Asszonysorsok. Megjelent regényeim blog változata

A  C S O D A  ( 1. rész )

X/A
Nyár volt újra, immáron a második nyár a szomorú emlékezetű baleset óta. A naptár július 31-ét, vasárnapot mutatott. A hegyi falu felett terpeszkedő magánszanatórium első emeleti ablakán rézsút sütött be a reggeli nap, játékosan megcsillant az ágy végében álló tolókocsi fényes keretén. Zsuzsi megmozdult az ágyon. Oldalra fordult, begyakorolt mozdulattal segített a kezeivel, míg lábait esetlenül vonta maga után.
Az ablakon át az alant megbúvó falura látott. A völgy felett könnyű pára lebegett, ködfátylán át pirosló háztetők, s a szemben lévő hegy lábánál álló, kicsi fehér templom látványa köszöntötte. Korán volt még, kevéssel napkelte után. Mindig korán ébredt. Amint eszmélt, körülfogta jeges kezével a valóság. Keserűséggel, reménytelenséggel telt meg a lelke.
Hónapok óta élt ebben a szobában. Legutóbbi műtéte után hosszú rehabilitáció következett, kevés eredménnyel, így további gyógykezelésre utalták. Most lélekgyógyászok foglalkoznak vele. Mellette megkapja a gyógytornát, masszírozást is, de hiába az igyekezet, nem érez javulást, kezelőorvosa, a jó nevű  orvostanár bárhogy állítja az ellenkezőjét. Maga úgy érzi, ebből az állapotból nincs kiút, béna marad örökre. Nehéz beletörődni ebbe a tudatba.
Fénytelen szemekkel nézte, miként szakad darabokra lent a kékesfehér pára, s úszik a végtelen felé. Azt gondolta gyötrődő lélekkel, bárcsak a maga rongyos kis élete is így kelhetne útra. Mélyet sóhajtott, s továbbszőtte gondolatait: Most nem volna szabad keseregnie, mert ez a nap szépnek ígérkezik. A gyerekek egy nappal előbbre hozták születésnapját a vasárnap miatt. Jönnek mindannyian, akik az országban vannak, elhozzák Révházáról az otthoniakat is.
Feljajdult fájdalmasan:” Csak az nem jön, aki legjobban hiányzik!” Péterrel nem látták egymást a baleset pillanata óta. Ennek már huszonhárom hónapja, éppen hétszáz napja. Felsírt halkan : „ Hétszáz napja, jóságos isten ! ”
Párnájába temette arcát, s hangtalan sírt. Aztán összeszedte magát valamennyire. Nagy nehezen felült, elvette Péter füzetnagyságú, bekeretezett fényképét az éjjeliszekrényről, s a szívéhez vonta. A valóságban sok ezer kilométerre volt tőle. A világ által irigyelt Floridába vitte a kényszerűség, egy ottani szanatóriumba. Péter gerince eltört olyan szerencsétlen módon, hogy megbénulhatott volna nyaktól lefelé bármelyik pillanatban. Maga még kómában feküdt, mikor Pétert helikopterrel felvitték a fővárosba. Mire rá is sor kerülhetett, szállítható állapotba került, Pétert továbbvitette Ádám Bécsbe. Majd más európai városok jöttek, de sehol sem ígértek végleges gyógyulást. Míg végül Miamiba került egy csodatevő hírében álló orvoscsoporthoz. Ennek már egy esztendeje. Három hónap után megműtötték, beépítettek valamit a gerince mellé, de vagy nem sikerült a műtét, vagy szemfényvesztés az egész, mert kilencedik hónapja nyomja a gipszágyat, egy pillanatra sem szabad felkelnie.
Reménytelenül fogva tartja a napfény országa. Csak levelei jönnek hetente. Igyekszik derűs bizakodással írni, de a sorok között fel-felbukkan a keserűség, s levelei végén rendre ott van a kétségbeesett üzenet: “Az tartja bennem a lelket, hogy élsz, s hazavársz !”
