Asszonysorsok. Megjelent regényeim blog változata

 X/A
   Péterék megjelentek a teraszon. A két kóborló egymásba kapaszkodva botorkált a bejárati ajtó felé, csak nehezen találták meg a konyhát. Megálltak a nyitott ajtóban, s Péter botladozó nyelvvel mondta:
- Kérem a demi… demi… demizsonomat!
Zsuzsi ijedten rebbent elé.
- Ne igyatok többet, kedves! Inkább pihenjetek le. Nem aludtál jól az éjjel, aludj egyet. Laci is lepihen. Igaz, Laci?!
- Nem vagyok álmos! Fit… fit… fittek vagyunk! – próbálta kihúzni magát a sebész, de következő pillanatban Zsuzsira esett.
Judit méregbe jött, s miközben segített az urát a falhoz támasztani, dühösen mondta:
- Nem lehet ezekkel normálisan beszélni, húzzuk be őket az ágyra, és kész!
- Nana! – emelte fel ujját a sebész figyelmeztetőn – Te csak ne kommandírozz itten, nem vagyunk otthon!
- A demizsonom… - kezdte Péter újra, s megkapaszkodott az ajtófélfában – Inni akarok még!
- Én is, nekem is van bánatom… - mondta a sebész.
Péter ráförmedt.
- Neked nincs! Nem a te feleségedet látta abba a csüpke… csüpke… hogy a nehézség essen bele, csipkehálóingbe!
- Ó, hát ez a baj?! – nevetett fel Zsuzsi – Nem láthatott semmit, édes csacsikám! Nem világított át a fény. Emiatt kár volt búsulnod.
- Hallod, barátom, egyetlen barátom, mit mond az én feleségem ?! Neki az semmi, hogy Rétfalvi Iván hálóingbe látta! – hördült fel Péter drámai hangon.
- Helytelen gondolkodás, helytelen! Magát senki sem láthatja hálóingben, csak a barátom! ... Még én sem, tudja?! – integetett Zsuzsi orra előtt a sebész, s folytatta feljajdulva – Az az ember látta! Csalódtam magában.
Fürediné dühösen mondta.
- Csalódtál vagy sem, aló mars, lefeküdni!
- Nem benned csalódtam, egy angyalba csalódtam...Te is angyal vagy, bosszúálló, gonoszkodó angyal, de én egy szelíd kis angyalban csalódtam, mert mutogatta magát a Rétfalvi Ivánnak!
- Mutogattam a csudát! – bosszankodott már Zsuzsi is – Megijesztett, megfeledkeztem arról, hogy levettem a köntöst.
- Ezeknek ugyan magyarázhatsz! – intett a két férfi felé Judit – Hülyére itták magukat.
Füredi Laci minden átmenet nélkül sírni kezdett, s Péter vállára borult.
Péter vádlón nyújtotta kezét Zsuzsi felé.
- Látod, hogy mit tettél? Eszébe jutott újra a bánata. Majd húzatja megint az Akácos utat. Kellett ez nekünk?
- Akácos út, ha végigmegyek rajta én… - óbégatta a sebész abbahagyva a sírást olyan hirtelen, ahogy belefogott.
- Ácsi! Ne ezt daloljuk! – tiltakozott Péter – Daloljad velem, hogy aszondja: Megugrattak Hortobágyon a karámból egy csikót, ellopták a szeretőmet, azt sem tudom, hogy ki vót...Hol a demizsonom?
Zsuzsi az Akácos út emlegetése után tartott Judit újabb haragjától, de az asszony közömbösen reagált rá. Nem tudott az előzményekről, vagy nem érdekelte már. Utálatos hangon mondta :
- Hányingerem van tőlük.
- Mit tegyünk velük? – sóhajtozott Zsuzsi.
- Belökjük őket az ágyba, vagy hallgathatjuk órákon át a süketelésüket. Legjobb volna odaadni a demizsont. Igyanak, aztán maguktól elalszanak.
- Csak nem fogjuk itatni őket?! – képedt el Zsuzsi.
- Ez a legjobb módszer, ha az ember véget akar vetni a cirkusznak. Ne hidd, hogy bajuk lesz. Annyit tudnak inni, mint a gödény, de a részegségen kívül kutya bajuk. Adjuk oda a demizsont.
