Asszonysorsok. Megjelent regényeim blog változata

X/A
      Eljött augusztus utolsó szombatja. Zsuzsi ébredt elsőnek. Kipattant a szeme, s elfogta valami lámpaláz. Ez a nap volt az esküvőjük napja. Tudatába betolakodott az előző nap döbbenete. Péterhez hajolt, gyengéd csókot lehelt a szíve fölé, s magában fohásszal köszönte, hogy megúszták a fenyegető borzalmat. Péter megmozdult, s karjaiba ölelte.
- Jó reggelt, kicsi boldogságom!- mondta, s megcsókolta a haját.
- Jó reggelt, kedves, hogy aludtál?
Péter sejtette, hogy előző délutánra gondolt, s felsóhajtott.
- Felejtsd el a tegnapot! Az már elmúlt. Mától új időszámítás veszi kezdetét. Feleségem leszel Isten és ember előtt.
Zsuzsi feleletül az ajkát nyújtotta, aztán játékosan megérintette Péter arcát.
- Még meggondolhatod magad!- mondta tréfálkozón.
Péter szeme nevetett.
- Csak nem?!
- De bizony. Most még szabad vagy, de néhány óra múlva már soha többé!
Péter mélyet sóhajtott.
- Tévedsz! Nem vagyok szabad, már nem! Fogoly vagyok az első pillanattól.
Zsuzsi csókja most igézőn adakozó volt. Péter feljajdult.
- Kegyelem! Fel kell kelnünk. Mindjárt itt vannak a bográcsosok Révházáról… - mondta, már mozdult is, kiugrott az ágyból.
- Kik? – kérdezte Zsuzsi elvékonyodott hangon.
- Felrendeltem Révházáról az öreg Subát. Lakodalmakban főzi a bográcsost kitűnően. Magával hozza a hozzávalókat is, húst, halat, a segítséget, a felszerelést. Ferivel megüzentem, hogy körülbelül hányan leszünk. Többi az ő dolga. Majd a garázs mögött, a szabadban főz.
Ezzel indult a fürdőszobába, mint aki jól végezte dolgát. Zsuzsi izgalmában alig talált bele rózsaszínű nyuszi papucsába, s szaladt utána.
- Nem értem, hogyhogy?! Nem a vendéglőből hozatjuk a vacsorát?
- Dehogynem! Ahogy megbeszéltük, de bográcsos nélkül nem lakodalom a lakodalom, felénk ez járja! Kell is az étel, sokan leszünk, elfogy.
- Kik, sokan?! Eddig úgy volt, hogy tízen leszünk, ha jönnek a barátaid is.
- Meg amennyivel többen. Béla meghívta nevünkben a két papot, András atyát és a káplánt. Ők csak vacsorára jönnek. Ebédre itt lesznek Béla barátai, akik vigyáznak majd ránk ma, és hétfőn. Anyám emlegette a rokonokat. Nem hármasban jönnek Mari nénivel és Gézával, hanem sokkal többen. Csak a vonatnál derül ki, hányan jönnek, és még aki betoppan.
Zsuzsi elképedt arccal ereszkedett le a kád szélére.
- Szűzanyám !- suttogta - Hogy főzzek, ha még azt sem tudjuk, hogy hányan leszünk ? Mégis, hány rokon jöhet?
Péter már a zuhany alatt állt. Szép volt az erőtől duzzadó test a vízfüggöny alatt, de Zsuzsit most más érdekelte. Péter nevetett.
- Nem akarlak ijesztgetni, de csak keresztapámék vannak hatan. Gézáék négyen a két kisgyerekkel. Bandi bátyáméknál három kamasz van. Ica nénémnél is. Feri bátyáméknál öt, ebből négy majdnem felnőtt. Sanyi bátyáméknak csak egy fiuk van, de van két unoka. Az unokákat magukkal cipelik mindenhova. Akkor is, ha a fiuk nem ér rá. Aztán anyám és Mari néni. Ha mindenki jön, Révházáról harminchárom vendéggel kell számolnunk. Add hozzá a többit.
- Nekem ennyi emberre kellene főznöm?! – kérdezte Zsuzsi rémülten.
- Mifelénk a bográcsosokat is illik megebédeltetni.
Zsuzsi most már valóban kétségbeesett, de nem maradt ideje a kesergésre, mert Péter kiugrott a zuhany alól, felnyalábolta, vitte ruhástól, papucsostól a vízfüggöny alá. Zsuzsi kacagva tiltakozott:
- Ne!…Ne!… Inkább főzök, csak engedj el!
Péter nem volt hajlandó elengedni. Levetkőztette a zuhogó víz alatt, s szédülten mondta:
- Gyönyörű vagy, megőrülök mindjárt!
Bármilyen sok teendő is várt rájuk, a fellobbanó vágy erősebb volt, mint a sürgető tennivalók. Zsuzsi közelségében nem tudott lemondani a kínálkozó örömről. Nem időztek hosszan a zuhany alatt, siettek aztán megtörölközni, s Zsuzsi neheztelőn mondta :
- Vizes lett a hajam, száríthatom!
