Asszonysorsok. Megjelent regényeim blog változata

X/A
       Zsuzsi elmúlt harminc éves. Ha tükörbe nézett, eltűnődött néhány pillanatig az idő múlásán. Ebben a korban hajlamos az ember öregebbnek látni magát, mint amilyen valójában. A gyermekeken is látta a rohanó éveket. Már hét gimnazistájuk volt. Zsuzsu, s Peti is közeledett az általános iskola befejezéséhez. A két nagyfiú pedig az érettségi évébe lépett. Nem lehetett tovább görgetni maguk előtt a gondot, dönteniük kellett, hogyan legyen tovább.
A gyermekek kitűnően tanultak. Erre az időre már az angol mellett beszélték a német nyelvet is, s jól haladtak franciából. Minden reményük megvolt arra, hogy felvegyék őket felsőfokú intézményekbe, ha otthon zöld utat kapnak. A gyermekek a világ legtermészetesebb módján készültek a kiválasztott pályákra. Többségük már tudta, hova akar menni.
A nagyfiúk közül Norbi a pedagóguspályát választotta. Már kis gimnazista korában mondogatta, hogy falura megy majd, hátrányos helyzetű gyermekeket fog tanítani, mint londoni Tomas barátja Afrikában, a feketék között. Zsuzsiék ebben az időben sokat hallottak az ókori Palesztina Szamaria tartományáról. Norbi szamaritánusnak nevezte magát, késői utódjuknak, s nagyon komolynak tűnt az elhatározása.
Megfertőzte Barbit is. Legidősebb kislány is pedagóguspályára készült, s nevelőintézetet emlegetett. Olyan gyermekeket akart nevelni, akiknek az életéből hiányzott a szülői szeretet. Vitte volna magával Bogit is. A félénk lányka óvónőnek készült, mintha magától Zsuzsitól örökölte volna a szándékot, de Bogi ragaszkodott az otthonához, Zsuzsiékhoz, s legfeljebb Nagyegriben lévő óvónőképzőig volt hajlandó elmenni.
Péter töprengőn mondta Zsuzsinak, hogy a Hegedűsök génjeikben magukkal hoztak valami szép önfeláldozást, talán éppen Éva örökségét. Az volt a véleménye, hogy a Kékesiekben kevesebb a lemondás. Nem önzők, inkább csak szem előtt tartják saját érdeküket.
Volt ebben igazság. Megmutatta pályaválasztásuk is. Kékesi Laci szerette a fákat, az erdőt, Sopronba készült, erdőmérnök akart lenni. Tomi választását Béla készítette elő, maga mellé vette a fiút, tanította jogászlogikára, mert az amúgy csendes fiúban meglátta a tehetséget erre a pályára.
Az ikrek közül Bea volt a harmadik pedagógusjelölt a családban. Határozott elképzelései voltak. Jó hírű, városi iskolában akart tanítani matematikát, esetleg fizikát, s kinézte magának Miskolc városát. Brigi, a másik iker világéletében kényelmes volt. Abból akart megélni, amit már tudott, s idegen nyelvű főiskolára készült.
A vér szerinti gyermekeik felezték az örömöt, s a gondot. Zsuzsu kiskorától hajtogatta, hogy orvos lesz. Úgy látták, veleszületett a szándék, sohasem változtatott az elképzelésén. Péter elégedetten mondogatta, lesz majd utánpótlás, Elvirával jó gyermekorvost faragnak belőle.
Peti fiuk gondot okozott. Péter tudomásul vette, hogy távol áll tőle az orvoslás tudománya, de azt nem tudta elfogadni, hogy olyan szelíd lett, mint egy lány, s nincsenek céljai. Zsuzsinak panaszolta.
- Perlem a sorsot, mert az egyetlen vér szerinti fiamból hiányzik a bátorság. Nem szorult bele semmi férfiasság, akár le is tagadhatnánk egymást.
Zsuzsi kicsit megbántódott, de erőt vett magán, mint rendesen, s a maga szelíd, kedves módján felelt.
- Ha jobban figyelnél rá, felfedezhetnél benne sok hasonlóságot. Szelíd énje mellett időnként nagyon bátor, szinte meghatja az embert.
- Ez is Imre, – mondta ki Péter először, noha már régebben is gondolt rá – vagy azt akarod mondani, hogy rám jellemző az időnkénti bátorság?!
- Nem úgy értettem, de a bátorság hőfoka a tiéd, és nem Imrére utal. Imre egyszer volt valóban bátor, abba is belehalt… - mondta keserű hangon.
- Lárifári! Mi az, hogy a hőfoka?! Vagy bátor valaki, vagy nem az, hogy gyávát ne mondjak, és ott van az ambíció hiánya is.
Zsuzsi szelíd nehezteléssel nézett rá.
- Ez önismeret hiánya, kedves! De nem Petié, hanem a tiéd. Te sem arról vagy híres, hogy utat törsz magadnak. Hagytad, hogy Szegedi adjunktus a nyakadra üljön, ebben az esetben te sem csaptál az asztalra.
