Asszonysorsok. Megjelent regényeim blog változata

 X/A
           A tekintetek üzentek egymásnak. Brigi viselkedése régebben folytonos gondot okozott, így reménykedőn fogadták az új  megnyilvánulásait. Zsuzsu a szokottnál is kedvesebben mondta:
- Igazad van, Brigikém! Jó remélni, hogy nekik már könnyebb lesz az életük. Azért mi se adjuk fel. Biztos vagyok benne, hogy rád is, rám is, a többiekre is vár még jó az életben.
Füredi Eszter is megszólalt. Jó szociális érzékről árulkodtak szavai, vagy Brigi szomorúsága láttán a témán akart fordítani a maga igyekvő módján.
- Ha jól értelek benneteket, mindig marad olyan társadalmi réteg, melyben a nő helyzete keveset változik.
Bea felelt rá nyugodt hangon. Úgy tűnt, hogy rendben van újra.
- Csak részben lesz így, pofikám! Ha közelebbről nézzük, két csoportra oszthatjuk a hátrányos helyzetű nőtársadalmat. Egyik része ilyen-olyan okokból nem tud tanulni, pedig szeretne. Míg van egy jelentős réteg, aki alapból nem akar tanulni.
Barbi hozzátette :
- Ez a társadalmi réteg is pénzt akar keresni. Számukra megoldást jelenthet a háztartási alkalmazás. Amely már ma sem azonos fogalmú a régi cselédeskedéssel. Ádám szerint nyugaton már az sem ritka, ha a háztartási alkalmazottnak jobb kocsija van, mint azoknak, ahova bejár.
Bogi is hallgatott eddig, most megszólalt.
- Tudok valakit, akinek nem kell tíz-tizenöt évet várni ahhoz, hogy letegye a háztartása gondját. Persze, csak akkor, ha végig kitart az elhatározása mellett. - mondta annyi féltő szeretettel, amennyivel csak tudta, s nem véletlenül.
Ádám elutazása előtt négyesben készülődtek az Önkormányzathoz, hogy elintézzék a kéneskúti házasságkötéssel kapcsolatos teendőket. Barbi titokban sírt a tetőtérben, s majdnem egy órát vártak rá, mire elkészült. Nem tudták az okát.
Barbi értette, s szomorkásan mosolygott.
- Nincs szándékomban meggondolni magam, csak nagy bennem a feszültség. Miközben készülődünk az esküvőre, s megpróbálom magam halál komolyan beleélni a helyzetbe, folyton arra kell gondolnom, hogy kétségbeejtőn nevetséges dolog hinni a gazdag nagybácsi humánus gondolkodásában.
- Ádám komoly fiú, kislányom. Ha azt mondta, hogy nagybátyja rábízta a döntést, akkor az úgy is van. - mondta Zsuzsi figyelmeztetőn, s magában gondolta, az a fiú biztosan tudja, hogy mit beszél, aki egy vagyont költ a kísérőgyűrűre.
Beára megint rátört a nyugtalanság, zavart nevetéssel mondta :
- Ó, mi mindannyian komoly fiúkat szeretünk, mégis okozhatnak meglepetést... Az jutott eszembe, mi van akkor, ha egy idő után nem hallgatnak majd a szívükre, s esze ment módon kitör belőlük az ősi ösztön, és akkor sem lesznek elégedettek, ha megfeszülünk ?!
- Ne fesd az ördögöt a falra! - figyelmeztette Zsuzsu kedvetlenül.
-Pedig nagyon is elképzelhető, ha ennyire ragaszkodnak a tradíciókhoz.
Füredi Eszter megszólalt újra.
- Kivédjük valahogy. Én betartom Zsuzsika néni tanácsát. Működnie kell, hiszen náluk is működik. Az embernek sok mindent meg kell tenni, ha maga is a napos oldalon szeretne maradni.
Zsuzsi megsimogatta Eszterkét a tekintetével. Bízott abban, hogy komolyan gondolja mindazt, amit mond, s beteljesíti családja javára.