- Nem a hajad a bajod, inkább az ebédfőzés! - nevetett Péter - Ne nézz már ilyen búsan, csak nem gondolod, hogy magadra hagylak vele ?! A bográcsosok azért jönnek korán, hogy besegítsenek az ebédhez. Megfőzik délre a marhapörköltet. Segítenek másban is. Majd megtisztítja valaki a burgonyát. Az is könnyebbség lesz.
Zsuzsi kicsit megnyugodott, s számba vették aztán a sürgető teendőket.
X/B
Az öreg Subáék megérkeztek. A termelőszövetkezet kis teherautóján hozta a fia, szorongott a fülkében mellettük egy fejkendős asszony is. Suba Jani hangos dudaszóval állt meg a villa kapuja előtt. Péter szaladt kaput nyitni, s begördültek az udvarra. Elsőnek a fiatal Suba ugrott ki a vezetőülésből, s kezet nyújtott Péternek.
- Szevasz, doktor úr! – köszöntötte a régi ismeretség okán ; gyerekkorukban együtt rúgták a rongylabdát a városka alatt meghúzódó réten.
- Szevasz, Jani! Szerencsés utatok volt? – viszonozta Péter a köszöntést, miközben kezet ráztak.
- Mondjuk rá! Hanem egy komám, te osztán jó helyre tetted le a feneked !- mondta Suba Jani irigy bámészkodással az arcán.
- A látszat csal! – felelte Péter kissé elmosolyodva. – A villa nem a miénk.
- Na, előttem nem kell tagadni! Látom, amit látok... - felelte a fiatalabb Suba visszautasítón, s indult a garázs felé, a nyitott ajtón át villogott a Mercedes.
Addigra lekászálódtak az öregék is, Péter sietett üdvözölni a meglettkorú embert.
- Hozta isten, Jani bátyám! Köszönöm, hogy hirtelenében eljöttek ilyen messzire.
Az öreg Suba apró, tömzsi ember volt kalapban, nagy bajusszal, s illendően felelt.
- Jó napot kívánok, doktor úr! Hát itt volnánk.
- Örülök neki, de ne doktor urazzon, Jani bátyám, hiszen kölök korom óta ismer.
- Éppen tegezhetlek is. Apád jó komám volt. Osztán, innen nősülsz?! Nem mondom.
- Csalóka. Más örökölt, csak használjuk ideig-óráig. Megyünk haza az esküvő után.
Az öreg bólintott, mint aki helyesli. Közben a segítségül hozott asszony már a teraszt nézegette. Mikor megfordult, Péter megismerte, s magában káromkodott. Subáék balul választottak. A fejkendős asszony Zombori Kata nagyszájú keresztanyja volt. Péternek úgy hiányzott most, mint üveges tótnak a hanyatt esés. Azért illőn köszöntötte, az asszony felelt rá.
- Megismersz?! – kérdezte félrebillentett fejjel, szemén látszott a hamisság.
- Bözsi néni, ugye?!
- Eddig még az voltam. No osztán, gazdag a lyány?! Oszt, anyád is jön ?
- A déli vonattal a rokonokkal… - felelte, figyelmen kívül hagyva az első kérdést, s hozzátette sietve – Majd tartsák titokban előttük, hogy estére hány személyre főznek. Meglepetés készül.
- Oszt ki előtt? – kíváncsiskodott az asszony.
Az öreg Suba rámordult.
- Neked nem mindegy? Lássunk a dolgunkhoz, azért jöttünk! - mondta szigorúan, alighanem most ébredt rá, hogy ide mást kellett volna hozni. Dologidő volt, a dolgosabbja állandó elfoglaltságban volt, csak az ilyen tengő-lengő, félig mihaszna kapható hirtelenében, aki tetejében az itókát se veti meg, hogy az Isten tegye valahova. Ezt gondolta minden bizonnyal, mert igen csúnyán nézett közben az asszonyra.
Hozzáfogtak lepakolni a kis teherautót. Az öreg hozott elegendő fát is felaprítva, a garázs mögött berendezkedett saját asztallal, paddal, bográcsállvánnyal. Húst, s a halat a platón hagyták jégtáblákkal körülrakva. Csak vizet kért vödörszámra. Péter visszament a hallba. Közben Kláriék is megérkeztek. Zsuzsi éppen mesélte a bográcsosokat, mikor Péter türelmetlenül közbevágott, üveg barackpálinkával a kezében. Kispoharakat kért. Zsuzsi fordult engedelmesen. A konyhából decis poharakat hozott egy nádtálcán. Péter ingerülten fogadta.
- Édes életem, ehhez stampedli való! Jól néznénk ki, ha decis pohárból itatnánk a pálinkát,
Zsuzsi zavartan mosolygott, s visszament a konyhába. Péter odafordult Kláriékhoz.
