Asszonysorsok. Megjelent regényeim blog változata

 X/A
       Már csak két nap volt hátra a vakációból, vagy ahogy maguk között mondogatták, a nyár örömeiből. Csütörtök viszont még az övék volt, lehetett kicsit lustálkodni is. Zsuzsit az ablakon beragyogó napfény ébresztette. Az arcába sütött. Álmában tűrte egy ideig, aztán hasra fordult, s átölelte a kispárnáját. Péter már ébren volt, megleste. Aztán felkönyökölt, s belecsókolt a nyakába, hangja mosolyogott.
- Hogy aludtál?
Zsuzsi hanyatt fordult újra, csókot adott nedves szájjal, s Péter szemébe mosolyogta:
- Hagytál?
Péter halkan, boldogan nevetett. Csodálatos éjszakájuk volt, még mindig ünnepelt a lelkük. Nézték egymást néhány pillanatig, aztán Zsuzsi megkérdezte:
- Mivel töltjük az időt estig ?
Péter is hanyatt dőlt, nyújtózkodott lustán, csak aztán felelt.
-Kicsit feljavult az idő, ahogy sejtem. Délelőtt fürdünk még egy nagyot. Délután sziesztázunk, hogy estére mindenki fitt legyen. Hatra megyünk a Nefelejcsbe, hétkor tálalják a bográcsost.
- Sikerült a szakáccsal beszélned?
- Palival tegnap átugrottunk a paplakból. A tulaj előzékeny volt, készségesen vállalta a bográcsos étel főzését. Alighanem botcsinálta kocsmáros, új vállalkozó lehet, igyekszik megvetni a lábát a vendéglátásban. Nem értett a bográcsos elkészítéséhez. Gázt emlegetett. Tőlem hallotta, hogy nem mindegy, mivel gyújtanak a bogrács alá. Rábeszéltem a száraz akácra. Megfogadta a tanácsot. Eztán így főzik majd az ételt, vagy csak mondta. Az is hozzátartozik az üzlethez. Volt más élményem is. A rövid úton megtapasztaltam, hogy Palit szépen respektálják a községben, vagy hatszor kezelt. A katolikus pap is megállt kis csevegésre. Fiatal a jövendő vejünk, de már van tekintélye. A lányunk jó helyre kerül.
Zsuzsi szemén látszott, hogy elkalandozott pár pillanatra, aztán emlékező hangon mondta :
- Istenem, ha ezt Éva megérhette volna, vagy Barbi sorsát! … Ha meggondolom, ezek a kislányok csak a mi gyermekeinkként juthattak el a párjukhoz. Mintha az élet eleve beiktatta volna sorsukba szüleik tragédiáját... Milyen erők, milyen misztikus történések befolyásolják az életünket?!
Csak költői kérdésnek szánta. Nem remélhette, hogy Pétert bevonhatja a témába. Ellenállt házasságuk két évtizede alatt, ahogy az álomfejtés sem érdekelte. Néha bosszantotta, máskor ártalmatlan hóbortnak tartotta, most mégis meglepő módon reagált a misztikus felvetésekre.
- Ilyenkor mindig eszembe jut egy Goethe vers néhány sora - mondta, s idézni kezdte a verset - " Mondd, a végzet mit akar mivélünk ? Mondd, hogy köthetett meg ily nagyon ? Mi már egyszer, tűnt időkben, éltünk, a nővérem voltál, vagy asszonyom..."
Zsuzsi szíve felpörgött, s átölelte a nyakát.
- Még mindig tudsz újat adni, gyönyörű szépet! - mondta boldogan.
- Goethével könnyű, kis virágom! - felelte Péter nevetve.
- Azzal is megleptél, hogy megláttad benne a misztikumot..."...mi már egyszer, tűnt időkben, éltünk..." Ó, istenem, de szép gondolat!
Péter úgy tett, mint aki mindenben osztja a véleményét, csak a szeme nevetett.
