Asszonysorsok. Megjelent regényeim blog változata

  X/A
        Az ember életében néha hónapokon át sem történik említésre méltó, máskor néhány óra is elegendő ahhoz, hogy fordulatot vegyen az élete. Tomi ezen a reggelen is felhívta Anikót. A lány máskor vidám hangja furcsa volt, mintha sírt volna előtte.
Tomi ideges lett.
- Hazamegyek azonnal, ha valami baj van! – mondta vizes háttal. Arra gondolt, hogy Anikót nyomás alatt tartják a szülei.
- Baj van, de ne gyere haza, mert nem segít rajtam. Terhes vagyok...-fakadt sírva a lány. - Ma voltam a laborban, pozitív lett a próba. Tomikám, engem apa agyonüt!
Tomi bután meredt a kagylóra. Először fel sem fogta, aztán kinyögte :
- Máris?!
Megbánta a következő pillanatban, s fejéhez kapott. Hogy tehet fel ilyen ostoba kérdést, mikor nem vigyázott, eszébe sem jutott. Életében először engedett teret korlátlanul a vágyainak, s még van képe csodálkozni. Hozzátette gyorsan :
-Tulajdonképpen nem lep meg. Ne sírj, kicsi szívem, nincs semmi baj. Mire kiderülhet, a feleségem leszel! – mondta, s nevetett, de nem volt igazán jó kedve. Nem a házasság aggasztotta, a bonyodalmak riasztottál. Gyakorló ügyvéd létére a magánéletben igyekezett minden bonyodalmat elkerülni. Pedig Galántai okozhat fejfájást neki, ha valahogy rájönnek a dologra, gondolta bosszúsan. Rosszkedvűen ment vissza a nyaralóba. Peti kint ült egy farönkön, róla is ordított a rosszkedv.
- Te is fiam, Brutus?! – ült le mellé, s kedvesen hátba ütötte.
- Dühös vagyok magamra. Jó apánk szemébe letagadtam valamit, amit nem kellett volna.
- Nem volt jó ötlet, de most már tartsd titokban.
- Nem lehet. Édessel már beszéltem róla. Amit pedig édes tud, hamarosan jó apánk is tudni fogja, mert nem kis csínyről van szó, hogy elhallgassa, mint régen.
- Mit tagadtál le ? Kirúgtak a főiskoláról a maszekolás miatt ?
- A fenét !... Azt bátyó, hogy jön a baba. Ami nekem öröm ugyan, magam akartam, hogy kimozdítson bennünket a holtpontról, de mikor arra került a sor, hogy megmondjam, úgyszólván nem volt hozzá elég bátorságom. Édesnek viszont muszáj volt megmondanom, hogy tudja szegénykém, hármunkért kell harcolnia.
- Hogy fogadta ?
- Ismered. Könnyekkel, de megértéssel.
- Akkor hiba egy sem! Jó apánknak úgy fogja előadni, hogy elvegye a pofonok élét.
- Marhára tudod vigasztalni az embert.
Tomi letépett egy marok füvet, egyik tenyeréből a másikba szórta merengőn, aztán felnevetett furcsán, idegesen.
- Nem téged vigasztallak, hanem magamat. Én is édes közbenjárására számítok. Egy cipőben járunk, én is apa leszek.
Peti felkiáltott.
- Micsoda ?!...Ugratsz?!
- Úgy nézek ki?
- Befürdettek?!
- Magamat. Tulajdonképpen én sem bánom, csak a bonyodalmakról feledkeztem meg. Anikóval túl jól sikerült a kibékülésünk.
Peti kajánkodón nevetett.
- Áh, vagy úgy?! Akkor, heuréka! A kis surmó jó helyre került. Én is mindjárt jobban érzem magam, ha társaság akad a szószban. Mehetsz máris édeshez, egyedül van a konyhában.
Tomi megfogadta a tanácsát. Beállított Zsuzsihoz, s hízelkedéssel kezdte. Átfogta fejjel alacsonyabb anyját.
- Nekem van a legtündéribb édesanyám a világon! – mondta, s megcsókolta Zsuzsi haját.
Zsuzsi kacagott.
