Asszonysorsok. Megjelent regényeim blog változata

 X/A
        Zsuzsu reggel elutazott. Mindenki tudott róla ébredés után, csak Laci nem. Gyanútlanul fogott a borotválkozáshoz a férfiak fürdőszobájában. Ott volt Peti, s Tomi is. Egymás mellett álltak a tükörfal előtt, mikor kivágódott az ajtó, Norbi berontott, s egyenesen Lacinak esett. Hátulról átfogta nyakát a karjával, s ordított:
- Nem tudtad tartani a pofád?! Zsuzsu előtt muszáj volt emlegetned az olasz bigédet ?!
Laci nagy üggyel-bajjal letette kezéből a borotvát, Norbit megdobta, s csak aztán kérdezte bosszús tréfálkozással:
- Mit álmodtál, tanító úr?
Norbi tajtékzott.
- Ne viccelgess, hallod?! Most aztán ne! Megint megcsináltad a bajt, ahogy a ballagása napján is.
Kékesi Laci megütközve nézett rá.
- Mit zagyválsz itt össze?!
- Jól hallottad!
- Akkor sem értek belőle egy szót sem.
- Ne játszd itt a hülyét, mert mindjárt belenyomlak a piszoárba! – dühöngött Norbi tovább, s a többiekhez fordult – Azt akarja bebeszélni, hogy semmiről sem tud.
Tomi megszólalt.
- Arról sem, hogy Zsuzsu ma reggel visszament Pestre ?!
Peti is csatlakozott.
- Nem jön velünk Kéneskútra. Erről sem tudsz ?
Laci hol egyikre nézett, hol másikra, hangja szemrehányó volt.
- Most hülyéskedtek velem ?!...Gyerekek, ez baromi rossz tréfa.
Norbi újra kiborult. Zsuzsu elutazását úgy a lelkére vette, hogy mérgében sírva kiabált.
- Megmondom én neked, hogy mi a baromi rossz tréfa. Az, amit teszel! Zsuzsu szemében nem akarod meglátni a könnyeket, édes szemében a bánatot, vagy jó apánk arcán a gondot. Az a lány tavaly óta egyfolytában szenved. Ahogy szüleink is keserűek. Az embernek nem öröm végignézni a gyereke földi pokoljárását. Szépen hálálod a szeretetüket!
Laci a homlokát tapogatta.
- Ne őrjítsetek meg! Beszéljetek értelmesebben. Ha van bennetek irántam szeretet, akkor elmondotok mindent előröl. Norbi ?!
Így tudta meg a teljes igazságot. Rádöbbent, hogy a Tökmag ragaszkodása szerelem volt. Élő, létező szerelem, s rajta kívül senki sem tartotta volna szentségtörésnek, ha viszonozni meri. Ahogy azt is megértette, hogy balgaságában mélyen megbántotta azt a lányt, aki mindenkinél fontosabb volt számára.
Leereszkedett a kád szélére, két keze közé fogta fejét, s okolta magát. Azt hajtogatta, hogy vakságában jóvátehetetlen hibát követett el. A fiúk közben elbizonytalanodtak. Laci kesergését őrületes lelkiismeret furdalásnak gondolták. Kezdték hinni, hogy maguk is hibát követtek el. Leginkább Peti gondolta így, s feszengve mondta :
- Azt hiszem, továbbra is hallgatnunk kellett volna.
Norbi védte a maga igazát.
- Lehet, de akkor is tudnia kell róla, hogy legközelebb tartsa a száját, és ne okozzon még több bánatot, ha már mindenképpen ragaszkodik az olasz csajhoz... Egy olyan lányhoz, aki magasról köp a családunkra. Akiben annyi tisztesség sincs, hogy fogadja fiúja apját, hanem kiüzen a személyzettel, mint egy házalónak. Aki mindenféle hazugságokat talál ki, hogy megakadályozza hazalátogatását apja, anyja születésnapjára, más családi ünnepekre, a karácsonyról már nem is beszélve. Aki még Rómán belül sem engedi találkozni a testvérével...- sorolta Norbi a benne lévő keserűséget.
Peti vitába szállt vele.
- Akkor is marhaságot műveltünk! Jó apánknak még majd igaza lesz, egy boldogtalanból kettőt kreálunk. Szereti azt a csajt. Nem tehet róla, hogy Zsuzsu helyett Ginába szeretett bele.
Laci közben maga elé bámult hamuszürke arccal. Most felugrott, s a csempére ütött hatalmasat.
- Nem igaz! - ordította magából kifordulva - Hát nem értitek ?! Zsuzsut szeretem, mindig is őt szerettem. De nem mertem az érzésnek teret engedni, mert a húgom. Tabu! Menekültem, én is menekültem. Régen tudom, hogy Gina csak pótszer volt, önbecsapás, káprázat!
Elképedve néztek rá. Tomi elhűlve mondta :
- Ha ez igaz, öreg, akkor hülye vagy! Nem a húgod. Micsoda marhaság. Kérdezd Norbit, szereti Beát, feleségül veszi. Ha tartanak is szüleink rosszallásától, annyira mégsem, hogy lemondjanak egymásról.
Laci lehiggadt kissé, s már csendesebben felelt.
- Most már én is másképpen látom. Valahogy minden olyan egyszerű lett. De tegnap még így gondoltam. Nem tudtam szabadulni a régi félelemtől. Ne tudjátok meg, milyen rohadt érzés bűntudattal szeretni. Míg itthon voltam, naponta átéltem. Tetejében gondolnom kellett rá is. Éreztem a ragaszkodását, de nem mertem szerelemmé formálni. Azt gondoltam, ha eltűnök, kinövi lassan.