- Bizony, kis virágom! Az életünk tele van rejtelemmel. Te is tudnád sorolni, igaz?!
Zsuzsi beugrott.
- Nagyon is, kedves!...Ott van mindjárt nyolcvanhárom. Ha nem megyek Pestre, nem húz valami a belvárosba, nem futok össze Kozma Tivadarral .. Ha nem futok össze, nem kerül hozzánk a többmilliós gyűjtemény... Ha nem kerül hozzánk, másképpen alakul az életünk. Akkor aligha volnánk itt most.
Péter felnevetett, hirtelen Zsuzsi fölé lendült, s bolondozva felelt.
- Ha nem, ha igen, ha Borcsa néninek kerekei lettek volna, autóbusznak hívják!
Zsuzsi sikított, s megfogta Péter izmos nyakát.
- Átvágtál, ezért megbüntetlek! Reszkess, cudar!
Péter hahotázott.
- Mindjárt elkezdem, csak előbb adj egy csókot!
- Eszemben sincs. Csalót nem csókolgatok. Ismerd el a bűnöd!
- Csaló, én?! Ne lássam többé a hátam közepét! – hahotázta, s maga csókolta már Zsuzsit, ahol érte. Aztán nézték egymást felpörgő szívvel. Péter tekintete megint mély volt és sötétlő, biztos jele a feltámadt vágynak.
Zsuzsi súgta:
- Mire készülsz?!
- Mit gondolsz?
- Ez után a gyönyörű éjszaka után nem is tudom.
- Tudod te azt, nagyon is jól tudod!… Felkorbácsoltad a vérem, nem menekülsz!… Szeress úgy, mint talán még soha…Életem, mindenem, kicsi boldogságom, szeress!– követelte mámoros szédülettel, s olyan erővel ölelte magához Zsuzsit, csoda volt, hogy nem roppantotta össze. Messze volt még a kapuzárástól, s talán éppen ezért féltette azt a boldogságot, mely ezekben a percekben is az övék volt a sors kegyelméből.
Ölelkezés után beszélgettek egy keveset. Zsuzsi feje Péter karján pihent, s prózai módon Norbi fürdőszobája volt a téma. Bea kérte, az esküvő előtt tegyék rendbe. A szolgálati lakásban romos volt a fontos helyiség, lehullt a csempe, lyukas volt a bojler, s Norbi hiába kérvényezte a felújítást.
Péter berzenkedett. Állami lakásra nem költ. A fiatalok sem nyúlhatnak a betéthez ezen a címen. Idővel építkezni akarnak, addig kibírják. Zsuzsi nem hagyta annyiban. Beának így is nehezére esik majd a beilleszkedés, s végül meggyőzte Pétert. Aztán jött az újabb kívánság, Peti műteremlakását vette sorra. Aggódva mondta:
- Gyerekkel semmiképpen sem lesz elég. Valamit tennünk kellene. Van alatta most egy szép, háromszobás lakás eladó. Ha Laciékkal összefognánk… Beszélj a barátoddal, kedves!
- Nem beszélek. Ez a gyerekek dolga. Eszterke beszélhet az apjával, de mi nem. Peti megkapta a részét, érje be vele. Mit gondolsz, édes életem, feneketlen a zsebünk?!
- Nem gondolom, kedves! De ez nagyon fontos. Petinek valóban kellett az a műterem. Pontosabban a hely, ahol a munkáját végezheti. Meséltem, legutóbb rajzfilmet készítettek egy másik fiatalemberrel. Láttam, hogy a rövid rajzfilmhez hány és hány rajzot kellett készíteniük, minden mozdulatot külön-külön rajzoltak meg. Sorba tették az elkészült rajzokat, rengeteg hely kellett hozzá.
- Ezt a gondot majd megoldja egy jó számítógép.
- Lehet, de attól még nem lesz nagyobb a lakás. Vegyük meg Laciékkal közösen azt a háromszobást. Évtizedekre megoldhatnánk a gondjukat.