Bea miatt komolyan aggódott. Függetlenséghez szokott lány nehezen élte meg a tudatát annak, hogy valamennyit fel kell adni önmagából. Fájt a szíve érte, de akkor sem adhatott volna más tanácsot, ha nem a fiairól van szó. Az édesanyának őszintén kell beszélnie a várható nehézségekről. Nem mondhatja, mint a kibic, akinek semmi sem drága, hogy csapj az asztalra gyerekem. Mutasd meg, hogy te is éppen olyan ember vagy, ha nem különb éppen. Nem adhat ilyen tanácsot. Hiszen csak ideig-óráig tartana az ilyen győzelem, abban sem lenne sok köszönet.
Ha az ember reszket a gyermekei boldogságáért, ha azt szeretné, hogy ne veszekedések között teljen az életük, csak békességre intheti őket. Persze, tudja jól, hogy nincs biztos módszer. Fiaik is megfeledkeznek majd magukról gyakran, bármennyire is intette őket. Csak reméli, hogy látták apjuk szép ragaszkodását, s nem csak férfiúi elvárásait tették magukévá. Most úgy tűnik, hogy ehhez ragaszkodnak, s mind a család feje akar lenni. Ezzel nem is volna baj, ha mellette ők is megadják majd mindazt, ami a másiknak jár. Vajon megadják-e önként, vagy majd a lányoknak kell szépen rávezetni őket. Addig rengeteg türelemre, lemondásra lesz szükségük. Ezt még néhányszor el kell mondania a fiainak, lányainak is. Menet közben is segíteniük kell, ahogy most elnézi őket.
A kívülálló joggal gondolhatja, hogy elavult szemléletet képvisel. Felületesen nézve valóban így tűnhet. Tény, hogy  ez a generáció legtöbb dologhoz másképpen áll hozzá, csakhogy elvárásaikban ugyanaz az igényük, mint az előttük lévő összes nemzedéknek. Szeretetre vágynak, s boldogok akar lenni. Ahogy a maguk gyermekein is látja. Bea már érzi, hogy nehéz lesz a régi hozzáállásokat, s a mai elképzeléseket összeegyeztetni, de menni fog nekik is, ha komolyan akarják.
Szorongva figyelte aztán a máskor okos, magabiztos lányát. Bea egyre nyugtalanabb lett, s Eszterkére szinte rákiabált.
- Ahogy azt Móricka elképzeli! Nem tarthatod be, éppen erről beszéltünk, mert dolgozol majd. Ahogy én is. Felére sem leszünk képesek, mint az, aki otthon van. Kedvesünk pedig egy idő után megelégeli, hogy néha mosogatnia kell, vagy gyereket istápolni, s kitör a gyalázat. Akár szemétkedhet is.
Eszterke szeme elnyílt, s ijedten mondta :
- Peti ?! Ilyet ne mondj!
Beán teljesen úrrá lett a kétségbeesés, már sírva kiabált.
- Bármelyik! Érted, bármelyik ?!
Zsuzsi ugrott, lányát magához ölelte, s sietve nyugtatta.
- Beuskám, semmi baj! Megijedtél, kislányom, mindjárt elmúlik.
Bea kissé megnyugodott, s csendes sírdogálással mondta :
-Tényleg megijedtem. Legtöbb ember nem foglalkozik azzal, hogy mi lesz, hogy lesz a házasságkötés után. Hogy hozzák szinkronba a mindennapi elvárásaikat. Bevallom, pár napja még nekem se fordult meg a fejemben ilyen gondolat. Csak szavaid nyomán gondoltam bele mélyebben,  s rám tört az aggodalom. Ebből egyenesen következik a lehetséges kudarc gondolata is. Mi lesz velem, ha megadom magam, s Norbinak egy idő után mégsem leszek elég jó, és tényleg szemétkedni fog. Tudom, rettenetes gondolat. Nincs is itt az ideje, nem is számítok rá igazán, de megtörténhet velünk is, hogy minden reménytelenné, elviselhetetlenné válik. Tűrjek, s meddig? Életem végéig ? Tudnom kell, hogy ilyen helyzetben mit tegyek,  édesanyám ?!
A lányok riadtan néztek rájuk. Tapintani lehetett az aggodalmat. Hiszen tetszik, nem tetszik, bármelyikükkel megtörténhet. Hallani akarták anyjuk álláspontját annak ellenére, hogy pontosan tudták, elkötelezetten vallja, a gyermeknek egyformán szüksége van anyja,s apja közelségére. Ahogy azt is hallották tőle elégszer, hogy akinek gyermeke van, annak mindenekelőtt a gyermeke érdekeire kell gondolni, s csak aztán foglalkozhat saját életével.
