Asszonysorsok. Megjelent regényeim blog változata

X/A
       Ben tornató! ( Üdv újra! ) - mondja az olasz. Isten hozta!- köszön a magyar is, ha régen látott, kedves vendég lép be az ajtón.
Kilenc esztendő telt el azóta, hogy Zsuzsi imádkozva rótta a pesti utcát. Azon a régmúlt délutánon Elvirával megtalálták Kozma villájának alagsorában a nevezetes gyűjteményt rejtő ládákat. Csoda volt ez, isteni csoda. Gondviselés keze. Legelő a báránykáknak, ahogy Péter sírta-nevette, mikor éjféltájban megérkezett a gyermekekkel, s a teherautóval.
Ott volt előttük a hat láda sértetlenül, Takács Rozália egész életműve. Zsuzsihoz visszakerült jogos öröksége. Kozma Tivadar sem sejtette, hogy jó dolgában Zsuzsit mivel fizette ki. Ha utólag rádöbbent volna, alávaló kapzsiságában talán megüti a guta. Zsuzsi előtt már nyilvánvaló volt, hogy nem esett mesze az alma a fájától. A szuterénben a ládákon kívül csak szemetet, csupa használhatatlan holmit, ócskaságokat találtak. Könnyes szemmel mondta aztán a családnak, hogy mivé lesz az ember, ha megfeledkezik kötelező emberségéről.
Nagyot változott az életük ez után a nap után. Nem lettek más emberek, de hosszú időre elfelejthették a napi gondokat, s élvezhették a gyűjtemény adta örömöket. Zsuzsi szakértelmével, s szerencsével találtak vevőket rövid idő alatt. Nem volt többé gond, hogy miből tanulnak majd a gyermekek.
Jutott mellette még sok másra is. Kicserélhették a rozoga autót, tatarozhatták a gazdaházat, s Zsuzsi mehetett gondok nélkül vásárolni a gyermekeiknek. Aztán sem vásároltak a Váci utcában. Beérték a helybeli üzletekkel, vagy Nagyegribe mentek, ha otthon nem kaptak meg valamit. Vigyáztak a megtalált szerencsére. Péter külön is. Nem volt zsugori, csak szigorú. Eleinte naponta elmondta, hogy nincs az a sok, ami el ne fogyna, ha pazarlón bánnak vele.
Jogos volt a gondoskodása, hiszen ott volt előttük még kilenc gyermek iskoláztatása. Az első otthonhoz is segítséget terveztek, kivétel nélkül mindegyiknek. Javítani akartak a család addigi szerény életvitelén is. Zsuzsi a sok tervezgetés közben sem feledkezett meg fogadalmáról. Joli néni, a pesti kis öregasszony volt az első, akin segítettek. Aztán még sok könnyet töröltek le. Miképpen Zsuzsi lélekben fogalmazta:
" Imre örömére, Elvira megelégedésére."
Utazhatott végre a család. Zsuzsit kárpótolta az élet a sok nélkülözésért. Ahogy megálmodta, együtt jártak Rómában, Párizsban, s eljutottak más európai nagyvárosba is. Kimondhatatlan öröm volt tapasztalni, hogy a gyermekek nehézség nélkül használták a tőle tanult nyelveket, s gyarapodtak általa testben, s szellemben. Az idősebbek sem maradtak ki az utazásokból. Elvira minden színházi idényben a fővárosban töltött két-három hetet a család költségén. Erzsiék fürdőkre jártak, gyógyítgatták fájó csontjaikat.
Zsuzsiék is jártak színházba. Bérletük volt Nagyegriben. Kettesben mentek, előadás előtt beültek vacsorára valahova. Utána zenés helyre kukkantottak be rövid italra, s táncoltak is, ha olyan kedvük volt. Minőségileg megváltozott az életük. A gyűjteménynek köszönhetőn végre azt a nyomasztó gondoktól mentes emberi életet élhették, mely mindenkor megilletné a társadalom hasznos tagjait, de még nem tart ott a világ, hogy csoda nélkül biztosítsa az arra érdemeseknek.
Ráadásnak megmenekültek Gazsótól, s Szegeditől is. Ennek két külön története van. Péter először Szegeditől szabadult meg. Elvira keresztfia vállalta a közbenjárást minisztertársánál. Előtte felhívta Pétert, s hosszú telefonbeszélgetést folytattak. A miniszter tisztességesebbek fajtájából került ki, ennek köszönhetőn úgy indult a vizsgálat, ahogy Péter embersége kívánta. Szegedi is kapott esélyt a védekezésre, noha nem sok elfogadható érvet tudott felsorakoztatni maga mellett.
Péterék eleinte azt gondolták, hamarosan lezárul a vizsgálat, de kezdett más irányt venni. Szegedi mögött a megye felsorakozott a baráti kapcsolatok révén, s ahelyett, hogy döntést hoztak volna Szegedi nyilvánvaló alkalmatlanságáról, Pétert kezdték támadni.
A vizsgálat alatt lassan több szó esett róla, mint Szegedi elkövetett melléfogásairól. Ezúttal nem politikai síkon támadták, szakmai tudásával sem foglalkoztak, hanem emberi, orvosi magatartását bírálták. Igyekeztek rásütni az etikátlan magatartás bélyegét, mert micsoda dolog, hogy a beosztott rendszeresen felülbírálja vezetőjét, háta mögött rendelkezzen, terápiákat módosítson, s ezzel a viselkedéssel a többi kolléga előtt nap mint nap lejárassa az osztály vezetőjét.