- Mi kéne, ha volna?!
Tomi elkomolyodott.
- Segítség, édesanyám… - mondta, s akadozva elsorolta a gondját.
Peti még mindig a farönkön lógatta a lábát. Komolyan bántotta a baklövése, s csendesen átkozta magát. Nem gondolt időben arra, hogy a maguk helyzetében nem hallgathat apja előtt, mert előbb kiderül a dolog, mint újabb lehetőség adódna a cselekvésre. Most kell mindent bevetniük, s leginkább anyjának. Ha Füredinét nem sikerül jobb belátásra bírni, meg kell szöktetnie Esztert. Azért nemcsak Laci bá, hanem apja is megöli. Főképpen azért, mert hallgatott, s ezzel előkészítette a botrányt. Hallgatott ?! Ha csak hallgatott volna! Hazudott az adott pillanatban. Gyávaságból apja szemébe hazudott. Ez volt az első eset, s morálisan bosszantotta a dolog, de legjobban attól tartott, hogy ezt apja aligha fogja szó nélkül lenyelni. Anyja segítségére most nagyon nagy  szüksége van, hogy valóban elvegye a pofonok élét, ahogy Tomi mondta.
A tetőtérből lejöttek a többiek. Laci, s Tomi kivételével mind ott voltak. Leültek mellé a farönkre, mint fecskék a villanydrótra. Akinek nem jutott hely, két-három téglát hozott.
Barbi megjegyezte :
- Bánatos vagy, Petruska!
- Nem jutott neki krumpliföld… - kedélyeskedett Norbi.
Peti rámordult.
- Gondom van, ne viccelődj!
- Judit néni?! – kérdezte Zsuzsu együtt érzőn.
- Közelebbi. Jó apám szemébe valamit letagadtam, és most pácban vagyok.
- Húh! – szisszent fel Bea – Tudod, hogy ilyesmiben nem ismer pardont?!
- Persze, hogy tudom. Ne taníts! – mérgelődött Peti
Beát nem szokta visszatartani az ilyen figyelmeztetés.
- Akkor miért tetted, ha tudod ?! - kérdezte számon kérőn.
Peti sóhajtott.
- Rendben. Nem volt hozzá elég bátorságom, így jobb ?!
- Valamivel. Mi volt az, ha előttünk nem titok ?
Peti fészkelődött. Nem szoktak titkolózni egymás előtt, de ez a téma rázós volt. Nehezére esett felelni, végül kinyögte :
- Az a nagy helyzet, hogy apa leszek!
A lányok felsikítottak, Norbi tréfásan hátba ütötte.
- Piszok mázlista! – mondta vigyorogva.
- Az vagyok, de nyakig a szószban. Főleg így! Mintha nem lett volna éppen elég Judit néni hülyesége. Megtetéztem a magaméval.
- Mit teszel, ha édesnek nem sikerül Judit nénit jobb belátásra bírni? – aggódott Bogi.
- Mi mást tehetnék ? Fogom Esztert, és viszem Pestre, de jobb volna békességgel elrendezni.
- Ez a nyár elég mozgalmasnak néz ki a család szempontjából…, - vakarta Norbi a fejét – Itt van a mi dolgunk is. Bea végre beleegyezett Gömböcfalvába. Szólhatnánk most már, de egyre több zűr kever közbe. Felhúzzátok jó apánkat. Majd bennünket is kihajít!
- Szóljatok most, mielőtt kiderül Peti ügye. - javasolta Barbi
- Ilyen hirtelen ?! Isten ments! - ijedezett Bea
- Miért nem beszéltek előbb édessel ? - kérdezte Zsuzsu
- Ne adj ilyen tanácsokat! - idegeskedett Peti - Ha mindannyian édes nyakába kapaszkodunk, nem marad elég energiája arra, amire jobban kell. Ez intézhető a szokásos módon. Norbi álljon eléjük, és kérje meg Beát. Miért kell ezen ennyit meditálni ?!