Sírt megint. Könnyek között gondolta: "Ó, ha Péter tudná, mennyire sóvárog utána! Számolja még a perceket is a végtelennek tűnő időben, morzsolja az órákat, napokat. Pedig már alig meri remélni, hogy eljön végre az a nap is, mikor a karjaiba zárja újra. Eljön-e, s mikor ? Teremtő Isten, mikor?!
Nem perli Istent. Hiszen végtelen kegyelmének köszönhetik, hogy túlélték azt a szörnyű balesetet, de magában sokszor lázong tehetetlen helyzete miatt, mert gyenge az ember, s esendő. Hogy is lehetne belenyugodni az ilyen életbe? Érzi, egyre jobban fogy a türelme."
Amúgy csendesen telnek napjai. Csak ritkán kapcsolja be a televíziót, a rádiót is csak a hírek idejére. Képtelen hosszan figyelni a komoly szövegekre, a zenétől pedig fél, az érzelmesebb számok felzaklatják. A tanár úr neheztel rá emiatt is. Számon kéri rajta a reménytelenséget. Gondolta megint : "Hogyne lenne reménytelen, mikor nyilvánvaló előtte a helyzete. Jól tudja, az orvosok csak irgalomból hitegetik. Legutóbbi műtéte után azt mondták, eztán csak rajta áll a gyógyulás. Járni fog újra, ha önnön akaratából megmozdítja lábait. Biztos benne, hogy ez egyszerűen nem igaz. Nyíltan megmondta a tanárnak is, hogy kegyes malasztnak tartja, amolyan irgalmas hazugságnak, amivel akkor jönnek az orvosok, ha kínos beismerni, hogy tehetetlen az orvostudomány."
A tanár becsületszavát adta, hogy téved. Azóta is változatlan igyekezettel próbálja meggyőzni róla. Becsülik egymást, de sokat vitatkoznak. Tanár úr a minap a fejére olvasta, hogy feladta. Nem tud, s nem is akar a férje nélkül élni. Ezzel az állítással nem vitatkozott, mert közel járt az igazsághoz.
Könnyes sóhaj után szőtte tovább a gondolatait: "Péter nélkül nagyon nehéz élni. A napok elvesztették fényüket, dolgok a jelentőségüket. "
Következetesen vitatta, hogy rajta állna a mozdulat, s mindig könnyekkel, ahogy most is önmagának: " Hiszen érzi, biztosan érzi, hogy nem tudja mozdítani a lábait. Bár tudná! Egy percig sem maradna itt tovább. Menne, rohanna haza. Repülne ahhoz, aki annyira várja a messzi idegenben!"
A tanár a szemébe mosolyogta, hogy védekezésül becsapja önmagát. Halogatja a mozdulatot, mert lélekben pontosan tudja, akkor eljönne a nehéz döntés pillanata: Péter, vagy a gyerekek, s az unokák.
Félhangosan sírta: "Ó Istenem, hogy lehet valaki ennyire kegyetlen ?! „
X/B
Szőtte, szőtte a gondolatait, közben dajkálta Péter fényképét, megcsókolta fényképarcát az üvegen át, s mondogatta :" Kedves, kicsi kedvesem! "
Aztán a gyerekekhez menekült gondolatban. Veronkának gyakran mesél róluk, az egyik éjszakás nővérnek. Nappal fiatalabbak vannak, kevésbé megértők. Különösen egy kis szöszi nővérrel elégedetlen. Amolyan hebrencs, egészen más, mint a lányai. Tetejében úgy kezeli, mintha fejlődésben szellemileg visszamaradott gyerek volna.
Péter levelei, s a gyerekek látogatásai tartják benne a lelket. Nem jöhetnek gyakran, hiszen legtöbben ide is messze laknak. Szerencsére Petiék, s Zsuzsuék közelebb vannak. A főváros közelében van a hegyek között megbúvó kicsi falu, így hetente látogathatják, de ünnepeken jönnek a többiek is.