- Ez nem ambíció hiánya, kis virágom, hanem politikai állásfoglalás. Nem voltam hajlandó kilincselni, és cserébe egy tálból cseresznyézni olyanokkal, akiket nem tudok becsülni. Peti esete egészen más. Hetedikes, s még fogalma sincs arról, hogy mi legyen. Nem is érdekli, csak él bele a nagyvilágba.
Valóban. Ifjabb Kerekes Péter csak bután vigyorgott, ha apja szóba hozta a jövőjét. Péter lelkében tüske volt, s nem tudott nyugodni. Fogalma sem volt arról, miképpen oldják majd meg a gyermekek továbbtanulását, de fia mimózaiságának gondolatát sem tudta elviselni. Peti amúgy aranyos gyerek volt, kedvességgel, humorral megáldott, s igen helyes. Lánynak is szép lett volna, de apja szemében ez nem volt érdem, sokkal inkább fogyatékosság.
Időről időre berendelte magához a dolgozószobába füzeteivel, próbált eligazodni tantárgyai világában, hátha valamin rajtakapja, amihez jobban vonzódik, mint a többihez. A jegyek nem árulkodtak. Kitűnő bizonyítvány családi követelmény volt. Peti is jeleskedett mindenből. Péter prédikált, ahogy Elvira mondta mérgelődőn. Néha órán át beszélt az élet dolgairól, a férfi feladatáról hazával, családdal szemben. A taposómalomról, ahol az élet csak úgy nyer elviselhető értelmet, ha az embernek lélekben is köze van ahhoz, amit végez.
Petinek beszélhetett. Egykedvűen hallgatta, s közben firkált. Állandóan járt a ceruza a kezében. Péter egyik alkalommal begurult, s ráüvöltött:
- Ne firkálj!… Mi a nehézséget firkálsz állandóan?!
Felkapta a mindenes füzetet. Aztán csak nézett, vagy ahogy maga mesélte este a vacsoránál, csak bámult, mint borjú az új kapura. Füredi Laci Eszter lánya nézett vissza rá a füzet lapjáról. Akár egy fénykép. Egy zseni ült előtte. Lázasan lapozott. Minden oldalon ott volt a lányka, hol nevető szemekkel, hol bánatos arcocskával, hol huncut tekintettel, mint egy kis csábító a maga tizenegy esztendejével. Kiderült, Peti nemcsak istenáldotta tehetség, hanem szerelmes is, s éppen Eszterkébe. Péternek nem volt gondja többé, hogy mi lesz a fiából. Egyik este lefekvés után, Zsuzsinak  lelkesen mondta:
- Hidd el, hogy szédületes pálya áll előtte. Egy zseni a fiam! Milyen ostoba is az ember, az orrunk előtt volt, mégsem láttuk meg, hogy milyen tehetség van benne.
- Én mindig mondtam, hogy csodálatosan rajzol.
- De nem kiáltottál fel, hogy – Heuréka! Megszületett a magyar Michelangelo !
Zsuzsi kacagott.
- Ne ess túlzásokba, kicsi kedvesem!
- Egy percig sem! Van fogalmad arról, micsoda szédületes tehetség kell ahhoz, hogy valaki tizenévesen, mindenféle előképzés nélkül tökéletes grafikát rajzoljon?! Nemcsak élethű, szinte megszólal az a kis béka, hanem ezer kifejezést örökít meg az arcán. Ez egyszerűen fantasztikus! Legszívesebben már elrohantam volna vele valami rajzmesterhez, ha nem tartanék attól, hogy egy középszerű tehetség lehúzza a maga szintjére.
Zsuzsi is dédelgette az örömöt. Petiben nyilván Takács dédapja tehetsége kelt életre, a hajdani koporsókészítő álmodozó génjeiben átörökítette tehetségét dédunokájába. Mi tagadás, örült Füredi Eszter iránt tanúsított vonzalmának is. Elégtételnek tartotta a sorstól, noha még nem számíthattak arra, hogy Petit végigkíséri majd az életén ez a szép vonzódás.
Pedig a sors már határozott. Peti valójában a gazdaházban ismerte meg Eszterkét. Füredi Laci, s Péter szép barátsága töretlen maradt az eltelt évek alatt, a sebész esténként elugrott barátjához egy-egy pohár konyakra, kis beszélgetésre. Egy idő után titokban magával vitte a lányát is.
A kiskamasznak rányílt a szeme a kedvesen vörös, zöldszemű, szeplős kislányra. Megkereste az iskolai szünetekben is. Attól kezdve a két gyerek titokban találkozgatott. Fürediné miatt volt a titkolózás. Megsejtették, hogy aligha örülne neki, s ők már nem akartak lemondani egymásról. Fürediné továbbra is perben-haragban állt a Kerekes családdal. Ezen az sem változtatott, hogy Lacival összeházasodtak Eszterke születése előtt. Judit nem felejtette el, hogy mit mondott Laci, s gyűlölte Zsuzsit. Hogy milyen kérlelhetetlen volt ez a gyűlölet, arról csak Péternek voltak sejtései, s sokáig elhallgatta Zsuzsi előtt.