Zsuzsi a fejét rázta.
- Szó sem lehet róla! Laci állapotában már ennyi is megengedhetetlen volt.
Fürediné nem aggódott az ura állapota miatt. Mérgesen legyintett, mint aki azt mondja, teljesen mindegy, inni fog eztán is. Péter közben rákiabált Zsuzsira.
- Nem hallod, édes életem, hogy mit mondtam ? Ki az úr… ki az úr a házban?!
Judit élvezettel nevetett, s ment a demizsonért. Péter kezébe nyomta, s utálkozón mondta:
- Itt van, ihatnak, részeg disznók!
Zsuzsit bántotta a stílus, hiszen kapatosságában is szelíd volt a két italos. A férfiak is zokon vették, Füredi Laci panaszosan mondta:
- Hallod, komám, hangjához talált már?!
Péter is megbántódott.
- Ilyenek ezek az asszonyok, barátom! - mondta egy kalap alá véve őket –Az egyik mutogatja magát, és nem fogad szót. A másik meg csúnyán beszél. Nem baj, barátom, egyetlen barátom, elmegyünk! Elmegyünk innen, az áldóját!
Megindultak összekapaszkodva, dülöngélve. Vitték magukkal a demizsont. A kertnek vették az irányt, s hamarosan valahonnan a kert végéből felhangzott újra a hortobágyi nóta.
Zsuzsi bánatában nevetett.
- Megint dalolják. Nem véletlenül ezt. Nem nyugodt, még mindig bántja az átélt keserűség.
- Kell is indok ezeknek, ha vedelni akarnak! – legyintett Judit újra.
- Tudnod kell, hogy Péterre nem jellemző. Bánt ez a dolog. Még sohasem szaladt ki ennyire alóla a talaj. Az is bánt, hogy így látják majd a gyerekek.
- Én is akkor utáltam meg az apámat, mikor először láttam részegen! – mondta Fürediné kevés jóindulattal – Addig úgy imádtam, mint Eszter Lacit, de aztán rá sem tudtam nézni jó szívvel többé.
Szaporította vele Zsuzsi bánatát, s igyekezett más témát keresni.
- Aligha lesz ma messzi dombi kirándulás, nyugatról erősen borul.
- Nézz ki jobban, már felettünk is. Mindjárt zuhog! – ijesztgette Fürediné.
- Hogy hozzuk be őket ? Valahol Berényi kerítése közelében vannak…- tépelődött Zsuzsi.
Juditot nem érdekelte a sorsuk, helyette kíváncsian kérdezte:
- Összejártok a szomszédékkal ?
- Csak szomszéd van, családja nincs. Másféle ember. Amolyan duhaj, Pali szerint nőcsábász is… - mondta Zsuzsi ideges vibrálással a hangjában.
Egyáltalán nem volt kedve ahhoz, hogy ebben a helyzetben Berényiről bővebb felvilágosítást adjon. Az ablakon át kémlelte az időt. Az Alpok felől fekete felhők gomolyogtak, egészen leereszkedtek a messzi domb tetejéig, eltakarták a romokat. Messziről már dörgött is.
Fürediné felnevetett.
- Ezek tényleg megáznak!
Zsuzsi nem felelt. Szaladt kifelé. Hirtelen nagy szél kerekedett, s felettük is megdördült az ég. Judit is követte. Futottak a kertbe. Fürediné menet közben kiabálta, mint aki örül a felfedezésének.
- Jég is lesz, nézz hátra!
Péterék a földön ültek néhány lépésre Berényi kerítésétől. Azon a részen téglából volt a fal. Félig-meddig már aludtak. Péter lábai között üresen feküdt a demizson. Zsuzsi megpróbálta felébreszteni.
- Ébredj, kedves, ébredj! Nagy vihar jön, megáztok. Állj fel, bemegyünk! – mondta, s a hóna alá nyúlt, hogy megemelje.
Péter kissé magához tért, s hunyorogva motyogta:
- Ki… Ki vagy ?
- Kivagyok, az biztos! – nyögte Zsuzsi, s visszaengedte a földre. Péter teljesen elhagyta magát, nem bírta el.
