogy vagy te szerencsétlen! – tiltakozott Elvira bosszús hangon– Csak buta vagy, édes gyerekem, és mindaddig balul ütnek ki a dolgaid, míg nem tanulsz a kudarcokból. Ha már tanultál, minden jóra fordul, bármi is történt most.
- Ha tudnád, megvetnél! - zokogta a lány
- Tudom, hogy mi történt veled. Vagy úgy gondolod, már olyan hülye vagyok, hogy nem tudom kitalálni, hol jártál és miért, mikor hajnalonként belopakodtál a házba hálóingbe, papucsod a kezedben. Azt gondoltam, ez a te dolgod. De fohászkodtam, hogy ne bánjon el veled úgy, mint amilyen gyalázatos a híre.
- Hiába fohászkodtál, mert kirúgott!
- Egy fenét! Úgy látszik, az Úristen mégis jóban van velem, mert meghallgatta a fohászom.
- Ezt nem értem...- mondta a lány a szemeit törölgetve. Úgy tűnt, jót tett neki a párbeszéd, csillapodott a keserűsége.
- Megérted, ha ráébredsz, hogy piszok szerencséd van, hogy most rúgott ki, és nem használt, gyötört évekig, hogy aztán megszabaduljon tőled néhány gyerekkel. Az volna az igazi tragédia, de megúsztad kisebb bánattal. Ha tanulsz belőle, még hasznodra is válhat.
- Tanultam belőle, de a szerencsét ne emlegesd. Én szerencsétlennek születtem. Többé senkinek sem hiszek. Soha többé!
Elvira begurult.
- Már megint butaságokat beszélsz, ahogy eddig sem tudtad értékelni a helyzeted. Isten megmentett az árvaságtól, kétszer is adott szülőket az életben. Kétszer kerültél igazi családba, de egyszer sem gondoltad végig, hogy ebben is piszok szerencséd volt. Ami pedig a másik marhaságot illeti. Nem mindegyik férfi gazember, csak át kell gondolnia az embernek alaposan a dolgait, mielőtt hanyatt vágódik az első kedves szóra.
Brigit már más nyugtalanította.
- Ha édesapáék megtudják, ha a fülükbe jut...- mondta újra kesergőn, s Elvira a szavába vágott.
- Akkor apád agyonüt bennünket is, azt az alávalót is, de legfőképpen megszakad a szívük, mert szeretnek téged, ahogy mindannyitokat. Ezért én sem bánom, ha köztünk maradnak a történtek. Te meg gondolkodj el rajtuk, mert épeszű ember nem veti magát a tudottan gazember karjaiba, édes kislányom!
Brigi már nem sírt, csak nézett maga elé könnyes tekintettel, s vacogni kezdett a nyári melegben. Elvira nem mondott többet, magához fogta a reszkető lányt, s hallgattak a padon ülve. Nem maradhattak így sokáig. A professzor kibukkant a bokrok mögül, három tölcséres fagylalt olvadozott a kezében, s örvendezőn kiáltotta:
- Csakhogy megvagytok! Hamar, hamar! Fogjatok hozzá, mielőtt elolvad az egész.
Elvira megszorította Brigi vállát, s már mosolygott.
- Fogjunk hozzá, ha már ilyen igyekvő lovagunk akadt!– mondta, és meleg pillantást vetett az aránytalanul vékony lábakon álló lovagra. Talán nem is azt látta benne, aki lett, hanem azt, aki volt, mert azt mondta, mikor átvette a fagylaltot – Köszönjük, férjecském!… Valamikori férjuram, no! Mielőtt még megbotránkoztatnánk valakit.
- Mondd csak, Elvirám, mondd! – örvendezett az öregúr – Nem érdekel, hogy néz rám miatta Terézke, majd hozzászokik idővel… Tudod-e kislány, hogy fogadott nagymamád mellé hamarosan kapsz egy új nagypapát is?! Elvirám, mondtad már a családodnak, hogy megyek utánad Révházára? Iván fiam meglepett bennünket, ott vállalt állást.
Brigi lassan ette a fagylaltot, tekintetén látszott, hogy gondolatai másfelé járnak, s Elvira felelt helyette.