Barátja lakodalmában bizonyosodott meg róla. Judit szülővárosában volt az esküvő, nagy lakodalommal. Laci apjáékon kívül csak Péter utazott oda. Laci szülei tudtak a kényszerházasságról, jövendő menyük alávaló zsarolásáról, nem vittek magukkal rokonokat. Nem voltak hajlandók a lakodalmi mulatságon sem részt venni. Az anyakönyvi szertartás után kocsiba ültek, s elmentek.
Megúszták az éjszakai botrányt. Laci rengeteget ivott, s elhanyagolta ifjú feleséget. Közben egymásután háromszor eldalolta az Akácos utat. Judit dúlt-fúlt mérgében. Az apósnak is feltűnt Laci furcsa viselkedése, s nyilvánosan számon kérte. Laci felelet helyett Péterhez borult sírva:
" Te tudod az én bánatomat, komám, csak te tudod egyedül !”
Judit hisztériás sírógörcsöt kapott. Apjáék, s a vendégek előtt kikiabálta várandós állapotát, Laci makacs ellenkezését, s az após részegségében szódásüveggel támadt Lacira. Péter csavarta ki a kezéből. Megkapta ő is a magáét. Judit elátkozta az egész Kerekes családot. Végül mindkettőjüket szó szerint kidobták a lakodalmas házból.
Laci így sem menekült meg a következményektől. Judit újra megjelent, beköltözött a lakásba, tartotta magát a házasságkötéshez. Attól a naptól nyíltan gyűlölte a Kerekes családot. Péter köszönését nem fogadta el, s Zsuzsin is átnézett, ha összetalálkoztak. Később a család gyermekeivel is lelketlenül bánt az iskolában, szerencsére nem mindegyiket tanította. Közös ismerősöknek is gondot okozott a két család közötti feszültség. Társaságba nem hívhatták egyszerre őket, mert Judit azonnal elrohant, ha Zsuzsiék megérkeztek.
Judit álmában sem gondolta, hogy közben az ura, s a lánya rendszeresen megfordult a gazdaházban. Most előnyt jelentett, hogy a gazdaház kiesett a forgalomból. Csak kevesen látták, hogy ki parkol előtte. A kislány pedig már csöppnyi korában is hallgatott a látogatásokról. Rajongott apjáért, Lacinak kérni sem kellett, a gyermeklélek ráérez a kívánságokra. A kislány szerette anyját is. Nem hazudott, csak hallgatott, s megkerülte a dolgot. Laci a kórházba is bevitte, máshol is jártak, s Eszterke pontról pontra beszámolt Juditnak a többi látogatásról, de a Kerekes nevet sohasem ejtette ki. Judit így hosszú éveken át sem szerezhetett tudomást róla, ahogy a bimbózó vonzalomról sem volt sejtése.
Szerencsére, mert akkoriban már meggyőződése volt, hogy az ifjabb Kerekes az ura fia. Hallotta az iskolában, hogy Peti nagyon tehetségesen rajzol. Az urának is kivételes képességei voltak ezen a téren. Örökös féltékenységével gyötörte, piszkálta Lacit, de konkrét vádjait nem mondta nyíltan a szemébe. Még várt vele, mintha megérezte volna, hogy eljön még annak a jobb ideje.
Péter nem vette komolyan a két gyermek vonzalmát, egyik este nevetve mondta:
- Fel nem foghatom, mi tetszik a fiamnak Eszterkén ?! Aranyos, de hogy vonzó is lenne?!
- Formás kislány, nagy baj, hogy nem látod. Talán bizony öregszel, kicsi kedvesem?!
Péter felhorkant, talpra ugrott, s ment Zsuzsi felé.
- Öregszem?! Ezt merted mondani?! Na, megállj csak! Bebizonyítom neked mindjárt, hogy messze vagyok még tőle. Megcáfolom, de olyan betyárul, hogy egyhamar nem mersz majd ilyet mondani!
Zsuzsi menekült. Felugrott a franciaágyra, a másik oldalán le, s körbe-körbe még néhányszor. Zsuzsi sikított, ha Péter vészesen közel került, végül mégiscsak elkapta, s leborult vele a franciaágyra. Zsuzsi nevetéstől fulladozva segítségért kiáltott, Péter is nevetve tiltakozott.
- Nem kell segítség, még egyedül is boldogulok!
Aztán egymás szemét nézték lassan megcsendesedve. Zsuzsi szeme bepárásodott.
- Csak tréfáltam, kedves…- mondta megbánva szavait.
- Mentegeted magad?! Félsz, ugye?! Jól teszed, mert sok erő van bennem. Napok óta csak a kifogásokat hallgatom. Akkor, hogy bizonyítson a legszebb férfikorban lévő hites urad?! – kérdezte Péter félig komolyan, félig tréfásan.