Zsuzsi szíve összeszorult. Bea feltette a legnehezebb kérdést. Őszintén kellett felelnie, s nagyon nehéz volt pártatlannak lenni. Hiszen mindegyik gyerekéért reszketett. Féltette őket a kudarcoktól, legjobban a családon belül házasodókat. Csendesen, nagyon csendesen felelt.
- Ne adja isten!- mondta, s beleremegett a hangja - Ha mégis megtörténne a legrosszabb, gondoljatok arra, hogy mindannyiunknak csak ez az egy élete van.
Kimondta, amit addig elképzelhetetlennek tartottak. Elismerte a válás létjogosultságát gyerekei esetében is. A családon belül házasulandók is megnyugodhattak. A lányok Beával együtt fellélegeztek, s elfogódottan hallgattak sokáig.
Zsuzsi is hallgatott. Sóhajtott néha, mint aki tudja, mit gondolnak, mit éreznek most a körülötte lévők. Aztán összeszedte magát, s közömbös hangon rákérdezett a csomagolásra. Kapva kaptak a téma után. Barbi panaszosan mondta, hogy sok szennyest visznek haza. Otthon betáplálja az automatába azonnal, mert vasárnap utaznia kell. Kiderült, Zsuzsu is vasárnap utazik, Laci vele tart, állást keres majd Pesten.
Zsuzsi szeme nagyot rebbent, Zsuzsu nevetve tette hozzá:
- Ne ijedj meg! Ez nem jelenti azt, hogy bebújik az ágyamba is. Elveim vannak.
Beán már nem látszott az átélt kétségbeesés. Helyette hálás volt, abból is látta, ahogy szólította.
 -Nálunk is ez lesz a helyzet, édesanyám! Ha előbb kapom meg az áthelyezésem, mint összeházasodunk, Norbi mellé beköltözöm a másik szobába. De nehogy sírj titokban, mert nekem is vannak elveim!
Zsuzsi befele sóhajtott. Elvei neki is voltak, mégis másképpen alakult. Ha lányai kettesben lesznek a fiúkkal, Laci letérdel, vagy Norbi könyörögni kezd, aligha tudnak majd nemet mondani. Természetes gondolkodásával, lányait szerette volna megóvni a maga keserves tapasztalásától, szégyenkezésnek, s bűntudatnak furcsa keverékétől, attól a rossz érzéstől, melyet csak ideig-óráig tudott feledtetni az összetartozás boldog tudata. Még mindig fájlalta házasságkötésük előtti kapcsolatukat. Azt az órát sem tudta elfelejteni, mikor felnőtt lányainak tanulságul bizalmasan beszélt róla. Az is könnyekkel járt, s még mindig szégyenkezéssel. Lányai együtt érzőn fogadták, s aranyosan vigasztalták. Vajon tanultak-e belőle, vagy ezek a mai, modern lányok ezt is másképpen élnék meg?! Nézte őket simogató tekintettel, s arra gondolt, amíg kicsik voltak, őrizte őket. Most már maguknak kell dönteniük sorsuk felől.
X/B
Nyomasztó gondolatokkal ment vissza a konyhába. Modern mama akart lenni, de alig sikerült. Lelke tele volt aggodalommal. Régen megért benne a felismerés, bármennyit változik a világ morális értékrendje, magát tisztességesnek tartó ember számára vannak örök érvényű értékek, melyeket szorító helyzetben sem szabad feladni, mert valamiképpen szenvedést okoz. Végtelen nyugalmat adna, ha biztos lehetne abban, hogy lányaival mindezt sikerült maradéktalanul megértetnie.
Dél körül járt az idő, mikor Tomi berobogott az ajtón. Göndör haja csurom vizes volt, pólója elejéből is csavarni lehetett volna a vizet, mint akit lelocsoltak. Kiderült hamar az oka. A postáról jött, beugrott telefonálni Anikónak.
- Nagy hírem van. édesanyám! – mondta izgatottan. – Galántaiék holnap hatkor várnak!
Zsuzsi örült.
- Gratulálok, kisfiam! Ezek szerint Anikónak sikerült elfogadtatni!
- Nem ment könnyen. Még emlékeztek rá, hogy miképpen léptem le. Eleinte meg sem akarták hallani az adagolást. Anikó az este nyíltan eléjük állt. Volt cirkusz, de végén beletörődtek.