Húsvétkor nála voltak mindannyian. Hozták a hat unokát is. Jöttek anyósáék is Elvirával. Elvira egyedül is látogatja. Havonta egyszer eljön, akkor két-három napig marad. Veronka szerzett szobát számára a faluban. Amúgy mindig egyedül van az emlékeivel, keserűségével. Itt inkább csak unatkozó újgazdag feleségek vannak, akik nem tudják feldolgozni sikeres férjeik kicsapongó életmódját, vagy nem találnak célt megváltozott életkörülményeik között. Rossz hallgatni őket, szívesebben marad a szobájában.
Amúgy sem jutna le a társalgóba. Az épületet nem a magafajta nyomorékoknak rendezték be. Lift nincs, telefonhoz sem jut, noha hónapok óta ígérik, hogy bővítik a belső hálózatot. Így csak a telefonüzenetek jutnak el hozzá. Talán majd megoldást hoz a vezeték nélküli telefon, amiről Ádám beszélt legutóbb. Addig be kell érnie ennyivel. A nap nagyobb részét ágyban tölti, de olykor kiültetik a kocsiba. Az ablakhoz gördül, nézi a tájat, s közben emlékezik. Ahogy megszokta hajdan, mikor lánykorában nagyon magányos volt. Az emlékezés megint kapaszkodó volt, s menekülés. Mikor az ember inkább elmélyed a múlt emlékeiben, mint folyton-folyvást szembesüljön szomorú, reménytelen helyzetével.
Sóhajtott, s visszaidézte a karambol előtti perceket. Péter szavait, mozdulatait. Élesen rögzült benne minden, mintha a lelke valóban előtte járt volna, s tudta, hogy örökre fontosak maradnak azok a pillanatok. Ahogy a szemük sarkából meglátták a feléjük száguldó autót, abban a pillanatban tudták, nincs kiút. Péter tekintetét sohasem fogja elfelejteni. Péter ránézett, s tekintetével magához ölelte. Szólni, kiáltani már nem volt idejük. Következő pillanatban őrületes ütést érzett, s a világ megszűnt létezni.
Öntudatlan hetek következtek. A család számára hamar kiderült, hogy hosszú betegség elé néznek. Nem volt értelme az esküvők halogatásának. A gyerekek sorra összeházasodtak az előre megbeszélt időpontokban. Megvolt Barbiék, s Bogiék esküvője is a kéneskúti kis templomban azon az októberi napon. Ahogy Mariska mondta, mikor később meglátogatta, nem volt dínomdánom a Nefelejcsben. Csak a paplakban tartottak állófogadást kevés vendégnek. Aztán imaórára jöttek össze a súlyos betegeikért.
Ádám nem vitte magával Barbit azonnal, csak néhány napot töltöttek együtt a Löverekben, mert a családnak szüksége volt a nagylányukra. Eleinte Barbi vette kezébe a dolgok intézését, mert az idősebbek összeroppantak. Anyósa ágynak esett, azóta is alig él szegény. Nem tudja vállalni a háztartást, a főzést. Elvira is elvesztette a talajt a lába alól, teljesen magába roskadt egy időre.
Barbi gyámolította az idősebbeket, tanította Brigit a napi teendőkre, szaladgált a két kórházi ágy között száz kilométereket, mivel Péter akkor már a fővárosban volt. Aztán intézte a gazdaházban a többiek esküvői vacsoráit. Fürediné bánatára Petiék vacsorája is a gazdaházban volt. Az ura, s a gyerekek tiltakoztak a zenés mulatság ellen, be kellett érnie ennyivel. Sokkal csendesebb összejövetelek voltak, mint amit fiaik elképzeltek maguknak, de azzal is sok teendő akadt.
Mikor Pétert külföldre vitték, Barbi vele tartott. Ott volt mellette Bécsben, Bernben, Londonban, s követte a tengerentúlra is. Most Miamiban él. Édesapját naponta látogatja. Ádám ingázik a kontinensek között. Mikor Barbi elment, Brigi nyakába szakadt a ház. Addigra kiderült, hogy valóban másállapotban van. Elképzelni sem tudták, hogy áll majd helyt, de a bánat okozta változás ehhez is hozzásegítette. Átvette Barbi munkáját, pedig nem volt könnyű dolga.