- Azért, pofikám, mert saját fülünkkel hallottuk, hogy nem repesnek a családon belüli házasságokért az esetleges kudarcok miatt. Egyikünket akkor biztosan elvesztenék. Édesapa a puszta gondolatára is kikészült. Édes sírt. Ez mind Zsuzsuék miatt volt. Most mi is álljunk eléjük, hogy még több legyen a gyötrődésük ?! Ezt alaposabban át kell gondolni.
Norbi idegesen mozdult, s tiltakozón mondta :
- Csak nem akarod újragondolni az elhatározásunkat ?! Jaj, ne! Csillagocskám, ne őrülj meg!
- Kímélettel tartozunk, Norbi! Ez a legkevesebb.
- Nem mondok le rólad! - jelentette ki Norbi határozottan - Semmit sem gondolunk újra. Szeretlek, veled akarok élni. Másról hallani sem akarok, és szépen kérlek, ne kreálj mesterséges akadályokat. Nincsenek cukorból. Kibírtak már nagyobb megrázkódtatásokat is miattunk. Túlélik majd ezt is.
- Hogy beszélsz ?! Mindjárt megharagszom rád!
- Össze ne vesszetek! – csillapította őket Zsuzsu – Az én hibám, hogy ilyen zűrös lett itthon a helyzet.
- Az már egyszer biztos! –mondta Norbi indulatosan – Rendezhetnétek már a kapcsolatotokat, Tökmag! Nekünk nincs időnk. Össze kellene házasodnunk mihamarabb. Ha Bea nem adja be időben az áthelyezési kérelmét, valakivel betöltik az üres helyet.
Zsuzsu sóhajtott.
- Nem jókedvemben teszem! Értsétek meg, nem tudom elfogadni a történteket. Gyakran olyan érzésem támad, hogy Laci nem az, aki volt. Régebben számomra a szava szentírás volt, most nem tudok hinni neki. Rettenetes érzés.
- Pofikám, ez sértődöttség, nem más! - mondta Bea.
- Ez bánat. Érted, bánat ?! - fakadt sírva Zsuzsu. Tőle szokatlan kitörés volt, mindenki megszeppent.
Barbi átfogta Zsuzsu vállát, s anyáskodón mondta:
- Ne sírj, csacsikám, nem olyan tragikus a helyzet, ahogy most látod. Ismered Lacit, csak összezavarodtál.
- Össze, mert összezavart. Azt állítja, szerelemmel szeret évek óta, Gina csak menekülés volt. Képtelen vagyok elhinni. Ha valóban szeretett, hogy tudott mást ölelni ?!- tette fel a kérdés ki tudja már hányadszor, képtelen volt túljutni rajta.
- Hibázott. Azért nem tudod elfogadni tényként, mert tökéletesnek gondoltad. Oltárra emelted, s most úgy érzed, ledőlt az oltár. De ez nem Laci hibája, hanem a tiéd… Lásd már be, Laci is ember, csetlő-botló, esendő ember, aki éppen úgy hibázhat, mint bármelyikünk. Laci valóban szeret téged. Szerelemmel szeret. De azt hitte, hogy nem szabad. Ebben hibázott. A többi csak következmény volt. Meg kellene értened.
- Igyekszem. Isten bizony, igyekszem, de nagyon nehéz... Ha valami csoda folytán meggyőződhetnék arról, hogy valóban szeretett, mikor elment. Akkor sem érteném ugyan, hogy volt képes mást ölelni puszta hasonlóság alapján, de akkor legalább azt gondolhatnám, hogy csak őrületesen hülye volt! - mondta már sírva-nevetve.
A többiek kapva kaptak rajta, s vele nevettek.
X/B
Brigi változatlanul elégedetlen volt az életével. Kibukott belőle akkor is, mikor egy kupacban üldögéltek.  Nem nevetett a többiekkel, helyette nehéz sóhajjal mondta :
- Jó nektek, hogy csak ilyen gondjaitok vannak!
- Ó, te kis elveszett! – tréfálkozott Norbi – Neked vajon mi okod a legújabb kesergésre, ki vette el a babaruhád?
Brigi szeme könnyes lett.
- Ne tréfálj, ez komoly dolog!… Mindannyitoknak van párja. Még Zsuzsu is jobb helyzetben van, mint volt. Csak egyedül én vagyok magamban. Szerinted ez normális? Mindig egyedül maradok, mint a kiátkozott!
