Asszonysorsok. Megjelent regényeim blog változata

X/A
          Péter első útja egy telefonfülkéhez vezetett. Karesz üzente, hívja fel péntek dél körül, mert újabb jelentkezők vannak. Zsuzsi hajdani osztálya valóban összetartó volt, már majdnem teljes volt a létszám. Tanárnők is jelentkeztek, inkább magányosok, talán ők szívesebben mozdultak.
Míg a fülkében telefonált, odacsapódott egy rossz külsejű alak, fixírozta, napraforgómagot ropogtatott, s sorra köpködte az üvegre a héját. Péter kinyúlt, s vállánál fogva továbbpenderítette. A bátor mozdulat elriasztotta a kötekedőt, csak messzebbről kiáltott vissza, Pétert parasztnak nevezte.
Mikor Péter kijött a fülkéből, az alak még hallótávolságra volt, s Péter mosolyogva mondta,az iménti parasztozást megtiszteltetésnek tartja, mert paraszt nem lehet akárki. Az alak bámult. Péter befele nevetett, s ment a dolgára.
Anyja járt a fejében, vajon telefonál-e, feljön-e az esküvőjükre... Gondolta aztán keseregve, az nem lehet, hogy végképp megkösse magát. Örökre megsebezné a szívét, ha most nem enyhülne. Bíznia kell az édesanyjában. Az ember életében kell lenni néhány sziklaszilárd kapaszkodónak, mert egyébként elveszik. Ilyen az anyja szeretete. Ahogy Zsuzsi szerelme. Nem tudna lemondani róla, amíg él.
Következő teendője a legközelebbi postára vitte. Kékesi Ferivel kellett beszélnie. Jó órát várt, mire behozták a révházi kórházat. Megüzente az öreg Subának, hogy százhúsz személyre hozzon birkát, s halat. A déli marhapörkölthöz maga biztosítja a húst. A főorvos fütyült egyet.
- Százhúsz személy?! Szépen gyarapodunk. Honnan a jó nép?
- Majd egyszer elmesélem. Inkább azt mondd, mit tudtok anyámról?!
- Tegnap kiugrottam. Puhul. Telefonálni fog.
- Igazad legyen!... Subának mondtad, hogy anyám előtt hallgasson, ha összefutnának a piacon?!
Anyja előtt is titokban akarta tartani a lakodalom hírét, legyen meglepetés. Valamikor szép nagy lakodalmat tervezgetett, kellemesen érinti majd.
- Nyugi, elrendeztem. Egyébként, édesanyád annyira tájékozatlan, hogy vendéglői fogadásra készül. Itt mondom, Lacival a házasságkötő terembe megyünk. Ebéddel ne számítsatok ránk. Előbb nem tudok elszabadulni.
- Hogy van? - kérdezte Péter kis nyugtalansággal.
Kékesi Feri bosszúsan nevetett.
- Igazán akarod tudni?!
- Ne kímélj!
- Vacakul. Sokat iszik. Még mindig huzatja az Akácos utat a Kiskakasban. Nem kellene mégis itthon hagyni? Ahogy kesereg, botrányosan viselkedhet a lakodalomban.
- Barátságunk a tét, Ferikém!... Bízom benne, hogy nem fog botrányt rendezni, de barátságunk érdekében még ezt a kockázatot is vállalnom kell. Feltétlenül hozd el!
- Ezt jó hallani tőled!
- Ili nem gondolta meg magát?
- Nem kérdeznéd, ha végighallgattad volna a könnyes tiltakozását. Betege annak az álomnak. Azóta, ha valakitől azt hallom, hogy ezt álmodta, vagy azt, feláll a szőr a hátamon...- mondta, s nevettek bosszúsan.
Telefonálás után az ékszerboltba ment. Erre a napra ígérték a titokban vásárolt pecsétgyűrű monogramozását. Többe került, mint a két karikagyűrű együtt. Szerencsére itt hamar végzett, s rohant Erzsébetre. A kertészetben rengeteg időt várt. A kertész éppen elment valahova, s mivel lelkiismeretes volt, hosszan bánkódott aztán, amiért megvárakoztatta. Nem neheztelt rá. Főképpen, mert a kezéből kikerült munka tökéletes volt, szinte művészi. Valóságos virágköltemény a csokor is, koszorú is.