- Van újabb két percünk. A székeket is meghozták, vagy csak az asztalokat ?!
- Mindent hoztak. Itt van a virág is. Mindjárt hozzáfogunk a díszítéshez. Délre jön két ismerős asszony, ebéd után áthordanak mindent. Befogjuk a vendégeket is, amint az ifjú pár elmegy a fényképészhez, hogy elkészüljünk időre - mondta Klári, mivel vacsorára százhúsz emberre kellett teríteniük.
Szilárda is megszólalt.
- Egy kisebb létrára volna szükségünk a falak, ablakok díszítéséhez. Apró szöget, és kalapácsot hoztam. Minden rendben lesz, ne nyugtalankodjon, Péterke! Főleg Zsuzsihoz legyen türelmesebb, mert csak akkor lesz teljes az öröm.
Péterre valóban ráfért a nyugtatás, ahogy a figyelmeztetés is, topogott türelmetlenül.
- Feltétlenül, kedves nővér, de azt sem tudom, hol áll a fejem. Majd megszököm Zsuzsi mellől, ha tudok. Addig is segítsen a fiatalabb Suba. Férfi könnyebben mozog a létrán.
Zsuzsi közben megjelent az ajtóban, nyugtalanság ült az arcán. Fogalma sem volt arról, hogy milyen lehet a stampedli, hozta a fellelhető legkisebb poharakat. Péter elégedetten bólintott, megfogta a kezét, s levitte magával a bográcsosokhoz.
Subáék a tűzgyújtással foglalkoztak. Jani már túl volt a Mercedes okozta sokkon, de a szép lány láttán megint elfogta az irigység, s hátba vágta Pétert.
- Te osztán tudod, hogy mitől döglik a légy!
- Tényleg tudom! - hagyta rá Péter nevetve, s bemutatta Zsuzsit.
Az öreg Suba a bajszát törölgette, s évődőn mondta:
- Ej, de szemrevaló a kislyány ! Nem cserélünk, fiam?
Péter jót nevetett, s kínálta őket a pálinkával, elfogadták mindhárman. Kortyolgatták szertartásosan. Zsuzsi igyekvőn mosolygott, Péter átfogta a vállát, s magyarázón mondta :
- Ha Jani bácsi felaprította a marhahúst, hamarosan belekerül a bográcsba. Bözsi néni megtisztítja neked a burgonyát, azzal sem lesz dolgod, foglalkozhatsz a többi fogással.
A segítőasszony forgatta kezében az üres poharat, s megjegyezte:
- Nocsak! A szép menyasszony még főzni is tud?! Ki hinné!
Péter figyelmen kívül hagyta ezt a megjegyzést is, töltött újra, s az öregnek mondta:
- Egészségükre, Jani bátyám! Délben pedig az asztalhoz várjuk mindannyiukat.
- Hoztunk magunkkal harapnivalót… - tiltakozott az öreg illendőn.
- Mi meg ragaszkodunk az asztalhoz! – felelte Péter – Maga is feljött első szóra a barátság okán.
- No, ez igaz! Másnál is akadt volna dolgom, de mondtam, hogy apád jó komám volt...- felelte az öreg.
- Már ezen az alapon is. Majd beosztják, ki mikor ér rá…- mondta Péter, s észrevette, hogy Suba Jani közben Zsuzsit bámulta. Mikor elmentek mellette, visszaadta a hátbavágást. Zsuzsi meglepődött, de a fiatalabb Suba tudta, miért kapta. Törvénytelenül nevetett, s utánuk kiabált.
- Már legeltetni se szabad, te irigy kutya?!
- A mezőn legeltess! – felelte az öreg Péter helyett, s ráripakodott a segítőasszonyra is, hogy hagyja békén a pálinkásüveget.
X/C
Zsuzsi hozzáfogott a főzéshez. Péter segített feltenni a levest. A legnagyobb fazékba öt tyúk került, egyedül el sem bírta volna.
- Figyelj a húsra, Zsuzsikám, ne főjön szét, mert akkor nem lesz szép a pecsenye – mondta Péter figyelmeztetőn. Úgy tervezték, levest is, sültet is készítenek a tyúkokból.
- Tudom, kedves, már tudom… - felelte Zsuzsi mosolyogva.
Péter kedvtelve fogta át a derekát.
- Nem lep meg. Régóta tudom, hogy ügyes az én kis virágom! Ha már nincs szükséged rám, pár percre eltűnnék. Illik a bográcsosok körül forgolódni, kávéval, pálinkával kínálni őket. Még rossz hírünket keltik otthon.
- Az öreg rendesnek látszik.
- Az is! De Janival vigyázni kell. Amolyan nekem mi van, másnak mi van fajta. Most meg főképpen, hogy körülnézett. Nem beszélve a jóasszonyról. Sajnos, álnok teremtés.
- Régóta ismered talán?