- Jaj, pofikám, ne légy csacsi! Hol van az előírva, hogy ezen a nyáron társra kell találni mindenkinek?
- Pont nekem kell kimaradnom?! Ne értsétek félre, nem vagyok irigy, de elmegy az összes életkedvem, ha belegondolok. Közben pedig látom a felhőtlen boldogságotokat.
- Felhőtlenül boldogok lennénk ?!… Aligha, Brigikém!- szólalt meg Barbi tűnődő hangon–Vegyük sorra: Zsuzsu, s Laci sorsa még bizonytalan. Peti egy életen át cipeli majd Judit néni terhét. Bogi tudja, sok könnyet ejt majd a távolság miatt. Beának, s Norbinak okosan kell majd kivédeni a naponta felmerülő gondokat, hiszen Bea aligha fog egykönnyen beilleszkedni Gömböcfalván. Talán Tomi lehet kivétel, bár ez sem biztos. Ne áruljátok el, Anikó neheztel az egész  családra a hosszú kihagyás miatt. Főképpen édest okolja érthetetlen módon. Beszéltem valakivel, akinek panaszkodott. Fejébe vette, hogy édes nem örült annak idején, hogy Tomi vele járt. Ha nem tér jobb belátásra, ebből lehet anyós-meny feszültség. Tomiról pedig tudjuk, hogy édest nem engedi bántani. Végül itt vagyok én… Bevallom nektek, megkedveltem Ádámot, de nekünk nem lehet közös jövőnk. Több okból sem. Hol van hát az emlegetett felhőtlen boldogság?
Brigi kétkedőn hallgatta, de nem volt ideje felelni. Tomi megjelent a teraszon, leszaladt közéjük, s Petinek odavetette halkan:
- Elrendeztem!
Mivel nem mondott többet, Norbi megkérdezte:
- Titkolóztok?!
- Á, dehogy!
- Akkor?
- Semmi, mondom! Csak egyforma gondunk van Petivel, édessel beszélgettem róla, nem lényeges.
Kitört a nevetés. Norbi újra mázlistát emlegetett, s hátba ütötte Tomit is. A lányok közben úgy nevetgéltek, mint akik sokat tudnak. Tomi neheztelőn nézett Petire.
- Elárultál?! – kérdezte sértődött hangon.
- Én nem, te magad! – mondta Peti nevetve, s Tomi a fejéhez kapott. Együtt nevetett aztán a többiekkel. Tapintatosak voltak a gyerekek, nem faggatták. Tomi zárkózott természet volt, most is csak annyit mondott:
- Na, ja! Szaporodik a család.
Norbi elkomolyodva megjegyezte:
- Tréfán kívül, srácok, ne csodálkozzatok, ha jó apánk szétrúgja a feneketeket! Laci után sokkolni fogja a dolog, készüljetek rá. Én is begorombulok, ha miattatok szilenciumot rendel el. Ha Beával nem tudunk időben összeházasodni, a helye meg ugrik.
Most senki sem nevetett. Hiszen a családban nem volt szokás a szabatos viselkedés. A három fiú cselekedetét kihágásnak tekintették. Tudomásul vették ugyan megértő szeretettel, de követendő példának senki sem tartotta, még Norbi sem, noha szívesen tréfálkozott.
Így igen meglepődtek volna, ha belátnak Brigi gyűrűs fürtjei alá. A lány éppen akkor határozta el, hogy segít magán, ha a sors ilyen igazságtalanul bánik vele. Eszébe jutott a rossz hírű szomszéd. Imponált neki a férfi. Éppen ilyen típusról álmodozott oktondi módjára, aki macsó, gazdag is a tetejében, s veszélyes. Az ilyen férfit külön öröm befogni, s megtartani. Kezdte hinni, hogy a tó közepén valami félreértés történt. Talán messziről fiatalabbnak gondolta anyját, vagy valaki másnak. Közelről meg nem bánta a tévedését, hiszen anyjuk csinos még mindig. Ha Berényi valóban olyan zabolátlan, amilyennek mondják, majd ő megváltoztatja. A család nagyot néz majd, ha egy nap elébük áll azzal, hogy megszelídítette, elfogadhatóvá tette. Komolyan hitte, hogy neki sikerülhet. Hiszen üde, fiatal, a lánya lehetne a negyvenes férfinak. Kinek a kedvéért változzon meg, ha nem egy olyan lány kedvéért, aki a nagy korkülönbség, s rossz híre ellenére is a szívébe fogadja.