Elvira felháborodásában újra utazott, s odafentről odacsaptak az asztalra. Hirtelen véget ért minden vizsgálat. Szegedit barátin felkérték, hogy sürgősen mondjon le, s távozzon. Hathatós volt a baráti tanács. Rövid idő alatt nem csak a kórházból, a városból is eltűnt a családjával együtt.
Péter visszatérhetett az osztályra. Más talán kihasználta volna a helyzetet, s megszerzi magának az osztályvezetői posztot, de Péter nem élt a lehetőséggel. Beosztott maradt. Családi körben azt mondta, nem vállal olyan politikai légkörben vezető beosztást, ahol csak protekcióval juthat az ember saját igazához. Volt rá más oka is. Kövessel elhidegült a kapcsolatuk. Péter tisztelte az igazgató-főorvost kimagasló szakmai tudásáért, de a Szegedi ügyben tanúsított magatartását nem tudta elfogadni. Szerencsére kaptak egy nagy tudású osztályvezető-főorvost. Mint utóbb kiderült, hasonló helyzetbe került előző kórházában, mint Péter. Jól megértették egymást, s békességben dolgoztak.
Gazsó a Szegedi-ügy során látszólag átállt Péter oldalára. Valószínű, hogy őt is a megyétől figyelmeztették. Míg évekkel előbb, az első pártfogás idején vállat vont, hiszen rajta volt a nemszívesen bélyege, most megijedt. Szegedivel megszakította a kapcsolatot mielőtt a Szegedi-ügy végleg lezáródott volna. Nem érte be ennyivel. Pétert megállította az utcán első adandó alkalommal, erősen mentegette magát, s Szegedit feketítette. Azt állította, a maga személyében megtett mindent, hogy Szegedi alávaló áskálódásaiból ne legyen komolyabb baja a Kerekes családnak, a felvételire készülő gyermekeknek. Megakadályozta, hogy Szegedi a megyénél lépéseket tegyen.
Péter néhány pillanatig azon töprengett, mennyit kaphat, ha az örökös tanácselnököt megveri az utcán, aztán szerencsére letett róla, de mielőtt faképnél hagyta, azt mondta :
- Határtalan a galádságod! Vedd úgy, hogy ezennel kimutatkoztam. A jövőben nagy ívben kerülj el, mert ritkán vagyok ilyen türelmes hangulatban!
 X/B
 Teltek-múltak az évek. A gyermekek sorra elkerültek otthonról. Mindegyiküket elsőre felvették a megcélzott egyetemre, főiskolára. Elérték a szükséges pontszámokat, de talán akkor is bekerülnek nyelvtudásuk révén, ha alacsonyabb pontokat érnek el. Tizennyolc évesen kevesen mondhatták el magukról abban az időben, hogy perfekt beszélik a legfontosabb világnyelveket.
Nehéz volt az első években megszokni, hogy egyre kevesebben vannak otthon. Havonta egyszer látogattak haza, s hozták a sok szennyest. Zsuzsi egész hétvégén mosott, s vasalt. Péter spórolása ellenére, ha nagyon igyekszik, kiharcolhatta volna a háztartási segítséget, de maga akarta rendben tartani a gyermekek ruháit. Vettek automata mosógépet, s ment a nagy üzem, ahogy az más nagy családokban is történik, ha a kollégiumból hazamennek a gyermekek. Főképpen a fiúk ruhatárával akadt gondja. A fiúk a kollégiumban is mostak, vagy az albérletben a hónap folyamán, de mire hazakerültek, Zsuzsi nem ismert a fehérneműjükre. Minden egységesen hamuszürke volt.
Kékesi Lacit látták legritkábban. Sopron városa messze volt, így csak két-három hónaponként járt otthon. A kis Tökmag szenvedte meg legjobban. Ahogy Laci elment, Tökmag étvágytalan lett, álmában csikorgatta a fogait, s nem lehetett elvenni tőle a telefont, ha Laci felhívta a családot. Mindannyiuknak nehéz volt. Ahogy Béla mondogatta szeretettel, gyakran elérzékenyülve, hiányoztak a " kis kutyakölykök." Az ember nehezen törődik bele, hogy ritkán láthatja azokat, akik közel állnak a szívéhez.
Ezekben az években Zsuzsiék figyelmét lekötötték a tanuló gyermekek. Mindig volt miért, kiért drukkolni. A gyermekek hol zárthelyi dolgozatot írtak, hol szigorlatoztak éppen valamiből. A tanulás sem ment mindig zökkenésmentesen az otthontól távol, becsúsztak gyengébb jegyek is. Ha Barbinál vagy Briginél, Boginál fordult elő, mentek haza a hosszú, könnyes telefonok. Olykor Zsuzsi keze teljesen elzsibbadt, mire annyira megnyugtatta a távolban kesergő csemetéjét, hogy elköszönhettek.
Eljött az első diplomák ideje. Először a két nagyfiú végzett. Ahogy előre várható volt, Kékesi Laci erdőmérnöki diplomát szerzett. Hegedűs Norbi tanári oklevelet kapott. Egyiküknek sem örülhettek otthon sokáig. Meglepetésükre Laci külföldre készült. Még azon a nyáron hivatalos engedéllyel, évfolyamtársa összeköttetésének köszönhetőn, kiment Olaszországba dolgozni. Norbi megvalósította régi álmát, s ősztől kis faluban kezdett tanítani.