- Elég régóta. A volt menyasszonyom keresztanyja... – csúszott ki Péter száján.
Zsuzsinak rosszulesett, hogy így emlegette a lányt.
- Máskor inkább Katának mondd… – kérte szelíd bánattal, s hirtelen elfordította arcát.
Péter rimánkodott.
- Ne bánts meg a könnyekkel, csak véletlen volt! Hat évig volt a menyasszonyom, rájárt a szám. Nem emlegetem többé, hiszen már eltemettem…  Az ördög hozta ide ezt az asszonyt !
Zsuzsi könnyes nevetéssel mondta:
- Látod, jól bevásároltál velem! A múltadon sem tudok osztozkodni.
- Nincs múlt, csak jelen van, és talán jövő, ha kicsi virágom megbocsátja, hogy tuskó voltam. Megbocsátod?
- Meg! – ígérte Zsuzsi csókkal, aztán a töméntelen zöldségfélére mutatott – De ezzel ugye nem hagysz végleg magamra, mert rengeteg a dolgom ?!
- Korán van még, boldogulsz vele egyedül is, hiszen alig maradt tennivalód… - mondta Zsuzsi megdöbbenésére, s indult kávét főzni.
- Úgy gondolod?! – kérdezte Zsuzsi csendesen, s nem mondott többet. Annál inkább gondolt. Mire egyedül megtisztítja a zöldséget, ki kell szednie a levesből a húst, átszűrni a levest, zöldséget beletenni, de már a tésztát is fel kell tennie, a krumplira vigyázni, közben galuskát keverni, felbontani a savanyúságot, befőttet, kiporciózni rengeteg tálba, felszeletelni csinosan a húsokat, az apraját félre kell tenni leveshúsnak, vastagabbját be kell tenni a sütőbe, pirosra sütni, locsolni közben húslével, zsírral, galuskát szaggatni ügyesen nyolc tojásból, tésztát, krumplit leszűrni, melegen tartani, ahogy a többit is. Ha ez alig munka, akkor nem tudja, hogy mi a munka. Tetejében neki még lassabban megy minden. Mire a hatalmas fazék levest átszűri merőkanalanként, az is vagy fél óra. Hát még a többi!
Péter kiporciózta a kávét, s indult ki, mentében belecsókolt Zsuzsi nyakába, s megjegyezte:
- Nagyon csendben vagy!
Zsuzsi keze sebesen járt, de a zöldség alig fogyott, csak sóhajtott felelet helyett. Péter visszatért egy idő múlva.
- Még mindig bánt az ügyetlenségem?! Ugyan, kicsi életem! Csak nem fogsz rajta keseregni. Nézz rám, és tessék mosolyogni!
- Mosolyogni?! – kérdezte Zsuzsi picit harciasan – Azt sem tudom, hol áll a fejem, annyi a dolgom, és még mosolyogjak is?!
- Mi annyi?! – nézett szét Péter értetlenül.
- Jaj, kedves, legalább ne bosszants!
- De tényleg. Ha a zöldség puha, beszaggatod a grízgaluskát, és kész az ebéd. Vidáman elkészülsz, mire mennünk kell.
- Ha békén hagysz, esetleg.
- Nem én, amíg nem mosolyogsz! – mondta már erőszakosabban, s hátulról átölelte.
Zsuzsit megcsapta a pálinka szaga. Csípőre tette hirtelen a kezét.
- Na, ide figyelj, kicsi kedvesem! Rám hagytál mindent, de ez nem elég, dolgozni se hagysz! Mars ki a konyhából!
Péter meghökkent, aztán hangos nevetésben tört ki.
- Ha… ha… ha! Csípőre tette a kezét!… Begurult!... El sem hiszem, ha nem látom. Begurultál, kis virágom, begurultál?! - kérdezte örvendezve, s csókolta már, ahol érte.
Zsuzsi kénytelen volt nevetni.
- Ne igyál több pálinkát, te betyár! Tényleg szükségem volna a segítségedre, mert több dolgom van, mint gondolod.
- Jövök majd, jövök, de most muszáj koccintanom. Jani beérte egy-két pohárral, Bözsi néninek nem szabad többet adni, de az öreg elvárja a kínálást, mert azt mondja, csak az ökör iszik magában.
- Nekem meg lesz egy pityókás vőlegényem. Igyál kávét, mert baj lesz.
- Ugyan már, ez csak szalonspicc, elmúlik hamar. Még csak tíz óra... Hú, már tíz óra, és Béla nem jelentkezett?! - kiáltotta, s rohant telefonálni.
Később visszajött.
- Nincs otthon. Talán még mindig a fiúkat keresi, vagy már Kozmánál vannak. Majd kiderül. Felhívtam a fényképészt is, egyeztettük az időpontot. Három helyett kettőre megyünk a műterembe, hogy több idejük legyen a felvételekre. Kláriéknak is jobb lesz így, nekik is több idő jut a terítésre. Ahhoz is sok idő kell..,- mondta, s elrohant újra.
