Asszonysorsok. Megjelent regényeim blog változata

X/A
           Az ebéd alatt zajlott az eljegyzési szertartás. Meghatón kedves percek voltak. Barbiéknak gratulált mindenki, megölelték őket, s megcsodálták a gyűrűt. A lányok a gyűrű szépségével foglalkoztak, értékével nem. Helyette jót nevettek, mikor Bea szerette volna az ujjára próbálni, s Erzsi ijedten rákiáltott. Azt mondta, rosszat jelent. A jegyességet jelképező gyűrűt nem szabad lehúzni mások ujjáról, mert a házasság akkor kútba esik.
A babona mellett az is kiderült, hogy Ádám még akkor vette, mikor megismerkedésük másnapján nagybátyja magához rendelte. Egy füst alatt megvette a gyűrűt is. Ezen még Barbi is meglepődött, noha Ádám észjárásához kezdett már hozzászokni. Nevetve mondta :
- Megáll az eszem! Eljegyzési gyűrűt vettél nekem már akkor?!
Ádám sejtelmesen mosolygott.
- Egyetlen napot sem akartam távol maradni később.
Barbi kedvesen csóválta a fejét. Megint kitűnt Ádám magabiztossága, de bizonyította vágyakozását is.
- Honnan tudtad a méretet ?- kérdezte Barbi bepárásodott szemekkel, s hasonló válaszra számított. Így is történt. Ádám elnevette magát.
- Találkozásunk órájában, míg a fűben hevertél, letéptél egy fűszálat. Játékosan az ujjad köré csavartad. Aztán eldobtad. Felvettem.
- Te drága! Te kedves! Ennyire akartad az első pillanattól?! Ennyire reméltél ?! - örvendezett Barbi, s átölelte Ádám nyakát. A kikötött csók után most újabbakat kapott. Barbi meghatottságában, örömében sírt, s nevetett. Ádám kárpótolva volt mindenért.
Ezzel a kedves jelenettel befejeződött az eljegyzés, beszélhettek volna másról, ha Füredinének nem jut eszébe a gyűrű újra. Megszólalt kíváncsian.
- Drága volt a kísérőgyűrű ? Milyen kő van benne, valódi ?!
Füredi Laci bosszúsan szólt rá.
- Ezt nem illik megkérdezni, fiam!
- Ugyan, mi van abban ?! – méltatlankodott Judit –Egyébként, csak azért kérdezem, mert én értek hozzá. Nagyanyámnak volt egy valódi gyémántköves gyűrűje. A háború után tanyát, cséplőgépet adtak érte. Tőle tudom, hogy vágja az üveget. Add csak ide, Barbi! Kiderül mindjárt, hogy valódi követ kaptál, vagy csak bizsut ?! Hozzatok egy darab üveget!
Füredi Laci felhorkant.
- Üveget akarsz vágni vele?! Na, ne gyerekeskedj, fiam!
Judit bosszantón erőszakos volt, tartotta a tenyerét Barbi felé, miközben Lacit szidta, hogy milyen lehetetlen alak, mindenbe beleszól, elrontja mások kedvét. Pétert udvariatlanságra késztette. Rászólt Juditra hűvösen.
- Juditka, tessék befejezni a témát! Nálunk az ember értéke dominál, nem az ajándéké. Ádám pedig kiváló ember, nekünk elég ennyit tudni.
Fürediné durcásan ült aztán a helyén. Mariska laposakat pislogott rá. Nekik is ünnepélyes mondandójuk volt, de a pillanatnyi rossz hangulatban nem foghatott hozzá. A sütemény felszolgálása után megszólalt.
- Kedveseim! Engedjétek meg, hogy fiam, s magam nevében szép kéréssel álljak elétek. Pali fiamnak komoly mondandója van, hallgassátok szeretettel.
A fiatal lelkész felállt, Zsuzsiék felé meghajtotta magát.
- Kedves Zsuzsika,  és Péter bátyám! Senki előtt sem titok immár, hogy Mennyei Atyánk gondoskodó akaratából Boglárkával egymásra találtunk... – kezdte szépen zengő hangon, aztán hirtelen elment a hangja, s halkabban, megilletődötten folytatta – Boglárkát teljes szívemből, mélyen és őszintén megszerettem. Feleségül kérem tőletek.
Péter is felállt, odament Bogihoz, kezénél fogva talpra állította.
- Hallottad ennek a derék fiatalembernek a kérését, kislányom? Mit feleljek ?- kérdezte.
Bogi piros volt, mint a rózsa, s mindenki meglepetésére bátran, hangosan válaszolt.
- Palira sokat gondoltam az első találkozásunk óta. Féltem attól, hogy nem látom többé, s Istent imáimban arra kértem, hogy hozza őt vissza. Szeretem Palit, édesapa. Szeretnék a felesége lenni.