Gömböcfalva kedves hely volt, de messze esett Révházához. Nem remélhették, hogy gyakrabban látják majd, mint Olaszországba szakadt fiukat. A következő évek is meghozták a maguk örömét, s gondját. Barbi is, Bea is megszerezte a tanári oklevelet. Barbi egy fővároskörnyéki nevelőintézetet választott, míg Bea beverekedte magát a kiszemelt miskolci középiskolába. Tomi is befejezte a jogi egyetemet, a fővárosban maradt gyakornoknak, noha őt hazavárták. Hívták is, helye is lett volna, de valamilyen rejtélyes okból inkább Pesten maradt.
A következő esztendőben fordult egyet a világ kereke. Ahogy hajdan Péter, s Füredi Laci alig merte remélni, megtörtént a rendszerváltás. Békés úton jött, s remény és aggodalom járt a nyomában. Teljes volt a bizonytalanság, hova, milyen irányba tartanak az események. Úgy lesz-e, ahogy remélték, vagy a régi helyett egy másik, nem kívánt világ jön, mely másképpen ugyan, de óhatatlanul megnyomorítja majd a lelkeket.
Ezekben a hetekben, hónapokban nagy vendégjárás volt a gazdaházban. Esténként nemcsak Füredi Laci volt Péter vendége, hanem jó néhány kollégájuk is. Éjszakába nyúlón latolgatták, vitatták az eseményeket. Néhány hónap múltán egyre több változást tapasztaltak, volt köztük jó, de akadtak elkeserítő dolgok is.
Ilyen volt a munkahelyek elbizonytalanodása. Mikor Bogi elvégezte Nagyegriben az óvónőképzőt, ott kellett maradnia, mert Révházán éppen sorra bocsátották el a feleslegesnek ítélt pedagógusokat, köztük óvónőket is.
Brigi viszont hazatérhetett a főiskola után, otthon állás várta. A változásoknak köszönhette az állását. Az utazási iroda élén is vezetőváltás volt. Nyíri Pista önként távozott, helyére Brigi diákkori szerelme került. Mezei Lacinak hívták a fiút. Szüksége volt angolul jól beszélő munkatársra, s Brigit megkereste a főiskolán. Nemcsak az állást ajánlotta fel, hanem attól kezdve ragaszkodón látogatta. Amint Brigi elfoglalta az állását, a fiú komoly terveket szőtt, házasságot emlegetett.
Brigi igyekezett lehűteni. Esze-ágában sem volt hozzámenni, de mivel ebben az időben zárkózott volt, a fiúnak nem mondta meg nyíltan, ahogy eleinte otthon is hallgatott róla.  Zsuzsiék abban a hitben voltak, hogy Brigi hamarosan férjhez megy. Peti is elment. Első nekifutásra felvették a főiskolára szembeötlő tehetségének köszönhetőn. Zsuzsutól is búcsúztak már lélekben. Az érettségi után orvosegyetemre készült. Remélték, hogy sikerül majd bejutnia.
Zsuzsi pánikkal gondolt arra, hogy teljesen magukra maradnak a gazdaházban. Mondogatta magában, hogy örülnie kellene, hiszen a gyermekek sorra célba érnek. Örült is valójában, de ezzel együtt is nehéz időszak volt, s egyszer csak belebetegedett. Péter eleinte nem nyugtalankodott. Elvirával biztosak voltak abban, hogy mindössze " lurkóbetegsége " van. Gondolták, majd túl lesz rajta. Hamarosan kiderült, hogy más is meghúzódik a háttérben.
Az évi rendes onkológiai vizsgálat során kiderült, hogy Zsuzsinak rossz lett egy szövettani eredménye. Az egész család pánikba esett. Péter különösen. Sötét hajában ezekben a napokban jelentek meg az első ezüst szálak. Sok mindenen keresztül ment már élete során, de annak a gondolatát sem tudta elviselni, hogy Zsuzsit elveszítheti. Erről a betegségről köztudott volt ugyan, hogy ma már gyógyítható, ha idejében felfedezik, de Pétert ez sem nyugtathatta meg.
Zsuzsi nem mindennapi módon élte meg betegségét. Péter megdöbbenésére naponta búcsúzott az élettől. Beletörődőn, könnyes mosollyal búcsúzott. Ott volt az öleléseiben, ahogy a hírre hazarohanó gyermekeket magához fogta, ahogy rájuk nézett, ahogy Péterhez simult, ahogy szólt az idősekhez, vagy meg-megállt a szobákban, kint az udvaron a napfényben, vagy a virágok előtt.
Közben egyetlen egyszer sem panaszkodott. Csak arról beszélt, hogy Isten iránt végtelen hálát érez, mert megengedte, hogy felnevelhessék együtt a gyermekeket. Péter úgy érezte, hogy megőrül. Rohant vele Pestre, kereste a megfelelő helyet, embert. Akárkire nem bízhatta élete értelmét, ahogy Elvirának mondta alig titkolt könnyekkel.