Zsuzsi csodálkozott azon amit mondott. Nem értette, miért kell sok idő az esti terítéshez. Gondolta, ha mindenki megjön Révházáról, akit Péter emlegetett, akkor sem kellenek órák hozzá, hiszen a tárlókban minden készen áll. Csak elő kell venni. Péternek nem tett jót a pálinka, a sok munkát lebecsüli, a keveset felértékeli.
Csendes bosszankodással tette a dolgát. Felvágta a rengeteg zöldséget, megnézte, puhulnak-e a tyúkok, forr-e már a víz a tésztának. Eszébe jutott, hogy a megtisztított burgonyáért is ki kell szaladnia, de már porciózni kellene a savanyúságot, s a befőtteket. Még azt sem számolta meg, hogy hány tálkát hozott ki, ahogy azt sem tudja, hány adagot kell kiporcióznia, harmincat, negyvenet, vagy még többet ?! Pétertől nem kérdezi, úgysem mond végleges számot. Egyedül kell döntenie, ahogy minden másban, mert alaposan magára hagyta. Legalább a húsleves fűszerezésében segítene. Mennyi egész borsot tegyen bele. Maguknak hat szemet szokott, de ebbe a sok levesbe több kell. Nézte a nagy fazék levest tanácstalanul, aztán beleszórta az összes fűszert a zacskóból, s közben becsukta a szemét, hogy ne is lássa, mit művel.
X/D
Szaladt aztán az udvarra. Pétert nem látta, a többieket elfoglalta a maga munkája, így egyedül cipelte fel vizesvödörrel a megtisztított burgonyát. Mielőtt fazékba tette, átnézte szerencsére, mert az asszony minden másodikat hibásan tisztította meg.
Péter közben előkerült, s kávét tett fel újra. A kávéfőző mellett állt várakozón, s csóválta a fejét hangtalan. Zsuzsi megkérdezte, hogy mi a gondja. Péter bocsánatkérőn felelt.
- A pálinkával vitatkozom, kibeszélt belőlem. Több a munkád, mint gondoltam.
- Nincs baj, míg belátod!
- Az a legkevesebb. Mentségemre, örömömben ittam, az öreg meg adomázott hozzá. – mondta, s felhajtotta a feketét, aztán bűnbánón folytatta – Most már itt leszek, mit segíthetek?!
- Hozz savanyúságot, kezdhetjük porciózni… - irányította Zsuzsi, s megvigasztalódva nézett utána. Péter hozott egy üveg uborkát, s letette az asztalra. Egy üveggel annyi embernek! Mire Zsuzsi megszólalhatott volna, megint eltűnt. Most már Zsuzsi is vitatkozott magában a pálinkával. Aztán megfordult a fejében, hogy nem csak a szalonspicc lehet az oka. Péter valamiben sántikál. Valamit titkol előtte. Később megerősödött benne a sejtés. Kinézett a hallba egy pillanatra, Szilárdáék éppen akkor vittek be az ebédlőbe két nagy vödör piros szegfűt.
Meglepődött. Mit akarnak ezzel a rengeteg virággal ? Tapétázni ? Eszébe jutott, hogy a kisteherautó platóján is furcsa dolgokat látott. Jégtáblák között rengeteg hús, s hal volt a lemezládákban. Ennyit enne harminc-negyven ember?
Péter végre előkerült, s szabadkozott újra. Zsuzsi neheztelőn nézett rá, s szóval is mondja, ha nem jön közbe Szilárda. A volt apáca ijedten szólt be az ajtón.
- Péterke, ez a jóember mennyezetig érő szívet formáz virágból a menyasszonyi asztal mögött a falra. Nem baj ?
Mentek Zsuzsival együtt az ebédlőbe. Suba Jani a létra tetejéről vigyorgott.
- Fájin, mi ?! Azt meghiszem. Nálunk is ilyen volt.
Péter ránevetett Zsuzsira. Zsuzsi is elmosolyodott. Kicsit giccses volt a virágból alakított szív, mégis kedves volt. Péter megnyugtatta Szilárdát.
- Minden közel áll hozzánk, ami piros szegfű, és szívre emlékeztet…- mondta jókedvűen, s tőle szokatlan módon megölelgette az anyja korú, hajdani apácát.
Ahogy visszamentek a konyhába, Péter megint eltűnt. Tizenegy tájban bukkant fel újra, s mint aki jól végezte dolgát, azt mondta:
- Szépen haladsz, látom! A tyúkok már szeletesére várnak. Finom puhák lettek. Jó pecsenye lesz belőlük, ha nem szárítod ki. Nagyon haragszol ?
Zsuzsi ránézett, pár pillanatig töprengett, aztán felnevetve mondta :
- Nagy betyár vagy!
Péter már hízelgett, átfonta karjaival, csókot nyomott a nyakára, s duruzsolva mondta :
- Jól van, no ! Most már tényleg segítek. Mit tegyek ?