Péter megilletődött, nevetve a karjaiba kapta, s Palinak tréfálkozón felelt.
- Duplán is a tiéd! Ha egy ilyen bátortalan kislány önkéntes vallomást tesz, akkor valóban égi rendelés. Legyetek boldogok, gyermekeink!
Újra ünnepelt a család. Mariska a szemeit törölgetve mondta:
- Két hét múlva elmegyünk Révházára, ha nektek is megfelel, s megtartjuk az eljegyzést.
- Szeretettel várunk benneteket! – felelte Péter, s Palira villantotta a szemét – Ha jól sejtem, van még valami mondandód nekünk. Ilyesmit csiripeltek a verebek!
- Nem siet vele, mert jó oka van rá! - mondta Mariska feltámadt nehezteléssel a hangjában.
- Nocsak! Éspedig?!
- Majd elmondja, ha meri!
Körülöttük nevettek, a fiatal lelkész mosolygott.
- Ne tessék ennyire nyugtalankodni, édesanyám! Péter bácsiék megértők lesznek.
- Hűha! Ez jól kezdődik… - nevetett Péter tréfálkozón – Halljuk, ne kímélj!
- A születésnapomon szeretnénk összeházasodni, ha lehet. Az idén éppen szombatra esik.
- Szóval, az idén?! Pontosabban?
- Ez az! – szólt közbe Mariska újra – Pali fiam október harmadikán született.
Meglepő volt a közeli dátum, de most senki sem nevetett, nem akartak rosszat a fiatal párnak. Végtére is, ez csak rájuk, s a szülőkre tartozott. Egyedül Erzsi szisszent nagyot, de aztán ő is hallgatott. Péter arcára rátelepedett a gond, s beszédes pillantást váltottak Zsuzsival, majd Ádámékhoz fordult.
- Benneteket is érint, igaz?!
Barbi felelt.
- Mindannyian úgy gondoltuk, hogy közösen tartjuk meg az esküvőt. Kedves, és megható volna. Egész életre szóló élmény.
Péter félreértette a lányát. Nyaka vörösödni kezdett, s körbemutatott:
- Ti, mindannyian?!
Hangzavar támadt. Mindegyik gyereket izgalomba hozta a közeli dátum, s a félreértés. Belekapaszkodtak. Norbi felnyerített:
- Kolosszális ötlet!
Kékesi Laci megtoldotta:
- Valóban az! Egy lakodalommal megúszná a család. Nekünk meg teljesen mindegy, hol van az esküvő. Majd ide jönnek a barátok, rokonok, akinek van.
Peti, s Tomi már összecsapta tenyerét, benne voltak ők is. Péter hangja túlharsogta a hangzavart.
- Állj, állj! Hűtsétek le magatokat! Szó sem lehet róla! Október a nyakunkon van, nem beszélve a többi szülő véleményéről… Például, Laci bácsiékat senki sem kérdezi?!
- Jó, hogy említed, komám! Éppen kérni akartam a fiadat, hogy alkalomadtán majd értesítsen bennünket is a dátumról. Nem beszélve arról a csekélységről, hogy a mi lányunkat eddig még senki sem kérte meg.
Peti sietett a válasszal.
- Ne haragudj, Laci bá! Nem akartam tiszteletlen lenni, ez csak tervezgetés, elméleti dolog. Elétek állok majd, és megkérem Esztert tisztességesen.
- Megnyugtattál! – nevetett bosszúsan a sebész – Én pedig majd a falhoz tapasztalak, ha hirtelen összecsapott esküvőt emlegetsz nekem.
- De gondoljátok át, nem lenne nagyszerű?! - erősködött Peti – Muszáj nekünk konzervatív megoldásokhoz ragaszkodnunk? A rokonok, barátok eljönnek idáig is a kedvünkért. Judit néni szüleinek például közelebb is volna. Tomi pedig majd rábeszéli Galántaiékat. Tomi, megoldod, nem?!
Tomi a fejét vakarta.
- Meglehet, hogy kicsit elkapkodtam az előbb. Galántaiék nemigen tudnak még rólam. Anikó most adagol kiskanállal. De, ha elfogadnak, menni fog!
Kitört a nevetés, Béla kiabálta:
- Ez ám az önbizalom! Gratulálok, fiatal kollégám!
Péter a barátjához fordult.
- Elképzelhetőnek tartod ezt az egészet, persze csak elméletileg… - mondta felnevetve.
- Elméletileg miért is ne?! Na, de gyakorlatilag?! – játszott a szavakkal a sebész.
Eszterke az apja ölébe telepedett.