Éppen ezekben a hetekben változás állt be munkahelyén is. Szegedi helyére került, osztályvezető visszatért régi kórházába. Péternek felajánlották az osztály vezetését. Álmatlan éjszakáin ezt is meghányta-vetette magában. Ha akkor valaki olvas az ötvenes évei derekán járó, nagy tudású, komoly ember gondolataiban, megdöbben. Gyötrődő lélekkel biztosan érezte, hogy Zsuzsi nélkül képtelen volna folytatni az életet. Ha tragédia történik, számára nem lesz többé jelentősége semminek. Így Zsuzsi sorsától tette függővé a válaszát, s feletteseitől gondolkodási időt kért.
A sors kegyes volt hozzájuk. Zsuzsit megműtötték, sikerült lokalizálni a bajt. Volt már reményük újra. Péter elfogadta a kinevezést. Még hosszú hónapok teltek el, mire felejteni kezdték az átélt keserűséget, aggodalmat. Zsuzsi betegsége változásokat hozott a gazdaházban. Erzsi ijedtében kigyógyult krónikus epebajából, s vállalta a főzést újra. Más változás is történt. Mintha hirtelen mindennek megnőtt volna az értéke. Péter többet időzött Zsuzsi közelében, mint az utóbbi években, s jobban vigyázott rá, mint valaha. Ahogy anyjára is, vagy Bélára, Elvirára. Még a gyermekekhez is elnézőbb lett. Spórolása ellenére felvett egy háztartási segítséget, noha Brigivel együtt már csak hatan voltak a házban.
A város életében is történtek változások, de ez a rendszerváltásnak volt köszönhető. Gazsó kibukott hivatalából. Ott maradt a városban, vállalkozó lett. Révházán az a hír járta, hogy a volt vezetőgárda elosztotta maguk között a város javait. Lehetett valami igazság a dologban. Gazsóé lett a szennyvíz-telep, de még Nyíri Pistának is jutott konc, ahogyan a kritikusok mondták. Az Öreg-tó partján, a tanácsi üdülő tulajdonjogát megszerezte, s panziót alakított ki belőle tehetős nyugdíjasoknak, más jómódú vendégeknek.
Zsuzsi egyik este nevetve mesélte a vacsoránál, hogy Gazsóné vette fel telefonon tőle a szippantós-autó rendelést. Az a Gazsóné, aki tanácselnökné korában, s úgy is, mint a helyi nőtanács elnöke, nemrégiben még nemigen talált a városban magához méltó rangú-rendű embert.
Business is business! - mondja az angol. Valóban. Üzlet az üzlet! Ahogy a Gazsó házaspár esetében az volt a rendszerváltás előtt is.
X/C
Zsuzsu ballagására összejött a család. Kékesi Laci is hazajött Olaszországból néhány napra. Zsuzsu boldog volt. Nem mondták ki nyíltan, de a családban mindenki tudta, hogy a gyönyörű kislány szerelmes. Laci finom mosollyal fogadta tartós ragaszkodását, s mindaddig bizonytalanok voltak érzéseiben, míg színt nem vallott. Ez éppen a ballagás reggelén történt az ebédlőben. Csak a fiúk voltak jelen, s Laci elmondta, hogy Rómában megismert egy lányt. Ginának hívják, s komolyra fordult a kapcsolatuk.
Milyen a sors. Zsuzsu éppen akkor készült belépni az ebédlőbe. Meghallotta, s kiszaladt alóla a föld. Egyetlen szóval sem árulta el, hogy tudja, csak végigsírta a ballagását, mint akinek nehéz búcsút venni régi iskolájától. Az esti bankett helyett Mari nénihez bujdosott. Mari néni már eladta a tanyáját, s vett egy kis házat a városka egyik eldugott utcájában. Zsuzsu ott sírta lázasra magát reggelig.
Mari néni nem merte bizonytalanságban hagyni a szülőket, s hajnalban elszaladt a gazdaházba. Péter az ölében vitte a kocsijáig a magas lázzal küzdő, boldogtalan lányát. Otthon Laci kivételével összehívta a gyermekeket, s szigorú parancsba adta, hogy Laci előtt hallgassák el Zsuzsu bánatát. Szépen indokolt. Azt mondta, Laci becsületből Zsuzsu mellé állna, s idővel egy boldogtalanból kettő lenne.
Kékesi Laci úgy ment vissza Rómába, hogy a történtekről semmit sem tudott. A lány alig élt eztán a következő hetekben, hónapokban. Az sem vigasztalta igazán, hogy közben felvették az egyetemre. Zsuzsi vele bánkódott. Péter igyekezett életet önteni beléjük, s Zsuzsu valahogy összeszedte magát mire elkezdődött az egyetem.
Volt más keservük is ezen a nyáron. Mikor Rózsi gyűjteménye hozzájuk került, igyekeztek gondoskodni a gyermekek jövőjéről. Még abban az esztendőben betették a takarékba a jövendő lakásukra szánt összegeket azzal a szigorú kikötéssel, hogy engedélyük nélkül senki sem nyúlhat a betétekhez. Mindegyik gyermek esetében, kivétel nélkül  kétszobás, szövetkezeti lakással számoltak. Ennél többet nem adhattak, hiszen akkor még előttük állt a továbbtanulás, s a család sem csúszhatott vissza nélkülözésbe.
Ahogy telt-múlt az idő, a felnőtt gyermekek szerettek volna maguk rendelkezni a nevükre betett pénzzel. Hol új magnót akartak, vagy egy modernebb fényképezőgépet, s még megannyi mást, de Péter nem engedett a kívánságoknak. Ha valóban szükségük volt valamire, azt megvették nekik. Jelesebb napokon teljesítettek más kívánságokat is, de pazarló költekezéseket nem engedtek meg. Az ilyesmi sohasem ment simán, gyakran vita kerekedett belőle. A fogadott gyermekeknek eszükbe jutott kevéske örökségük is, az is ott volt a betétkönyveikben, s szívesen elköltötték volna.