-Hozzál savanyúságot, és befőtteket, de ne egy üveggel. Legalább tízzel mindegyikből.
- Értettem! – vágta mókázón haptákba magát Péter, s ment az éléskamrába, aztán elfelejtett visszajönni.
Zsuzsi amint felszeletelte a tyúkokat, s betette a sütőbe a vastagját, szaladt utána. A folyosón zajt hallott a pipázó felől. Benyitott, s elcsodálkozott. A szobában idegen asztalok álltak papírral letakarva. Péter éppen csomagolópapírral küszködött, a zongorát készült letakarni, s piros nevetéssel mondta :
- Gondoltam, jó helye lesz itt a süteménynek. Innen nem viszi el a cica!
Zsuzsi nevetve csóválta a fejét.
- Az a cica, amelyik nincs is ?! Ej, ej, mit titkolsz előttem, te huncutka?! Három tortának, néhány tálca süteménynek aligha kell ennyi hely.
- Jól van, no! Valamivel többet rendeltem, elfogy majd. Menj nyugodtan, viszem a befőttet, és a savanyúságot.
Zsuzsi már nem bízott benne. Bevárta, s átfogta a derekát.
- Halljam, mi ez a nagy készülődés?!
- Úgy érjen a fülem bokáig, hogy semmi!
Zsuzsi kacagott.
- Ne bolondozz, mert megharaplak! Tessék megmondani!
Péter csókot lehelt az orra hegyére.
- Ne faggass, majd magyarázatot kapsz rá időben!
- Meglepetés?
- Olyasféle… - mosolyogta Péter
- Örülni fogok neki?! – kérdezte Zsuzsi, s a karjaiba bújt.
- Remélem!
- Ezzel kapcsolatos az eltűnésed?!
- Részben.
Zsuzsi évődőn kérdezte:
- Több vendég jön Révházáról, mint bevallottad?! Jön egész Révháza?
Péter felnevetett.
- Majdnem!
Zsuzsi elkomolyodott.
- Kedves, ne bolondozz! Nekem tudnom kell, hány vendég ül az asztalhoz.
-Amit főzöl ebédre, az éppen elegendő lesz. De siessünk, ha porciózni akarsz, mert mindjárt indulnunk kell.
Péter ezúttal valóban segített. Mivel a konyhában kevés volt a hely a sok tálkának, ügyesen felpakolta tízes sorokban egymás fölé, mint a cirkuszi zsonglőr a poharakat, aztán megint eltűnt egy időre. Mikor előkerült, nyugtalanul kérdezte, hogy hol tart.
Zsuzsi körbenézett.
-Tulajdonképpen minden készen van. Hála istennek, jól sikerült a grízgaluskám is. Megkóstolnád a levest?! – kérdezte, s nyújtotta a merőkanalat.
Péter hosszan ízlelgette, aztán különös öröm volt az arcán.
- Ez egyszerűen kitűnő! Aki ezt megkóstolja, nem fogja elhinni, hogy három-négy héttel ezelőtt még nem tudtad, hogy melyik a lábas, melyik a fazék?!
Zsuzsi gyorsan a szájára tapasztotta a tenyerét. A fiatalabb Suba a teraszon téblábolt.
- Ne hozz rossz hírbe! – súgta kérőn – Valóban ízlik?! Nem csak kedvességből mondod?!
- De nem ám! Valamitől különösen jó a zamata, mintha a bors ízét érezném ki belőle. Feldobja egészen. Mellette, mint a folyékony arany. Büszke leszek rád! - mondta elégedetten, aztán sürgette újra – Mindjárt dél. Béláékra nem várhatunk tovább. Hívok egy taxit. Menj, és öltözz gyorsan, Zsuzsikám! Lehetőleg egyszerűen.
Péter kirohant. Zsuzsi körülnézett még egyszer. Elkészült az ebéddel. Megcsinálta. Mintha édesanyja vigyázta volna lépteit. Olyasmit is elkészített, amit eddig még nem próbált. A sült hús, s a körítések az igen nagy méretű, meleg sütőben voltak. A leves lassan forrt még, lezárta alatta a lángot, s indult öltözködni.
X/E
Már jókedvű volt, elégedett önmagával. Aztán összeszorította szívét az aggodalom. Ki kell lépniük a villából, s ki tudja, hogy mit rejt az utca. Magában fohászkodott, hogy Béla bácsiék megjöjjenek, mire indulnak.
Hozzáfogott az öltözéshez. Péter arra kérte, egyszerűen öltözzön a vidéki rokonok miatt. Gondban volt. Elegánsan már tudott öltözködni, egyszerűen Révházán sem sikerült. Végül megvonta picit a vállát, belebújt egy világos nyári vászonnadrágba, lapos sarut választott hozzá, s egy kellemes, virágmintás selyemblúzt. A pólót nagyon hétköznapinak találta az esküvője napján, de azért a blúzát megkötötte elöl a melle alatt, ahogy szokta. Nyár volt, fiatal volt, nem bánta, ha kivillant barnára sült dereka.