- Nem mentegetem magam, valóban tréfáltam. Komolyan sohasem mondanék ilyet a legszebb férfikorban lévő hites uramra! – tréfálkozott Zsuzsi is, de szemén látszott a megilletődöttség.
Péter hangja komoly lett.
- Miért menekülsz ?! - kérdezte nagyon csendesen.
Zsuzsi tekintete újra elborult.
- Csak őrzöm magunkat. Attól félek, hogy egy nap elillan a varázs. Betelsz velem, kicsi kedvesem!
- Soha! Ahogy a nap fényével, melegével sem. A csókod nekem létszükséglet. Simogatásod adja az életerőm. Minden ölelkezésünkben újjászületek.  Életem, mindenem, kicsi boldogságom, szeress!
Zsuzsi átadta magát a követelő csóknak testestől-lelkestől. Már maradéktalanul boldog volt, a nyugtalanságnak nyoma sem maradt benne.
Szerencsés emberek voltak, áldott szeretők, akik a megszokást csak hírből ismerték. Nem volt ez csoda. Egymás iránt érzett szeretetből fakadó, örök kívánság volt. Szóval ritkán fogalmazták meg, de ahogy egymásra néztek, ott volt a szemükben, felvillanó mosolyukban, hangjuk melegében, még futó érintésükben is.
 X/B
 Béla szokta volt mondogatni, hogy az élet goromba. Ennek jegyében Zsuzsiék éjszakai nyugalma sem volt mindig zavartalan. Általában nappal nem értek rá meghitt beszélgetésekre, szokásuk lett ágyba bújás után megbeszélni a napi dolgokat, vagy tervezgettek, ha úgy alakult. A gondok is ilyenkor jöttek elő. Vacsoránál szóba került megint a továbbtanulás, s áloműző lett belőle. Péter nézte a sötétet egy ideig, aztán sóhajtva mondta :
- A továbbtanulás kifog rajtunk!
Zsuzsi maga is gyötrődött.
- Muszáj valahogy megoldanunk. Olyan nincs, hogy ne tanulhassanak.
- De miből, édes életem?! – idegeskedett Péter – Kilenc diploma kilenc vagyon, felfoghatatlan kötelezettség, a negyede is felőrölne bennünket.
- Kicsi kedvesem, máskor te vagy a bizakodóbb, a bátrabb, most nagyon reménytelennek látlak. Ne gyötörd magad. Isten megsegít bennünket, meglátod. Elkezdik a nagyobbak. Menet közben valahogy összeszedjük erőnket a kisebbekre. Segítenek később a nagyok is. Lacika éppen ma mondta, hogy Norbival együtt tudják a kötelességüket. Amint végeztek, s keresni fognak, az iskoláztatásban segítik a kisebbeket.
Péter felhördült.
-Tudtok ti számolni, édes életem? Alig van köztük pár esztendő. Ha végeztek, jön a katonaság. Diplomájuk még a kezükben sem lesz, mikor a többiek már javában tanulnak. Gondolj bele, három éven belül hét egyetemistánk, főiskolásunk lenne, és ott lesz még a két kisebb. Nem! A nagyok csak akkor vághatnak bele, ha már tudjuk, hogy a többi miből tanul, mert vagy mind megy, vagy egy sem.
Zsuzsi szíve összeszorult, s hangja feljajdult.
- Ilyet keserűségedben se mondj, kedves!
- Sajnos, komolyan kell gondolnom rá. Ahogy arra is, hogy egyre pocsékabb odabent a helyzetem, Zsuzsikám! Ez a Szegedi egy szemét alak. Tetejében nagy nulla. Orvosnak is, embernek is... – mondta áttérve másik gondjára.
- Nem vagy elfogult neheztelésedben?! – figyelmeztette Zsuzsi.
- Sajnos, nem! A mellett, hogy pikkel rám, amit egyen meg a fene, lerontja az osztály színvonalát. Mióta itt van, nincs igazi kontroll… Protekcióval is jöhetett volna jó szakember, de nekünk dupla pechünk volt. Napok alatt kiderült, mit ér ez a pali. Nem érdekli az osztályon folyó munka, legfőbb gondja a politikai helyezkedés. Az a gyanúm, Köves helyére pályázik, kórház-igazgató akar lenni. Naponta látja vendégül a város vezetését, egyik nap Gazsó van nála, másik nap a párttitkár. Órákon át megy bent a duma. Kovácsné Erzsike nem győzi főzni a feketét. Fogy a konyak közben, mint a csapvíz. Elvirát megütné a guta, ha sejtené, mi folyik a hajdani szobájában.
- Ne törődj vele, kedves! Ami ellen nem tehetünk, bele kell törődni.