- Egyezz bele, apukám! Olyan szép volna. Felejthetetlen élmény, ahogy Barbi mondta. És, nem is akarok magunkban nagy lakodalmat.
- Micsoda beszéd ez, Eszter?! – méltatlankodott Fürediné – Nálunk nagy a rokonság, sok barátunk van. Igenis, nagy lakodalmat akarok magunknak!
- Nofene! Te is férjhez mégy, fiam?! – bosszankodott Füredi Laci – Talán mégiscsak a gyerek elképzelését kellene respektálnunk, nem?!
Eszterke felujjongott, s Petinek kiabálta.
- Hallod, apukám beleegyezett ?!
Füredi Laci a lányát jókedvűen dajkálta az ölében, s tiltakozón nevetett.
- Mondtam én?! Egyetlen szóval is mondtam?!…Hát, csakugyan ezt akarod?! Már októberben? Ennyire sürgős, kis madaram?!
Nem szánta kutató kérdésnek, talán éppen csak ez jutott eszébe, s feltette óvatlanul. Eszterke elvörösödött, pislogni kezdett, aztán apja mellére borult pityeregve.
- Bocsáss meg! Nem akartam bánatot okozni. De Petit is meg lehet érteni. Évek óta bujkálunk, nem bírta már tovább. Azt remélte, a baba majd segít ...Csak ezért történt, csak ezért!
Csend lett hirtelen. Füredi Laci magához szorította erősebben a lányát, s ültéből felnézett a közelükben álldogáló Petire, s csak annyit mondott:
- Ezért még számolunk!
- Állok elébe! ...- felelte Peti elvörösödve.
Füredi Laci körülnézett, látta Zsuzsi bepárásodott tekintetét, Péter kis mosolyát, amivel azt mondta :"Nem tragédia, Lacikám !”
Laci tekintete felesége arcára siklott. Fürediné a padlót nézte, s rágta a szája szélét.
Laci megszólalt, hangja fáradt volt.
- Látod, hova jutottunk ?!
- Te tehetsz mindenről! – vágott vissza Fürediné.
- Mindjárt gondoltam... – mondta Laci hamuszürke arccal, s Péterhez fordult – Na, komám, ezek szerint megette a fene az elméletet! Nos, hogy legyen akkor?
Péter a vállára tette a kezét.
- Nyugi, Lacikám! A gyerekek szaporítják a gondot, de majd közösen túljutunk rajta. - mondta vigasztalón, aztán úgy tett, mintha semmi sem történt volna, s kedélyesen folytatta - Ha egyetértesz, esküdjenek meg még az ősszel, de hogy közösen-e, az még kérdés, mert az a meglátásom, hogy Paliék, Ádámék eredetileg nem így tervezték, igazam van?!
A fiatal lelkész Ádámra nézett, aztán elmosolyodva felelt.
- Kedves ötlet a közös esküvő. Ha a többiek így akarják, én benne vagyok.
- Én is, de azért kérdezzük meg a lányokat is… - mondta Ádám, s hozzátette felnevetve – Kapjanak még ez egyszer szavazati jogot!
Barbi játékosan megbokszolta, s Bogihoz fordult. Csak tekintetével kérdezte a húgát. Bogi kedvesen elmosolyodott, mint aki azt mondja:
" Egyezzünk bele a kedvükért!”
Valóban másképpen tervezték. Szerettek volna csak ők négyen az oltár elé állni. Az életben még sohasem fordult elő, hogy kimondták volna valamikor is, hogy ők, s persze Norbi, igazán testvérek, vér szerint is azok. Életük nagy fordulóján gondoltak rá. Nem beszéltek róla hosszan, inkább csak örömük beszélt helyettük, mikor a fiúknak a beleegyezésüket adták a dupla esküvőhöz, s egy könnyes ölelés, egyetlen egy, melyben mindaz benne volt, melyet szavakkal nehéz lett volna megfogalmazni.
Most szépen, illedelmesen azt felelték, hogy maguk sem bánják, ha mindenki így szeretné. Péter olvasott az arcokról, talán a szívekben is, s Zsuzsit hívta segítségül.
- Na, édesanya, akkor te mondd ki az utolsó szót!- mondta vidáman, s Zsuzsi mégis tudta, hogy mit kíván tőle, mert ahogy Takács Imre mondaná, már egy rugóra járt a lelkük.
- Bogárkáim ne haragudjatok rám, ha most ünneprontó leszek…- kezdte Zsuzsi bocsánatkérőn, s azzal folytatta, hogy jobban meg kell fontolniuk ezt a dolgot. Galántaiék nélkül Tomi nem dönthet. Ahogy a Füredi családnak is időt kell hagyni, hiszen érthető az a kívánság is, ha valaki nagy lakodalmat akar a maga gyerekének, és otthon, Révházán, nem pedig idegenben. Befejezésül hozzátette - Bevallom, én is azt szeretném, ha otthon tarthatnánk meg a többi esküvőt. Ide csak néhány rokont, barátot hoznánk. A szülőnek az is fontos, hogy megmutathassa a világnak, kedves barátoknak, ismerősöknek a révbe ért, boldog gyermekeit.