- Nem! Másra kell. Hagyjál valami célt a fiadnak is, Zsuzsikám! Oldja meg a maga gondját, mert sohasem lesz belőle ember, ha mankó leszünk a hóna alatt… Egyébként, lejárt az interpellálásra adott idő, édes asszonyom! Még sorra veszi nekem mind a kilenc gyerekét, végén koldusbotra való sem marad a zsebemben… - mondta nevetve, s kiugrott az ágyból.
Zsuzsi utánavágta a kispárnáját.
 X/B
 Fürediék már túl voltak a reggelin, mikor Zsuzsiék kimentek a teraszra. Ezen a reggelen Erzsi látta el a háziasszonyi teendőket, korán kelt, sütéshez készülődött.
- Szép jó reggelt! – köszönt Péter vidáman, s barátjának odanyújtotta a kezét.
- Látom, neked az van! – mondta a sebész. Megszorította a felé nyújtott kezet, másik kezével játékosan mellbe ütötte Pétert.
- Az, hála istennek! – felelte Péter, s maga is leült az asztalhoz – Jól vagytok?
- Fogjuk rá. Kimegyünk a fürdőbe? Jó volna még egyet lubickolni.
- De csak módjával! Hanem estére kirúghatunk a hámból. Persze, azt is csak óvatosan. Az a fontos, hogy tartsd be mindenben az arany középutat, Lacikám! Legjobb barátodnak se engedd meg többet, hogy túlzásokba vigyen.
- Ellenezted, ne legyen bűntudatod.
- De csak addig, míg magamnál voltam. Ma este mérsékelten iszunk, már előre mondom...- felelte, közben fogadta a tetőtérből lesereglő gyerekek köszöntését. A lányok sorra járultak hozzá egy-egy puszira, s leültek aztán maguk is az asztal köré. Peti is megjelent Eszterkével. Egyetlen szabad hely volt csupán, megint az ölébe vonta a lányt. Péter összemosolygott Lacival, Judit ingerülten mondta:
- Direkt teszik, hogy engem bosszantsanak!
- Ugyan, fiam, eszükben sincs!
- Nekem mondod?! Megkértem őket, és tessék!
Zsuzsi tálcán hozta a reggeli-utánpótlást, zsemlét, felvágott szalámit, zöldpaprikát, paradicsomot, s Petinek halkan mondta :
- Hozzatok fel székeket a nagy fa alól. Jobb a békesség, kisfiam!
Megjelent Norbi is, s ketten lementek néhány székért. Aztán hozzáfogtak a falatozáshoz. Eszterke Petit etette, Bea Norbit, ez sem tetszett Füredinének.
- Eszter, viselkedj rendesen! – szólt rá a lányára – Peti nagyfiú, tud egyedül is enni.
- Ugyan, édes fiam! – méltatlankodott a sebész - Ez lesz a műsorod egész nap? Muszáj?!
- Ha tudni akarod, muszáj! Ne vezessenek be ilyen nevetségesen bosszantó szokásokat. Most csak eteti, holnap már a cipőjét is ő fogja tisztítani. Cselédnek nevelted a lányodat ?
Péter rábámult, aztán felnevetett.
- Juditka nem mondja komolyan, hogy ebből ilyen következtetést lehet levonni ?!
Füredi Laci hangos bosszankodással vágott közbe.
- Dehogynem, komám! Nagyon is komolyan mondja. Tudnád, ha ismernéd a logikáját… Logikáját ?! Már félrebeszélek, a természetét! Azt az aranyos, páratlan, kötözködő természetét.
- Mert féltem a lányomat, mert nem akarom, hogy kihasználják?! Dolgozó nő, megkeresi a maga kenyerét, nem fogja az anyja, nagyanyja sorsát élni. Emberibb életre szántam, nem az ura szolgájának.
Elvira bosszankodva súgta a mellette ülő Zsuzsunak :
- Ez az az eset, mikor jó ügyet hiteltelen képvisel. Többet árt vele, mint használ.