- Közben ki tudja, hogy már mióta szeretett ?! Az biztos, hogy a ballagása napján robbant a bomba. Azóta nyilvánvaló, hogy piszkosul boldogtalan. Csoda, hogy tanulni tud ebben a helyzetben! - mondta Tomi.
Laci már dühös volt, s lázadozó.
- Jó apánknak nem volt joga eltitkolni előttem Zsuzsu bánatát! Miért nem beszélt velem?… Miért nem bízott jobban bennem?! Becsületből nem hazudtam volna szerelmet. Nem ismer?!
- Volt, ahogy volt, öreg! Szedd össze az eszed, hozd rendbe a dolgot. – ajánlotta Tomi jókedvűen.
- Ez az! - vidámodott meg Peti is - Gyere haza. Hagyd a fenébe az olasz csajt. Zsuzsunak pedig mondd meg, hogy mi volt az ábra.
Laci nem felelt azonnal. Visszaereszkedett a kád szélére, s komoran nézett maga elé.
Norbi hangja megint felcsattant.
- Ha most kiderül, hogy mégis az olasz bige a fontosabb, többet nem állok veled szóba!
Laci keserűen legyintett.
- Fenét fontosabb!... Csak éppen nem tudom, mitévő legyek. Zsuzsunak az este azt fejtegettem, hogy csak a húgom látom benne, mert nincs jogom máshoz. Elhiszi-e ezek után, hogy mégis szerelemmel szeretem. Elhiszi-e azok után, hogy Ginával élek egy esztendeje. Megbocsát-e, ha megtudja, hogy Gina gyereket vár...- mondta vergődőn.
A fiúk felkiáltottak, Norbi száján kicsúszott :
- Cseszd meg, öreg!
Tomi is méregbe gurult.
- Te nem vagy normális! Teherbe ejtesz egy pótszert?
- Eszembe sem volt. Átvágott. Akkor már jó ideje nem volt elfogadható kapcsolat köztünk. Közelebbi pedig csak esetleges. Olyankor eseti fogamzásgátlót szedett. Azt állítja, hogy legutóbb elfelejtette bevenni. Nem hiszek neki. Bármi lehet az igazság, a lényeg az, hogy mindenképpen maga mellett akar tartani, hogy apja pénztárcája bőven teremjen.
- Ezt azért megmagyarázhatnád! - nevetett Tomi bosszankodva.
- Kérlek. Giovánni szívesen lát a lánya mellett, s Ginának ebből sok haszna van. Az öreg nem tűrte az előző pasasokat, mind playboy volt, és ott a konszern. Nincs utódja, aki átvehetné. Gina teljesen alkalmatlan rá. De nem is érdekli. A szórakozás az istene. Mellette még sok hibája van. Nektek nem mondok újat azzal, hogy rettenetesen akaratos, és hisztériás. És, amit még nem tudtok, mert bizonyos dolgokkal nem szívesen jön elő az ember. Nem csoda, ha bőven elegem lett belőle.
- Ha eleged volt belőle, minek nyúltál hozzá ? - morogta Norbi.
- Bonyolult. Ahhoz mindent el kellene mondanom, hogy megértsétek a helyzetemet és a történteket. Most csak annyit, Gina értette a módját, hogy hosszú idő után újra az ágyában kössek ki.
- Ezt ismerem! - vágott közbe Tomi - Volt nekem is egy ilyen csajom. Hazudós volt, kicsinyes és önző. Szép tulajdonság sehol. Valahogy úgy képzelte, bájai mindent helyettesíthetnek. Sokszor megfogadtam, hogy nem kell többet, ha belegebedek a vágyba, akkor sem. Mégis begerjesztett, kezdhettem előröl a fogadkozást. Végül sikerült dobnom. Nagy megkönnyebbülés volt. Valamiféle káröröm is. Addig nagyon biztos volt a dolgában. Aztán meg zöldült, mint a levelibéka, s fenemód hisztizett. Gina is kapkod majd levegő után. Szabadulj meg tőle, öreg, és élvezd ki a helyzetet!
-Nagy meglepetés nem éri. Már megmondtam neki, hogy egy nap elmegyek. Hallgatnom kellett volna.  Nem voltam normális!
Norbi dühösen nevetett.
- Az biztos, öreg! Ahogy mondják: "Okos pilóta nem katapultál alagútban."
Peti mondani akart valamit, de Péter belépett, így sietve elfordultak. A mozdulat árulkodott, Laci ábrázata is beszédes volt.
Péter végignézett mindannyiukon, s hangja mennydörgött.
- Mi folyik itt ?!
Norbi előállt becsületesen.
- Zsuzsu elutazásáról beszéltünk. Feldühödtem, és számon kértem Lacin… Ne haragudj!
- Ez nem harag kérdése, fiam, hanem a becsületé! Nem ebben állapodtunk meg.
Laci is felemelkedett a kád széléről, s apjához fordult nyílt tekintettel.
- Tudnom kellett volna, hogy mi történik itthon, jó apám!- mondta csendesen.
Péter legyintőn felelt.
- Minek? Téged nem érintett.
- Tévedsz! Nagyon is érintett. Ha tudom, mi van Zsuzsuval, hazajövök. Úgy döntöttem, még ma visszamegyek Rómába, és szakítok Ginával.
Péter nem felelt. Beállt a nyitott zuhanyozó alá, s megengedte a vizet. Méltósággal állt a vízfüggöny alatt. Nem zavartatta magát. Fiai előtt nem volt mit palástolnia, büszkén vállalta önmagát, s volt is tekintélye. Izmos, arányos teste még mindig fiatalos volt. Kilépett a zuhanyzóból, lekapta a törülközőt a tartóról. Ahogy dereka köré csavarta, árulkodott a mozdulata. Péterben dúlt az indulat. Megszólalt végre, hangja parancsoló volt.