- Sejtettem, hogy kár az igyekezetért! – kiáltotta felnevetve Judit, s leguggolt Laci mellé. A zsebeit kezdte kiforgatni.
- Csak nem akarod itt hagyni?! – kérdezte Zsuzsi elképedve.
- De, majd megszakadok! – mondta Fürediné. Zsebre tette a pénzt, s az iratokat – Úgy kell nekik, minek vedeltek!
Zsuzsit elfogta a harctéri idegesség, szinte toppantott.
- Nem! Szó sem lehet róla! Bevisszük őket. Gyere ide, és fogd meg Péter lábát, ketten elbírjuk!
Juditot meglepte a határozottsága. Engedelmeskedett, de ketten sem tudták felemelni. Zsuzsi torkát sírás fojtogatta. Közben Berényi kerítése felett a szögesdróttal nem törődve átlendült egy nyereg, s megjelent Berényi a kerítés tetején lovagló ülésben. Vigyorogva mutatott Péterre.
- Nocsak-bicsak, a mintaférj! Kézcsókom, hölgyeim! Hogy, s mint vannak?
Nem jöhetett volna rosszabbkor. Zsuzsi szokatlan indulattal felelt.
- Menjen a búsba, ne bámészkodjon itt!
Berényi felnevetett.
- Hogy jöjjek segíteni?! Ezer örömmel! – kiáltotta, s lehuppant a földre, elment Judit mellett vidám kacsintással. Hátára dobta Pétert, mint egy krumplis zsákot, s se szó, se beszéd, megindult vele a nyaraló felé. Zsuzsi felocsúdva meglepetéséből, gondolta beletörődőn, hogy lesz, ami lesz, ha Péter megtudja. Mégiscsak az a fontos, hogy tető alá kerüljenek. Vigasztalta is magát azzal, hogy most nincs egyedül. Péter nem vádolhatja felelőtlenséggel. S, szaladt utánuk, a teraszra érve mutatta az utat.
Berényi ledobta Pétert a franciaágyra, s leült mellé, mint aki elfáradt. Zsuzsi nem ment be a hálóba, az ajtóban maradt, s kérő hangon mondta:
- Behozná a vendégünket is?
- Mindjárt, csak előbb van egy kis mondandóm… - felelte a férfi furcsa hangon – Úgy is mondhatnám, most elszámolunk egymással, édes asszonyom!… Maguk engem nagyon megsértettek, több lépcsőben is. Először azzal, hogy megjelenésük után átnéztek Berényi szomszédon arisztokratikus gőggel. Tehetősebb vagyok, mint maguk valaha is lesznek, de nem vagyok doktor, tehát ember sem vagyok!
- Ilyet sohasem tennénk. Más a maga bűne.
- Na, igen! Merészeltem megkívánni egy szőke szépasszonyt. Hozzáértem a mocskos proli kezeimmel… Meglepi majd, ha azt mondom, hogy megbüntettem magukat a magam módján. Megfizettek a gőgért, a verésért, a megaláztatásért. Talán még jobban meglepi, ha azt mondom, az utóbbi napokban már kezdtem hinni, hogy otromba voltam magával, a bosszúm sem volt jogos... Ma aztán rájöttem, hogy nagyon is jogos volt. Én nem egy tisztességes asszonyt inzultáltam a tó vizében, hanem egy szajhába botlottam bele!
- Távozzon! – mondta Zsuzsi remegő gyomorral.
- Majd, ha befejeztem. Végighallgat. Ahogy én is végighallgattam az imént, hogy Laci doktor részegségében milyen imádattal beszélt magáról. Remélem, a vadbarom ura emlékezni fog rá, ha kijózanodik. Rádöbben, hogy imádott felesége a legjobb barátjával csalja… Tudja, asszonyom, én nem vagyok egy erénycsősz, de szememben ennél aligha van nagyobb szemétség!
- Őrült tévedésben van, de nem kezdek vitát magával!
- Már megint ez az arisztokratikus gőg! No, persze! A doktor úr jó szeretőnek, de a magamfajta ellen sírva tiltakozik. Megéri maga is a pénzét. Tiszteletben álló nagyságos asszonyok, pfuj! Valójában mind képmutató szajha. Rosszabbak maguk a filléres prostiknál. Azok szükségből viszik vásárra magukat, és vállalják, de a magafajta becsapja a világot.