Mikor ezen a napon kimentek a fürdőbe, Brigi alig várta, hogy eltűnhessen. Megkereste a férfit. A cukrászda teraszán talált rá. Leült egy közeli asztalhoz, s szemezni kezdett vele. Nem várt gyors sikert, s meglepődött mikor a férfi két perc után viszonozta a pillantását. Nem sejthette, hogy felbukkanása éppen belevág alantas, bosszút forraló terveibe. Berényi otthagyta népes asztaltársaságát, s leült minden udvariaskodás nélkül  Brigi asztalához. Első szavaival letegezte.
- Ismerlek, kicsi! A szomszédlány vagy, igaz?! Éppen kapóra jöttél. Még mindig bosszantanak a történtek. Legalább elmondhatom valakinek a családodból, hogy a mamád tévedésből fürdetett be az öreged előtt… - mondta, s előadott egy kitalált történetet a régen látott barátnőről, aki éppen olyan szőke, mint a főorvosné. Az ölelés neki szólt, amit anyja aztán alaposan félremagyarázott.
Brigi arca felderült.
- Volt olyan megérzésem, hogy tévedés történt! - mondta örvendezőn, s hozzátette félénkebben - Józsi, ugye?!
- Jóska, másoknak! Magának Dódi, ahogy anyám szólít, mert maga meglátta bennem az embert. Nem úgy, mint az ősei.
- Az előbb már tegezett, Dódi… - mondta Brigi, s közben nyugtalanul tekintett a lépcsőfeljáró felé. Nem akarta, hogy a család egyelőre tudomást szerezzen a tervéről.
- Ha kölcsönös. Puszival, ahogy dukál! – vigyorogta a férfi, odapattintotta a pincért, s konyakot rendelt. Aztán illedelmes pertu puszi helyett alaposan szájon csókolta a lángoló arcú lányt.
Innen már rövid, s gyors út vezetett a hírhedt tanyára. Berényi meghívta Brigit kiscsikó keresztelőre. Elfogadta a meghívást. A férfi javaslatára ebéd után fejfájásra hivatkozva a nyaralóban maradt. Mire a család letelepedett újra a fürdőben, Berényi már repítette nyitott sportkocsiján Brigit a tanya felé. Vitte a zsákmányt magában nevetve. Egyenesen a lefüggönyözött szobába tartott vele. Mire Brigi felocsúdott, a bivalyerős, duhaj kedvű férfi birtokba vette testét-lelkét. Lelkét is, mert Brigi beleszeretett a kockás mintás pamlagon anélkül, hogy maga érezhette volna az ölelés örömét, de sokat kesergő lelke mégis örült.
Szegény lány valamiféle álomvilágban élt ezen a délutánon. Később kimentek összekapaszkodva az istállókhoz. Brigi nevet adott a kiscsikónak. Szegfűnek keresztelte el. Talán a tudatalattija tréfálta meg. A lányok kiskoruktól mondogatták, hogy szüleik példája után, őket is sok-sok szegfű veszi majd körül azon a napon, mikor fordul az életük.
Brigi élete is fordult ezen a délutánon, ráfordult az asszonyi élet útjára. Egész lényével elfogadta a férfit. Ha berzenkedett is benne a szemérem, a sokat hallott erkölcsi rend, mindennél erősebb volt már benne ez az érzés. Vakká, és süketté tette.
Berényinek a tanyán is volt társasága. Az eperfa alatt álló asztal mellett borozgatott három lovaglóruhás férfi. Egyikük odaszólt, mikor az istállóktól visszafelé jöttek.
- Nekünk is dalol a madárka?