- Itthon maradsz!- mondta határozottan.
- Beszéljük meg...-felelte Laci kérőn.
- Ezen nincs mit megbeszélni. Megzavarták a fejed, higgadj le! Gondolkozz. Majd beszélünk róla, mielőtt lejárt a szabadságod.
- Most kell beszélnünk róla, mert reggeli után elmegyek … - keményített be Kékesi Laci is.
Péter a fiúk felé fordult.
- Látjátok, mit műveltetek ?! Játszottátok a sorsot!
- Csak tudtomra adták azt, amit már eddig is tudnom kellett volna. Jó apám! Amikor itthonról elmentem, éppen Zsuzsu miatt mentem el. Szerelemmel szerettem, de azt gondoltam, gyalázatot követek el, hiszen amúgy a húgomnak tekintettem. Gina menekülés volt, egyszerű menekülés, semmi több!
Péter rábámult, aztán belevörösödött a haragba.
- Ne beszélj nekem hülyeségeket!- kiáltotta indulattal - Amikor először kimentem hozzád Rómába, a szemem előtt ölelgetted azt a lányt, és nagyon elégedett voltál!
- Önbecsapás volt, szédület. Nem voltam bele szerelmes, csak megbolondított.
- Nocsak, mit nem mondasz ?! Ez meg milyen védekezés, fiam ?!
- Idióta, tudom. De ez az igazság. Sohasem kötök ki mellette, ha van reményem Zsuzsuval kapcsolatban.
- Ne mondd nekem, hogy nem volt reményed. Csak át kellett volna gondolnod rendesen a helyzetet.
- Egyedül nem voltam hozzá elég okos. Ha egyszer is beszélhettem volna a gondomról, de nem mertem.
Péter megint indulatba jött, s megemelte újra a hangját.
- Magadra vess, mert elmondtam ezerszer, hogy velem mindenről beszélhettek. Védekezésed pedig nem fogadom el. Nem megalapozott. Ahogy a legújabb terved sem. Megzavarták a fejed. Becsapod magad.
Norbi vidáman vigyorgott a háta mögött. Magára is értette a dolgot. Ha erről is beszélhetnek, akkor Beával már nagy baj nem érheti őket, de elkomolyodott hirtelen, mert apja megfordult, s rávillantotta haragos tekintetét, mint aki azt mondja: " Veled még számolok!"
Norbi lehajtotta fejét, Laci vitába szállt a haragos tekintettel.
- Ne neheztelj Norbira! Hálás vagyok, hogy beszélt. Így rendbe hozhatom végre az életem.
- Vagy éppen most fogod végleg elbaltázni! - mondta Péter komoran.
- Tudom, mit beszélek. Ahogy azzal is tisztában vagyok, hogy mit kell tennem.
Péter a fiára emelte tekintetét, fáradt volt az arca.
- Ne legyél ennyire bizonyos benne, mert sorsdöntő dolgokban az ember sohasem lehet teljesen biztos. Főleg akkor, ha ennyi tényezője van. Ezért nem szabad elkapkodni az ilyen lépéseket. Át kell gondolni alaposan.
- Már átgondoltam!
- Csak annyira, mint a hídról leugrani készülő. Az is indulatból cselekszik, és nem tudja felmérni tette súlyát. Maradj itthon, fiam, és gondolkozz!
- Elmegyek mindenképpen. Azonnal indulok.
- Megtiltom! - dörrent rá haragosan Péter - Megértetted ?!
- Elmegyek az engedélyeddel, vagy anélkül! – kiáltotta Laci, s kirohant a fürdőszobából.
Kiment úgy, hogy apjának egyetlen szóval sem említette meg az útban lévő gyermeket. A fiúk is mélyen hallgattak róla. A reggelinél újra találkoztak. Laci kapkodva evett, Péter komoran hallgatott, aztán mégis beszéltek néhány szót. Laci engedélyt kért, hogy Pestet útba ejtve, rábeszélhesse Zsuzsut a hazatérésre. Péter nem ellenezte, de lelkére kötötte, hogy ne erőszakoskodjon. Mondja el mondandóját, s bízza Zsuzsura a döntést.
Laci reggeli után elment. Péter sokáig volt a dolgozószobában Zsuzsival. Norbi és Beával kimentek az almásba, megegyezésüket ünnepelték. Bea végre beadta a derekát, beletörődött Gömböcfalvába azzal a kikötéssel, ha nem bírja megszokni a falut, Norbi elmegy vele Miskolcra. Rizikót vállaltak mindketten, de annyira szerették egymást, hogy előbb-utóbb egyességre kellett jutniuk. Norbi azt is elújságolta, hogy mit hallott apjuktól a fürdőszobában. Hitték, hogy minden gondjuk megoldódott. Örvendezésükben boldogan csókolóztak a dolgozószoba nyitott ablaka közelében, a falhoz támaszkodva, hogy az ablakból ne lássanak rájuk. Félig-meddig hallották a benti beszélgetést, de nem foglalkoztak vele.
Egyszer csak Péter hangja mennydörgött a dolgozószoba felől.
- Ne nyugtass, édes életem! Persze, hogy dühös vagyok, mert ezerszer elmondtam nekik, hogy bármi gondjuk van, szóljanak. Süket füleknek beszéltem ? Ennyit ér az ember szava, ennyit ?!
Zsuzsi mondott valamit a maga csendes módján, mire Péter újra indulattal felelt.
- Bizakodással most semmire sem megyünk! Ha Laci csak becsapja önmagát, és Zsuzsuval nem fog működni a kapcsolatuk, akkor tudod, mi történik ?! Katasztrófa! Egyiküket végleg elveszítjük. Most ne fogj hozzá sírni, édes életem, hanem segíts gondolkodni, a betyár hétszázát!