- Tudnak a babáról is?
- Az tenné be az ajtót! Galántai aligha érné be egy behúzással, mint jó apám. Bár, ami azt illeti, alaposan telibe talált.
- Előbb-utóbb csak megtudják.
- Szeretném, ha az esküvőig nem derülne ki. Van rá esélyem, mert Anikó nem Eszterke. Nem olyan gyáva nyuszika!
Zsuzsi felnevetett.
- Csak el ne kiabáld! Anikó is érző lelkű teremtés, szereti a szüleit, s könnyen megeshet vele is, ha édesapja a szemébe néz.
- Ne fessük az ördögöt a falra! – idegeskedett Tomi. Galántai nagydarab, vérmes ember volt. Tomi a hajába túrva folytatta – Így is idegeskedem a holnapi bemutatkozás miatt, jó volna megnyerni őket mindjárt.
- Ahogy ismerlek, kisfiam, nem lesz gond. Csak magad add, maradj természetes. Beszélj róla jó apáddal is.
- Már megtörtént. Menet közben is okított bennünket, a jövővel nincs is gondom. Csak a holnapi tárgyalást megússzam… Tárgyalást ?!Már félrebeszélek.
Zsuzsi nevetve ölelte magához. Tomi olyan volt most, mint a riadt kisfiú. Látta már határozottnak, magabiztosnak is. Péterrel egyszer beültek egy tárgyalásra, ahol Tomi képviselte az ügyfelet principálisa távollétében, volt okuk gyönyörködni benne.
- Anikót megkéred holnap? – kérdezte belső izgalommal.
- Inkább csak bejelentenélek benneteket. Mondjuk, jövő vasárnapra, ha megfelel.
- Jó apád örül majd az elhatározásodnak. Becsüli Galántait.
- Kölcsönös a dolog! – mondta Tomi – Ez volt a marha nagy szerencsém. Anikónak azt mondták, köszönjem meg nektek, hogy szóba állnak velem. Jó volna időben hazaérni.
- Egyeztessetek, Tomikám… - mondta Zsuzsi, aztán rebbent a szeme, s csendesebben folytatta – Anikóval beszéltetek már arról, hol élnétek szívesebben?
Tomi gyengéden nézett rá.
- Szeretnéd, ugye, ha a gazdaházban élnénk?! Nem lehet, édesanyám! Galántaiéknál kell majd laknunk. Ez az egyik feltételük. Azt mondták, azért építettek akkora házat, hogy a lányuk mellettük maradjon... Ugye megérted?
Mit felelhet erre az ember? Zsuzsi rábólintott bánatos szívvel. Tomi aztán arról beszélt, hogy amúgy szerencse, hogy nem kell építkezniük. Az autó miatt úgyis kevés volna a maradék pénze, majd megoldja belőle az ügyvédi irodáját.
Amikor kiment, Zsuzsi megmosta az arcát. Annyira remélte, hogy Tomiék majd beköltöznek a gazdaházba, ott lesz a közelében Tomi gyermeke, már dédelgette szívében a gondolatot. Aztán azzal vigasztalta magát, hogy végtére is örülnie kell, hogy a gyerekek nem szorulnak a gazdaházra, ahogy azt az ínséges években gondolta. A gazdaház így is megszolgálta a küzdelmet. Otthona lett a nagy családnak, menedéke maradt az idősebbeknek. Hazavárják majd a gyerekeket, unokákat, bár hétköznapokban valóban nagy lesz, hacsak később nem népesül be mégis.
Megeshet, hogy Norbiék hazajönnek Gömböcfalváról, vagy Brigi végleg velük marad. Nagyobb szüksége van a szeretetükre, mint eddig bármikor. Talán idővel eltalál Mezei Lacihoz is. Bár, azt mondta a minap, most már semmiképpen, az a fiú jobbat érdemel. Briginek az önértékelése sérült, sóhajtotta az iménti gondolatai nyomán. Aztán azzal vigasztalta magát, hogy Brigit a bánat jó irányba fordította. Mezei Laci a történtek ellenére is többet nyerne vele, mint vesztett.