Péter ebben sem engedett. Azt mondta, arra a pár ezresre később is szükség lehet, hagyják meg fontosabb dolgokra. Valóban csak pár ezer forintról volt szó. Kékesi Feriék parasztházán, tóparti vityillóján jelentős kölcsön volt hajdanán. Éváék szerény kis családi házán éppúgy. Az árverések után a gyámügy rendezte a tartozásokat, ami megmaradt, szétosztották a gyermekek között. Péterék egyetértésével zárolt betétkönyvekbe helyezték. Nagykorúságukkal felszabadultak a betétek, de a kamatokkal sem szaporodtak fel jelentősen az évek során, hamar elkölthették volna.
Jó ideig csend volt aztán a betétkönyvek körül, míg újra szóba került a dolog. Egyszerre két fiú is eléjük állt azzal a kívánsággal, hogy autót szeretnének. Kell a munkájukhoz, amúgy sincs kedvük lemondani róla, hiszen az ma már a modern élet része. Majd visszateszik a pénzt mire eljön a családalapítás ideje. Egyikük Tomi volt. Munkaidejét egy pesti irodában töltötte, a közeli bíróság épületéig közlekedett a közelben lévő albérletéből. Másik fiú Norbi volt. Gömbőcfalván szolgálati lakása volt az iskola udvarában, s az egész falut bejárhatta volna gyalog tíz perc alatt.
Zsuzsiék sejtették, hogy honnan fújt a szél. Kékesi Laci jól keresett Olaszországban, s megvette első autóját. Az itthoniak sem akartak lemaradni mögötte.
Péter nem értékelte az indokokat. Először higgadtan próbálta jobb belátásra bírni fiait, de mikor látta makacsságukat, alaposan kiosztotta őket. Aztán a dolgozószobában dühöngött tovább. Zsuzsi nem győzte csillapítani. Emlékeztette hajdani önmagára, mikor házasságuk másnapján maga is így gondolkodott, autót akart venni a gazdaházra megszerzett pénzből. Péter nem ismerte el a párhuzam jogosságát, s kitartóan kötötte magát a tilalomhoz.
A fiúk sem adták fel. Napokon át tartott a vita. Végül Péter belefáradt, s azt mondta, tegyenek, amit akarnak, de azzal számoljanak, hogy jövendő otthonukhoz akkor sem kapnak otthonról több segítséget, ha pénzszűke miatt a híd alatt kell elkezdeniük házaséletüket.
A fiúkat nem nyugtalanította a dolog, s megvették az autókat. Alig csendesedett el a vihar, máris újabb tört ki. Most Peti okozta a gondot. Pesten lefoglalózott egy műteremlakást, s csak aztán állt apjáék elé. Azzal védekezett, hogy alkalmi vétel volt, más vevők is alkudoztak, sürgősen cselekednie kellett. Az igazi botrányt az okozta, hogy valójában csak műteremről volt szó, mert lakásnak nem lehetett nevezni azt a tizennégy négyzetmétert, ami mellette volt. Mindössze egy kis szoba, főzőfülke, s zuhanyozó tartozott a műteremhez. Petiről tudták, hogy komolyan foglalkoztatja a családalapítás terve. Ilyen lakás nem volt rá alkalmas. Most Zsuzsi is feljajdult, s Péterrel együtt próbáltak beszélni a fejével, de hiába. Peti azt felelte, holmi kispolgári nézőpont miatt nem mond le a műteremről. A lakás olyan amilyen, a műterem ideális, festőé volt, világos, száraz, a maga negyvennyolc négyzetméterével éppen megfelel a későbbi ambícióinak.
Péter kiabált.
- Nem mondanád meg, a gyerekeid hol fognak felnőni az ilyen lakásban ?
Peti vállat vont.
- Ahol a többi művészféle gyereke. Írógyerek az íróasztal alatt, festőgyerek a műterem sarkában.
Péter majdnem megkalapálta zseninek tudott fiát. Jó néhányszor vitatkoztak még a dolgon, de Peti meglepőn határozott volt. Olykor tiszteletlen is a vita hevében. Még sohasem tapasztaltak nála hasonlót. Péter néhány napig nem állt szóba a fiával. Aztán mégis beleegyeztek. Részben Peti erőszakossága miatt, másrészt megértették, hogy ritka a műteremlakás, s valóban alkalmi vétel volt.
Ezzel még nem értek véget a gondok. Peti után Zsuzsu következett. Maga is lakást akart venni. Pár hónap után elege volt a kollégiumból. Ez magában még nem lett volna baj, hiszen erre kapta az otthoni segítséget, de a lakás egy toronyház legfelső emeletén volt, s ragaszkodott hozzá. Zsuzsiék hiába mondták, hogy gyermekekkel nehéz ilyen lakásban élni. Főképpen akkor, ha elromlik a lift, vagy áramszünet van, s amúgy is sok hátránnyal jár. Zsuzsu csendesen hallgatta őket, aztán majdnem úgy indokolt, mint Peti. Azt mondta, számára minden szempontból ideális a lakás, társban, gyermekekben pedig nem gondolkodik.