Norbiék riadtan néztek egymásra. Apjuk szavai nyomán rádöbbentek arra, hogy mi történne velük is kudarc esetén. Ahogy azt is megértették, szüleik nem tiltják ugyan a családon belüli kapcsolatokat, de annyi aggodalommal jár, hogy aligha fogadják majd örvendezőn. Főleg akkor nem, ha Zsuzsu és Laci kapcsolata nem rendeződik megnyugtatón.
Azonnal elhatározták, hogy egyelőre tovább hallgatnak. Hiába hallották újra, hogy bármit megbeszélhetnek szüleikkel, a kialakult helyzetben nem volt bátorságuk ahhoz, hogy végre eléjük álljanak, s házassági szándékukat bejelentsék.
 X/C
Peti hétfőn, a reggeli után Eszterkéhez indult az utazási irodába, s vitte magával a munkába igyekvő Brigit. Amint elindultak, Brigi neheztelőn mondta :
- Laci előtt hallgatnotok kellett volna. Senkinek sem lesz haszna abból, ha Ginával szakít, mert Zsuzsu aligha bocsát meg neki. Két szék közül a pad alá esik. Itthon pedig rosszabb lesz a helyzet, mint eddig volt, mert Zsuzsu egyáltalán nem jön haza, ha Laci állandóan itthon lesz.
- Viszont rengeteg jó származna abból, ha összejönnének!- mondta Peti a maga optimizmusával.
- Lehet, de akkor is kár volt beleavatkozni...- zsörtölődött Brigi - Meggondolatlanok voltatok.
- Nem voltál ott, nem tudod hogy történt. Bárhogy is, így kellett történnie. Veled ellentétben, én biztos vagyok abban, hogy Zsuzsu végül megbocsát Lacinak, az öreg pedig tényleg szereti. Ha láttad volna az arcát, nem kételkednél.
- Akkor is sajnálom, hogy így alakult. Számítottam arra, hogy Laci viszonya Ginával tartós lesz, én pedig kapcsolataik révén bekerülhetek az olasz elit köreibe.
Peti felhorkant.
- Hova a nehézségbe?
- Ne kiabálj, mert nem utópia. Gináék ott vannak. Sokat mentem volna hozzájuk, és már benne is vagyok a legjobb társaságokban. Szédületes lehetőség volt. Egy igazi arisztokratát is kifoghattam volna. Jóképű, befutott, negyvenes olasz pasast. Láttam a Fellini filmekben, minden társaságban akad belőlük néhány. Óriási életet élnek. Azok a paloták, autók, pompa, fény, és csillogás! Belegondolni is gyönyörűség. Most ettől estem el!
Peti majdnem kiszállította a kocsiból, aztán lecsillapodott kissé, s fejét csóválta.
- A lányoknak igaza van, nem nőtt még be a fejed lágya. A Fellini filmekben látott életre vágyódsz ?! Pont arra ? Tetejében negyvenes pasast akarsz, aki vidáman az apád lehetne. Na, ezt a sok marhaságot Barbiék előtt tartsd titokban, mert tényleg megnyúznak.
- Látod, te is ilyen vagy! - mondta Brigi sírós hangon - Senkivel sem tudok bizalmasan beszélni, mert mindjárt nekem estek.
- Na, hallod ?! Ez mégiscsak túlzás. Arról nem beszélve, hogy nem gondolsz Lacira és Zsuzsura, csak a hülyeségre. Megáll az eszem! Az olasz elit! Az arisztokraták! Paloták és luxusjárgányok! Mezei Laci miért nem jó, mi ? Megmondom én neked, mert egyszerű magyar fiatal, és csak Trabantja van.
- Mondtam, hogy mit művel. Neked sem tetszene, ha valaki matatna a táskádban, lehallgatná a telefonodat hülye féltékenységből.
- Ezzel szemben azt teszel vele amit akarsz. Teljesen a bolondod. Lesi minden gondolatod. Munkádat ott könnyíti, ahol csak lehet. Nem beszélve arról, hogy pár éve még bele voltál esve fülig.
- Az már régen volt. Azóta megnőttem, mások az elvárásaim. Nem csak a féltékenykedése nyomaszt, a viselkedését sem bírom. Szörnyen illetlen. Harapja a kenyeret, teli szájjal beszél. Késsel piszkálja a fogát, még sorolhatnám.
Peti megenyhült, s nevetve mondta :
- Nem volt gyerekszobája. Ha volt is, ló nézett ki az ablakán, de ez legyen a legnagyobb baj. Majd te megtanítod, amire kell!
- Van eszemben! - szepegett  Brigi, s tovább keserítette magát - Nekem semmi sem sikerül. Meglátod, a nyaralásból is itthon maradok. Édesapa megfeledkezik majd rólam Laciék miatt.
- Nem szokása!
- Akkor Mezei Laci talál ki majd valamit, hogy ne tudjak veletek menni. Nem lesz szerencsém ebben sem. Ahogy semmiben sincs, bármibe is fogok, bármit is szeretnék. Engem megátkoztak még mielőtt megszülettem, hidd el!
Peti halkan nevetett. Brigi szerette sajnálni, s sajnáltatni magát. Gondolta, idővel kinövi, mint a pattanásokat. Közben megérkeztek. Kivárta türelmesen, hogy Brigi rendbe tegye a sminkjét. A sírás nyomai így is megmaradtak. Amint együtt bementek az irodába, Mezei Laci eléjük sietett, s mindjárt Petire támadt.
- Már te is bántod?! Nálatok mindenkinek Brigivel van baja?