- Hogy mondhattam volna, mikor csak egy órája tudom. Még én magam sem dolgoztam fel. Három-négy napja került szóba csupán, hogy Révházán jogtanácsost keres a Polgármesteri Hivatal. Amikor Tomi azt mondta, hogy nem érdekli a dolog, ügyvédként akar dolgozni, Iván eltűnt, most meg azt mondja, hogy elfogadta az állást, otthagyja miatta a minisztériumot. Ez alatt a néhány nap alatt elintézett mindent. De mi a csuda ütött bele hirtelen. Csak azt ne mondd nekem, hogy ennyire örül a találkozásunknak, hiszen két szó nem sok, velem még annyit sem beszélt.
- Márpedig miattunk tette! – állította az öreg Rétfalvi – Nem tudod még, hogy milyen fiam van nekem, de majd megtudod!
- Ha csakugyan miattunk tette, akkor elment az esze! – mérgelődött Elvira – Mintha nem találkozhattunk volna anélkül is. Megmondtam, hogy két szobám van, minden hónapban lejöhetsz pár napra. Csak nem te beszélted rá erre az őrültségre?! Ha megtudom, kitekerem a nyakad.
A professzor nem vette zokon, olyan rajongással nézett a mérgelődőre, mintha dicsérte volna, s elismerte restelkedőn.
- Nem beszéltem rá, de ami igaz, az igaz! Keseregtem egy kicsit előtte, mert nem leszünk fiatalabbak, az utazás meg egyre nehezebb lesz, én pedig mindennap látni akarlak, ha már ilyen szépen összehozott bennünket a sors újra!
Elvirát mintha hájjal kenegették volna, a morgása most is csak álca volt, így palástolta elérzékenyülését.
- Bolond vagy te, vénember! – felelte döcögős nevetgéléssel, mintha megfeledkezett volna a mellette ülő lány bánatáról.
Brigi nem akart tovább maradni, felállt.
- Hazamegyek, fáj a fejem. Ments ki a családnál, légy szíves…- mondta, s indult.
Elvira felpattant, ráparancsolt a professzorra, hogy várja meg. Elkísérte Brigit egy darabon. Most látszott rajta az aggodalom, az egyik bokornál maga felé fordította a keserű lányt.
- Eszedbe ne jusson valami őrültség! – parancsolt rá szokott modorában, de a szeme gyanúsan csillogott- Megmondtam, nem történt tragédia. Megértetted ?!
Brigi igyekvőn bólogatott, csak kibukó könnyei árulkodtak.
- Hazamegyek veled! - határozott Elvira hirtelen.
- Ne, nem kell ! - tiltakozott a lány ijedten - Abból rögtön tudnák otthon, hogy valami baj van. Nyugodj meg, már én is nyugodtabb vagyok.
Elvira belátta, hogy igaza van, a nyaralóban nehéz volna megmagyarázni a kíséretét. Azt is remélte, hogy komolyan beszél a lány, talán valóban túljutott a nehezén. Elengedte, s visszament a professzorhoz. Az öregúr megkérdezte :
- Valami baj történt a kislánnyal ?!
- Velünk, nőkkel csak baj történhet, ha a sors összehoz veletek! – mondta Elvira paprikásan, s hozzátette – Irány a medence, mielőtt eszembe jut, hogy nekem is volna okom a kesergésre, és alaposan leverjem rajtad négy évtized után.
A professzor élvezetében kuncogott, s karját nyújtotta. Elindultak összekapaszkodva, lassan, megfontolt lépésekkel, éppen úgy, ahogy az öreg házasok.
X/B
Rohantak a napok. Eljött a hosszúra nyúlt nyaralás utolsó vasárnapja, s mozgalmas napnak ígérkezett. Reggel istentiszteletre mentek, aztán rohantak haza ebédet főzni. Vendégeket vártak ezen a vasárnapon, s nem akármilyen vendégeket. Ahogy Péter jókedvűen mondta, dupla kérő állt a házhoz.
Elsőnek Ádám érkezett meg. Elegáns volt szokása szerint, két hatalmas virágcsokrot szorongatott, s némi zavarral átnyújtotta Zsuzsinak, s Barbinak. Leültek négyesben. Péter nem titkolta, hogy szeretnének többet tudni, mint amennyit eddig megtudtak róla. Messzire akarja vinni a lányukat, valljon színt, hogy képzeli el a közös életüket.
Ádám nem bizonyult bőbeszédűnek. Látszott rajta, szeretne mielőbb a lényegre térni, s csak annyit felelt, hogy maga becsületes, jóra törekvő ember, s Barbinak igyekszik majd nyugodt, boldog életet biztosítani. Péterék kénytelenek voltak beérni vele egyelőre.