Három óra volt, mire Erzsébetről elindulhatott, s a fele tennivalója még hátra volt. A szabónál is várnia kellet, a vendéglőben, cukrászdában is ment az idő. Már öt óra körül járt, mikor végre hazaindulhatott. Gyalog ment a közeli távolság miatt, de úgy felpakolva, mint a málhás. Kézben vitte az elkészült öltönyét, a menyasszonyi csokrot, egy táskában néhány üveg sört a vacsorához, hóna alatt szorongatta a kis koszorút rejtő dobozt. Füstölgött magában, hogy meggondolatlanul elengedte a taxit. Sejtette, hogy Zsuzsi is nyugtalan már, talán percenként fut a zöld szalon ablakához. Telefonálnia kellett volna valahonnan, de rohant egyik helyről a másikra, nem volt türelme fülkét keresgélni.
Örült, hogy néptelennek találta a kis teret. Letért a körbefutó járdáról, toronyiránt ment az apró macskaköveken, s éppen a kis tér közepén járt, mikor a térre  hirtelen bekanyarodott két autó egymásután. Az egyik megelőzte, a másik mögötte fékezett.
Ahogy felnézett, rögtön tudta, hogy baj van. Az első kocsiban a tégladobálók ültek, és egy borjú nagyságú szájkosaras eb. Mögötte lévő kocsiban döbbenten ismerte fel vadászöltözékben, puskákkal a cukrászdabeli kellemetlenkedőket.
Villanás alatt felmérte a helyzetet, s kiszaladt arcából a vér. Kozma nem adta fel. Csak az alkalmas pillanatra várt, hogy lecsaphasson, s ördögi tervet eszelt ki hozzá.
Végiggondolni is hideglelés volt. Ráuszítják az ebet, s ha elvégezte a munkáját, az állatot lelövik, mintha védelmében cselekedtek volna. Kétsége sem volt, hogy alaposan átgondolták, erre utaltak a vadászöltözetek. Mit tegyen?
Arra már nem volt lehetősége, hogy elérje a villa kapuját, s bejusson pillanatok alatt. Villámgyorsan határozott. Eldobta a kezében lévő tárgyakat, repült az öltöny vállfástul, csörömpöltek az összetört sörösüvegek a táskában, ahogy a szökőkút pereméhez vágódtak, a rózsák közé dobta a menyasszonyi csokrot a kis dobozkával, s maga átugrotta a szökőkút körül pompázó rózsákat. Belegázolt a kis medencébe, s lerángatta derékszíját.
Kevés, kevés, zakatolt az agya, több védelem kellene az ilyen idomított véreb ellen. Szétvetette lábait, s hátát nekitámasztotta a galambos gránitszobornak. Csak így remélhetett némi védelmet.
Az autókban ülők is készülődtek. A kutyáról levették a szájkosarat, vicsorgott az eb kegyetlenül. Látta, miképpen uszítják, hergelik a közeli célpontra. A másik kocsiban lehúzták az ablakokat.
Megérintette a vég szele. Eszébe jutott, hogy kritikus helyzetekben az ember előtt lepereg az egész élete. Vele nem ez történt. Zsuzsi könnyben úszó arcát látta, s kínjában csikorgatta a fogait.
X/B
Kinyitották az első kocsi ajtaját, de még fogták a kitörni készülő ebet, hergelték még. A drámaian feszült pillanatok közben, váratlanul felhangzott Zsuzsi csengő hangja a villa felől.
- Kedves, gyere gyorsan! Édesanyád van a telefonnál.
Odanézett, s azt hitte, menten eszét veszti. Zsuzsi kiszaladt elébe, mit sem tudva a történtekről. Ott állt aztán a kis téren megdöbbenve, s egyik autóról a másikra nézett. Ordított volna felé, de nem jött ki hang a torkán. Látta Zsuzsi arcából, hogy megértette a bajt, hallotta hangján is.
- Péter... mi ez?!
Zsuzsi megindult felé. Tudott már üvölteni.
- Ne gyere! Rohanj be! Rohanj be, életem!
Zsuzsi most sem fogadott szót. Ment felé, mit sem törődve a vicsorgó kutyával, a nyilvánvaló helyzettel. Átgázolt a rózsákon, testével eltakarta Pétert, s velőtrázón sikítani kezdett. Megmentette vele az életüket. Az iszonyú sikításra ablakhoz rohantak a környező villák lakói. A két kocsi őrült sebességgel kirobogott a térről. Pillanatokon belül megélénkült a kis tér. Kláriék is kirohantak tőlük, s a kisereglett szomszédokkal felháborodva tárgyalták a történteket.