Peti befele mérgelődött. Kedve lett volna Brigitől megkérdezni a fiú előtt, hogy tulajdonképpen hol áll, ha otthon a fiúra, az irodában pedig a családra panaszkodik. Aztán legyintett magában, s csak annyit mondott a fiúnak : a hirtelen jött családi nyaralás miatt aggódik. Ebben a dologban délelőtt vendéget kap. Bejön az apjuk, hogy elkérje augusztusra.
Mezei Laci a homlokát ráncolta.
- Szezon van. Szabadsága sincs elég. Nem beszélve róla, hogy így is kevesen vagyunk. Tetejében Eszter is kiesik. Mint tudod, mennek Bécsbe. Gondolom, nem örülnél, ha őt fognám vissza.
Brigi a fiú háta mögött mutogatta, hogy megmondta előre, kitalál majd valamit. Nem volt igazságos a fiúval. Valóban szezon volt, s tényleg kevesen voltak. Eszter pedig régen beütemeztette a szabadságát. Évekkel előbb meghalt Füredi nagyapja, s mostoha nagyanyja visszament Bécsbe a rokonaihoz. Eszterkének nagyon hiányzott. Minden nyáron meglátogatták a születésnapján, s kint maradtak nála pár napig.
Peti kedélyesen hátba ütötte a fiút, s évődőn mondta :
- Te tudod! Ha az öregemnél nem akarsz bevágódni, akkor csak rajta, mondj nyugodtan nemet.
- Nem arról van szó! - idegeskedett a fiú - Valahogy megoldom majd, de cudar nehéz. Talán sikerül, ha bejön valamelyik gyesen lévő erre a hónapra. Máris telefonálok az egyiknek.
- Tedd azt! - felelte Peti vidáman, s sietett felkeresni Esztert.
A szép, vörös hajú lány a főnök szobájában gépelt. Peti ráborult, karjai összezáródtak körülötte.
- Babukám!- duruzsolta - Kicsi babukám, de hosszú volt ez a két hét!
Eszterke hátrahajtotta a fejét, úgy kínálta a csókot, aztán maga is mondta:
- Nagyon vártalak. Szombat óta legjobban. Tudni, hogy itthon vagy, mégsem találkozhatunk.
- Tudtad az okát. Szombaton este anyám születésnapját ültük. Vasárnap Nagyegriben voltatok színházban. Napközben nem találkozhatunk a rejtekhelyen. Pedig mentem volna. Őrülten hiányzol, elemészt a vágy... - felelte, s ölelte nagyon.
Eszterke elpirult.
- Halkabban! - mondta ijedten, s az ajtóra rebbent a tekintete - Sürgősen beszélnünk kell. Van valami, amit nem mondhattam a telefonban, pedig tudnod kell róla.
- Akkor mondd, babukám, mondd!
- Jaj, hogy mondjam ?!...Petikém, tíz napja késik a mensim. Attól félek, baj van. Nem hibáztál véletlenül ?
Peti bolondul ölelte, csókokkal hintette arcát, s lázas izgatottan felelt.
- Véletlenül nem, készakarva annál inkább!
Eszterke elképedt, s már bontakozott volna ki karjaiból, de a fiú nem engedte. Szinte belenyomta a székbe, s könyörgött.
- Nem szabad haragudnod rám, kicsi életem!- mondta otthon tanult módon, s folytatta érvelőn - Muszáj volt lépnem. Elegem van a bujkálásból. Apáink évek óta várnak a csodára, hogy majd magától megoldódik a hülye helyzet a két család között. Arra várhatnak. Most majd kénytelenek lesznek cselekedni. A baba majd csipkedi őket. Meglátod, hamarosan megoldódik a gondunk.
Eszterke két tenyerébe temette arcát.
- Nélkülem döntöttél, nélkülem?!
Peti hangja izzott.
-Sohasem egyeznél bele, soha! Ahogy abba sem, hogy fogjalak és vigyelek Pestre. Pedig megélnénk szülői segítség nélkül is. Megteremtettem hozzá az alapot. De nekünk tekintettel kell lennünk szüleink elvárásaira, érzékenységére. Ránk ki van tekintettel ? Ki ?
Eszterke tovább kesergett.
- Botrány lesz. Anyu megöl. Szegény apukám megbántódik. Bízott bennem, hogy nézzek a szemébe ?!
- Majd én elé állok. Ne hidd, hogy beijedek, ha rólad, rólunk van szó! Laci bának a szemébe mondom, hogy nincs joguk bujkálásra kényszeríteni bennünket. Az már közröhej, ahogy élünk miattuk. Boldog házasság helyett bujkálunk, tyúklétrán mászkálunk éjfélkor, poros, piszkos limlom között ölellek. Végigremeged legszebb óráinkat. Ha belegondolok, üvölteni tudnék.
- Akkor sem szabad ilyen durván kényszeríteni őket.
Peti elvigyorodott.
- Magukra vessenek. Van jogos önvédelem is a világon. Módszeremre papus azt mondta: “Finis sanctificat media!” Magyarul, a cél szentesíti az eszközt!
- Szent ég! Béla bácsit beavattad?! – ijedezett Eszterke.
- Ha szorul a kapca, csak vele beszélhetem meg. Első hallásra kicsit mellbevágónak találta, de aztán meggyőztem. Végül nekünk adott igazat. Egyetért velem abban, hogy Judit néni magától ítélet napig sem békül meg. Jó apáink pedig a sült galambra várnak, ahogy eddig.