Berényi belendítette a karját. Magának akarta a zsákmányt, egyedül magának. Rendelkezett is vele. Kijelentette, hogy másnap újra kiviszi a tanyára, s hozzátette nevetve, hogy az új ízeket addig szereti, míg zamatuk van. Brigi nem töprengett a szavain, helyette gondban volt, mert két nap egymásután nem hivatkozhatott fejfájásra. Berényi határozott. Bent tölti az éjszakákat a nyaralóban. A szomszédba könnyű átszökni éjszaka egy szál hálóingben is. Brigi rábólintott, mint akit hipnotizáltak.
Előbb ért vissza a nyaralóba, mint a fürdőből a család. Megnézte magát a tükörben, bohó szívvel kereste magán a változást. Egyszerre volt boldog, s szorongó. Aztán ijedten fedezte fel nyakán, vállán a duhaj ölelés nyomait, piros foltok éktelenkedtek rajta. Kénytelen volt felvenni egy magas nyakú, selyempólót a nyári melegben. Amint megjött a család a fürdőből, anyja elé állt.
- Még mindig fáj a fejem, édes… - mondta panaszos hangon - Nem kérek vacsorát, nem tudok enni. Szeretnék lefeküdni mielőbb, de a tetőtérben fülledt meleg van. Zajongnak a többiek. Leköltözködhetnék a zöld szalonba?!
- Persze, kis bogaram… - egyezett bele Zsuzsi gyanútlanul – Meggyötört az arcod. Fázol, hogy felvetted a nyakig pólót?
Brigi már tudott kapásból hazudni a férfiért.
- Borzol a hideg, de nincs lázam, már megmértem. Ments ki a vacsoránál, jó?! – mondta, s sietett eltűnni anyja vizsgálódó tekintete elől.
Zsuzsi nem látott szokatlan dolgot rajta, mégis nyugtalanul nézett utána. A vacsoránál is aggódott. Barbi megjegyezte:
- Ne vedd komolyan, édes! Ez már megint valami dili nála. Alighanem megint megbántódott valamiért.
Péter összevonta a szemöldökét, noha már jó ideje távol maradt a gyerekek vitáitól.
- Muszáj ilyen stílusban fogalmaznod, kislányom?!- kérdezte rendreutasító hangon.
Barbi elnézést kért, aztán Beával felváltva panaszolták, hogy Brigivel mennyi gond van. Hirtelenében megvitatták a dolgot. Vitatkoztak szó szerint, mert Bogi védelmébe vette a lányt, csatlakozott hozzá Tomi, s Peti is. Barbiék védték a maguk igazát : Brigi gyerekesen gondolkodik, a fellegekben jár, ezért aztán elégedetlen mindennel, s mindenkivel.
Péter bosszúsan intette le őket.
- Nem vonom kétségbe pedagógiai hozzáértéseteket, édes lányaim! De nem kellene inkább pártoló testvéri szeretettel fordulnotok felé, mintsem kioktatón, ahogy szoktátok ?! Testvértől nem veszi jó néven az ember. Inkább ellenállást szül, mint belátást.
Barbi neheztelőn nézett az apjára.
- Hiszen mi éppen szeretetből szólunk.
Péter a szavába vágott ingerülten.
- Akkor is visszájára fordul a dolog! Szemében számon kérő, szigorú tanárok vagytok. Nem fordulhat hozzátok bizalommal, mert számítania kell rá, hogy azonnal kritikát kap. Magára marad ebben a népes testvéri közösségben. Ez pedig nem vezet jóra. Bízzátok ránk a nevelését. Ti inkább tanácsokkal segítsétek tapintatosan, együtt érző szeretettel. Hamarabb visszatarthatjátok a ballépésektől.  Ne feledkezzetek meg arról a jövőben sem, hogy ti elsősorban testvérei vagytok, és nem a nevelői – mondta szigorúan.