Ez volt benne a legnyugtalanítóbb. Látták, hogy a bánat uralja tetteit. Ezért lett elege a kollégiumból is. Bánatával egyedül akart lenni. Az a lakás pedig nagyon magasan volt. Nem beszélhettek félelmeikről, nehogy ötletet adjanak. Kimondható érvekkel pedig semmire sem mentek. Zsuzsut sem lehetett meggyőzni. Péter a végén már vele is kiabált, talán először hozta dühbe boldogtalan lánya, de végül így is kénytelenek voltak engedni. Zsuzsu is megvette a lakást.
Tudomásul kellett venniük, hogy a gyermekeik felnőttek, s mennek a maguk feje után. Szerencsére a bosszúságok mellett azt is tudták, hogy még így is hálát adhatnak a sorsnak. Hiszen mindannyian egészségesek voltak, többségnek már kenyér volt a kezében, s azon a pályán indulhattak az életbe, melyet megálmodtak maguknak. Emellett szépek voltak, s kisebb-nagyobb lázadásaik ellenére is kedvesek, s módfelett ragaszkodók.
X/D
Kilenc bekeretezett fénykép függött az ebédlő falán. Öt csinos lány, s négy jóvágású fiatalember képe. Szívet melengető volt rájuk nézni, beszélgetni róluk. Emlegetni, hogy milyenek voltak kicsiknek. Tudni, hogy értékes ifjú emberek lettek. Valóban, noha ahányan voltak, annyiféle természet, annyiféle vágy, s akarat motiválta, formálta őket.
Barbi középmagasra nőtt, kicsit teltebb volt, de nőiesen formás. Rövid barna haja féloldalt takarta arcát. Szolidan, finoman öltözködött, nyakában mindig ott volt az aranylánc, amit államvizsgája után kapott a szüleitől, más ékszert nem viselt. Komoly ifjú hölgy lett. Ha megszólalt, odafigyeltek rá. A nevelőotthonban lakott, nem jó körülmények között, de nem panaszkodott. Munkája részének tartotta. Csak nagyobb ünnepeken, jeles évfordulókon  örülhettek neki, vagy a nyári vakáció idején.
Bogi magasabb volt a nővérénél. Törékeny maradt, áthatotta valami bájos légiesség. Barna haját megnövesztette, s hátul szalaggal összefogta, ahogy Zsuzsi tette valaha. Mindig bokáig érő szoknyákban járt, megnyújtotta amúgy is nyúlánk alakját. Viselte ő is a maga aranyláncát. Mellé elfogadta Erzsi lánykori fülbevalóját is. A lányok között az egyetlen volt, aki hajlandó volt viselni. Nagyegriben, albérletben lakott, de gyötörte a honvágy. Hetente többször is hazament a délutáni busszal, ahogy főiskolás korában is. Péter vitte vissza reggelenként, s olykor bosszúsan morgott miatta. Gyakran megjegyezte, hogy ideje volna felnőni már. Mi lesz vele, ha messziről kerül kérője. Bogi csak kacagott ezen az elképzelhetetlennek ítélt eshetőségen.
Kékesi ikrek közül Bea maradt a komolyabb. Amúgy külsőre teljesen egyformák maradtak. Kissé alacsony termetűek, sötétszőkék, s ha nem különbözik az ízlésük, még mindig megtévesztő a hasonlóságuk. Hajukat is változatlanul egyformán viselték, talán gyűrűs volta miatt. Rövid frizurájuk volt, azt tarthatták legkönnyebben rendben, s jól is állt nekik.
Bea modern lány volt. Majdnem minden ruházata farmerből volt, mellette bőr kiegészítőket használt. Életvitelében igényes volt. A kiszemelt, jó nevű középiskolában matematikát, fizikát tanított. Szép albérletben élt, sokat járt színházba, hangversenyre, s kiállításokra.
Zsuzsi bánatára keveset emlegette a férjhezmenetelt. Zsuzsi attól tartott, beleszeret a függetlenségbe, s öreglány marad. Beának volt egy kedves szavajárása, mindig azt mondta: "Pofikám!" Néha még szüleinek is. Zsuzsiék ilyenkor jót mosolyogtak.
Brigi sértődős természetű maradt, amolyan család gondja. Vigyázni kellett vele, zokon vett mindent. Provokálta is a többieket. Fejébe vette, hogy őt kevésbé szeretik, s gyakran ellenkezett. Aztán sírdogált, ha Barbi vagy Bea "megmosta" a fejét. Amúgy ragaszkodó volt. Főleg Petit, s Tomit szerette. Olykor Bogihoz bújt vigasztalásért.
Meglepő módon a két iker nem fordult úgy egymás felé, ahogyan az ikrek szoktak általában. Kiskoruktól Bea szívesebben volt Barbi társaságában, mint Brigivel.
Zsuzsi gyakran gondolt arra, hogy Brigi sértődős természetének ez volt az oka, de Brigi sohasem fogalmazta meg, így nem lehettek biztosak benne. Az ikrek ízlése is más volt. Míg Bea modernül, de visszafogottan öltözködött, addig Brigi szerette a meghökkentő holmikat. Mindig bokatörő, magassarkú cipőkben járt, miniszoknyákat viselt, mélyen kivágott, virító színű blúzokat, s hatalmas bizsukat a füleiben.