- Csakhogy nem lehet, ha a gyógyítás rovására megy! A kollégák közül senki sem kopogtat be azon az ajtón. Inkább megy a maga feje után, vagy hozzám jönnek… Itt kapcsolódik össze a gyerekek továbbtanulásával a dolog. Nem mozdulhatok el az osztályról, pedig arra gondoltam, hogy Mari néni szőlője mellé vállalok még néhány holdat. Valahogy művelném fájdogáló derekam ellenére is, de nem mehetek a szőlőbe, ha egyszer bent van rám szükség.
- Egyedül nem is bírnád. A nagyfiúkra pedig nem számíthatunk, ha elmennek…, - töprengett Zsuzsi hangosan, s hozzátette félőn – Ha állást vállalnék, Nagyegriben kapnék idegenvezetői állást, de járnom kellene a világot.
- Szükség van rád itthon, nem engedlek el. Nem is segítene rajtunk igazán, mást kell kitalálni. Komolyabb megoldás kell. Olyan lépés, ami hosszútávú lehetőséget biztosít. Félek kimondani, kicsi életem, de nagyon úgy néz ki, csak egyetlen módon indíthatjuk útjukra a gyerekeket. Ha eladnánk a gazdaházat, és beérnénk helyette szerényebbel, kisebbel. A különbözet sokat segítene. Támogatna bennünket az első pár esztendőben. Időt nyerhetnénk.
Zsuzsi még csak jajdulni sem tudott. Elfutotta szemét a könny, percekig csendben volt, s csak aztán mondta :
- Még a gondolata is fáj, kedves.
- Tudom! – sóhajtotta Péter, s összezárultak karjai Zsuzsi körül.
Ezen a délutánon megjelent Füredi Laci a lányával szokása szerint. Eszterke csatlakozott az udvaron zenét hallgató lányokhoz, Laci felszaladt a verandára, s összefutottak Zsuzsival.
- Kézcsókom!
- Jó napot, Laci! Nem hallottuk a csengőt.
- Nem csengettem. Peti megismerte az autót, beengedett. – mondta a sebész, s lehalkította hangját – Mi a baj? Miért szomorú a szeme ?!
- Inkább fáradt. Sokáig voltam ébren. Menjen, Péter már várja.
- Ilyen könnyen nem ráz le. Más a fáradtság, és más a szomorúság. Halljam, mi bántja?! – kérdezte úgy, mint akinek joga tudakolni, s hozzátette – Ugye, tudja, hogy nekem bármit elmondhat ?!
- Kedves magától. Köszönöm, de semmi bajom, komolyan! Menjen gyorsan, Péter mutat valami szépet. Peti megint lerajzolta a lányát. Most éppen a falinaptárra. Eltettük emlékbe.
Füredi Laci felnevetett.
- Mégis leráz?! Na, nembánom, majd rájövök magamtól. Nem akarom szomorúnak látni, tudja?! – mondta fojtott hangon, s indult a dolgozószoba ajtaja felé.
Zsuzsi magában mosolygott. Lacinak ennyi bizalmaskodást elnézett. Örült, hogy beérte ennyivel. Aztán a veranda nyitott ablakához sietett. Kicsit elbújt a termetes pálma mögött. A gyermekeket szerette megkukucskálni, magukét is, Eszterkét is. Peti viselkedését külön is élvezte. Bárhol volt, azonnal megjelent, ha a kislány megérkezett, de nem ment a közelébe, csak távolabbról bámulta. Volt abban valami szívet melengető báj, ahogy a két gyermek egymásra nézett. A kamasz szemében rajongás volt, a kis tini minden mozdulatán látszott, hogy ébren akarja tartani ezt a figyelmet. Időnként Peti felé pillantott, szeme sokat ígérő volt. Peti ezúttal is a lányok közelében telepedett le. Leült a méteres, betonból készült virágtartóra, s látszólag egykedvűen dobálta az apró kavicsokat a lába elé. Eszterke egyszer csak otthagyta a lányokat, s közelebb ment Petihez. A virágokat simogatta mellette, mintha csak az érdekelné. Aztán halkan beszélgetni kezdtek.
Zsuzsi nagyon meglepődött. Amit mondtak, az nem arra vallott, hogy csak távolról kacérkodnak egymással. Peti dobálta a kavicsot, nem nézett a kislányra, csak foghegyről mondta:
- Jó órát vártam potyára!
Eszterke arcán riadalom volt.
- Ne haragudj, nem mehettem! Zongoráznom kellett anyu vendégeinek.
- Nem volt a virág az ablakban.
- Elfelejtettem. Annyira mentem volna, olyan ideges voltam, a virág teljesen kiment a fejemből. Nagyon haragszol?
Peti ránézett, az apja gyengéd mosolya ült az arcán.
- Gondolod, tudnék?! Na, menj! Holnap várlak, de ne zongorázz helyette!
Eszterke úgy mosolygott, mint a piros alma, s szinte tánclépésben ment vissza a lányokhoz. Zsuzsi teljesen elképedt. Bement a hálóba, s tanácstalanul huppant le a franciaágy szélére. Semmi kétség sem volt benne, ezek titokban rendszeresen találkoztak valahol.