A félénk, bánatos kislányt nem vigasztalták Peti szavai. Csendesen sírdogált, törölgette szemeit szorgalmasan. Peti a maga módján vigasztalta. Csak úgy álltában rajzolni kezdett az asztalon lévő papírra. Ceruzája alól hamarosan kikerült egy mózeskosár, benne nevető bébi rúgkapált, s vidáman lengetett egy cédulát:
" Ifjabb Kerekes Péter szeretettel üdvözli a világot! "
Eszterke átmosolygott a könnyein, s Peti fejét lehúzta magához. Közben nyílt az ajtó. Szétrebbentek gyorsan, mozdulatuk árulkodott. Péter volt a látogató, s már az ajtóból mondta :
- Folytassátok nyugodtan, már itt sem vagyok! Csak éppen üdvözölni akartam ezt a kislányt.
Eszterkéhez sietett, csókot nyomott a fejére, aztán fordult volna, de meglátta a rajzot. Kezébe vette elkomolyodva, s kissé rekedten kérdezte:
- Későbbi tervezgetés, vagy van közelebbi apropója is?!
Peti vörös lett, mint a rák, s ingerülten felelt.
- Hamarosan aktuálissá válik, mert elfogyott a türelmünk. Évek óta tétlenül nézitek a vergődésünket.
Péter csillapította.
- Legyetek még egy kis türelemmel, fiam!
- Meddig? Ítéletnapig?! Nem várok tovább. Estére beszélni akarok Laci bácsival a jelenlétedben.
Pétert meglepte fia határozottsága, s talán zokon is vette szavait.
-Rendben, van, fiam, de ne várj köszönetre, ha valami őrültséget tettél… - mondta színtelen hangon, s elrohant, mint akit kergetnek.
 X/D
 A gazdaházban folytak az utazás előkészületei. Zsuzsi a bejáró asszonnyal becsomagolta a fél éléskamrát. Erzsi rendelkezett, hogy miből mennyit vigyenek. Utánfutóval viszik majd otthonról az élelmet. Fürdőhelyen minden drágább. Nem pazarolhattak az ölükbe pottyant vagyonból, már a végén jártak így is, még jobban kellett vigyázniuk, mint addig.
Három lány volt otthon, Barbi, Bea és Bogi, a ruhák csomagolásával voltak elfoglalva. Közben meg-megálltak beszélgetni. Ritkán találkoztak, sok mondandójuk volt. Barbi bevallotta, hogy egyik elvált kollégája igyekszik a kedvében járni, s hozzátette:
-A baj csak az, hogy nem érintette meg a szívem… Mindig arra a szegény asszonyra, a két gyerekre gondolok, akiket elhagyott. Még csak nem is bánkódik utánuk. Amúgy helyes. Laci formájú, bár nem annyira világosszőke, de tényleg helyes fazon.
- Van köztetek valami? - kérdezte Bea bizalmas halkan.
- Hova gondolsz?! Nagyon kellene szeretnem ahhoz. Talán majd egyszer jön valaki. Vele csak járok, hogy kellemesebben teljen az idő.
- Te legalább jársz valakivel… - mondta Bogi szomorkásan –Bár, ha meggondolom, most nekem is akadt volna valaki, de bizonyos megfontolásból elszalajtottam.
Bea mérgelődött.
-Borzalmasan félénk vagy, Bogi! Már kislánykorodban is az voltál. Emlékszem, három kilométert kellett veled kerülnünk, mert semmi pénzért sem akartál arra menni, ahol az a bunkó gyerek lakott. Az, aki egyszer meg akart csókolni erővel, emlékszel?!
- Csodálkozol, hogy féltem tőle?! – pirosodott Bogi, természete volt a gyakori pirulás. Mivel általában sápadt volt, feltűnt hamar.
- Ez az elszalajtás, jóképű volt?
- Nagyon! – sóhajtotta Bogi álmodozó hangon– Magas, akár édesapa. Sötétbarna. Megjelenése szolidan elegáns. Nem hiszem, hogy Nagyegribe való volna. Inkább amolyan átutazó, aki a park padján töltötte a várakozás idejét. Abban a parkban üldögélt, ahova a gyermekeket szoktuk kivinni az óvodából. Egyszer csak látom, hogy figyel engem. Az egyik kisfiút odahívta, s megkérdezte a nevem. Elment, és visszajött egy csokor rózsával, meg egy vagon csokival. Magához intette az apróságokat, kiosztotta a csokit, s elküldte velük a rózsákat.
A két lány egyszerre szisszent fel. Bea ijedten mondta :
- Megengedted, hogy idegen édességet adjon a gyerekeknek?!
Bogi még jobban elvörösödött, s mentegetőzőn mondta :
- Nem szokásom, de ez a fiú... Látnotok kellett volna, olyan megbízhatónak, tisztának tűnt. Eszembe sem jutott félteni tőle a gyermekeket.
Barbi a fejét csóválta.
- Ilyet máskor ne engedj meg. Mindenféle ember él a világon. Betegek is. Sohasem lehet tudni.
Bogi védekezett.
- Megnéztem a csokikat, mind bolti volt, csomagolt.
- Akkor sem szabad! - állította Bea szigorúan - Tudod, hogy felelős vagy a rád bízott gyerekekért. Gondolj bele, ha egy őrülttel van dolgotok, mi történik ?!
Bogi felmérte a helyzet súlyát, s utólag megijedt, minden vér kiszaladt az arcából. Barbi vigasztalta.
- Ne sápadozz, kis butám! De máskor senkit se engedj a gyermekek közelébe. Most pedig mesélj még, hogy volt tovább ?
Bogi arca változott, kezdett pirosodni újra.
- Volt egy mozdulata, egy nagyon kedves mozdulata… Amikor átvettem a rózsákat, és arra néztem, a szívére tette a kezét.
- Állati! – örvendezett Bea – Nagyon ritka madár lehet, manapság ilyet csak kevesen tesznek. Aztán? Mondd, pofikám, mi volt még ?!