Elvira miatt is nyugtalankodott. Az este szomorúságot látott a szemén. Talán megneheztelt valamiért a professzorra, vagy csak miattuk bizonytalanodott el. Könnyen meglehet, ha arra gondolt, hogy a professzorral nyugtalanság költözne a házba. Péter még nem tudja, hogy a Rétfalviék mire készülnek. Beszélt Elvirával, arra kérte, hogy hallgasson, ha időben nem beszélt. Majd maga mondja el Péternek, de csak otthon Révházán. Nem fogja elrontani vele az utolsó napokat. Otthon is majd csak óvatosan, lassan adagolja, nehogy felindulásában  a falnak menjen.
Nyitva voltak az ajtók, ablakok. Hallotta, hogy a teraszon politizálásba fogtak a férfiak. Arról szólt a vita éppen, hogy jogos vagy jogtalan kijelentés volt tizenötmillió magyar miniszterelnökének lenni. Aztán a határon túli magyarság helyzetéről beszélgettek. Sóhajtva gondolt arra, hogy mennyiféle fájdalom van a világon, mert az is bánat, ha a hazájából kirekesztődik az ember, vagy kényszerűségből világnak kell mennie.
Hirtelen azon kapta magát, hogy honvágya támadt a gazdaház után. Vajon mi van otthon? Mari néni győzte-e a kertet? Van-e virág Imre sírján? Annus már nem élt, ők gondozták a sírt.
Annussal az évek során néhányszor összefutottak Imre sírjánál. Mindig furcsán nézett rájuk, mintha csodálkozna. Annust egyszer megszólította, a halála előtt nem sokkal, akkor már nagyon beteg volt. Bottal járt, megőszült, lesoványodott, nagyon összetörte az élet. Annus riadt tekintettel nézett rá, s megtagadta. Azt mondta, nem tudja, ki az a Takács Zsuzsi, nem ismerte a jó ura rokonait.
Ó, kegyelem teljes feledékenység! Talán így könnyebben viselte el a ránehezedő terhet, mégis elvitte idő előtt. Engesztelő halála volt, gondolta bepárásodott szemekkel, hiszen Annus a közös életük alatt nem tudta úgy szeretni Imrét, hogy erőt vegyen érte a keservein, mégis majdnem húsz éven át halódott az elvesztése miatt. Most Annus is ott nyugszik Imre sírjában, s leginkább csak tőlük kap virágot, mert Paliékat messze vitte a sorsuk.
-Jaj, édes-drágám! - sóhajtotta, mint annyiszor az emlékezés perceiben. Jó hónapja járt Imre sírjánál, sok beszámolni valója lesz. Bárcsak otthon lehetnének már. Jó volt itt. Jövőre is szívesen eljön, de most már ideje hazamenni. Ha minden jól megy, holnap este már otthon hajthatja fejét a párnára, megszokott, kedves helyén, gondolta örömmel.
Dum spiro, spero! - mondja a latin. Ameddig élek, remélek.
X/C
Augusztus huszonkilencedike volt, szombat. Zsuzsiék az óra csörgésére öt órakor ébredtek a házasságkötésük huszonkettedik évfordulóján. Egymás felé fordultak simogató tekintettel. Péter szólalt meg először.
- Köszönöm az újabb esztendőt! – mondta azzal a mosolyával, amit Zsuzsi annyira szeretett. Felpörgött a szíve most is, s csókot kínálva felelt.
- Én is köszönöm, kicsi kedvesem.
Péter a karjaiba zárta néhány percre, de nem volt több idejük az ünneplésre. Rengeteg dolguk volt még indulás előtt. Felkeltek. Péter kisietett. Zsuzsi felrázta az ágyneműt, hogy kihűljön, mielőtt a lányok nejlonzsákokba gyömöszölik, s rohant maga is.
Reggelit kellett adni mindenkinek, kávét főzni, mosogatni, nem hagyhattak mosatlant. Barbi volt a segítségére, a többieket elfoglalta a készülődés. Már túl voltak a reggeliztetésen, mikor berobogott Pali, s Barbit félrevonta. Elmondta, hogy Ádám Londonból telefonált, áthívatta a szomszédos postahivatalba, s a budai villa pontos címét kéri. Hozzátette, hogy rohannia kell, mert félóra múlva visszahívja.
Barbi szeme könnybe lábadt örömében. Ha Ádámnak ilyen tervei vannak, akkor az elmúlt napokban semmi rossz sem történt, márpedig ilyen körökben azonnal cselekszenek, ha valamit nem akarnak. Talán mégis humánus ember az a nagybácsi, gondolta új reményre kapva. Szaladt Zsuzsihoz, boldogan újságolta a hírt.