Szerencsére Elvira összeszedte magát, s támasza lett Briginek, de inkább csak lelkiekben. Elvirának a háztartás sohasem volt erőssége. Anyósa is kórházba került, még tanácsaival sem segíthetett. Brigi egyedül Mari nénire számíthatott ebben az időben. Mari néni akkor is Brigi mellett volt hűségesen, mikor eljött a szülés ideje.  Elvira segítségével ápolta aztán a gyermekágyban, s együtt gondoskodtak az iker fiúcskákról is. Elvira szerint meglepőn ügyes volt, mintha Erzsi kritikus tekintete nélkül megtáltosodott volna. Az a kis öregasszony azóta is hihetetlenül sokat bír. Magára vállalta az almást, s a kertet. Pedig az ellen tiltakoztak, mivel egyik szomszéd elvállalta volna felesben, de Mari néni azt mondta, a családnak szüksége van arra, ami a kertben megterem. Egyszerűségében is átlátta a család egyre nehezebb, anyagi helyzetét. Sokat jelent a segítsége. Brigire így is nagy teher hárul. Az idősek lelkiismeretes gondozása, s a háztartás ellátása mellett neveli a két kisfiát is.
Kifürkészhetetlen a sors akarata. Brigi nemcsak odaadó gyermekük lett, hanem igazi édesanya is. Az ikrek szépen fejlődnek. Egyik kisfiút Dávidnak, másikat Gergőnek keresztelték, hozzá a Kékesi vezetéknevet kapták. Lehetett volna másképpen is. Berényi önként vállalta a gyermekeket, de ahogy várható volt, Brigi elzárkózott. Elvira megpróbálta Brigit jobb belátásra bírni a gyerekek anyagi biztonsága érdekében, de hiába kérlelte, nem járt sikerrel.
Berényi is megpróbált mindent. Mikor valahonnan tudomására jutott, hogy Brigi gyermeket vár, felkereste a gazdaházban még a szülés előtt. Brigi ajtót mutatott neki. Berényi nem nyugodott bele, írt s folyton telefonált. Az ikrek születése után a kórházba is bement. Virágot vitt, mellé drága ékszert, s Brigit nyilvánosan megkövette. Hiába.
Tomit is kérlelte, hogy beszélje rá a húgát, bocsásson meg neki, s ismerje el az apaságát. Tomi hajlott rá, úgy is mint testvér, úgy is, mint ügyvéd. Szép gyermektartást szerezhetett volna. Brigi kerek-perec megmondta, nem bocsát meg. Nincs az a pénz, amiért közösséget vállal ilyen emberrel. S, végleg elküldte olyan hidegen, ridegen, ahogy vele tette annak idején.
Berényi néhány hónap után cselhez folyamodott. Kapcsolatot keresett a révházi újsággal, s Brigiékre fotóriportert küldött.  Akinek pénze van, sok mindent megtehet. A kisfiúkat lencsevégre kapták azzal a mesével, hogy riportot készítenek a helybéli ikrekről. A család döbbenetére terjedelmes, fényképes riport jelent meg a helyi újságban, egy egész oldalon. Benne volt a kéneskúti szomszédos nyaralók fényképe, Berényi tanyája a lovaival, a két kisfiú is ott mosolygott az újság hasábján Berényi kis kori fényképe mellett. A férfi lírai módon előadott egy mesét az üldözött szerelmesekről, s a zord atyáról, aki arisztokratikus gőggel tiltotta el, s fordította ellene az addig ragaszkodó lányt.
A Teremtő tudta , hogy mi az igazság, s a rajtavesztett ember pórul járt újra. Révházán is ráakasztották a megbízhatatlan nevet. Elvirától tudja, a városban napokig téma volt. Péter szerénysége, tisztességes emberi tartása köztudott volt, s a mesét senki sem hitte el. Berényinek üzleti tervei voltak a városban, amiből aztán semmi sem lett. Az újságban megjelent nyilatkozattal többet ártott magának, mint használt.