Rátapintott a dolog lényegére, de nem sejtette, hogy elkésett már vele. Brigi egyedül volt a népes testvéri közösségben, részben önhibájából, másrészt a jó szándékú kritika tette azzá. Pedig szüksége lett volna segítségre, ha maga nem is tudott róla. Péter nyugtalanul gondolta át a dolgot, s inkább érezte, mint tudta, hogy baj fenyegeti a lányát. Ahogy arra is ráérzett, hogy maguk már keveset tehetnek, hiszen felnőtt, nem szalad hozzájuk a gondjaival. Kitalálni pedig szinte lehetetlen. Akkor sem tartotta elfogadhatónak, hogy a hasonló korúak korrigálják a maguk módján Brigi gyerekes gondolkodását.
A gyerekek között vacsora után, a tetőtérben továbbra is erről folyt a vita. Végül Barbi úgy döntött, hogy lemegy Brigiért a zöld szalonba. A lány ágyban volt, s rászólt a belépőre, hogy ne kapcsolja fel a villanyt. Barbi leült a félhomályban a heverő szélére, s szép bocsánatkéréssel mondta:
- Figyelj ide, csacsikám! Ha valamivel megbántottunk, ne neheztelj ránk. Hiszen ismersz bennünket, csak óvni akarunk… Gyere vissza a helyedre!
Brigi félig felült, de felhúzta a nyári takarót a nyakáig, s kicsit meghatódott, de nem mehetett vissza, a tetőtérből nem tudott észrevétlen megszabadulni, így sértődött hangon felelt.
- Már megszoktam, hogy én vagyok a pofozóbaba. Így legalább nyugodtan kitárgyalhatjátok a szívügyeiteket. Nem kell tekintettel lenni rám, a magányosra.
- Ez már megint butaság! – méltatlankodott Barbi, aztán lejjebb vette a hangját – Nem veszekedni jöttem. Bánt bennünket a leköltözésed. Hiányzol. Gyere vissza, oké?!
- Aranyos vagy…, - szaladt ki Brigi száján, s megingott valóban. Máskor Barbi nyakába borult volna, de aztán észbe kapott, s újra adta a sértődöttet – de jobb lesz nekem csak így egyedül. A fejem is fáj, itt legalább csend van.
Barbi sóhajtott, aztán felszisszent. Brigi válláról lecsúszott a nyári takaró, s a félhomály ellenére felfedezte vállán a foltokat. Allergiás tünetnek gondolta. Logikus volt a feltételezés. Nagy tál piros eper kínálta magát a teraszon, az ikrek egyformán érzékenyek voltak rá. Brigi időről időre megszegte a tilalmat. Barbi hangja újra számon kérő volt.
- Epret ettél?! Rettenetesen kicsapott. Hogy lehetsz ilyen gyerek ?! Hányszor kell neked mondani, hogy az allergia komoly dolog?!
- Csak pár szemet ettem… - mondta Brigi szemlesütve, s kislányos riadalommal kérdezte – Elárulsz?
Barbi elmosolyodott.
- Nem! De ha nagyobb gondot okoz, ne hallgass, rendben?!
- Rendben! – felelte Brigi magában örvendezve, s megnyugodva látta, hogy Barbi menni készül.
- Gyere vissza mielőbb… - mondta Barbi kedvesen, s indult valóban, de aztán visszafordult. Gyors puszit lehelt Brigi arcára, s felnevetett halkan – Olyan buták vagyunk, nem?! Én örökösen nevelni akarlak, te pedig állandóan sértődsz… Ne neheztelj miatta, mert szeretlek!
- Én is!- mondta Brigi, s összeszorult a torka. Olyan szívesen ölelte volna meg Barbit, de nem tehette, nem bújhatott ki a takaró alól. Elengedte búcsút intve. Szívére rátelepedett az érzés. Sírdogált egy keveset. Aztán felkelt, s figyelte a kinti hangokat. Mikor elcsendesedett a ház, magára kapta köntösét, papucsát a kezébe fogta, s kilopakodott a házból.
Volt egy hátsó kijárat is, amit nem használtak Dróttal akasztották be a rozoga kiskaput. Ott ment ki, s szaladt Berényi hátsó kapujáig. Saját kulccsal nyitotta a másik kiskaput. Az szépen faragott, míves kapu volt, s a villában csengő szólalt meg, ha megnyitották. Mire felment a teraszra, a férfi megjelent a bejárati ajtóban. Brigi röpült a karjaiba. Boldog volt újra, mert szerelmet álmodott, pedig csak alantas bosszú eszköze volt, egy lelketlen, kéjenc férfi alkalmi játékszere.