Igen csinos volt, de egyszerű semmiképpen. Rakoncátlan fürtjeit a feje tetején összefogta egy csattal. Ünnepi frizurát majd csak később fésül, noha a sok loknis fürt magában is ünnepi volt. Sohasem okozott gondot a frizurája. Eszébe sem jutott fodrászhoz menni. Bárhogy fésülhette a haját, mindenképpen szép volt a maga tökéletességében.
Belenézett a tükörbe, de nem a haját nézte, hanem a lapos hasát. Megnézte oldalról is, hátha gömbölyödik már. Úgy találta, kicsit domborúbb, mint volt. Szétömlött arcán az öröm. Rátette mindkét tenyerét a hasára, s lassú ringással mozogni kezdett a talpig tükör előtt. Ringatta a szíve alatt cseperedő kis életet. Péter benyitott, néhány pillanatig gyönyörködőn nézte, aztán évődőn mondta:
- Dajkálunk, dajkálunk, a taxióra pedig ketyeg ?!
Zsuzsi röpült hozzá, s melléhez nyomta az arcát.
- Beképzelem, hogy már látszik, - vallotta be boldog hangon, aztán hozzátette lankadó kedéllyel – pedig csak az arcom árulkodik, sápadt ijesztőn.
- Ijesztőn?! – nevetett Péter, s kicsit eltartotta magától – Kis pirosság nem ártana, valóban!
- Nem szeretem a rúzst…, - felelte Zsuzsi, de azért mozdult volna. Péter nem engedte. Karjaiba zárta, s olyanféle csókot adott, ami még mindig Zsuzsi arcára kergette a pírt. Aztán kajánkodón nevetett, s kezénél fogva vitte a villa előtt várakozó taxihoz.
Zsuzsiékkal kifordult a taxi a kis térről. Világosszürke Polski eredt a nyomukba, aztán eltűnt a forgalomban. A pályaudvaron is nagy volt a sürgés-forgás. Vakáció utolsó hétvégéje volt, hazautazó családokat, diákcsoportokat, csomaghegyeket kerülgettek. Erzsiék vonata már a csarnokban robogott. Utat törtek maguknak egymás kezét fogva. Pétert egyszer csak elsodorták. Zsuzsi rémülten látta, hogy egy részeg egyenesen a robogó vonat elé taszigálja. Pillanat alatt átlátta a helyzetet. Rohant volna utána, de a tömegtől nem tudott. Megállt a fejét fogva, s tehetetlenségében sikítani kezdett. Úgy sikított, mint előző délután a kis téren. Pánikot keltett maga körül.
- Nyugalom, itt vagyunk! – kiáltott rá az ügyvéd a háta mögül, elkapta a vállait, s erősen megrázta.
Zsuzsi zokogva borult Bélához. Péternek közben nem esett baja. Három fejjel magasabb fiatalemberek társaságában sietett vissza Zsuzsihoz, s vigasztalón a karjaiba zárta.
- Nyugodj meg, itt vagyok!
- Bántani akart!– zokogta Zsuzsi.
- Csak egy részeg volt. Ne sírj, no ! Mindjárt jönnek anyámék, elébük kell mennünk.
Zsuzsi nehezen szedte össze magát. Engedte, hogy Péter törölgesse a könnyeit, közben még két magasra nőtt fiatalember érkezett hozzájuk futó lépésben, kifulladva a rohanástól. Az egyik bosszankodón mondta:
- Lelépett a szemét ! Járó motorral várt rá egy világosszürke Polski. Csak félig láttuk a rendszámát.
- Látod?! – sírt fel Zsuzsi újra.
A férfiak nevettek, Béla vigasztalón mondta:
- Volt ahogy volt, időben érkeztünk, ez a lényeg! Péternek kutya baja, most már nem is lesz, mert vigyáznak rátok a fiúk… - így aposztrofálta sportoló barátait, akik amúgy valóságos óriások voltak Zsuzsi szemében. Mivel Zsuzsi előtt nem kellett tovább titkolózni, hozzátette– Ez a manőver még korábbi tervezés lehetett, mert eljövetelünk után aligha volt módjában a galádnak. Bezártuk a ficsúrokkal a dolgozószobájába, a telefont is kihoztuk.
- Az ablakalja pedig meredek…- mondták nevetgélve az óriások – Nagy bukfenc volna ott próbálkozni.
- Egy ajtó nem akadály… - vélte Péter a maga gyakorlatából.
- Nem akármilyen ajtó, puszta kézzel, papírvágó késsel aligha fogják kinyitni. Kívülről pedig egyhamar nem kapnak segítséget. A személyzetnek ma kimenője van.
- Kiprovokálták ?!