Zsuzsi már nem sikított, félig aléltan dőlt Péter karjaiban. Bevitte a villába, lefektette a franciaágyra, s összeborultak egymásba kapaszkodva. Erzsi hiába várta fiát hosszú időn át a telefonnál.
Időbe telt, mire Péter visszahívta anyját. Erzsi még ott volt a szomszédoknál, sértődötten ment a készülékhez. Péter hallotta a hangján, hogy nemrégiben sírt.
.- Itt vagyok, édesanyám!... - szólt bele a készülékbe rekedten.
- Csakhogy előkerültél. Talán bizony rosszkor hívtalak?!
- A legjobbkor hívtál, a lehető legjobbkor.
- Nem úgy láttam. Na, mindegy!... Akkor, hogy legyen holnap, fiam, meglesz az esküvő, vagy hazajössz, mert nagyon furcsa a hangod. Meggondoltad magad? Letettél a szándékodról?
- Nem, édesanyám! Holnap megházasodom. Szentebb, eltökéltebb szándékom még sohasem volt.
Erzsi beletörődőn felelt.
- Akkor felmegyünk. Nem magamban megyek, jönnek Géza bátyádék is, a második családját hozza a gyalázatos.
Péter alig élt, de anyja szavaira elmosolyodott. Apja öccse újra házasodott, már két gyermek volt a házasságban, de Erzsi a sógornak nem tudta megbocsátani, hogy első családját elhagyta a második asszony miatt.
- Jöjjenek, szeretettel várjuk őket, van helyünk bőven! - mondta, s a kezére meredt. Még mindig remegett a keze, ahogy a hangja is árulkodott.
Erzsi nem volt gyakorlott telefonáló. Fia furcsa hangját a vonal számlájára írta, s beszédesen felelt.
- Mások is jönnek. Marinkat vittem volna mindenképpen. A szerencsétlen szétkiabálta a famíliában, erre mind neheztelni kezdett. Jöttek sorba szemrehányást tenni, hogy miért csak Marinkat hívom. Ők talán nem rokonok ? Egyik jobban sértődött, mint a másik. Nem állhattam. Megmondtam, jöjjön, aki akar! Legyenek holnap a vonatnál. Majd én kifizetem a vendéglőt. Nem szorulunk másra!
Péter befelé sóhajtott, anyja utóbbi mondata Zsuzsinak szólt. Még most sem békült meg, de legalább jön, vigasztalta magát.
- Mindenkit szeretettel látunk. A déli vonatnál várunk benneteket.
- Az jó lesz, mert nem találunk el a címre magunktól. Géza szerint az isten háta mögött van, vagy vendéglőbe megyünk mindjárt?!
- Legyen meglepetés. Köszönöm, hogy így döntöttél. Reméltem, nagyon reméltem. Alig várom, hogy megölelhesselek újra, édesanyám...- mondta bánatosan, hiszen röviddel előbb még úgy hitte, édesanyját sem látja többé.
A telefon után visszament a hálóba, leült Zsuzsi mellé, dajkálta a kezét, s hallgattak. Kláriék közben összeszedték a szökőkút körül eldobált holmikat, a hallban megpróbálták rendbe hozni. Klári az öltönyt kefélgette, Szilárda a menyasszonyi csokrot rendezte, mikor az ügyvéd betoppant. Közrefogták azonnal. Mivel maguk is végignézték a történteket a zöld szalon ablakából, drámai szavakkal mondták el Bélának. Az ügyvéd felidegesedett, s feldúlva rohant be Zsuzsiékhoz a hálóba.
- Segítsetek elkapni a bitangot! - kiáltotta az ajtóból, s ideges topogással hallgatta végig Pétert, aztán a hajába túrt - Ha csak egyiküket is felismerte valaki a szomszédok közül, megfogom Kozmát. Megyek, beszélek a szomszédokkal!
Rohant az ajtóhoz, Zsuzsi utánaszólt bágyadt hangon.
- Emlékszem néhányuk nevére a cukrászdából... Gyulainak, Halasinak, Bánátinak emlegették egymást.
Béla megperdült a tengelye körül, s vidámat kurjantott.
- Heuréka, megvan! A markunkban vannak! Ismerem a bitangok szüleit. Gyertek! - kiáltotta, s a tapétaajtón át rohant a dolgozószobába. Péter karján Zsuzsi is átszédelgett. Rossz volt ránézni, olyan elesett volt. Kerülgette a furcsa sokk.
Béla felhívta Kozmát a kihangosított telefonon. Amint Kozma felvette a készüléket, az ügyvéd kiabálva mondta:
- Elkaptalak, gazember!