Ádám felállt, kerek arca vörös volt, s megilletődött hangon mondta :
- Kedves Zsuzsika, és Péter bátyám! Őszintén, mélyen szeretem Barbarát, s ezennel feleségül kérem tőletek!
Szeretettel néztek rá. Zavara mutatta elhatározása komolyságát. Péter megköszörülte a torkát, s megkérdezte Barbit, hogy mit válaszoljanak a kérőnek. Ragaszkodott ehhez a formához, mindennek szerette megadni a módját. Barbi nyugodtan, megfontoltan válaszolt.
- Illene most egy gyors igent felelnem, - mondta elmosolyodva - de többet szeretnék mondani. Ádámhoz feleségül megyek annak ellenére, hogy pár napja még egészen mást mondtam. Felesége leszek, mert rádöbbentem, fontos célok érdekében sem szabad lemondani arról, akit szeretünk. Hálás vagyok azért, hogy erőszakos volt, s hozzásegített a felismeréshez.
- Ha így van, kislányom, akkor megnyugodva adjuk áldásunkat rátok! - felelte Péter derűs arccal.
A feleletet megtoldották öleléssel. Péter aztán hozta a konyakot, koccintottak rá, s visszatértek a beszélgetésre.
Zsuzsi szomorkásan mondta :
- Messzire viszed Barbit, ritkán fogunk látni benneteket.
- Gondoltam rá!- felelte a fiú meglepetésükre – Ezért hamarosan átteszem az állandó lakhelyem Bécsbe, később Budapest is számításba jöhet.
Péter megjegyezte.
- Hozzánk Bécs is, Budapest is messze van. Ahogy mondani szokás, az élet meg goromba. De évente néhányszor mindenképpen látni szeretnénk benneteket. Húsvétkor, majd augusztusban édes születésnapján hosszabb időre, és karácsonykor is feltétlenül. Erről elfoglaltságotok közben se feledkezzetek meg.
Zsuzsi sietve hozzátette:
- Természetesen ezen kívül bármikor, gyertek haza minél többet. Tudjuk, hogy külföldről nehezebben mozdul az ember, tetejében Révháza valóban messze van.
Ádám mosolygott.
- Már akinek. Nekem nem, mert repülővel megyek. Barbarát megkérem, jöjjön elém a legközelebbi reptérre kocsival. Később majd benneteket kérünk. Ha jól láttam az ismertetőben, két reptér is van a közelben.
- Nincs belföldi légi közlekedés nálunk… - figyelmeztette Barbi – Sajnos, kocsival kell jönnöd két hét múlva is, kedves lustaság!
Ádám rendületlenül mosolygott.
- Nem számoltam belföldi légi közlekedéssel, saját gépemmel megyek.
Péterék összenéztek, Barbi felnevetett.
- Viccelsz?!
- Nem kérdeznéd, ha tudnád, hogy mi vár rád!
Péter megkérdezte :
- Ezt hogy kellene értenünk?
- Nehéz erre pár szóval felelni. Ha azt mondom, komoly vagyonom van, az itthoni fogalmak szerint sima jómódra fogtok gondolni. Ahogy látom, Barbi is ezt tette eddig. Ezért tartja tréfának a repülőgépet. Pedig elmondtam néhányszor, hogy másról van szó. Emlékeztetlek, Barbikám a nizzai villára, a londoni, párizsi, bécsi lakásokra. Gondolj bele jobban. Nem volna szerencsés, ha jövendő feleségem teljesen tájékozatlan maradna vagyoni helyzetemet illetően.
Barbi zavarában piros volt.
- De ezt mind a nagybátyádtól kaptad, nem ?!
- Akkor is az enyém, már a vagyonom része. Andortól kaptam, ahogy még sok mást. Példának okáért, magát a lehetőséget is, hogy saját vagyonra tehessek szert.  Nagybátyám tekintélye segített hozzá, hogy komoly részvényessé válhassak olyan cégeknél is, ahova az utcáról nem lehet bejutni. Ezek hatalmas európai vállalatok, nagy pénz van bennük. Magánvagyonom java innen származik, de benne vagyok néhány kisebb, tengerentúli érdekeltségben is.
- Ezek szerint a nagybátyád európai mércével mérve is tekintélyes, vagyonos üzletember. - összegezte Péter. Nehezére esett volna Ádámra testálni a címet. Előtte állt egy harmincvalahány éves magyar származású fiatalember, aki olyan pozíciót, olyan vagyont sejtetett maga mögött, hogy ezzel az erővel akár azt is állíthatta volna magáról, hogy ő királyfi a fehér lovon. Akkor sem hozhatná őket jobban zavarba. Amit eddig hallottak, azt egyszerűen nehéz volt elhinni. Talán csak a bolondját járatja velük. Kezdte idegesíteni a gondolat. Ádám tett még rá néhány lapáttal.