Elhallgatott várakozón. Brigi mellé kuporodott. Zsuzsi ültében magához ölelte. Miatta is így szerette volna. Főképpen most, hogy néhány napja megfoghatatlan bánat ült a szemén, s sokkal ragaszkodóbb lett, mint előtte bármikor.
- Hallottuk édesanyátok véleményét, mit feleltek rá?! – kérdezte Péter.
Zsuzsu felelt elsőnek. Kis nevetéssel mondta :
- A tervezgetést nem gondoltuk át rendesen. De csak az az oka, hogy mi még nem vagyunk szülők. Majd húsz év múlva ugyanúgy látjuk, ahogy most édes, ebben biztosak lehettek!
Nevettek körülötte, csak a fiúk arcán volt bizonytalanság, s Bea nekik mondta :
- Felejtsétek el gyorsan a hirtelen jött ötletet, pofikáim! Majd találunk egy kedvező időpontot mi is. Nem kell szomorkodnotok.
Füredi Laci is megszólalt, hangja meleg volt, tekintete párás.
- Köszönjük, Zsuzsi a segítséget! Ennél szebben egyikünk sem tudta volna megindokolni. - mondta, s Petihez fordult – Na, te zsivány, gyere csak ki velem, elszámolunk!
Nem volt harag az arcán, Péter mégis felállt, s csatlakozott hozzájuk. Bogi ijedten nézett utánuk. A családban Zsuzsi mellett Bogi volt az, aki mindenkiért aggódott, beleértve a vétkest is.
- Most mi lesz? – kérdezte nyugtalanul.
Eszterke nem nyugtalankodott.
- Nem bántja, ne félj! - mondta szinte vidáman. – Apukám már megbocsátott, érzem!
X/B
Eszterkének csak félig lett igaza. Füredi Laciék kiléptek a teraszra. Laci ment elől, mögötte Peti, utánuk Péter. Füredi Laci hirtelen megfordult, Petit elkapta, s a falhoz vágta, hogy csak úgy nyekkent. A falhoz szorította, s fogait csikorgatva kérte számon.
- Mit tettél a lányommal, felelj?!
Peti szeme könnyes lett, s jövendő apósa szemébe nézett.
- Kényszeríteni akartalak benneteket, hogy megértsétek végre, nem tudunk egymás nélkül élni.
- Összetöröm a csontjaidat! – ígérte Füredi Laci levegő után kapkodva, de ütés helyett átölelte Petit, s megrázta a belső zokogás.
Péter néhány pillanatig szomorú szemmel nézte őket, aztán egyszerre ölelte át mindkettőjüket. Ebben a számonkérésben tetten érhető volt a szeretet. Az időtálló, megbocsátó, szép szeretet.
Mirabile dictu!- mondja a latin. Még kimondani is csodálatos.
Vasárnap délután együtt maradt a társaság. Az idősebbek kiültek a teraszra beszélgetni, a gyerekek kézilabdáztak az udvaron. Ha valamelyik fiatal megéhezett, felugrott egy-két süteményre. Némelyik ott maradt hosszabb-rövidebb időre, ha érdekelte a téma. Bogi is felment a fiatal lelkésszel, s bekapcsolódtak a beszélgetésbe. Akkor már tudott volt, hogy Ádám megegyezett a községben lévő Nefelejcs csárdával a lakodalmi vacsora megrendezésében. Pali dicsérte a helyet. Péter megjegyezte, hogy alkalomadtán szívesen megnézné. Palival megbeszélték, hogy kettesben elmennek, mert Ádámnak aligha marad ideje a kalauzolásra. Amikor magukra maradtak Zsuzsiék a teraszon, Mariska szóba hozta a kelengyét. Finoman tette, s mindjárt mondta, csak miheztartás végett kérdezi. Az sem baj, ha a rövid idő miatt Boglárka kelengyéje nem készül el. Van még a magáéból, majd kisegíti a fiatalokat.
Erzsi sértődötten mozdult.
- Zsuzsi nemcsak a lányait, a fiait sem engedi el stafírung nélkül! – mondta önérzetesen, hiszen Zsuzsi már az ő nevelése volt, sértette még a feltételezés is.