- Sajnálom magát, hogy ilyen meggyőződésre jutott.
- Ne sajnáljon, mert van magamhoz való eszem. Mindig megtorlom, ha megsértenek. Maguk is megértek a verésre. Fogalma sincs, hogy miről beszélek, ugye ?! Majd mindjárt lesz... Magamba bolondítottam a csinos kis nevelt lányukat. Lefektettem, használtam, mint a legutolsó prostit, aztán kirúgtam. Üzenem a vadbarom urának, Brigi után az édes lányukra is sort kerítek, ha nem adják alább!
Zsuzsit soha nem tapasztalt indulat fogta el. Berontott a szobába, egyenesen Berényinek, két öklével verni kezdte a férfi, ahol érte, s közben sírva kiabálta :
- Mit tett?!... Mit tett, maga lelketlen?! Azt bántotta, aki a legvédtelenebb?! Aki olyan kétségbeesetten keresi a szeretetet, hogy eddig senkit sem engedett közel magához, mert attól félt, hogy bántani fogják ?! Vele tett ilyet ?! Rávitte a lélek?! Rávitte?!… Büntesse meg az Isten bűnei szerint!
Életében először hívta Isten büntető kezét, de anyai fájdalmában csak hozzá fordulhatott. Berényi hátrált, karját tartotta az ütések elé, másképpen nem védekezett. Zsuzsi abbahagyta a verést, zokogva leereszkedett a szőnyegre, s verni kezdte a földet Berényi lábai előtt.
A férfit meglepte a támadás, de a látvány még inkább. Néhány pillanatig csodálkozón nézett, aztán megvonta a vállát.
- Sajnálom, asszonyom, ha ez ilyen tragédia. Így legalább nem tartozunk többé egymásnak. Kézcsókom! – mondta, s kivágtatott a szobából.
X/B
Kint már zuhogott. Fürediné tekintélyes lapulevelet tartott a feje fölé, s már messziről hívta. Berényi bevitte a sebészt is. Judit a zöld szalonnak nevezett szobába vitette, hálálkodva szaladt a nyomában, de a szomszéd nem állt vele szóba. Leszaladt a teraszról a zuhogó esőbe, átvágott a kerten, s eltűnt, amerre jött.
Judit csuromvizesen bámult utána. Vörös haja a homlokába tapadt, ruhájából csöpögött a víz, de a férfi annyira elbűvölte, hogy nem törődött vele. Besietett Zsuzsihoz a hálóba, s már az ajtóban ujjongott.
- Ez a Berényi egy Grál-lovag, és milyen jóképű! Nem csoda, hogy sikerei vannak a nőknél.
Zsuzsi nem felelt. Még mindig a szőnyegen térdelt, de már előre hajolt, fejét a szőnyegen nyugvó karjaira hajtotta. Kontya félig kibomlott, s haja eltakarta arcát.
- Zsuzsi, mi bajod?! – kérdezte Judit elhűlve, közelebb ment hozzá, s megérintette a vállát.
Zsuzsi eldőlt, mint egy zsák. Fürediné sivalkodni kezdett. Mikor egy kicsit magához tért, rázta a férfiakat, de egyiket sem tudta magához téríteni. Telefon nem volt a villában, segítséget nem hívhatott, s mire a család megérkezett, közel állt az idegösszeomláshoz.
A teraszon várta őket kezét tördelve, s sírva kiabált Elvirának.
- Főorvos asszony, tessék gyorsan jönni! Valami borzasztó történt!
Mindenki rohanni kezdett, Elvira lihegve kérdezte a lépcsőről, hogy mi van, mi történt. Fürediné összekoccanó fogakkal válaszolt.
- A férfiak részegen alszanak. Zsuzsi a háló szőnyegén fekszik, a szeme csukva, s nem felel... Jaj istenem, talán meghalt… - mondta ki azt, amitől halálra rémült.
A lányok sivalkodni kezdtek. Erzsi jajveszékelt. A fiúk mindenkit elsodorva, egymásnak rohantak az ajtóban.
Elvira üvöltött:
- Nyugalom! Ez csak a fura sokk lehet!