Most mit tegyen, árulja el őket?! Nem vinné rá a lélek. De ennyiben sem hagyhatja. Hiszen gyermekek még, nem találkozhatnak felügyelet nélkül. S, hogy megszervezték! Virág az ablakban, ha a csitri nem mehet. Petit egyszerre üti agyon az apja Lacival, ha kiderül a dolog. Már remegett a szíve a kis Casanováért. Maga fog beszélni vele. Ó, istenem, hát már eljött ez az idő is?! – gondolta könnyes mosollyal, s ment a fiáért, hogy lelkére beszéljen.
 X/C
 Füredi Laci otthonosan dőlt hátra a dolgozószoba szép bőrkanapéján. Túl voltak már az első pohár konyakon, Laci kezében tartotta Peti rajzát, s mosolyogva csóválta a fejét.
- A betyárok! Ahogy Eszter néz ezen a rajzon, eszembe jutnak róla a régi szép idők. Hány csitri nézett rám így, ilyen ígérgetős, huncut szemekkel, meg sem tudnám számolni. Most a lányom szemében kell viszontlátnom. A betyár mindenét! Ez azt jelenti, hogy piszkosul öregszem. Persze, amúgy is érzem. Nem kell belenéznem a tükörbe hozzá. Hova jutottunk, komám ?! Bár, ahogy elnézlek, rajtad nemigen látszik meg az idő múlása. Energikus vagy, lendületes...Nem akarsz megöregedni ?
Péter nagyot nevetett.
- Akar a fene!
- Ja, csak akarat kérdése?! Kár, hogy nem tudtam előbb. Bár, a fene se tudja, hogy mi a jobb. Ha az ember megöregszik, nincs gondja a szexre többé. Nem kell körültáncolnia a szoknyát. Főképp, ha olyan nehezére esik, mint nekem. Neked bezzeg nem esik nehezedre. A fene a jó dolgodat!
- Kezded már megint ?!
- Ha tetszik, ha nem, végighallgatod. Ennyi elégtétel nekem is jár. Holtom napjáig mondom majd, hogy szíves-örömest lennék a helyedben. Főleg akkor, mikor gondolom.
- Majd mindjárt megcsaplak, csak mondj ilyeneket! – mondta Péter átsuhanó haraggal, s hozzátette aztán szelídebben - Amúgy, mi újság ?
- Nyomor a köbön. Juditnak megint féltékenységi rohamai vannak.
- Mikor nem voltak ?!
- Volt átmeneti csend, mikor nem volt napirenden Zsuzsi, de mostanában megint fújja a magáét. A fene sem tudja, mi ütött bele. Néha úgy jön haza az iskolából, mint aki mindjárt kiszedi a szemem. Ott cukkolják, vagy mi a nehézség?!
- Nem volna ez az egész, ha annak idején tartod a szád. Menekülés reményében nem vallod be, hogy mit érzel Zsuzsi iránt. Ha mástól hallott volna valamit, hiszi is, nem is, de így?! Az Akácos út is betette az ajtót. Húzattad magadnak nyakra-főre. Évekig kértelek, hogy hagyd abba, mert göröngyös út.
- Nem hagytam abba? Abbahagytam. Azóta csak itt belül szól, a lelkemben. De azt még te sem tilthatod meg, komám! – mondta, s anélkül, hogy Péter újra itallal kínálta volna, töltött magának és felhajtotta.
Péter kesernyésen mosolygott.
- Egészségedre!
- Köszönöm, rám fér! Hanem, ha már Zsuzsinál tartunk… Miért szomorú a szeme?! – kérdezte szinte provokálón, s olyan határozottan, mintha Istentől kapott joga volna a számonkérés.
- Szomorú volna?! – töprengett Péter, mert ébredés után nem látott Zsuzsi szemében bánatot. Sokkal inkább együtt érző gondot. Ezzel folytatta– Ha csak nem a gondok miatt. Szétmegy a fejünk a továbbtanulás dolgában, Lacikám!
- Sejtem, komám! Éppen azért nem értem, miért meditálsz az ajánlatom felett még mindig. Megmondtam, Laci taníttatását magamra vállalom. Miért nem akarod elfogadni?!
- Mert nem megoldás. Neked gond a többi gondod mellett, nekünk kevés. Félre ne értsd, globálisan. Együtt kell megoldanunk minden gyerek gondját. Ezzel nem rád gondoltam, hanem Zsuzsira, és magamra. Ez a mi feladatunk.
- Megbántasz a visszautasítással. Ég a képem, ha arra gondolok, hogy semmit sem tettem értük, pedig Feri az én barátom is volt.
- Nem a nehézséget! Évek óta segítesz. Ki vitte-hozta gyerekeimet az óvodából, iskolából, ha akadályoztatva voltam?! Ki lapátolta a szenet helyettem, mikor a lábamra esett az ajtó ?! Kihez mehetek apróbb kölcsönökért, ha szorul a kapca ?! Soroljam még ?