Füredi Lacit nem is hatotta meg a felesége, támadón mondta :
- Te, fiam, a kezed-lábad törted, hogy szolgálj, mi?!
- Kihasználtál volna, ha hagyom magam! Így is megtetted valójában.
- Azzal, hogy nyugalmat akartam ?! Ezen kívül mást nemigen.
- De tiszta inget, rendes lakást, jó vacsorákat elvártad! Egyszer sem jutott eszedbe, hogy megfogd a porszívót, vagy zöldséget tisztíts, mosogass!
- Biztosan megteszem, ha jó a közeledben lenni, csakhogy elmartál magad mellől, fiam!
- Jó kifogás!
- Gyerekek!… Gyerekek!… - szólt közbe Péter békítőn - Ne rontsátok el ezt a szépnek induló napot. Nyugodj meg te is, barátom! Juditka kicsit rosszul közelít még a gyerekek kedves ragaszkodásához, de idővel majd alakul. Ha látja, hogy nekik ez öröm, hozzátartozik mindennapi boldog életükhöz, előbb-utóbb maga is belátja, hogy így szebb az élet. Egy napon talán köztetek is jobbra fordul a helyzet. Majd itt köztünk, ha gyakran leszünk együtt.
Fürediné elhúzta a száját, a sebész lemondón legyintett.
- Azt leshetjük, komám!
- A reményt sohasem szabad feladni! Igaz, életem?! – kérdezte Zsuzsit, s maga is az ölébe húzta – Valamikor mi is etettük egymást, jobban esett a falat.
- Fiatal párokkal gyakran megesik, de az ilyen öreg házasok is szívesen nosztalgiáznak néha… - mondta Zsuzsi, s Péter szájába tette a következő falatot. Csókot lehelt aztán az arcára, s felugrott nevetve az öléből-  Megyek a konyhába, mielőtt megbotránkoztatunk valakit!
Fürediné magára vette.
- Felőlem ugyan! Engem más élete nem érdekel, de a gyerekemet nem hagyom.
Peti nyaka vörösödni kezdett.
- Ebben egyetértünk, Judit néni! Én sem hagyom a magam gyerekét. Nyugalomban fog felnőni, az hét szentség! -mondta éllel.
Péter rászólt. Később megvitatták kettesben a dolgot. Péter ugyanúgy indokolt, mint Zsuzsi. Fürediné a vendégük, vendéggel pedig tisztességesen bánik a becsületes ember. Aztán kérőn tette hozzá :
- Ne lépj Laci bácsi nyomdokaiba, fiam! Judit néni szavait ne vedd fel. Bírd ki vívás nélkül azt a rövid időt, amit időnként a közelében töltesz.
- De ez egy kibírhatatlan fúria! – kesergett Peti.
- Senki sem gondolta, hogy könnyű dolgod lesz. Magad sem hihetted.
- Ráillik majd az összes anyósvicc, és ez nem jó vicc! Valamit tennünk kell ellene. Most már hárman vagyunk. Eszternél is betelt a pohár, nem félénk kislány többé. Ami pedig Laci bát illeti…
Péter közbevágott.
- Őt is intettem a minap! Túlélésre intettem, mert az örökös békétlenség megöli.
- Épp ez az! Ragaszkodom az apósomhoz, a családi békéhez. Sarkunkra kell állni. Majd én rendet teszek ebben a családban!
- Vak vezet majd világtalant! – morogta Péter
Peti kihúzta magát.
- Nem egészen. Nem ismersz, jó apám!… Van bennem bátorság. Nem is kevés, ha úgy akarom. Nyugodj meg, attól én nem fogok infarktust kapni, ha odaütök az asztalra. Márpedig odaütök, ahogy te tennéd. Odaütök, mert a túléléshez kevés a jóindulat.