Elvira elhozta az újságot, s maga is olvashatta a cikket, nem tudta, hogy sírjon, vagy nevessen. Ilyen módon aligha ismertek még el gyermekeket. Tomi most perli az újságot. Azt mondja, tekintélyes kártérítést fognak fizetni. Berényi is perel. Be akarja bizonyítani, hogy Brigi jogtalanul fosztotta meg a fiaitól. Tomi azt mondta, véleményét papus is megerősítette, ha megfeszül sem tehet ellene, míg Brigi állítja, hogy semmi köze a gyermekekhez. Ha eszébe jutna az antropológiai vizsgálat, azzal sem érne el semmit. Papusék szerint kivédhetik azt is.
Az ikreknek szerencsére nem ártott meg a bonyodalom. Szépen fejlődnek, valóságos kis vasgyúrók, ( akárcsak apjuk a kis kori fényképén ) már tipegnek, s sok örömöt szereznek az otthoniaknak.
X/C
Elővette Brigiék fényképét. Könnyekkel nézte. Lánya szemében látta a szomorúságot, noha a képen mosolyogva guggolt a két vidáman nevető kisfia között. Sóhajtott, s eltette a képet. Aztán a többiekre gondolt. Gyerekek többségére nem számíthatnak a mindennapokban. Zsuzsu tanul, a fővároshoz köti az egyetem, ahogy Lacit is a munkája Félig ez a helyzet Petiékkel is. Eszterkétől nem kívánhatják, hogy Pestről szaladgáljon Révházára, noha olykor Peti leviszi pár napra, de ennyivel be kell érniük.
Beáék a tanítás miatt még hétvégeken sem tudnak hazamenni, amint megérkeznek, fordulhatnának vissza. Gömböcfalván kertészkednek, Norbi kedvéért malacokat tartanak, nyáron is nehéz kimozdulniuk hosszabb időre. Ha jönnek mégis, a szomszédok látják el addig a jószágot.
Boginak Kéneskútról még nehezebb volna hazajárni. Tomi ugyan otthon van Révházán, segít is Briginek olykor ebben-abban, elvégzi a férfimunkát a háznál, de inkább asszonyi segítségre volna szükség. Anikó lehetne az, de nem vállal részt a tennivalókban. Azt mondja, fáradt, megviselte a terhesség, a szülés, s a gyerek leköti minden idejét. Imre erre azt mondaná: " nem akarásnak, nyögés a vége!"
Való igaz, hogy Anikót megviselte a terhesség. Aggódtak érte mindannyian. Hónapokig volt kórházban visszatartáson, a baba kétszer elindult idő előtt. Szülei ijedelmükben elfelejtettek Tomira neheztelni, megúszta az apósa haragját. A baba is megszületett szerencsésen. Kislányuk lett, a kedves Lilla nevet kapta. Anikó is megerősödött azóta. Felszedett jó pár kilót, s a munkában sincs egyedül. Tomi otthon is segít, s Galántainé is ott van a lánya mellett. Tomi szerint mindenben kiszolgálja. Anikónak még sincs ideje arra, hogy Brigit néha  kisegítse, vagy legalább az idősekre gondolna olykor. Tudomásul kell venniük, hogy erre a kis menyükre nem számíthatnak. A kis unoka viszont csuda édes. Lilikétől hallotta először, hogy " mama" Könnyeket okozott, noha sejtette, hogy Galántai nagyanyja mellett tanulta a szót.
Nagy örömükre Petiéknél is megszületett a baba.  Van már ifjabb Kerekes Péter is a családban. Petykónak becézik, aranyos kis legény. Füredi nagyapjára hasonlít, éppen azok a ferde vágású szemek. Laci feszít, csuda büszke az unokájára. Most már azt mondja, legjobbkor született, vigasz lett a maga keserves életében. Ahogy elégedett lehet a lányáékkal is. Eszterke boldog, Peti szépen halad a maga útján. Befogadta egy stúdió, már a televízió is bemutatta egyik munkájukat.