- Hátrább az agyarakkal, ügyvéd! Semmit sem tudtok bizonyítani. Semmit!
- Sokba kerül neked ez a tévedés! - nevetett Béla kárörvendőn - Mikor ide küldted a ficsúrokat, gondolom, nem számoltál azzal a lehetőséggel, hogy Zsuzsi megjegyezte nevüket a cukrászdában. Gyulai, Halasi, Bánáti, ismert apák díszes fiai! Egy tucat tanú látta őket. Önként jelentkeztek, mert mindenkit felháborított az aljasság. Nem akárkik a tanúk, magad is tudod! - mondta kis blöffel, aztán fejére olvasta sorra a bűneit. Kezdte Rózsival, befejezte a legutóbbi alávaló szándékkal, s megkérdezte - Nagyfiú vagy még?
Kozma arra valóban nem számított, hogy név szerint sorolják majd a barátait, s halkan káromkodott. Oka volt az idegeskedésre. Béla tudta, a felsoroltak között van a közvetlen felettesének fia is, ahogy azt is sejthette, a magas tisztségben lévők egyike sem köszönné meg, hogy ilyen ügybe keverte a fiát.
Az alávaló ember hangot váltott.
- Na, de Bélám! Csak nem akartok ügyet kreálni belőle?! Hiszen ez csak ugratás volt, sima ugratás!
-A nyomozóknak meséld, hátha hiszékenyek. Gyilkossági kísérlet volt. Aljas, előre kiszámított, embertelen cselekedet. Az isteni gondviselés mentette meg a fiút. Nem rajtatok múlt, hogy most nem fekszik szétmarcangolva a téren. Ezért a ficsúroknak is felelniük kell, és százat egy ellen, hogy megnevezik a felbujtót!
Kozma hangjához talált.
- Lesheted, hogy mikor! Ebből nem lesz ügy, ahhoz te kicsi vagy, ügyvéd!
- Már megint tévedsz! Nem vagyok egyedül. Nekem is vannak barátaim. De tudod is, alighanem. Mit gondolsz, mivel töltöttem az elmúlt órát ? Baráti garanciám van arra, hogy hamarosan napvilágra kerül az ügy glossza formájában, mert sokan vagyunk, barátocskám, akiknek elege van már a törvény felett állók pimaszságából. Ezúttal nem fogjátok eltussolni!
Kozma megint hallgatott. Talán mérlegelte a blöff lehetőségét is, de a botrányt nem merte megkockáztatni.
- Mondd a feltételeidet, hogy a nehézség essen belétek! -mondta szitkozódásnak is beillő módon.
- K. O.! - súgta Péter, az ügyvéd szeme is nevetett, s hangja diadalmasan csendült.
- Mondtam, ugye, hogy ez sokba fog neked kerülni ?!... Ötszázezer az egyezség vége, és holnap délelőtt!
- Piszok zsarolók!
- Akarod a többszörösét hallani ? Ha nagyon ugrálsz, még meggondoljuk magunkat. Hány órára menjek?
- Tizenegyre, és egyen meg a fene !- morogta Kozma
- Ott leszünk. Elkísér majd néhány barátom, hogy ne okoskodjatok. - mondta, s köszönés nélkül lecsapta a készüléket.
- Veletek megyek !- mondta Péter azonnal.
- Te maradj ki ebből. Van néhány sportember barátom, majd ők elkísérnek. Tettem értük egyet s mást, segíteni fognak. Egészséges düh van bennük, felvállalják az ügyünket. Számítsátok őket is a vendégek közé, mert holnap végig velünk maradnak. Kozmától óvakodni kell, míg meleg.
- Anyámék délben érkeznek, ki kell mennünk Zsuzsival a pályaudvarra - mondta Péter egyetértőn. - Végeztek addigra?
- Nem maradunk ebédre, bárhogy is marasztalnának. - tréfálkozott Béla. Láthatóan elégedett volt önmagával, s Zsuzsihoz fordult - Na kislányom, alakul már a gazdaház ügye?
Zsuzsi mozdult. Most nem repült, beteg volt még a lelke. Átölelte az ügyvédet, s mellére hajtotta a fejét.
- Köszönjük, Béla bácsi... - mondta igen halkan, s hangjában könny bujkált.
Az ügyvéd sóhajtott.
- Ne búsulj, Zsuzsikám! Két-három nap, és mögöttetek lesz minden.
- De Béla bácsi itt marad védelem nélkül.
Az ügyvéd felnevetett.