Zsuzsi is örült. De a fiú kívánsága meglepte. Mit akar a budai villával. Csak nem akarja megvenni? Éppen a budai villát?! Gondolta, hogy megint valami csoda esik meg vele. Palinak odaadták a címet, a fiatal lelkész mégsem száguldott el. Bogi lekísérte a teraszról, álltak egymással szemben, fogták egymás kezét. Nem beszéltek, nem mozdultak, csak nézték egymást. Pali aztán lassan hátrálni kezdett, de ujjaik még összekapaszkodtak. Zsuzsi a konyhaablakon át nézte őket, s szívét körülölelték az emlékek. Éppen ezt tették ők is az első együtt töltött estéjük után, mert nagyon nehéz volt elválni. Valójában azon az estén szerettek egymásba.
Elfordult az ablaktól, s annál a régi ablaknál maradt gondolatban. Az évek során néha szükségét érezte, hogy elmenjenek a Rét utcába, lássa Imre hajdani házát. Az ablakot, ahol elkezdődött a történetük. Péter ilyenkor lassan ment el a ház előtt. Nem álltak meg. Megmaradt a szomszédok jó szokása, hárman-négyen is könyököltek az alacsony kerítéseken.
Azokban az években még nem tudta, hogy Imre házát részben megörökölte. Pali félrevezette őket. Anyja védelmében tette, de akkor sem volt becsületes dolog. Péternek azt állította, hogy Imre még a házasságuk elején Annusra íratta a maga részét.
Tudott volt a családban, hogy Imre megkapta a szülői hagyatékot az ápolás fejében. Ezért sohasem foglalkoztak a dologgal, nem is beszéltek róla, még a nehéz években sem emlegették. Csak Annus halála után derült ki, hogy van egy háromnegyed háza a Rét utcában. Annust csak egyharmada illette meg. Nagyszülei portáján, s az öreg házon is csak a haszonélvezete volt. Pali, anyja halála után szűkszavú levélben értesítette őket a valós helyzetről. Közölte, az örökösödési illetéket annak idején maguk rendezték, a ház adóját is befizették évről-évre, s kiüríti a házat hamarosan. Amint a nevére megy anyja egyharmad része, hajlandó eladni, keressenek vevőt a házra.
Amikor kiürítette a házat, visszahagyott néhány bútort, s használati tárgyat. Nagyszülei után egy szép, festett, öreg ládát, kis szekrénykét, székeket. Imre személyes hagyatékának Zsuzsi könnyekkel örült. Pali a hajdani szerény dolgozószobában hagyta Imre kiszolgált íróasztalát, a kopott, öreg fotelt, amiben olvasgatott, könyveit, még megmaradt személyes tárgyait. Hálás volt érte, de nem tudta megköszönni. Pali kerülte őket, amíg Révházán tartózkodott. Később is csak ügyvéden keresztül érintkezett velük. Sajnálta, hogy így történt, mert valójában nem haragudtak rá. Ha idejében megtudják az igazat, Annussal akkor sem lehetett volna egyezkedni, csak úgy lett volna becsületes. Pali is jobban járt volna, nem kellene feszengve felkeresnie anyja sírját, ha halottak napján hazalátogatnak.
Annus halála után maga csak egyetlenegyszer járt a Rét utcai házban. Szomorú látogatás volt. Míg bejárta az üres szobákat, rázta a sírás, nem kívánkozott többet oda. Eladták később, Pali is megkapta a maga részét. Nemrégiben hallotta, hogy az új tulajdonos teljesen átépítette a házat. Lebontotta nagyszülei házát az udvarban, Imréék házáról ledobták a tetőt, betonkoszorút kapott a ház, s tetőteret. Modernebbre cserélték a lenti ajtókat, ablakokat is. Aligha ismerne így a házra, ezért nem is kíváncsi rá. Sóhajtott, aztán tette a dolgát.
A nyaralóban hamar elterjedt a londoni telefonhívás híre. A fiúk nevetve burzsujt emlegettek, a lányok körülfogták Barbit, s együtt találgatták Ádám szándékát. Péter is örült, de csak visszafogottan. Már erőt vett rajta az utazás előtti idegesség, s pörölt a fiúkkal, sürgette a pakolást.