- Szerény véleményem szerint a tíz legvagyonosabb ember közé tartozik. - mondta, aztán belevörösödött a folytatásba - Ami pedig engem illet, itthon én is az élmezőnybe végeznék, ha pályáznék ilyen címre. Csak a jobb megértés miatt teszem hozzá: az utóbbi pár évben itthon is mást jelent a nagy vagyon, mint teszem azt, tíz évvel ezelőtt. Legjelentősebbek külföldről települtek haza. Némelyik valóságos kis birodalmat teremtett maga körül. Ezen az utamon jártam egy ilyen birtokon. A mai, modern kastélyt városnyi park veszi körül. Tucatnál több a személyzet száma. Nem sorolom tovább az ismertetőit. Helyette azt mondom, bármikor teremthetnék én is egy ilyen birodalmat, ha kedvem volna hozzá. Most már értitek, hogy mi a helyzet ?
Elhallgatott, Péterék is hallgattak, érezni lehetett a bizonytalanságot, végül Péter felnevetett.
- Érteni értjük, hogy mit mondasz, csak felfogni nehéz.
- Nem lep meg a dolog. Mit tehetnék annak érdekében, hogy könnyebben megértsétek ?
- Ezt fordíts le légy szíves, mert nem értem! - mondta Péter zavarában újabb nevetéssel.
- A minap azt mondtad, hogy komoly gondot okoz majd a hat esküvő… Engedd át nekem a költségeket, Péter bátyám! Szemem sem fog rebbenni. Minden nagyképűség nélkül mondom, mert nekem ez nem kiadás, tízszer annyi sem volna az.
Péter egyre kényelmetlenebbül érezte magát.
- Nem tudod, hogy mibe kerül majd a hat esküvő!
- Mondjuk, hatmillióba?!… Pénz az is?
Péter felkiáltott.
- Hogy pénz-e?!… Isten ments, hogy annyiba kerüljön, és te azt állítod, hogy neked a hatmillió nem pénz?! Fiam, gondold meg, hogy mit beszélsz!
A fiatalember elkomolyodott.
- Látom, hogy még most sem értitek. Nagyságrendekkel többel számoljatok. Egyszerűbb volna a dolgom, ha azt mondhatnám, hogy példának okáért tíz milliós vagyonom van. Természetesen dollárban számolva, de sohasem felelek számokkal a vagyoni helyzetemre. Ez nálam elvi dolog. Inkább azt mondom, Barbarának aligha lehet majd olyan kívánsága, amit anyagi okokból ne tudnék teljesíteni.
Barbi lassan megértette, hogy miről beszél a fiú, s összekoccantak a fogai. Hiszen ilyen hatalmas vagyon mellett aligha mindegy, hogy kit vesz el, honnan nősül. Nem hisz a tündérmesékben, nincsenek jóságos, milliárdos nagybácsik a valóságban, akik nagyvonalúan azt mondják, hogy szívesen látnak a családban egy hamupipőkét. Látszott rajta a kétségbeesés. Ádám félreértette, s gyengéden átölelte a vállát.
- Ennyire megijedtél, kicsi szívem ?! Pedig nincs okod rá. A vagyon semmiben sem akadályoz majd bennünket. Úgy élünk, hogy tessen. Ha akarod, el is felejtheted. Megmondtam, bármilyen feltételt elfogadok, csak velem élj, mellettem!
Barbi hallgatott. Nehéz volt a szíve, de nem akart ünneprontó lenni. Közben Péterékben is tudatosult valamennyire, hogy a fiú komolyan beszél. Örülniük kellett volna, ahogy egy lottó telitalálatnak örülhet a szerencsés ember, helyette beköltözött szemükbe az aggodalom.
- Gratulálunk, Ádám, ha ez a helyzet!- mondta Péter komoly hangon - Minden szülő örül, ha abban a tudatban engedheti el a gyermekét, hogy nem várnak rá szorító anyagi gondok. De ugyanakkor nyugtalanít is bennünket szokatlan vagyonos voltod, mert messzebbre nézünk. Attól tartunk, gondot okoz majd családon belül. Feszültség támadhat, fal nőhet Barbi, és a többiek között. Ezt mindenképpen szeretnénk elkerülni.