Bea nehezen tudja megszokni a messzi Gömböcfalvát. Norbi még mindig bizonygat. Mellette gyermeket szeretne. Házat is építene, ha biztos volna benne, hogy végleg maradhatnak, de Bea halogatja mindkét dolgot. Szerencsére Norbihoz ragaszkodik. Úgy tűnik, házasságuk mentes a komoly gondoktól. Bea a kezdeti tiltakozások után szépen rátalált a helyes irányra, ehhez persze Norbi igyekezete is kellett.
Bogi élete is szép mederben folyik. Nagy meglepetésükre ő is ikreknek adott életet. Senki sem számított rá, hiszen náluk nem volt genetikai előzménye, s gyenge lányka volt. Mégis baj nélkül születtek a babák, egy kisfiú, s egy kislány. Palkó és Katinka. Őket látja legritkábban, de nem zúgolódik. Hiszen Péter még egyik unokáját sem láthatta. Nem foghatta a kezébe őket, nem ültethette a térdeire. Be kell érnie a fényképekkel, amiből szerencsére kap bőven.
Pétert a család egy része tavaly meglátogatta. Ádám költségére ment az édesanya a beteg fiához, Elvira patronálta a repülőúton. Ott volt Peti, Tomi, Zsuzsuék, Bea és Norbi, Bogi és Pali ; Bogi várandósan ült a repülőre, de mindenképpen látni akarta az édesapját. Tíz napot töltöttek kint. Péter később könnyes boldogan írt a találkozásról. Nem csak a betegágynál voltak. Ádámék az ifjúságot, s Elvirát elvitték néhány kirándulásra. Peti kedvéért megnézték Petersburgban Salvador Dali múzeumát, Peti szerint ott van kedvenc festője legnagyobb gyűjteménye. Voltak a világhírű Ringling cirkuszban, jártak a csodálatos Ocean World akváriumban, ahol üvegfalon át elevenedett meg előttük a tenger mélye. Ottlétük alatt Miami Beach régi negyedében laktak, a század elején épült szállodák utcájában, ahol rózsaszínűre, s világoskékre festették a gipsz díszítésű falakat. Beillettek volna bármelyik westernfilmbe.
Az édesanya nem mozdult el fia betegágya mellől. Ahogy Elvira később mesélte, szívszorító volt a ragaszkodásuk. Maga végigsírta itthon azokat a napokat, ahogy nehezen viselte azokat a heteket is, amit a család nélkülük töltött Kéneskúton tavaly nyáron.
Amúgy sem érzi jól magát a szanatóriumban, de az orvosok azt állítják, szüksége van a kezelésekre. Ádám is ragaszkodik hozzá. Fizeti a szanatóriumot. Azt mondta, ha hazamehetne, szívesen fogadna mellé otthonra is ápolónőt, de otthon csak vegetálna. Itt is csak vegetál, mert ez így nem élet. Már nem teheti meg, hogy saját költségén változtasson a sorsán. Ami megmaradt a nyaralóvétel után, azt kis híján elvitték a baleset utáni hónapok. Eleinte maguk állták a költségeket. Révházán senki sem fogadott el honoráriumot a családtól, de mikor elkerültek onnan, szaladt a pénz. Hiszen két esztendeje kórházakban él. Egyetlen napig sem volt otthon. Egyik kórházból vitték a másikba, némelyikben fél esztendőt is eltöltött. Nem lehetett kitérni a költségek elől. Szerencsére Barbi észbe kapott, s attól kezdve magukra vállaltak minden kiadást.
Péternek sejtése sincs arról, hogy elfogyott a pénzük. Ahogy Barbiék előtt is elhallgatták, hogy az otthoniak nyugdíjból, s gyesből élnek, vagy inkább küszködnek, mert a kevés tartalékhoz nem hajlandók nyúlni. Ádámra sem akarnak támaszkodni. Így is többet vállalt az elfogadhatónál. Nem mehetnek hozzá napi megélhetési gondokkal, tisztesség is van a világon.