Mariska zavarában tiltakozott, Zsuzsi békítőn mondta:
- Nem értettük félre, Mariska, nyugodj meg! Anyukát csak azért érinti közelről, mert az elmúlt néhány évben hetente figyelmeztetett szegény. Aggódott a más irányú elfoglaltságom miatt. Sokáig nem jutottam oda, hogy gyűjtögessek a gyerekeknek. De hála Istennek, van már mindegyiknek némi készlete. Mire eljön az esküvő, együtt lesz Bogi, s Barbi kelengyéje is. Rendes stafírungot kapnak.
Barbi akkor szaladt fel éppen, bekapott egy aprósüteményt, fordult volna máris, várták lent a többiek. A stafírung hallatán tiltakozott.
- Rám ne legyen gondotok, édes! Nem cipelem itthonról a stafírt. Ádám azt mondta, van mindenből bőven. Nizzában néha harminc-negyven vendég is megfordul nála. Sejthetitek, hogy mennyi ágynemű lehet ott.
Elszólta magát a vendégek előtt, Péter ingerülten figyelmeztette.
- Ez a téma be van fejezve!
Barbi észbe kapott, s belevörösödött. Olyan boldogtalannak látszott, hogy Péter megszánta, s a térdére vonta. Mariska csodálkozón kérdezte:
- Jól értettük, harminc-negyven vendéget mondtál ?!
Barbi arca csupa tűz volt, ijedten nézett apjára, s nem tudta, mit feleljen. Szerencsére Ádám is utána ment, hallotta a beszélgetés végét, s Barbit kisegítette zavarából.
- Menyasszonyom úgy értette, hogy összesen ennyi vendégem jön össze évente.- mondta élvezettel a menyasszonyt, s folytatta jókedvűen -Legtöbb vendég a karnevál idején fordul meg nálam. Apropó! Hallottatok már a nizzai karneválról?!
A téma érdekelte a gyerekeket is, felsereglettek süteményezni a teraszra. Elvira felsóhajtott.
- Óh, a karnevál, a Riviéra!… Aurél, emlékszel ? Mennyit tervezgettük hajdanán, hogy egyszer elmegyünk oda?
A professzor nevetett.
- Hajjaj! Ültünk a hónapos szobánkban, a vaskályha tetején sütöttük vacsorára héjában a krumplit. Közben a Cote d' Azurra kívánkoztunk. Ilyen az ifjúság!
Elvira félrefordította fejét, hangja csendes neheztelő volt.
- Azt ígérted, egyszer mindenképpen elviszel oda. Azt mondtad, addig nem halunk meg, míg nem táncolunk egyet a citrom ünnepén, az egyszerre virágzó, s gyümölcsöt érlelő citromfák alatt...Ezt ígérted többek között!
A professzor elkomolyodott, s nehéz mellel felelt.
- Hát igen! Akkor még bíztam abban, hogy egyszer elvihetlek. Aztán a sors másképpen döntött.
Csend követte szavait. Mindenki érezte a drámát, a két idős ember feltámadt bánatát. Házasok voltak valamikor, szerették egymást, s egy ballépés miatt külön-külön kellett leélniük az életüket. Elvirának egyedül, örökös magányban, mert nem tudott mást szeretni.
Ádám megfeledkezett az eljegyzés előtt tett ígéretéről, s igyekezett feloldani a szomorú hangulatot. Vidáman mondta :
- Ami késik, az nem múlik! A családot, a jelenlévőkkel együtt ezennel meghívom a következő karneválra. Barbarával küldjük majd a repülőjegyeket oda-vissza, és nem fogadunk el tiltakozást!
Elképedve néztek rá. Péter igyekezett emlékeztetni a megbeszéltekre köhintéssel, beszédes pillantással, végül bosszúsan felnevetett.
- Ne tréfálj velünk, fiú! Valaki még komolyan veszi.
- Kérem is, hogy vegyétek komolyan! Elvárjuk, hogy meglátogassatok bennünket az esküvő után. Majd a karnevál idejére tesszük a dátumot. Jöttök a karnevál előtt, beutazzuk a környéket. Valóban csodálatos vidék. Az utazási irodák prospektusai azt írják róla: "A hófödte Alpok lábainál örök tavasz van, szívet, szemet gyönyörködtet a pálmák, mirtuszok látványa, a kék tenger, barna sziklákkal övezett öblök, mélykék lagúnák világa." Valóban így van, valóban szép, de engem a napfény, és a levegő fogott meg igazán. A napfény nem éget, csak melegít. A levegőnek máshol nem éreztem ilyen illatát. Egyszerre van benne a hó szaga, ahogy nagyapám mondta, hogy esni fog, mert hó szaga van a levegőnek, s ugyanakkor benne van a virágok illata is. Ez olyan koktél, amivel nem tud betelni az ember. Persze, kínálok mellette más különlegességeket is. Beutazzuk majd a keskeny partszegély tekintélyes részét. Megállunk néhány napra a gyógyvizek Mekkájában is, Mentonban. Együtt lubickolhatunk egy csomó hírességgel. Az ifjúságnak mondom, külföldi kedvenceitek felbukkanására is számíthattok. Filmcsillagokkal, popsztárokkal találkozhattok. A karneválról sem maradunk le. Időben visszatérünk Nizzába. Lehet majd gyönyörködni a híres karneváli forgatagban.