- Azon leszek!- mondta Ádám.
- Aligha sikerül majd, ha csak szándék szintjén maradunk! - felelte Péter gonddal- A többiek küzdelemmel élik mindennapjaikat, felborul a családban az egyensúly... Hogy is magyarázzam ?
Zsuzsi közbeszólt kedvesen.
- Engedd át nekem, majd én megpróbálom megértetni, hogy mire gondolunk.
- Mondjad, Zsuzsikám! - felelte Péter, s töltött magának egy konyakot, mint aki úgy érzi, erősítésre van szüksége.
Ádámról ezúttal megfeledkezett, ami felettébb szokatlan volt tőle. Zsuzsi befele sóhajtott. Aggasztotta Péter nyugtalansága. Valóban váratlanul érte őket a dolog, noha addig is sejtették, hogy jómódú a fiú, de erre semmiképpen sem gondolhattak. Barbit ismerték, bíztak abban, hogy nem érezteti majd kivételezett helyzetét a testvéreivel, de Ádámról még keveset tudtak.
Most mégis Barbihoz fordult.
-Tudod, hogy én is jómódú környezetben nőttem fel, de Rózsi szívtelensége miatt kevésre becsültem. Ilyen tapasztalat után az ember azt gondolná magáról, hogy alaposan felvértezte a sors. Szűkös időkben sem jut eszébe az a hajdani jómód, de ez nem így van. Volt idő, mikor a fővárosban járva, titkon kimentem nosztalgiázni Budára. Míg a villát néztem, vagy az öreg hársakat, s a kedves kertre, kispadomra gondoltam, bizony eszembe jutott a hajdani jómód. Akkori nehéz életünk még inkább megszorította a szívemet. Testvéreid is így lesznek vele a gondok idején. Nagyon szeretnek téged, de nehezebben viselik a gondjaik súlyát, ha látják majd, hogy te milyen kivételezett módon éled az életed.
Péter visszavette a szót.
- Tehetetlen keserűségből fakad majd ez az érzés, hogy a maguk életén nem tudnak lényegesen változtatni. Gondok idején panaszkodni sem lehet a gazdag testvérnek anélkül, hogy ne essen az ember a koldulás látszatába. Egy idő után nőni kezd aztán a fal.
Barbi hangjában szomorúság volt, mikor megszólalt.
- Nem akarok falakat. Isten ments! Segítsetek kivédeni, édesapám.
- Mi magunk keveset tehetünk. Nektek kell tapintatosan, óvatosan viselkedni. Figyelni arra, mikor mit beszéltek, mit tesztek.
- Repülő helyett járjak inkább kocsival, például ?! – kérdezte Ádám jóindulatún, de Péter nemet intett.
-Feleslegesen nem korlátozunk. Tudjuk, lesz a vagyonodnak látható része is, mint például a magánrepülőgép. Reméljük, ezt majd elfogadják jó testvérekhez illőn, hiszen egy nagybácsi ajándékozását amúgy is így szokás kezelni. Azonban a teljes vagyoni helyzetedről nem kellene tudniuk.
Ádám beleegyezőn bólintott.
- Legyen kívánságotok szerint. Igyekszem majd ehhez tartani magam, de engedjétek meg, hogy valamilyen módon mi is segítsünk az említett, mindennapi gondok leküzdésében. Szívesen nyújtanánk rendszeres támogatást mindenkinek. Aggályaitok ellenére sem tartok attól, hogy ebben a családban megismétlődik az, ami az én családomban gondot okoz, mert ez jellem kérdése, és ebben a családban rendben van minden a jellemek körül.
Péter a kezét nyújtotta.
- Köszönjük a becsülendő hozzáállásod!
- Én köszönöm, hogy lehetőséget adtok rá!
- Azt még nem mondtam. Sőt! Éppen az iméntiek miatt arra kérlek benneteket, hogy semmiképpen se ajánljatok fel ilyesmit. Esetleg komoly szükség esetén. Az amúgy is elvárható testvérek között.
- Barbarára fogom bízni, így rendben lesz ?!
- Tökéletesen. Most már beszélhetünk a terveitekről is. Mikorra tervezitek az esküvőt? – kérdezte Péter elmosolyodva.
- Nem válaszolhatunk egyenesen, de hamarosan magyarázatot kaptok arra, hogy miért. Néhány óra türelmet kérünk. – felelte Ádám, s Barbira mosolygott.