Péter bosszúságára vérvörösre festette körmeit. Péter általában nem foglalkozott a lányok szokásaival, rábízta Zsuzsira, de ezt sehogyan sem tudta megemészteni, pedig még anyja is beletörődött. Zsuzsi kérlelte Pétert. Beszélt a maga örömtelen tinédzserkoráról, mikor Rózsi szabta meg, hogy milyen ruhákat viseljen, mit olvasson, mit egyen és mit nem. Péter átmenetileg meghátrált, de aztán előröl kezdte a morgást. Érezte, hogy lányával valami nincs rendben, az volt nyugtalansága igazi oka.
Úgy tűnt, Brigit az öltözködésen kívül más nem érdekli. Egyre nyilvánvalóbb lett, hogy Mezei Lacihoz sem kötődik komolyan, de más fiúval sem foglalkozott. Már megengedhették maguknak, hogy magára költse a fizetését. Egyedül volt otthon a gyermekek közül, élvezhette az otthon minden előnyét, de nem látszott rajta az elégedettség. Elejtett szavaiból kiderült, hogy kevesellte, amit addig kapott az élettől. Zsuzsit is bántotta a dolog, sokat beszélt a lelkére, de csak átmenetileg tudta jobb belátásra bírni.
Zsuzsu a bánata ellenére is kedves lány maradt. Senkit sem terhelt a maga bajával. Ha hazalátogatott, nem érdeklődött Laci felől, s nem is emlegette. A család igyekezett tapintatosan viselkedni. Előtte maguk sem hozták szóba Lacit, de nem volt könnyű megállni. Hiszen Kékesi Laci is a család tagja volt, s szerették. Többé-kevésbé mégis sikerült, annak az volt az oka, hogy Zsuzsut mindenki külön is szerette. Legfiatalabb volt, nyílt és szókimondásában is figyelmes, tapintatos. Sohasem ugrott a többi lánynak. Gyakorlatilag mindenkivel jó viszonyban volt, de valamivel jobban kötődött Barbihoz, mint a többiekhez.
Kifejezetten szép lány lett. Alakja tökéletes volt, méretei után fotómodellnek is beállhatott volna. Bőre hibátlan volt, szinte bársonyos, szeme sötétebb kék, mint édesanyjáé, haja selymét örökölte, de nem szőke volt, hanem hollófekete. Ez a hajkorona legalább annyi bámuló tekintetet vont magára, mint ahányan megcsodálták hajdan Zsuzsi haját.
Zsuzsu csak ritkán viselte kibontva. Szokása volt egyetlen, vastag hajfonatként előre vetni a jobb válla felett. Öltözködésére keveset adott. Leginkább nadrágban járt, s lezser blúzokban. Gyakran viselt kinyúlt pulóvereket, hogy a térdeit verdesték, de ez is a maga kivételes bájához tartozott. Miként része volt az a bőrdzseki is, amit évek óta viselt. Zsuzsi nem tudta róla lekönyörögni.
Sejtették az okát. Valamikor Kékesi Lacié volt. Hiába uralta viselkedését a szép önfegyelem, Zsuzsiék tudták, lányuk sohasem fog kigyógyulni ebből a reménytelen szerelemből. Magukról tudták. Hiszen lélek volt a lelkükből, s ők sem tudtak volna egymás nélkül élni.
Kékesi Laci magas termetű, világos hajú, sötétkék szemű fiatalember lett. Az a típus, aki gondot fordít a megjelenésére, szeretett elegánsan öltözködni. Egyenesszálú haját gondosan hátrafésülve viselte. Beszéde mindig fegyelmezett, s választékos volt. Jellemre is kiváló fiatalember, noha a látszat ellene szólt. Elment otthonról, külföldön élt, mintha kilépett volna a családból. Valójában nem szakadt el. Rómából is hetente telefonált. Olaszországban egy hatalmas faipari konszernnél dolgozott, kedvező körülmények között, közel a vezérkarhoz, jó beosztásban.
Történt egyszer, hogy a tulajdonos iparbáró tengerparti bulit rendezett fontosabb beosztottjainak, Laci is meghívást kapott. A bulin megpillantott egy lányt, szinte Zsuzsu hasonmását. Laci lelkében élt egy ábránd a Tökmag iránt, de mivel hite szerint húgaként illett szeretnie, igyekezett legyűrni magában az érzést. A hasonlóság mégis tűzbe hozta, s a lány után vetette magát. Hamarosan kiderült, az elnök-tulajdonos lányát vette célba. Gina Giovánninak hívták a lányt. Ginának is megtetszett a jóképű magyar mérnök, s a mulatság alatt végig együtt voltak. Később is találkoztak, s hamarosan szoros kapcsolat alakult ki köztük. Meglepő módon kapcsolatukat a lány apja nem ellenezte. Gina volt az egyetlen gyermeke, s elege volt már a lánya addigi lovagjaiból. Egyiket sem fogadta volna szívesen vőnek, de szakmabeli, komoly magyar fiút örömmel látta lánya oldalán. Laci hamarosan beköltözhetett az elegáns Corso Umbertó-i palotába. Úgy tűnt, az élete egyenesbe került. Mikor hazalátogatott Zsuzsu ballagására, még örömmel számolt be a lányról, de néhány hónapos együttélés után rádöbbent, hogy Ginából hiányzik mindaz a szép tulajdonság, amit Zsuzsuban annyira imádott, s megkeseredett szájában a méz édes íze.