Elhallgatott, s nem akarta észrevenni, hogy mindenkit zavarba hozott. Füredi Laci felnevetett.
- Kézzelfoghatóbbat ígérj, pajtás! Előttünk a holnapi kirándulás. Hívj meg bennünket Kőszegen ebédelni, ha valóban olyan nagy burzsuj vagy. Ha mégsem megy, szólj nekem nyugodtan, majd besegítek. Eddig egyedül szándékoztam megtenni.
Ádám nem sértődött meg a burzsuj miatt, kedélyesen felelt.
- Kösz az ötletet, Laci bá! De azt várhatod, hogy mikor jövök zavarba. Nagyképűség nélkül állíthatom, annyi tartalék mindig van a lajbi-zsebben, abban biztos lehetsz!
- Na, akkor ezt megbeszéltük! – mondta Elvira elégedetten. Alighanem már rájött, hogy a fiú igazat beszél, ehhez is különös érzéke volt. Ahogy a professzorról sem feledkezett meg, hozzátette kérőn – Aurél is velünk jöhet Kőszegre, ugye ?!
Már senki sem lepődött meg, hogy így ragaszkodik a professzorhoz, Péter is jó szívvel mondta:
-Az csak természetes, ahogy Mariskára is számítunk. Akkor merre is induljunk majd, gyerekek?! Barátom, László?!
Míg erről folyt a szó, Erzsi megrángatta Béla karján a ruhát, s közelebb hajolt a füléhez.
- Te, papus, nem szélhámos ez a fiú?! Összevissza beszélt, repülőjegy meg mifene. Ennyi embernek ? Nem tetszik ez nekem.
Béla vakarta a fejét huncut mosollyal az arcán.
- Hm!… Szó, ami szó, engem is meglepett, de ha szélhámos, akkor más bűne is van… Alighanem betörő is, ékszertolvaj!
- Jaj, istenem! Csak nem? Honnan veszed, papuskám? – rémüldözött Erzsi.
- Barbi kezén ott a corpus delicti. A bűnjel, Erzsókom, az a tekintélyes gyémánt, mert valódi, ahhoz kétség sem férhet. Csak tartsuk titokban, Ádámot nehogy az esküvőről egyenesen a dutyiba vigyék!
- Megbolondultál, papus?! – szörnyülködött Erzsi – Azt képzeled, hogy az én fiam megengedné, hogy ilyen korpusz nyavalyát húzzon valaki a lánya ujjára? Üveg az, innen látom.
- Akkor nincs baj. A nagyotmondáshoz majd hozzászokunk idővel, ez legyen a fiú egyetlen hibája!
- Ej, de engedékeny vagy! – mérgelődött Erzsi – Pártolod, mert ez is doktor jogász, pedig attól még lehet szélhámos is.
Béla felnevetett, s magához ölelte.
X/C
Másnap elindult a konvoj az egész napos kirándulásra. Útjuk először Nagycenkre vezetett, mentek tisztelegni Széchenyi István emléke előtt. A barokk Kastélymúzeumban Barbi vezette végig a társaságot. Készült a kirándulásra, így jutottak ki a falu temetőjébe a Széchenyi sírkápolnához. Ahogy Norbi mondta, a hatalmas fák alatt, búgó vadgerlék hangja mellett szinte tapinthatták a történelmet. Valóban így volt. Letelepedtek a kápolna elé rövid pihenőre, s mintha közeli ismerős sírjánál volnának, sorolni kezdték Széchenyi ismert tetteit.
A nagy férfiúról szinte mindent tudtak, amit az iskolában tanulni lehet. Emlegették híres mondásait, köztük " A magyar nem volt, hanem lesz!" jelszónak is beillő gondolatát, s mindjárt vitát is nyitottak felette. Norbi neves tanulmányt említett, melyben azt olvasta, hogy Széchenyi szerint " A nemzet a keret, amelyben meg kell valósítani, ami emberileg igazán nagy, nemes, és szép. "
Bea is olvasta a tanulmányt, s hozzáfűzte " A nemzet az iskola, amelyben az egyénnek - jóra, derékre, erényesre kifejlenie - lehetséges és szükséges. "
Aztán arról beszélgettek, hogy tételesen mit értett alatta. Ebbe már a többiek is belekapcsolódtak, s egészen szép, megkapón emelkedett eszmefuttatás kerekedett ki belőle. Valamelyikük azt fejtegette, hogy nemzetre nevelést tekintette fő feladatának, mely szerint a magyar népnek feladata Európában képviselni az Ázsiából magával hozott jeles sajátságait, s tette mindezt úgy, hogy közben távol állt tőle a nacionalizmus.