Füredinének sem volt jókedve, az urának epésen jegyezte meg:
- A mi lányunk sem ér kevesebbet!
- Nem is kell beérnie kevesebbel. Pénze bárkinek lehet. No, de olyan tehetsége, mint Petinek van?! – felelte a sebész.
Judit fintort vágott, s duzzogva otthagyta. Sok gonddal járt a pakolás. Több csomagjuk volt, mint Kéneskútra jövet. Úgy döntöttek, hazaviszik a televíziót, s a mozdítható értékeket. Mindkét Laci kocsiján volt csomagtartó, de még így sem fértek el. Péter dühöngött, zengett a ház, Zsuzsinak is jutott a haragjából. Péter valamiért beszaladt a konyhába, Zsuzsi éppen akkor fogott az úti szendvicsek készítéséhez. Péter rákiáltott.
- Erre már nincs idő! Csináltad volna meg eddig!
Zsuzsi nem felelt, de mikor kiment, hozzáfogott szélsebesen, hiszen még nem fejezték be a pakolást, útnak sem indulhattak annyi jó étvágyú fiatallal elemózsia nélkül. Míg dolgozott, egyik szeme a teraszon volt. Ha Péter a konyha felé vette az irányt, letakarta az asztalt, ha elmúlt a veszély, dolgozott tovább.
Nem volt könnyű reggele. Anyósa is neheztelőn jött-ment körülötte. Sérelmezte, hogy hideg a tea, aztán a cukrot kereste, s szemrehányón mondta, hogy vele senki sem törődik, akár fel is fordulhatna. Ennyire csak okkal borult ki.  Zsuzsi nyugtatta volna a maga módján, de Erzsi hangja felcsattant.
- Inkább a teára figyeltél volna, hogy ne hűljön ki! De neked csak a szendvicseken jár az eszed. Mit kényezteted a gyerekeket, nem óvodások már?!
Zsuzsi az anyósa mellett megtanulta, hogy neheztelésre nem szabad nehezteléssel felelni, de magában hála istent mondott, amikor magára maradt. Hiszen minden türelemnek van határa. Szerencsésen elkészült az elemózsiás kosárral, arra is maradt ideje, hogy körbeszaladja a nyaralót. Benézett Elvirához, aztán a lányoknak segített. Mind keresett valamit. Végül anyósáékhoz is bekukkantott.
Erzsi az ablakhoz fordulva sírt, Béla restelkedőn mondta:
- Én vagyok az oka. Vigyázatlanul kiszaladt a számon, hogy talán többet már nem jövök ide, mert ki tudja, hol leszek jövő ilyenkor. Azóta nem tud megnyugodni.
Zsuzsi örült, hogy a konyhában türelmes volt. Odament Erzsihez gyengéd vigasztalással. Anyósa hozzáborulva sírta:
- Ilyet mond, mikor amúgy is szúr a szívem. Az éjjel sem tudtam aludni. Félek az úttól is, hogy fogja kibírni ?!
- Nem lesz semmi baj, anyuka. - mondta Zsuzsi vigasztalón - Meleg front van, mondta az este a televízió, azért tetszik nyugtalan lenni.
- Ó, dehogy! Ne fogjatok mindent az időjárásra. Borzasztó rossz előérzetem van. - mondta tiltakozón, de azért megnyugodott valamennyire.
Fürediékkel is gondja akadt. A teraszon veszekedtek. Judit sérelmezte, hogy Péterék az ő csomagtartójukba is pakoltak, ezért két kisebb dobozt be kellett tenniük a kocsijuk utasterébe, láb alá. Füredi Laci értetlennek, s rosszindulatúnak nevezte a feleségét. Juditot nem tudta megnyugtatni, ridegen viselkedett, mint aki a maga módján köszöni a vendéglátást. Laci megbékélt, amint kérőn ránézett. Csak Péteren nem segíthetett. Akkor éppen az autók kerekeit rugdosta szokása szerint. Kifogásolta a nyomást, mint rendesen, pedig előző este most is ott volt az ellenőrzéskor. Ez is része volt az úti idegességének. Ha most odamegy hozzá, könnyen megkaphatja megint, hogy menjen a dolgára, finoman szólva. Számolhat újra, mint a nyaralás elején.