- Mit nem mondasz… - motyogta Péter megértve az utalást Takács Imrére. Jó érzés járta át, mégiscsak átörökített valamit a fiába. A maga lelke, maga bátorsága, s szegény Imre természete ?! Nem lehet két lélek egy emberben. Peti keresi a maga útját. Néha még Imre kicsit, de egyre jobban bontakozik ki benne a bátorság, gondolta örömmel, s már biztatta - Akkor rajta, Petikém! Számolj az én segítségemmel is. Mindenben támogatlak. Messzemenőn támogatlak.
- Eredetileg is így gondoltam! – vallotta be Peti – A jövőben rendszeresen egyeztessünk. Már most mondom, ne türelemre intsd Laci bát, hanem azt értesd meg vele, hogy nincs Judit nénihez nőve. Ha az öreglány nem fejezi be a piszkálódást, mehet a francba! Laci bá kaphat helyette százszor jobbat, ha összeszedi magát.
Péter a fejét vakarta.
- Van ebben egy kis bökkenő, fiam! Az a régi dolog édesanyátokkal kapcsolatosan még munkál a mélybe. Laci bá aligha szánná rá magát a párkeresésre. Asszony pedig kell mellé, ez nem járható út!
- De mumusnak jó lehet, nem?! Judit nénit mi más vehetné rá a megszeppenésre. A többit rám bízhatjátok.
- Éspedig?! – kérdezte Péter, s elnyomott egy mosolyt.
- Majd otthon folytatom a tréninget. Amint elveszem Esztert, világosan Judit néni tudtára adom, hogy nem tűröm a piszkálódását. Magában gondoljon, amit akar, de tartsa titokban, a fene se kíváncsi a véleményére!
Péter más esetben figyelmeztette volna, most halkan nevetett.
- Gondolod, hogy működik majd a dolog?
- Ha látni akarja Esztert, és az unokát?!
- Beszélj erről még Laci bácsival, de az alapelképzelés nem rossz, egyáltalán nem rossz! – mondta vidáman, noha az élet ismeretében nem nagyon mert hinni abban, hogy Füredinét ilyen módon bárki is leállíthatja, de Peti határozottságát nagyon élvezte.
Ezalatt Zsuzsi szokatlan módon kettesben volt Füredi Lacival a konyhában. A sebész megéhezett, Zsuzsi invitálta, kapjon be néhány falatot. Az alkalmat kihasználva, finoman helyére akarta tenni a gondolkodását is. Bántotta az a kínosan kellemetlen dolog, amit Judittól megtudott. Hogy jön ahhoz bárki, hogy szerelmi mámorában a maga asszonya helyett gondolatban őt ölelje. Akkor sem tehet ilyet, ha lelke mélyén még őrzi annak a régi fellángolásnak az emlékét. Méltóságában sértette. Míg Laci előtt megterítette a konyhaasztalt, a maga kedves módján mondta:
- Máskor szóljon bátran, ha megéhezik. Itthon van. Azt sem bánom, ha Péterrel bejönnek kóstolni ebéd előtt. De jöjjön magában is, ha éhes. Hiszen maga olyan nekem, mintha a bátyám volna.
Füredi Laci rávillantotta ferde vágású szemeit.
- A bátyja?! Ez a lehetőség eddig eszembe sem jutott! – mondta vidám évődéssel – Eddig csak a barátjának reméltem magam… Előléptetett, Zsuzsi?! Minek köszönhetem ?
- Csak mosolyogjon ki, de közben nem bánnám, ha komolyan venné az előléptetést… - mondta kedves zsörtölődőn, s elébe tette a friss pecsenyét, puha kenyeret, s tálka salátát. Füredi Laci hozzáfogott a falatozáshoz. Szemmel láthatóan jóízűen evett, nem zavarta a téma.
- Aszondja?! – kérdezte tréfásan két falat között, s szeme betyárosan nevetett – Nem véletlenül, igaz?! Ahogy én magát ismerem, nyomós oka van rá… Tippelhetek?!
Zsuzsi elpirult.