Arról beszéltek, hogy arisztokrata létére is büszkén vállalta ősei paraszti voltát, hiszen három-négy generációval előbb még a földet túrták. Nemcsak vállalta, "Dózsa dühével írt", s beszélt a parasztság védelmében, vagy ahogy Tomi mondta: "perbe szállt értük."
Szó esett még más egyébről is, de ezúttal hallgattak a bírálatokról, nem kezdték elemezni Kossuthtal kapcsolatos fenntartásait, kötődését Bécshez, betegségének, halálának körülményeit. Csak arról beszéltek, amiben nagy volt, s nemes. Arra sem fordíthattak elég időt, mert indulniuk kellett tovább. Miközben kijöttek a temetőből, Péter elégedetten jegyezte meg Zsuzsinak :" Az ifjúság ennél szebben aligha tiszteleghetett volna a legnagyobb magyar emléke előtt."
Szombathely volt a következő állomás. Barbi útikönyve alapján megbeszélték, hova menjenek, mit keressenek fel. Erzsi kedvéért először a Püspöki székesegyházhoz vitt az utuk. Erzsi lelki késztetésre minden idegen városban elsőként egy templomba igyekezett. Ha mód volt rá, figyelembe vették kívánságát. Más látványosságokat is megnéztek. Peti kedvéért a Derkovits-Dési Huber múzeumban jártak.  Rövid időre bementek a Ferencesek templomába is. A gótikus templom barokkízalt hajójára Zsuzsi hívta fel a figyelmüket, miközben megnézték Szombathely legrégibb látképét, mely az ezerhétszázas években készült. Jártak a Romkertben is. Míg nézelődtek, téma volt közben a város hajdani, római volta. Barbi az ókori rómaiak viselt dolgait emlegette, az akkori szokásokat. Rómaiakról pedig tudott, hogy azokban az időkben kedvelték a gyakori dínomdánomokat. Megéhezett a társaság. Mivel korán indultak, senkinek sem volt kedve reggelizni, letelepedtek egy közeli, kellemes kis cukrászdában.
Barbi könyvéből tudták, hogy az ókori római falak felett épült, s Peti azzal kezdte riogatni a lányokat, hogy a föld alatt ott vannak még a régi rómaiak, árulnak az üzleteikben, dolgoznak műhelyeikben, időnként rabszolgavásárt tartanak, s alig várják, hogy nyakukba pottyanjon néhány mai csinos rabszolgalány. A jókedv ragadós, Pali az asztal alatt elkapta Bogi bokáját. Bogi ijedtében akkorát sikított, hogy összeszaladt a presszó. Mariska majdnem lefordult a székéről szégyenkezésében, s dohogva mondta:
- Fiam, nem ismerek rád, eddig sohasem tettél hasonlót!
- Mert nem volt szerelmes, kezét csókolom! – nevetett hangosan a professzor – Nagy dolog ám a szerelem, még ilyen vén fejjel is!
Elvirát először látták elvörösödni. Lányos zavarában hatalmasat csapott a professzor hátára. Az öregúr villájáról lerepült egy tekintélyes süteménydarab, egyenesen Norbit találta képen. Ezen aztán úgy nevettek a gyerekek, mint a bolondok. Péteréknek is nehezükre esett az illendőség határain belül maradni.
Kőszegre jóval dél előtt érkeztek. Ebédig volt egy kevés idejük szétnézni. Míg Erzsit elvitte Zsuzsu, s Kékesi Laci a közeli templomok egyikébe, maguk a megkapó szépségű Jurisich tér környékén sétáltak. A Hősi kapu boltívei alatt, amit Barbi szerint a történelmi nevezetességű ostrom négyszázadik évfordulójára építettek a harmincas évek elején, elolvasták Kőszeg egykori védőinek, s a magyar jakobinusoknak, valamint az első világháború hősi halottainak emléktábláit.
A Hősi kapu boltívei alatt átsétálva eléjük tárult a középkori eredetű tér. Sehol ennyi gótikus, reneszánsz, vagy barokk épület. Zsuzsi hozzáértőn vezette végig a családot az ódon hangulatú téren. Elsőként a tér közepén álló barokk stílusú, csavart oszlopos Mária-szobrot vették szemügyre, aztán mögötte a barokk kút látványossága vonta magára figyelmüket. Megnézték azt a házat is, melyben a Wesselényi-összeesküvés felszámolása után Wesselényiné, Széchy Mária élt. Nem messze tőle állt az a ház, melyben Sigray Jakab, a jakobinusok másik vezető alakja lakott valaha.