- Tulajdonképpen ennyi volt.
- Nem is beszéltél vele? – tudakolta Barbi is.
- Pár szót. Mikor indultunk vissza a gyerekekkel az óvodába, odajött és megkérdezte, hogy megvárhat-e… Nemet mondtam. Megmondtam, sajnálom, de utcán nem ismerkedem, mert nem ismerkedem.
A lányok csalódott hangot hallattak, Barbi mérgelődött.
- Ó, te szegény! Nem tudtál volna kivételt tenni? Hogy ismerjen meg egy ilyen szituban, ha nem adsz rá módot?
Bea is csóválta a fejét.
- Pofikám, ne légy ilyen régimódi. Így aligha találkozol majd össze a fiúddal. Az oviba csak papák járnak, és töpörtyűk. Rosszul tetted, hogy elküldted ezzel az ósdi szöveggel. Képzelem, mit gondolt!
Bogi elmosolyodott.
- Ha hiszitek, ha nem, nem vette zokon. Mosolygott. Öröm volt az arcán, a szemében, de tényleg! Határozottan az volt a benyomásom, hogy örült a válaszomnak. Bevallom, egy kicsit engem is meglepett.
A lányok nevettek.
- Akkor tényleg különleges fazon volt! - mondta Bea
Barbi kedvesen megsimította a félénk húga karját.
- Majd meglátod, egyszer csak felbukkan valahol, ahol bemutatkozhat minden zűr nélkül.
- Úgy gondoljátok, hogy látom még ? - kérdezte Bogi reménykedőn.
- Ide a rozsdás bökőt, pofikám! - mutatott Bea a nyakára - A pasas rájött, hogy éppen neki találtak ki. Kizárt, hogy ennyiben hagyja.
Bogi álmodozón nézett maga elé. A lányok titkon összepillantottak. Tekintetükben aggodalom volt, hiszen a mai világban nehezen talál társra az, aki természeténél fogva félénk, ráadásul betű szerint ragaszkodik a szülői, nagyszülői intelmekhez is.
Ezen a délelőttön volt más nyugtalankodó is a gazdaházban. Tomi egymagában kószált az almásban. Nem ment ki a fejéből Galántai Anikó, s erősen töprengett azon, mitévő legyen. Csókoltatta ennyi idő után. Főleg azután, ahogy annak idején faképnél hagyta. Évek óta nem látták egymást, hogy álljon most elé. Pedig szerette volna látni, nagyon szerette volna.
Leült az egyik tekintélyes fa tövébe, maga elé idézte a lány arcát, s rátörtek az emlékek, mint a hirtelen támadt szélvihar, s felkavarták.
Kis gimnazisták voltak, mikor megismerkedtek. Maga másodikba ment, Anikó akkor kezdte az elsőt. Véletlenül éppen egymás mellé került a két osztály az udvaron tartott évnyitón, s ők  karnyújtásnyira egymáshoz. Nézegették egymást, aztán összemosolyogtak. Így kezdődött.
Félénk boldogan folytatódott. Anikót megvárta az óraközi szünetekben, sétáltak kettesben az udvaron. Nem bujkáltak, mindenki előtt vállalták összetartozásukat. Szelíd, gyengéd kapcsolat volt. Eszébe sem jutott lesmárolni, magával cipelni a tornaterem jótékony szélfogója mögé, ahogy a többi párocskánál szokásos volt. Ők csak beszélgettek, vagy lekuporodtak valahol, hallgattak s játszottak egymás ujjaival. Ez is boldogság volt, így is öröm volt. Nem cserélt volna a lányokat váltogató, nagymellűn dicsekvő fiúkkal semmi pénzért. Később az iskolán kívül is találkoztak. Moziba jártak, vagy a templomparkba jó időben.  Otthon is meglátogatta néhányszor. Először akkor vette hozzá a bátorságot, mikor Anikó megbetegedett. Talán a mandulája fájt, hiányzott pár napig. Nem bírta ki, hogy ne lássa. Elment a házukhoz pár virággal, egy csokival. Másfél órát sétált le s föl, mire összejött a bátorsága, s becsengetett. Anikó később megvallotta, az ablakból látta, s végig imádkozott magában, hogy legyen elég bátorsága, aztán hozzátette édes nevetéssel, nagyon kívánta azt a csokit. Három esztendőn át tartott a boldog idill. Aztán leérettségizett, de nem lett érett igazán, mert borzasztó hülyeséget művelt. Otthon a fiúk állandóan ugratták, macerálták. Anikót békucinak emlegették kislányos volta miatt, akin fogni is csak a kabátgombján lehet. Be akarta bizonyítani, hogy nem igaz, már Anikó is nő, igazi nő, akivel a magakorú, egyetemre induló fiatalembernek is érdemes foglalkozni. Egy napon kivitte Elvira kocsiján a kis erdőbe, s lerohanta. Galád, alávaló tett volt. Még most is ég a képe, ha rágondol. Hiszen az a lány bízott benne, akár az Istenben. Persze, hogy sírt aztán órákon át, noha valójában alig történt valami. Annyira tiltakozott, hogy önként lemondott a folytatásról. Rohadtul érezte magát. Kielégítetlen vágyában, mérgében kivárta komoran, hogy hazavihesse, aztán nem ment többé feléjük.
Később hallotta, hogy főiskolára ment. Azt is, hogy látták egy fiúval Révházán. Nem volt révházi a fiú. Anikóval sem futott össze soha. Talán hozzáment a fiúhoz. Az évek során gyakran gondolt rá. Kedves, őszinte lényét hiányolta az egoista, számító lányok karjaiban. Lassan csömört kapott tőlük. Mind madárnak nézte. Azt hitték, nem tudja, hogy milyen a szívből jövő, odaadó csók. Azt a csókot, melyhez hozzátartozott az alig érezhető, finom remegés, amit csak és kizáróan Anikó csókjaiban talált meg, s bedől a rutinos, palifogó csókoknak, öleléseknek. Amíg él, visszasírja azokat a bátortalan, mégis édes csókokat, gondolta.