Azonnal a régi betegségre gondolt, de maga is utat tört magának. Hamar kiderült, hogy jól gondolta. Zsuzsun kívül mindenkit kizavart a hálóból. A kis medikát oktatta, miközben ellátta Zsuzsit. Péter mellé fektették a franciaágyra. Dolguk végeztével kimentek a hallba a szorongó családhoz, s Juditnak támadt azonnal.
- Mit tettél vele?! Ezt a sokkot csak iszonyú megrázkódtatás váltja ki, mi a fenét műveltetek?!
Fürediné még mindig reszketett, s sápadtan tiltakozott. Említette a kertben alvókat, Berényit, s azt a keveset, amit még tudott. A végén sírva bizonygatta, hogy fogalma sincs arról, hogy mi történt a hálóban. Zsuzsira már így talált, miután Berényi az urát is behozta a házba, s elrohant a kerten át. Csak utána ment be a hálóba mit sem sejtve. Brigi sejtette, hogy mi történt, s a falhoz dőlt sírva.
Ex hypothesi! Abból a tényből, hogy Berényi ott járt, s Zsuzsi rosszul lett, a gyerekek csak egyetlen dologra tudtak következtetni. A hallban várakoztak. Alig beszéltek, mindegyiküket gyötörte az aggodalom. Ismerték apjuk felfogását. Elképzelni sem tudták, hogy beletörődhet, ha a bitang hozzányúlt az anyjukhoz. Fájt a szívük a másik lélekért is, hogy éli majd túl, hiszen máris beleroppant. Hangosan egyikük sem merte kimondani. Elvira ráérzett a gondolataikra, mint mindig, s mérgesen mondta:
- Hülyeségeken ne járjon az eszetek, mert nyomát sem láttuk! Más történhetett. Valamivel iszonytató módon megbántotta a galád.
Maga sejtette azt is, hogy mivel, de Brigit nem adhatta ki. Amiatt is izgult, hogy a lány könnyei ne legyenek árulói. Az volt a véleménye, hogy nem kell mindenről tudnia a családnak. Brigi már nem gyerek. Nem tartozik beszámolni cselekedeteiről.
Bogi szintén sejtette, hogy mi történhetett. Brigi, s Berényi viszonyáról Palit tájékoztatta egy templomba járó, napszámosasszony a berényi tanyáról. Ritkán fordultak meg ott olyan lányok, akiket addig csak az istentiszteleten látott. Pali utánajárt a dolognak, s tudomást szerzett a szakításról is. Arra készült, hogy beszél Brigivel, csak a kedvező alkalomra várt. Bogi most összehúzta magát ültében, a többiek idő előtt nehogy meglássák rajta, hogy többet tud náluk.
A fiúkat fűtötte a harag. Norbi egy helyben topogott idegesen, aztán megszólalt indulatosan.
- Mire várunk?! Gyerünk át, és verjük meg Berényit! Bármit tett, a verésre holt ziher, hogy rászolgált.
Peti is meglepőn harciasnak mutatkozott.
- Pontosan! Közben azt is kiverjük belőle, hogy mi történt.
Tomi idegesen felnevetett.
- Önbíráskodás?! Miért is ne, ez egyszer benne vagyok. Ha egy ujjal is hozzányúlt édeshez, magam taposom ki a belét.
Kékesi Laci higgadtabb volt.
- Nyugalom! Majd sort kerítünk rá, de jó apánkat meg kell várni. Ebből nem hagyhatjuk ki, gyerekek… Elsősorban az ő joga a számonkérés. Erre igényt tart, ismerhetitek! Kevesebbet se kapjon a bitang, mint amit érdemel.
- Majd menet közben emeljük az adagot! – mondta Norbi dühös nevetéssel – Ne témázzunk, hanem indulás!
Három fiú mozdult, Kékesi Laci szigorúan rájuk szólt.
- Állj! Sehova se megyünk. Jó apánk távollétében én parancsolok!
A fiúk morogva vették tudomásul. Bea megszólalt.
- Ha jobban belegondolunk, pofikáim, édesnek most dupla bánata van. Édesapa éppen akkor ütötte ki magát, mikor a legnagyobb szükség volt rá.
- Na, ez a másik! – mondta Kékesi Laci megváltozott arccal, s a fiúk ítélkezőn üsszenéztek.