Zsuzsi mintha megérezte volna a lányát ért bajt, feljajdult a sötétben.
- Ó, istenem!
- Mi baj? – kérdezte Péter álmos hangon.
- Brigi miatt nyugtalankodom. Szomorú a szeme annak a kislánynak, de hiába kérdezem… Jól tetted, hogy intetted Barbiékat. Valóban túlontúl szigorúak vele. Nyugodtabb volnék, ha tudnám, hogy valakihez igazán bizalommal van. Sajnos, Barbiék nem látják be, hogy későn érő típus, abból adódnak a gondok.
- Még mindig kevesebb gondot okoz, mint a fiaink… - morogta Péter rosszkedvűen.
- Sértődött a hangod, kicsi kedvesem! – sóhajtotta Zsuzsi.
- Ez a legkevesebb! – mérgelődött Péter – Sorra okozzák a bajt. Először Laci hülyesége, aztán Peti teszi be az ajtót, majd Tomi feledkezik meg magáról…Nem csodálom, hogy nem mertek még elébem állni. Sejtik, hogy nem ússzák meg simán.
- Jusson majd eszedbe, amit mondtam...Könnyes szemmel vallottak, ami önmagáért beszél, kicsi kedvesem.
- Akkor sem engedem el a számonkérést. A kedvedért ugyan megspórolom a pofonokat, de a falhoz csapom őket egyenként. Mégis, hogy képzelik ?! Ilyen helyzetbe hozni a kislányokat, magukat, minket. Hogy nézzek majd Laci barátom szemébe, vagy Galántaiéba, hogy ilyen pernahajdereket neveltem ?! Az apák helyében alaposan helyben hagynám a fiatalurakat. Ahogy én is kitekerném Norbi nyakát, ha Beához nyúlna.
- Szigorú bírájuk vagy! – sóhajtotta Zsuzsi – Ha fiatal az ember, azzal is megeshet, aki amúgy megfontolt, komoly.
Péter felhorkant.
- Na, ne! A mi esetünk más volt. Alapos mentségem volt rá!
- Ó, mentséget ők is találnak, ha akarnak!- felelte Zsuzsi kis bánattal a hangjában.
- Csak védd őket, az anya dolga. De én nem engedhetem meg magamnak, hogy elnéző legyek. Az én fiaim semmilyen körülmények között se feledkezzenek meg a tisztességről!
Zsuzsi hirtelen vette a levegőt, mint aki kitörni készülő nevetését akarja elfojtani. Péter rádörmögött tréfás komolyan.
- Ne kacarássz itt magadban, mert szó sincs arról, hogy vénülő fejjel gondolkodom! Nagyon jól emlékszem az én időmre. Mentségem is megalapozott volt. Egyiket sem szorította úgy a helyzet. Elkapkodták, felelőtlenek voltak. Egyik sem állná ki az én próbámat. Nyolc napig fegyelmeztem magam veled az ölemben… Melyik fiad tenné utánam?
Zsuzsi újra nevetett.
- Most már az én fiaim?
Péter hirtelen mozdult, Zsuzsi fölé fordult, lenyomta a párnára mindkét karját, s forró lehelettel súgta :
-Családi kötelékekről éjfélkor nem nyitok vitát! Egyébként is, tanuld meg, feleség, hogy éjjel vagy alszunk, vagy…
- Vagy? – kacagta Zsuzsi.
- Ne merészeld megkérdezni, mikor nagyon jól tudod, te áloműző!
- Bánod? – kérdezte Zsuzsi mosolyogva, s meleg, puha csókot lehelt a szájára.
- Soha, amíg élek! Hiszen szeretlek, kis virágom… - duruzsolta már vágytól űzve, s az ajkára borult.
Két ölelés a csillagos égbolt ugyanazon darabja alatt, s mégis két különböző világ. Amott kérészéletű öröm a hamis szív nyomában, itt boldog újjászületés, mert őszinte szeretetből, igaz érzésekből fakad.
In aeternum!
Igaz mindörökké.