Döntött végre. Bemegy a kórházba. Anikót megnézi közelebbről. Feltápászkodott, s az órájára nézett. Majdnem dél volt. Apja azt mondta, délig biztosan bent lesz. Úgy kellene bemennie, mintha apját keresné. Kapkodva öltözött, s bevágta magát a kocsiba. Apja nem volt az osztályon, elment valahova. Álldogált a nővérpult előtt, nem tudta, mitévő legyen. Éppen olyan szerencsétlennek érezte magát, mint azon a napon, mikor a lányt először akarta otthon meglátogatni.
Két nővér volt a pult mögött, nem ismerték, régen járt az osztályon. Látszott rajtuk, fogalmuk sincs arról, hogy a főorvos fián vigyorognak. Anikó felől nem érdeklődhetett náluk, de szerencsére eszébe jutott Kovácsné, Erzsike, apja örökös "jobbkeze." Bekopogtatott az irodába. Erzsike néni bent volt. Megismerte mindjárt, s örömmel fogadta. Volt mellette egy gyakornok lány, az meg az arcába bámult vigyorogva, s közben a nyakába húzta a szoknyáját. Látva nagy igyekezetét, undorral fordult el. Éppen az ilyenfélékből volt elege. Bosszúságában csak apját említette.
Az asszony igyekvőn mondta:
- Főorvos úr az igazgató-főorvos úrnál van, vagy a belgyógyászaton Bálint főorvos úrnál. Mindkettőjükhöz készült elutazás előtt. Keressük meg, Tomikám?
- Nem fontos, csak éppen erre jártam.
- Benéztél hozzám is, ez nagyon jólesik. Mindig ilyen kedves fiú voltál, már kicsinek is. Szegény szüleitek életében sokat ültél az ölemben. Talán tudod, hogy édesanyád is ezen az osztályon dolgozott az ikrek születéséig. Ha Lacikával betegek voltatok, nem vihetett bölcsődébe, óvodába benneteket, behozott ide. Mi mást tehetett volna szegény, hiszen senkijük sem volt, akire rábízhatott volna benneteket. Otthon meg nem maradhatott. Akkoriban még nem volt gyes, a kereset pedig kellett. Édesapád sem fogadta el a hálapénzt, édesanyád sem, akárcsak Kerekes főorvos úr, meg kellett gondolnia, hogy mikor marad otthon… Édesanyád kedves, melegszívű teremtés volt. Nagy kár, hogy meghaltak szegények. Nagyon szerettek benneteket. Emlékszel még édesanyádra, Tomikám?
Tominak már csak ez a szöveg hiányzott. Ritkán fordult elő vele, hogy valaki így emlegette előtte Kékesiéket, de olyankor elfogta valami tehetetlen düh. Hiszen nehéz megélni, hogy az ember élő szülei mellett meghalt szüleit is emlegetik, mikor minden érzésében az élőkhöz kötődik. Az asszonytól sem vette jó néven, hiszen az édesanyja él, hozzábújhat, mióta az eszét tudja. Senki ne beszéljen előtte más anyáról, noha minden tisztelete Kékesiéké.
Ingerülten felelt.
- Jó kérdés! Tíz perce váltam el tőle.
Kovácsné Erzsike megbántódott. Tomi arcán megpihentette tekintetét, s csendesen mondta:
- Ó, persze, nem is így értettem!… Csak nehéz elfelejteni Kékesiéket, ha benneteket lát az ember. Nem tartóztatlak tovább, Tomikám! Sok dolgotok lehet utazás előtt.
Finoman kidobta. Tomi bánta is, nem is, de rohant mindenképpen. Elköszönt sietve, s kilökte az ajtót, nekicsapta valakinek. Egy fehér köpenyes fiatal nő nagyot kiáltott. Érthető volt a bosszankodása, kezében lévő tálcán felborultak az üvegecskék, egyik-másik majdnem leesett.
- Bocsánat! Nem volt szándékos… - hebegte Tomi, aztán megfordult vele a folyosó. Galántai Anikó állt előtte. A lány is ocsúdott, s felnevetett.
- Te vagy az?! Szervusz, Tomi!...
- Szervusz! Te itt?! Fogalmam sem volt róla, hogy itt dolgozol.
A lány furcsán mosolygott.
- Tényleg ? Nem kaptad meg az üzenetemet ?
- Üzenetet?! Miféle üzenetet?! – kérdezte belevörösödve.
Anikó nem felelt, mert Péter bevágódott a csapóajtón. Rohant, s már messziről mondta:
- Na, itt vagy végre?! Tudtam, hogy bejössz. Már reggel említettem Anikónak. Nekem dolgom van. A szobám szabad. Bemehettek, ha akartok.
Siettében hátba vágta Tomit, mint aki azt mondja: "Ne légy mulya!" Tomi nem bánta volna, ha most megnyílik alatta a föld. Kínlódón formálta a szavakat.
- Ez éppen olyan hülyén kezdődött, ahogy anno véget ért.
Anikó halkan felnevetett.
- Megbeszéljük?
Tomi bólintott, közben égtek a fülei. A lány mintha élvezte volna zavarát, szinte gyönyörködve nézte, s azt mondta:
- Perceken belül lejár a munkaidőm, és mehetünk. Keresünk magunknak egy olyan helyet, ahol zavartalanul beszélgethetünk, rendben?!
- Rendben… - nyögte Tomi, s a lány elsietett.