- Ne szégyeníts meg, ez nulla ahhoz, amit ti tesztek. – mondta, s újra töltött magának.
Péter most a fejét csóválta.
- Sokat iszol! Sebész vagy, és nem parkett-táncos.
- Te pedig irigy kutya vagy! – mondta, s felhajtotta az italt.
- Könnyebb dolgom volna, ha csak irigy kutya volnék, de aggódó barát vagyok. Már szépen fegyelmezted magad. Judit viselkedése nem indok.
- Szerinted, mert fogalmad sincs arról, hogy milyen rohadt dolog. Őnagysága mellett az élet nem operett, hanem durva horror. Megtudnád, ha helyemben volnál. Ha a nejed egész éjjel nyomná a szöveget megállás nélkül, és nincs menekvés. Hiába húzod a párnád a fejedre, ülsz be a klotyóba, ott is hallod, oda is utánad megy, és sír, és fenyegetőzik. Mérget, kötelet, egyéb gyilkot emleget, és te már kínodban figyelni kezdesz, hátha van egy jó ötlete.
- Marha!
- Nekem mondod?!
Péter a cipője orrát nézte. Jól tudta, hogy Laciék kényszerből élnek együtt, mert egyikük sem akar lemondani a kislányról. Hajdan olyan otrombán fenyegetőző nő meglepőn ragaszkodó anya lett, bár a gyengédséget a lánya esetében sem gyakorolta. Laci pedig élni sem tudna a lánya szeretete nélkül. A kör bezárult.
Sóhajtva mondta:
- Keress vevőt a gazdaházra!
- Ne őrülj meg!
- Nincs más megoldás. Kénytelenek vagyunk eladni. Veszünk majd egy olyan parasztházat, mint Feriéknek volt. Valahogy majd elférünk benne.
A sebész hangja mélységesen neheztelő lett.
- Ne akard velem elhitetni, hogy ennyire lelketlen vagy?! Zsuzsinak ez a ház valójában az első otthona, megálmodta magának, nektek… A helyedben én akkor sem szánnám rá magam, ha felkötnének! Képes volnál pénzre cserélni Zsuzsi álmát?
Péter ingerülten felelt.
- Ne gyere most a lélek dolgaival! Ez a véres realitás, mert egyszerűen nincs más kiút… Mit adjak el, mit?! A lelkemet az ördögnek?!
- Éppen arra készülsz. Most már tudom, hogy mit láttam a szemén. Megmondtad neki, igaz?!
- Tehetek ilyet a háta mögött?! Persze, hogy megmondtam. Most bántja, de majd előbb-utóbb megérti.
- Naná! Tudsz olyat mondani, amit Zsuzsi ne értene meg? Nem, ugye?! Az ilyen asszonnyal ki lehet babrálni, igaz?!
Péter dühbe gurult.
- Állítsd le magad! Ha nem sértelek meg vele, emlékeztetlek rá, hogy Zsuzsi az én feleségem és szeretem! Tőlem ne akard megvédeni!
- Momentán úgy tűnik, nem ártana… Eladni a gazdaházat? Agyrém! Boldogtalanná tennéd vele. Édesanyádéknak, és Elvirának sem ezt ígérted. Hamar megbánnád a döntésed, ismerlek! Nem tudnád nézni Zsuzsi könnyeit, az idősek neheztelését… Más megoldást kell keresni!
Péter leugrott az íróasztala sarkáról, s már kiabált.
- Mi az isten nyilát? Mit?
Füredi Laci lehajtotta a fejét, s fojtott hangon mondta:
- Gondoljuk át újra a paraszolvenciát.
- Magadnál vagy?! - döbbent el Péter.
- Magamnál. Mi sem tehetünk mást. Nem az orvostársadalom szégyene, hanem azé a társadalomé, melyik nem akarja eltartani az orvosait.
Péter ingerülten vágott a szavába.
- Ezt hagyjuk, Laci! A világ olyan, amilyen. Itt a kérdés az, hogy mi azonosulunk-e a bennünket körülvevő világ anyagias részével, vagy megpróbálunk lelkiismeretünk szerint élni ?!
- Ne köpj le, komám, de én már fogadtam el borítékot. Mondhatom, rohadt megalázó dolog, de mi a nehézséget tegyen az ember, ha rákényszerül?!
Péter maga elé nézett, s lassan ingatta a fejét.
- Nem, és nem! Ami pedig téged illet, nem köplek le természetesen, de csalódást okoztál.
Füredi Laci nyugtalanul mozdult, hangjában rimánkodás volt.
- Próbálj megérteni! A házépítés legatyásított. Tartozásaim vannak. Tetejében Judit naponta vágja a fejemhez, hogy miattam élünk így, mert momentán valóban nehezen élünk.
- Mégis vállalnád Laci taníttatását ?! - szólt közbe Péter, az arcán megilletődöttség ült.
A sebészt zavarba hozta, s felnevetett tiltakozón.