- Inkább egyen… - mondta csendesen, aztán hozzátette mégis - Ha valóban sejti, ne viccelje el, mert engem bánt a dolog.
Füredi Laci abbahagyta az evést, Zsuzsira függesztette tekintetét, s csendesen kérdezte:
- Miről van szó ?
- Azt mondta, sejti.
- Eddig valami tréfás dologra gondoltam, de látom már, valami egészen másról van szó. Miről, Zsuzsi ?
-Judit mondott valami nagyon kellemetlent a maguk ágyba bújásával kapcsolatosan, ami engem is érint. Inkább úgy fogalmazok, bánt. Nagyon bánt. Sért, még a gondolata is.
Füredi Laci összevonta a szemöldökét.
- Vagy úgy!... Judit beszélt magának arról, hogy ölelkezés közben egyszer nem a nevén neveztem, hanem más nevet említettem?!
- Inkább csak elsírta… Hogy tehetett ilyet, Laci?
Füredi Laci arca újra változott. Megint vidám lett, s évődött újra.
- Vele, vagy magával ?
- Mindkettőnkkel! - felelte Zsuzsi, s elfordult megbántottan.
Füredi Laci felugrott. Zsuzsi mögé lépett merészen, s kedves erőszakosan maga felé fordította. Hangja fojtott volt.
- Magával sohasem tennék ilyet!
 - Megtette!
- Nem! Annál jobban tisztelem. Csak azért nem mondom, hogy szeretem, mert most nincs helye emlékeztetnem rá. Alávaló dolgot fogok bevallani. Évek óta van egy barátnőm. Véletlenül Zsuzsanna. Ismétlem, véletlenül. Magát sohasem kerestem másban. A szívemben van, Zsuzsi, nincs szükségem hasonmásokra. Zsuzsával a sors hozott össze. Senki sem tud róla. Férjes asszony, felnőtt gyerekei vannak. Jóval idősebb nálam. Ez nem szerelem, Zsuzsi, hanem csak vigasz. Magamfajta már beéri ennyivel, ahogy neki is vigasztalás a nagy tekintélyű, de régen impotens ura mellett. Így eshetett meg, hogy Judit előtt kicsúszott a számon a neve. Zsuzsát mondtam, s nem Zsuzsit, csak Judit rosszul hallotta. Persze, betyár dühös voltam magamra. Tetejében Juditnak nem is magyarázhattam el a tévedése lényegét.
Zsuzsi meglepve hallgatta, s azon gondolkodott, elhiggye vagy sem, hiszen lehet kibúvó is. Füredi Laci megsejtette a gondolatait.
- Most is dühös vagyok magamra! Gondolnom kellett volna rá, hogy Judit a maga fejére olvassa majd, vagy inkább odavágja kéjjel, mert a könnyeinek én már nem adok hitelt. Rossz napokat szereztünk magának. Ha időben gondolok rá, ezzel a vallomással megelőzhettem volna. Amúgy őrzöm a titkot a lányom miatt. Őrzöm a másik család miatt is. Nem akarom tönkretenni az életüket. Amúgy elfogadható kapcsolatban élnek, szeretetben, szép barátságban. Háromszoros nagyszülők már.
Zsuzsi csendesen ingatta a fejét.
- Miért bonyolítja ennyire a maga, s mások életét?!
-Azért, mert szükségem van meleg asszonyi simogatásra. Maga mellett biztosan nem fanyalodnék rá, de ezt hagyjuk!… Amúgy pedig senkinek sem ártunk vele, csak magától kell bocsánatot kérnem.
- Ugyan, ne tréfáljon!...  Péter tudja?
- Agyoncsapna, hiszen az ember majdnem barátja!
Zsuzsi ebben a pillanatban rájött, hogy Bálint Feriékről, belgyógyász kollégájukról van szó, s nagyot jajdult. A sebész elmosolyodott, s kérőn, figyelmeztetőn szája elé tette az ujját.