- Komoly stratégia van készülődőben, drága szüleim! De hamarosan tudni fogjátok a pontos idejét, hónapot, napot. Az a helyzet, hogy mások is érdekeltek ebben a dátumban.
- Nocsak! – nevetett Péter – Meglepetés készül? Remélem, hogy kellemes, és hagytok némi beleszólást nekünk is?
- Természetesen. Kikérjük majd a véleményeteket ebben is, ahogy most is teszem. Az ebédnél szeretném Barbarát eljegyezni. – mondta Ádám, s kivett a belső zsebéből egy dobozkát – Két nap múlva el kell utaznom. Úgy szeretnék elmenni, hogy összeköt már bennünket az első kötelék. A szokástól el kell térnem. Nem vettem még karikagyűrűket. Barbarával szeretném kiválasztani a fazont. Elkészül majd az esküvőre. Gondoltam, a kísérőgyűrű is megfelelő lesz erre a célra. Az a kérdésem, Barbara ujjára felhúzhatom-e  jegygyűrű helyett.
Közben kinyitotta a selyemmel bélelt dobozkát, s mindhárman az ékszerre néztek. Meseszép gyűrű volt, csodálatos halványkék kővel, aranyfoglalatban. Ahogy a napsugár megérintette, szikrázva ragyogott a hófehér selyempárnán.
Barbi felujjongott.
- Ó, de csodálatos! Az enyém?! Tényleg az enyém?!
- A tiéd, de nem adom majd ingyen. Csókot kérek érte az egész család előtt.
Érthető volt a kívánsága, Barbi még néhány nappal előbb megfontolás alapján tagadta az érzéseit, s Ádám gyakran látott a többiek szemében részvétet, ami barátságuk jele volt ugyan, de valójában nehezen viselte. Barbi most hozzábújt pirosan, s előlegbe adta a csókot. Akármilyen érdekmentes is az ember, nőként Éva lánya, s egy ilyen gyönyörűség megdobogtatja a szívét.
Barbi örömében Zsuzsi kezébe adta a dobozkát. Zsuzsi megérintette a halványkék követ az ujjhegyével, arcán áhítat volt, szemében vágyakozás. Míg nézegették, Péter karon fogta Ádámot, pár lépés után halkan mondta :
- Nem kérdezem az árát. Csak annyit mondj, a magunkfajtájának is elérhető ?
Ádám udvariasan mosolygott.
- Gondolom, pillanatnyilag nem. Az a helyzet, hogy a kék gyémánt karátja tízezer dollárnál kezdődik, felmegy száznegyvenezer dollárig. Ez a kő valahol a középmezőnyben van. Mindössze három karát, de csodálatosan tiszta, igen jó minőségű kő.
Péter rábámult, aztán felnevetett.
- Tyűha!...Azt mondod, ezért a gyűrűért kvázi kétszázezer dollárt fizettél ?!... Baráték!
Ádám jóízűen nevetett.
- Nem olyan nagy dolog. Kap majd nagyobbat is, de azt más alkalomra szánom. Például a fiam születésére, ha megbocsátod, hogy előre szaladok az időben.
Péter helyeslőn bólintott, s közben restellte magát. Ha rövid ideig is, erről a fiúról feltételezte, hogy bolonddá teszi őket. Akinek kétszázezer dollárja van egy kísérőgyűrűre, annak szavában már nem illik kételkedni.
Barbi tudakolta, hogy mit titkolnak. Ádám készségesen felelt.
- Péter bácsi érdeklődött a kő felől. Gondolom, édesanyád miatt. Éppen azt akartam elmondani, hogy a későbbiekben Zsuzsikának, s a lányoknak is lehet hasonló köve.
Péter furcsán nézett rá.
- Ne tréfálj, fiú!
- Komolyan beszélek. Tudok egy neked tetsző módot. Van némi érdekeltségem Dél-Afrikában. Ez a kő akár saját bányászat is lehetne. Egyszer módot találunk rá, felkerekedtek, s néhány napig bányászkodtok, próbálkoztok. Jó móka mellett haszonnal is járhat.
- Néhány nap alatt? – nevetett Péter, mint aki a többin már meg sem lepődik.
- Csendesen elárulom, ha jó a lelőhely, a gyémánt előfordulása gyakoribb az aranynál. Olyan gyakori, mint a grafit, csak éppen mesterségesen magasan tartják az árát.- mondta, s kedves grimasszal megkérdezte – A család előtt tartsuk titokban, hogy valódi a kő ?!
- Ha hajlandó vagy rá, megköszönjük! – felelte Péter.