Ismerkedtek más nevezetes épülettel is. Amerre néztek, mindenhonnan a régmúlt századok köszöntek rájuk. Amikor újra együtt volt a család, letelepedtek a vár közelében lévő vendéglőben. Amint elhelyezkedtek az összetolt asztalok mellett, Füredi Laci nagy hangon mondta :
- Ádám, most szavadon fogunk!
- Állok elébe! Rendeljen mindenki kedve szerint, ne törődjetek a pénztárcámmal.
- Nana, fiú, csak lassan a testtel! - figyelmeztette Péter újra, de aztán kezdte belátni, hogy fából vaskarikát akart. A fiú nem tudja függetleníteni magát valós helyzetétől, hiába igyekszik, már nem tud a kispénzű ember fejével gondolkodni. Tetejében Füredi Laci évődött is vele.
- Hagyd csak, komám, hadd fizessen, ha mindenképpen burzsujt akar játszani. Ha mégse megy a dolog, majd én kihúzom a csávából!
Ádám ugyanúgy felelt.
- Ez rendes tőled, Laci bá, de ha erre vársz, bevesznek leltárba.
- Hiszem, ha látom!
-Na, akkor csak figyelj! Ha bármilyen nagy lesz a számla, és kifizetem szemrebbenés nélkül, visszahívsz Nizzában a Promenade des Anglaisen valamelyik luxusszálloda éttermében egy pohár jó seritalra, rendben van ?!
- Hohó! Ennyire nem vagyok vidéki! – tiltakozott Füredi Laci nevetve – Arra még a gatyám is rámenne.
- Akkor csak a szavad kérem, hogy megiszod velem azt a pohár italt az emlegetett helyen. Természetesen jövendő apósom társaságában. Mindezt az én költségemen.
A sebész kicsit meglepődött, hiszen kevés ismerete volt Ádám vagyoni helyzetéről, de Péter mosolygása mintha azt mondta volna " Ez van, mit tehetünk ellene ?!"
A fiú felé nyújtotta a kezét.
- Rendben van, pajtás, elfogadom a meghívást! Ha Isten éltet, sort kerítünk rá.
- Nem rossz kilátások!- csatlakozott a beszélgetésbe Péter – A sert itt is megkóstoljuk majd. Remélem, nem találkozunk útközben a Yarddal, mert akkor én is búcsút mondhatok az emlegetett ruhadarabomnak.
Jókedvűen nevettek hozzá, csak Zsuzsi szemében volt aggodalom. Ha Péter ilyen lazán kezeli a törekvésüket, hogy védik majd ki a nagy vagyon árnyoldalát.
Ebéd után újra a történelemmel randevúztak. A Jurisics vár szép látnivalókat ígért. Petiék lecövekeltek mindjárt a bejárat után, a török sátras műalkotás előtt.  Peti magyarázott, Eszterke szorgalmasan bólogatott, s ugyanezt tették az Eszterházyak kőcímerénél is. A művészféle nem hétköznapi látogató.
Zsuzsiék felkaptattak Péterrel kettesben a régi kőlépcsőkön az egyik saroktoronyba. Szép kilátás nyílt a környékre. Zsuzsi nézte a tájat, s hirtelen mélyet sóhajtott, aztán kissé megremegett a hangja.
- Vajon, gyerekeinknek eszükbe jut majd, hogy először velünk jártak itt, ha elhozzák ide a maguk gyermekeit, ?!
Péter átkarolta, szemébe beköltözött a nyugtalanság, de kis nevetéssel kérdezte:
- Mi a baj, kis virágom?… Ez úgy hangzott, mint ki nem bízik abban, hogy megéri azt az időt ?!
- A hely atmoszférája figyelmeztet. Ezek között az évszázados falak között eszébe jut az embernek, hogy az életünk úgy pereg le, mit a homokszemek a homokórán. Hány generáció járhatott már itt előttünk. Az idő elnyelte érdeklődő pillantásokat, csak ezek a kövek maradandók. Mi magunk is beleveszünk a felejtő emlékezetbe.
Péterben már nem volt kétség, Zsuzsi megint szorongott. Kis nyomást érzett a szíve körül. Nehezen viselte, ha ilyen gondolatokat hallott tőle. Nem értette, miből fakadnak. Valójában semmi oka rá. Hiszen még ragyogó fiatal nő, betegségét is leküzdötte. Csak nem fél valamitől a lelke mélyén mégis, de hallgat róla, hogy ne keserítse ?! Zsuzsi háta mögött állt, átfonta a karjaival, s kicsit hozzáborult. Így nézték aztán együtt a tájat.