- Van már benne tréningem! Nem Kozma az egyetlen, aki a pokolba kíván, és még mindig itt vagyok. Pedig cifrább dolgot is tettem már jó ügy szolgálatában, és teszek is, ha Isten segít! Vigasztalódj, kislányom, mert ma mulatni szeretnénk… Ha ma nem is, holnap feltétlenül!
Nem mondhatott mást. Azt a vak is látta, hogy aligha mulatnak ezen az estén. Zsuzsi alig állt a lábán, Péter visszavezette a kanapéhoz, s úgy ültette le, mint a nagybeteget. Már az idős hölgyek is a dolgozószobában voltak, csendben meghúzták magukat a kanapé sarkában, s beszédes pillantásokat váltottak Péterrel. Gondjaikba vették Zsuzsit, főképpen Szilárda értett a vigasztaláshoz.
Péter rájuk bízta egy időre. Bélával kisétáltak a szobából pipázás ürügyén. Béla ráfüstölt az izgalmas percekre. Ahogy kiértek a hallba, Péter azonnal mondta :
- Zsuzsit nagyon megviselték a történtek. Csoda, hogy nem kapta el a furcsa sokk. Imre halála után napokig beteg volt. Szeretném ágyba dugni mielőbb, hogy holnapra valamennyire kiheverje. Vacsora alatt felhúzzuk a gyűrűket, aztán pihennie kell. Beszélnél Klárival, hogy menjenek el vacsora után ?! Megértésüket kérem, ahogy a tiéd is. Számíthatok rád ?
- Természetesen. Vacsora után eltűnünk. Reggel korán megkeresem a fiúkat. Ilyenkor nyáron vízi táboroznak Ráckeve alatt. Lerendezzük Kozmát. Utána megyünk veletek a pályaudvarra. Hétfőre is iderendelem őket, biztos, ami biztos... Hanem egy szavad sincs az összeghez, Péter fiam?! Azt sem mondod, hogy kevés, több is lehetne?!
- Ismersz már annyira, hogy nem beszélsz komolyan.
- Szerencséje a bitangnak, hogy ebben is összetalálkoztunk.
- De, ha már felvetetted, azért megkérdezem, -- miért pont ötszázezer forint?! Ne érts félre, csak puszta kíváncsiság, hiszen most akármennyit mondhattál volna.
- Bevallom, kísértésbe vivő pillanat volt. De ezt az összeget éreztem morálisnak. Kamataival körülbelül megfelel annak az összegnek, amit Sándor adott kölcsön a nővérének. Talán valóban elég lesz a gazdaházra, Zsuzsi örömére. Ez mellett volt rá más okom is. Ha az ember azt akarja, hogy a másik valóban fizessen, nem támaszthat irreális követelményeket. Péntek délután van, a bankok bezártak. Ennyi készpénze biztosan van otthon. Ha többet kérünk, az kitolja az időt. Nem akartam sok gondolkodási időt hagyni az alávalónak. Felelj őszintén, szerinted többet kellett volna kérnem ?!
- Már az előbb is őszintén feleltem. Elégedett vagyok az összeggel. Más piszkál. Az a véleményem, hogy nem úszhatják meg ennyivel a dolgot, Bélám!
- Magam sem gondoltam.
- Vagyis, ha hétfőn idejönnek a kikötött holmikért, rendezzük a számlát.
- Pontosan! Ahogy ismerjük már őket, kihúzzák majd a gyufát maguktól is.
- Helyes. Mi pedig felkészülünk rá! - mondta Péter elégedetten, s összemosolyogtak.
Az eljegyzési vacsora csendesen zajlott. Zsuzsi már megfőzött a döbbenet előtt, de nem volt ereje tálalni. Péter maga ment a konyhába, csatlakozott hozzá Szilárda is. Addig Klári, s Béla vigasztalta Zsuzsit. Szánni valón elesett volt még mindig.
A vacsora alatt felhúzták a karikagyűrűket. Péter eljegyezte Zsuzsit annak rendje s módja szerint. Mikor Kláriék elmentek Bélával, s kettesben maradtak, Péter elővette a titokban vásárolt pecsétgyűrűt, s megfogta Zsuzsi kezét.
- Most kapsz tőlem egy kis talizmánt... - mondta meghatottan. - Szívem felett volt azokban a rettenetes percekben. Őrizzen életed végéig a belezárt, értünk aggódó szívdobbanás.
Zsuzsi nézte a világoskék zománcos mezőben összefonódó rózsaág betűket, s Péterhez dőlt halk zokogással.