- Ezt nem érdemlem, most aztán tényleg nem! Cserbenhagytalak. Hidd el, komám, hogy nem teszem, ha találok más kiutat De egyszerűen nincs. Hivatásunkra esküdtünk fel, éjjel-nappali szolgálatra, nincs jogunk máshoz. Nem tehetjük meg, mint sokan mások, hogy a második gazdaságban keressük a számításunkat, mert ahhoz rendszeres szabad idő kell. Nem mondhatom, hogy nem vállalok ügyeletet, vagy sürgős esetbe se keressetek, mert nekem a szőlőmbe kell menni, támad a peronoszpóra.
-Magam is így gondolom. Megfordult ugyan a fejemben, hogy néhány hold szőlő segíthetne rajtunk, de letettem róla. Való igaz, nem mehetünk gazdálkodni orvoslás helyett. Ahogy az is igaz, hogy nehéz megélni az alacsony fizetésekből, de ez sem jogosít fel bennünket arra, hogy a bajban lévőket terheljük. Lacikám, akárhogy csűrjük-csavarjuk a dolgot, ez etikátlan!
- És, a családfenntartó felelőssége hol marad? Igazuk van azoknak, akik így vetik fel a kérdést. El kell látnunk a családot. Ez is szent kötelességünk. Komám, gondold át! Nem állítom, hogy ez a megoldás, de segíthet valamit.
Péter rosszkedvűen mondta:
- Ne gyűrjük egymást, amúgy is van bajom.
- Szegedi ?!
- Az! Ma is botrány volt az osztályon… Felül kellett bírálnom Szegedi egyik kapkodva hozott diagnózisát… Rettenetesen kínos, de akkor sem hagyhatom, hogy félrediagnosztizáljanak egy gyereket… Gondoltam, majd bemegyek hozzá és tisztességesen rávezetem, ha befejezte a baráti értekezéseit. De nem került rá sor, mert előbb jutott tudomására. Üvöltött, mint a fába szorult féreg, szóhoz sem hagyott jutni. Csak azt tudnám, ki visel köztünk álarcot, mert valaki folyamatosan informálja.
- Ezt téglának hívják, komám! Nekem van egy gyanúm. Szombatiné urát Gazsó ki akarta rúgni a tanácstól. Iszik, mint a kefekötő, de még most is ott van, pedig nagy botrány volt.
- A főnővér volna ? – kérdezte Péter megütközve.
- Valamit valamiért. Szegedinek kapóra jöhetett. Szólt pár szót az ember érdekében. Nem vetted észre, hogy mióta Szegedi itt van, példamutató az együttműködés az intézet, és a tanács között?! Figyelj a nőre a jövőben.
Péter kókadtan ingatta a fejét.
- Az utolsó volna, akire gondolok. Megint odajutunk, hogy senkiben sem lehet megbízni. Présbe fogták, csak így lehetett. Elvtelen banda !
- Mit vársz ezektől ? Azt tesznek, amit akarnak. Még abban sem reménykedhetünk, hogy egyszer vége lesz.
- Talán mégis. Olykor hallani már egy-egy tiszta hangot. A minap is olvastam egy glosszát, eltettem neked, majd mindjárt előkeresem.
- Egy-egy tiszta hang, kevés! Fecskéből is több kell a nyárhoz! - sóhajtotta a sebész
- Lesznek majd többen is.
- Magam alig remélem. A húsosfazéknak hathatós érvei vannak, komám! Nyugaton azt mondják ránk : "Gulyás-szocializmus." Dicstelen, de találó.
- Az bizony! Pedig a rabszolga, teli gyomorral is rabszolga. Lassan rádöbben a társadalom. Talán egy napon megszólalnak majd a tisztességes politikusok, tudósok, írók, művészek. Mindenki, akinek már elege van abból, hogy előírás szerint éljen, és álmodjon.
- Mit remélsz tőle ? Ötvenhatot ?! Leverték. Eltipornák most is. Nincs mit tenni, balsorsú nemzet vagyunk.
-Takács Imre most turáni átkot emlegetne. Magam azt mondom, a változtatásokhoz is fel kell nőni. Nem akarok újabb ötvenhatot. Nem szabad megengedni, hogy elszabaduljanak az indulatok. A parttalan gyűlölet, keserűség nem mérlegel. Csak az érvek összecsapását várom egy nemzetközileg, politikailag kedvezőbb helyzetben. Kikerülhet belőle egy tisztességesebb világ.
. Ej, de szép is volna, komám, ha megérhetnénk egy aljasságtól mentes, humánus világot!- mondta a sebész szokatlan pátosszal.
- Megérjük, Lacikám, mert érik rá a helyzet! - felelte Péter, s egymásra néztek bizakodón.
Jó volt tudni, hogy van a másik, a megbízható, igaz jó barát, akivel az ember megoszthatja keserveit. Aki őszinte szívvel feleli az ember óhajtó szavára:
"Úgy legyen!"