- Reggelre kialudta az óvatosságát, s nagy mellénnyel fenyegettek bennünket. Nem volt okos dolog. Ákos megemelte a grabancánál fogva, a többiek a ficsúrokat terelték a sarokba. Kénytelen volt kinyitni a páncélt, a többi már simán ment… - mondta Béla, aztán az érkező utasok felé mutatott - Ott jön édesanyád!
Kerekesnét megismerte a fénykép után.
X/F
Erzsi népes rokonság élén jött ünneplőben, kis lakktáskával a karján. Péterék elébük siettek. Megható volt, ahogy Péter üdvözölte anyját. Karjaiba zárta, s hangtalan ráborult, aztán átengedte Zsuzsinak. Zsuzsi alig élt, de azt jól látta, hogy jövendő anyósa éppen olyan hideg, rideg, mint addig volt. Még a köszönését sem fogadta igazán. Hamar elfordult, mint akinek más dolga van. Zsuzsinak ez sok volt, s sírva fakad újra, ha Péter nem súgja a fülébe keserű arccal.
- Ne fájjon, Zsuzsikám! Elég, ha nekem fáj.
Erőt vettek magukon, s Péter a népes rokonsághoz fordult.
- Isten hozta mindannyiukat! - mondta szinte kiáltva, hogy mindenki hallja, s nyújtotta a kezét a legközelebb állónak- Szervusz, Géza bátyám! Köszönöm, hogy hirtelenében elfogadtad a felkérést.
- Örömmel tettem! – mondta az apja öccse, s a kézfogás után összeölelkeztek.
Péter bemutatta Géza második feleségét. Katinak hívták, fiatal nő volt, mellettük ott mosolygott a két óvodáskorú gyerek. Az egyik kisfiú volt, a másik kislány. Mondták a nevüket, de Zsuzsi nem értette, így is megölelgette őket. Mentek aztán együtt tovább. Péter sorra üdvözölt mindenkit, s közben Zsuzsit is tájékoztatta.
- Mari néném, anyám testvére, öleld meg te is, Zsuzsikám! A kedvenc nagynéném, csak süket egy kicsit, kiabálni kell…, - mondta, s maga is megölelgette a fejkendős asszonyt.
- Itt vagyok, hogyne volnék itt, mikor szeretlek, te zsivány! – örült az asszony, s Zsuzsira mosolygott kedvesen. - Ej, de fájin ez a kislány!
Összevissza csókolta Zsuzsi képét. Zsuzsi megvigasztalódva ment tovább. Péter sorra kezelt, s folytatta a bemutatást.
- Bandi bátyám, Zsuzska néném, gyerekek! Örömmel látjuk mindannyiukat… Sanyi bátyám, Mariska néném, és az unokák! Sándorék hol maradtak?!
- Nem tudott elszabadulni a laktanyából… - mosolyogta az asszony, s hozzátette Zsuzsinak büszkén – Őrmester a fiunk, a menyünk várandós, hoztuk helyettük az unokákat.
- Jól tették! – mondta Péter, s mentek tovább – Ica néni, sógor bácsi, anyám másik lánytestvére. Isten hozta magukat is! Rosszulesett volna, ha otthon maradnak… Feri bátyám, Juci néném, örülünk, hogy itt vannak. Hohó! Kit látnak szemeim?! Keresztapám, keresztanyám, Isten hozta magukat is!
- No, meg magunk is igyekeztünk, fiam!- felelte keresztapja.
- Jól tették, nagyon jól tették. Elnézést kérünk a kurta-furcsa meghívásért!
- Azt majd még meggondoljuk! - mondta a napbarnított, cserzett arcú ember, de szeme vidáman csillogott. Nem úgy nézett ki, mint aki neheztel. Péter megölelte, s mentek tovább. Csoportban álldogáltak az unokatestvérek, őket vették sorra.
- Szevasztok! Andi, Rita, Klaudia, Viktor, Zsolti..., Mutatkozzanak be a többiek maguk, mert vagytok páran...,- mondta Péter vidáman. Hagyta, hogy Zsuzsi egyenként ismerkedjen velük. Nagyobbak voltak már, illett külön üdvözölni őket. Zsuzsi mindenkihez odahajolt egy puszira, a fiúk belevörösödtek, a lánykák is pirosan mosolyogtak. Péter kivárta a bemutatkozások végét, s az ifjúságnak mondta :
- Zenés muriba jöttetek, hajnalig mulatunk!
Sebtében megszámolták az érkezőket. Ahogy Péter sejtette, valóban harminchárman jöttek Révházáról. A bográcsosokkal, s az óriásokkal negyvenhatan ülnek az ebédhez. Zsuzsi feje szédült. Lázasan töprengett, elegendő-e az amit főzött, látszott rajta a nyugtalanság. Péter a fülébe súgta :
-Nyugi! Nem kell sok leves, vagy sült, ott lesz a bográcsos. Ötven személyre főzik. Jóllakik mindenki.
Zsuzsi majdnem megbokszolta a vendégek előtt, amiért csak most mondta.