Elvira hangja felcsattant.
- Mert ti ártatlan bárányok vagytok mind, igaz?!
Hallgattak egy darabig, aztán Bea vacogósan mondta :
- Erre rámehet a házasságuk is.
- Hülyeség! – tiltakozott Tomi.
- Emberek ők is, Tomikám… - mondta Zsuzsu is bánatos hangon – Az életben akadhat mindenkinek olyan bánata, amit nem képes feldolgozni.
- Ha a magad példáját hozod, te is megbocsátottál végül… - vitatkozott Tomi.
- De ez már nem ugyanaz… - felelte Zsuzsu csendesen.
Kékesi Laci átkarolta, hozzáhajtotta a fejét, s hallgatott. A gyerekek is hallgattak. Tovább nyomasztotta őket az aggodalom. Elvira kiment a hallból, Fürediné az ura mellett volt, Erzsiék lepihentek, megviselte őket is az ijedelem. Amint a gyerekek maguk maradtak, a fiúk kimondták mindazt, amit apjuk számlájára írtak, s nem voltak kíméletesek.
Egy idő után Brigi otthagyta őket. Felment a tetőtérbe. A történtek gyilkolták a lelkét. Mardosta a szégyen, halódott benne a szerelmes nő is. Hiszen a szív érez, s uralkodik. Anyja miatt is gyötrődött. Szinte bizonyos volt benne, hogy Berényi leteperte. Tönkretette a szülei életét is. Nem tudta elviselni a gondolatát, hogy ilyen aljas emberbe szeretett bele, s a halálra gondolt.
X/C
Lent erről mit sem sejtettek. Órákig tartó égzengés után elvonult a zivatar, de a gyerekek nem mozdultak a hallból. Várták, hogy valami fejlemény legyen.
Péter felébredt közben, s kóválygó fejjel ült az ágy szélén. Percekig töprengett azon, hogy nappal van-e, vagy éjszaka. Azt sem tudta mire vélni, hogy Zsuzsi is felöltözve alszik mellette. Elvira éppen akkor nézett be rájuk, s dióhéjban elmondta a történteket. Péter a fejéhez kapott, s rohant a fürdőszobába. Hideg zuhany után félőrült módjára ment vissza Zsuzsihoz, a hallban futtában kérte számon a fiait.
- Senkinek sem jutott eszébe, hogy a hideg vizes csap alá nyomjon?! Hol tartjátok az eszeteket, a rohadt életbe ?!
Mikor eltűnt a hálóba vezető ajtó mögött, Norbi vigyorogva mondta:
- Ami jó apánkat illeti, visszatért a normális kerékvágásba!
A fiúk halkan összenevettek. Bogi akkor jött le a tetőtérből. Barbit sietve kihívta a teraszra, pár szót beszéltek, aztán mindkét lány rohant a tetőtérbe. Berontottak Brigihez, lerángatták róla a takarót, kirángatták az ágyból, erővel húzták magukkal, levitték Elvirához. Szinte bezuhantak vele az ajtón, s Barbi fojtott hangon kiáltotta :
- Ez az őrült beszedett valamit!
- Sót, meleg vizet! – rendelkezett Elvira, s megrázta Brigit – Mit vettél be, azonnal mondd meg, mert agyoncsaplak!
- Hagyjál ! - sírta Brigi félálomban, s hozzáborult.
Elvira lekevert két pofont a lánynak. Így tudta meg, hogy beszedte a nyaralóban található összes altatót. Erzsi tekintélyes mennyiséget tartott belőle, elhozta otthonról a tartalékot is. Addigra összefutottak a lányok, s míg teljesítették Elvira további parancsait, a karjaiban tartotta a lányt, s sírva hajtogatta :
- Ne aludj el, kislányom ! Nyisd ki a szemed, nézz rám! Azt sem bánom, ha visszaadod a pofonokat, csak ne aludj!
A lányok közben lótottak-futottak. Bogi hozta az üres fiolákat, dobozokat, hogy lássák, mi mindent vett be. Barbi, s Bea sóról, meleg vízről gondoskodtak, Zsuzsu a tölcsért hozta a lavórral. Elvira gumicsövet húzott a tölcsérre, s se szó se beszéd, lefogták Brigit, kimosták belőle a lenyelt gyógyszert. Maguk csak aztán ölelték, simogatták, s sírva mondogatták :
- Hogy tehettél ilyet?!