Kékesi Tomi magasságra hasonlított bátyjához, de haja sötétebb volt, s göndör, mint a húgaié. Igen jól állt neki. Tágabb-szűkebb környezetében a lányok imádták. Váltogatta is őket, egyik szoknyától a másikig csapódott, s ez nem vallott a régi Tomira. Zsuzsiék még emlékeztek rá, hogy gimnazista korában hűséges típus volt. Egyetlen kislányhoz vonzódott éveken át. Galántai Anikónak hívták a lányt, kedves lányka volt. Zsuzsinak gyakran beszélt róla, ami kamasz fiúktól igen szokatlan, de Tomi mindig bizalommal volt édesanyja iránt.
Aztán a fiú hirtelen megváltozott. Akkor már elsőéves egyetemista volt, a lány érettségi előtt állt. Tomi szakított vele egyik napról a másikra. Otthon elhallgatta az okát. Azóta gyökértelennek látták, noha kedélyre nem volt szomorú, inkább cinikus néha, ha valamilyen lányról esett szó. Sejtették, hogy ez valamiféle álarc nála, s szomorúság lappang alatta. Ezért is örültek annak, mikor átköltözött Peti műteremlakásába. Remélték, a testvér közelsége majd kibillenti ebből az aggasztó állapotból. A pályán szépen haladt, ügyvédnek készült, s jó principálisa volt.
Hegedűs Norbi barna volt, mint húgai, s legalacsonyabb a fiúk között. Mokány maradt, s szemüveges lett. Szívesen viselt rövid, tüskés frizurát, ezzel együtt helyes fiatalember volt, noha ruházatával alig törődött. Lezserül öltözködött, olykor gombok hiányoztak a ruházatáról, de jó volt a humora, környezetében kifejezetten vidám fiatalembernek tartották.
Norbi valóban a nemzet napszámosa lett. Hátrányos helyzetű gyermekeket tanított olyan odaadással, mintha mindet egyetemre szánná. A falu sorsát is szívén viselte. A falu közigazgatásilag a szomszéd községhez tartozott. Norbi imádott faluját úgy kezelték, mint jómódú háznál a szegény rokont. Kiharcolta mindazt a falujának, amit amúgy nem kapott volna meg. Volt ebben közvilágítás, útjavítás, gyakoribb orvosi szolgálat, s ki tudja még, mi minden.
Szolgálati lakása az iskolával közös fedél alatt volt. Nem csak a ruházatát hanyagolta, lakása is tipikus legénylakás volt. Ritkán takarított, s csak akkor mosogatott, ha már elfogyott az utolsó tiszta edény is. Zsuzsi meglátogatta időnként, s nem győzött rendet tenni. Mivel a faluban nem volt napközi, vagy más vendéglátó hely, ahol Norbi főtt ételhez jutott volna, Zsuzsi mindig tovább maradt nála, mint a többieknél. A fiúnak sütött, főzött egész idő alatt, feltöltötte a mélyhűtőjét.
Előfordult, hogy Péter megsokallta a dolgot, este beült a kocsiba, s elment Zsuzsiért. Norbinak azt mondta egyik alkalommal: " Nősülj már meg a mindenedet! Nem fogok anyátokról lemondani csak azért, hogy az egyik paprikás csirkét ehessen, másik kettő meg megtalálja végre a szétszórt gatyáját! “
Péter ezzel Petire, s Tomira gondolt. Zsuzsi őket is rendszeresen látogatta. Petiék is lezseren viszonyultak a rendhez. Édesanyjuk látogatásának örültek ugyan, valahogy elviselték rendszeretetét is, de amint kitette lábát a műteremlakásból, újra a feje tetejére állt minden, úgy érezték jól magukat benne.
Peti is jóvágású fiatalember volt. Zsuzsi hajdani meglátása igaznak bizonyult, Takács Imrére hasonlított, még hangja, gesztusai is rá emlékeztették. Nem beszélve arról, hogy Imre barna szemét, s barna hajszínét is örökölte, miként vékonyságát. Csak magassága volt az édesapjáé. Imréhez való hasonlósága Zsuzsinak sok könnyet okozott, Imre vonásait szívszorító volt viszontlátni a fiában.
Peti tehetsége időtállónak bizonyult. Grafikusnak készült, mellékesen kitűnő karikaturista volt. Amint felvették a főiskolára, máris kapcsolatot talált néhány újsággal, s művésznév alatt dolgozott. Komolyan készült a családalapításra, s anyagi önállóságra törekedett. Füredi Esztert feleségül akarta venni. Sejtette, a szülők beleegyezésére addig nem számíthat, míg a két család között nem rendeződik a kapcsolat. Márpedig arra hiába várt, mert az apák csak a jó szerencsében reménykedtek. Így maga akarta kezébe venni a sorsukat. Amúgy vidáman élt, szorgalmasan látogatta a főiskolát, jól érezte magát a műteremlakásban, s Tomival jól kijöttek. Peti hetente hazajárt Révházára, főképpen Eszterke miatt. Füredi Eszter akkor már Brigi kolléganője volt az utazási irodában. Peti maga szervezte meg. Így könnyebben tarthatták a kapcsolatot.
Nem érték be ennyivel. Kiskorukban bevált rejtekhely később is biztos menedéknek bizonyult. Egymás iránt érzett szeretetük már több volt, mint plátói, de erről rajtuk kívül senki sem tudott.