Ádám fizeti Péter gyógykezelését. Nem sajnálja a pénzt. Az égi Gondviselés mellett talán ennek köszönhetik, hogy Péterrel megkülönböztetett módon bántak mindenfelé, s nem következett be a fenyegető bénulás a sok szállítás közben. Elképzelni sem tudja, mennyit költhetett már. A külföldi kórházak, majd Miami, turistaúton is komoly vagyonba kerülne, hát még a gyógykezelések, s a különleges műtét.
Megfogalmazni sem tudja, Ádám iránt milyen hálát érez. Nemcsak az anyagi terhet vállalta, hanem megértő férj, s vő is. Vállalta a kényelmetlen távolságot, gyakori repülőutakat, az ingázást. Gondja van rá is. Ha Budapesten jár üzleti úton, kiugrik hozzá. Kedves, bizalmas vele.
A múltkor elpanaszolta az őt érintő bosszúságát is, hogy eddig még nem sikerült megszereznie a budai villát. A tulajdonos megkötötte magát, noha magasan felette ajánlott a villa értékének. Ádám azt mondta, nem adja fel, előbb-utóbb sikerrel jár, mert csak a bolond mond nemet az ilyen ajánlatra.
Ha jön, mindig telefonüzenetet küld előtte. Legutóbb megfeledkezett róla, s váratlanul látogatta meg. Akkor éppen hajszolt volt, fáradt arcú, s megijesztette. Mikor meglátta, az az őrült félelme támadt, hogy Péterrel történt valami baj. Nem tehet róla, a lelkében van. Sokáig zokogott. Ádám boldogtalan volt, azt sem tudta, miképpen vigasztalja.
Szégyellte magát utána, hogy éppen azzal az önzetlen, kedves jó fiúval szemben viselkedett így. Mikor elment, akkor jutott eszébe, hogy a tolókocsit sem köszönte meg. Külföldön vette, könnyű szerkezet, mégis mozgékony. Nagy segítség, nélküle a fürdőszobába sem juthatna ki. Utólag abban reménykedik, hogy Ádám magától is tudja, hogy hálás, s szereti a törődéséért is. Megérti a félelmeit. Ádámnak elmondta, hogy nála senki sem tudhatja jobban, hogy Péter mit élhet át az ágyhoz láncolva. Érzi biztosan, hogy szenved teste-lelke, hiszen maga is elvesztette már a türelmét a hosszú betegség alatt. Péternek akkor mennyi időre futotta az amúgy is kevés türelméből. A belső gyötrődés pedig nem kíméli a zaklatott szívet. Ádám aranyosan vigasztalta. Azt felelte, legyen nyugodt, Péter karakánul viseli sorsát, mert haza akar jönni hozzá, s tudja, a szigorú fekvés, s a türelem az ára a gyógyulásának.
Bár így lenne! Abban biztos, hogy Péter igyekszik eltitkolni előtte, amit lehet. Maga sem írja meg minden kínját. Vigyáznak egymásra. Leveleikben inkább beszélgetnek. Péter gondosan leírta a környezetét, ismeri már a szobáját. Tudja, hogy egyedül fekszik egy tengerre néző szobában. Pavilonféle az épület maga. Középen van a gipszágy, előtte a falon televízió van, alatta az ablak, hogy kilásson az ágyából. Jobbra, s balra egy-egy asztalka, fényképekkel, könyvekkel, újságokkal Reggelente mellére teszik a speciális asztalkáját.
Feltört belőle egy újabb jajdulás, s magához ölelte a kezében tartott képet. Hangtalanul sírt, vállai beleremegtek. Gyötrő volt arra gondolni, hogy Péter milyen áldatlan helyzetben van.  Alul a gipszágy nyomja, felül az asztalka, így tölteni heteket, hónapokat! Küszködik a felfekvésekkel, amiről éppen csak beszámol, neki mégis fáj, iszonyúan fáj, ahogy a szenteknek Krisztus sebei.