- Bármi okod is volt rá, akkor sem szabad lemondani az életről!
- A halálnál nincs reménytelenebb helyzet. Míg él az ember, minden jóra fordulhat!
- Szeretünk, hogy feledkezhettél meg arról, hogy szeretünk?!
Ezt Bogi kérdezte, s áldotta a sorsot, hogy gyanakodni kezdett. Felfedezte Brigi ágya alá rejtett üres poharat a gyógyszermaradékkal. Ki tudja, mi történik, ha csak reggel fedezik fel az őrültséget. Rajtuk kívül senki sem tudta a házban, hogy milyen dráma zajlott le Elvira szobájában.
A hálóban is dráma volt. Péter a franciaágy szélén ült. Zsuzsit nézte, közben kínpadon vergődött a lelke. Ha Berényi leteperte, ha hozzáért, ha a magáévá tette, beleroppan eddigi életük. Első sorban nem maga miatt. Még akkor sem, ha égetné szüntelen. Zsuzsit megöli a tudat, az átélt borzalom. Képtelen lesz lelkileg feldolgozni az idegen férfi érintését.
Már hitte, hogy csak ez történhetett. Iszonytató módon vádolta magát. Eszébe jutott a minapi féltékenysége is. Hogy is feltételezhette Zsuzsiról egyetlen pillanatig is, hogy képes volna mást magához engedni. Hogy tűrhette el a kósza gondolatát, mikor tudnia kellett volna, halál biztosan tudni, hogy Zsuzsi rajta kívül sohasem volna képes mást ölelni. Ahogy azzal is bűnt követett el ellene, hogy nem volt mellette, mikor a legnagyobb szüksége volt rá, mert kiütötte magát egy hülyeség miatt. Cserbenhagyta. Valósággal cserbenhagyta. Sohasem fogja megbocsátani magának, soha !- gondolta gyötrődő lélekkel, s Zsuzsihoz borult.
Zsuzsi megmozdult, s átölelte Péter nyakát.
- Már reggel van, kicsi kedvesem?! – kérdezte a nyugtatótól bódult fejjel.
- Vagy örök éjszaka… - nyögte Péter sötét arccal.
Zsuzsi kinyitotta a szemét, hunyorgott, s vizsgálni kezdte Péter feldúlt arcát, aztán feljajdult.
- Jaj, istenem!… Brigi!… Brigikém!
Péter rábámult. Hosszú percekbe tellett mire Zsuzsi beszélni tudott, s fel-feltörő sírással elmondta, hogy mi történt valójában. Tisztázódott a helyzet. A férjnek, szerető társnak végtelen megnyugvást hozott a boldog felismerés: nem nyúlt Zsuzsihoz a bitang! Az apa lelkét kín járta át.
- Nem vigyáztam rá eléggé… - vállalta fel a megesett bajt– Nem hibáztathatom, hiszen még éretlen, még gyermek valójában. Vannak huszonéves gyermekek is. Áldozatul esett a bitangnak. Miattunk bántotta, miattunk!
Majd bosszúálló férfi lett hirtelen.
- Ezért megfizet Berényi! Megverem, piszkosul megverem. Élete végéig sem fogja elfelejteni.
Aztán megint szerető társ volt.
- Ellened is vétettem. Nagyot vétettem. Magadra hagytalak, egyedül kellett szembe nézned a gazsággal.
Zsuzsi megbocsátón ölelte. Péter karjai körbefonták, fejét Zsuzsihoz hajtotta bűnbánón. Menedék volt most is a másik szeretet, ölelő karja. Péter Kékesi Ferire gondolt. Azt mondta könnyesen, Brigivel nem tud elszámolni az édesapjának. Zsuzsi azzal vigasztalta, hogy megholt barátja pontosan tudná, egy huszonéves lányra nehezebb vigyázni, mint egy zsák bolhára. A hasonlat nem volt lírai ugyan, de sok igazság volt benne. Péter is belátta. Mikor kissé megnyugodtak, megbeszélték, megőrzik Brigi szomorú titkát a család előtt.