Asszonysorsok. Megjelent regényeim blog változata

X/A
      Zsuzsi ébredt elsőnek. Görcsölésre eszmélt. Ijedten ült fel. Ilyenkor szükséges holmit rejtő neszesszerét Péter annak idején Imréék fürdőszobájában felejtette, s azóta nem volt ideje pótolni. Gondolt egyet, s kiugrott az ágyból. Hátha Rózsi szekrényeiben talál valami alkalmatosságot. A hálóban feltúrta a szekrényeket, de nem járt sikerrel. Talált másféle holmit. Nem veszi észre, vagy nem találja különösnek, ha Rózsi nem a fehérneműs dobozában tartja. Egy kicsi, kopott fadobozka volt, benne filléres dolgok. Vásári gyűrű, keményre érett mézeskalács szívecske fele, s egy félig elmosódott képeslap. Messziről jött, sok-sok évvel azelőtt adták postára. Feladója azt írta, hogy azért ment világgá, mert nem akart egy koldusból kettőt csinálni. Elgondolkodva nézegette, s első pillanatokban úgy hitte, megértett valamit nagynénje viselkedéséből. Ha megőrizte az emlékeit, nagyon fontos volt a fiú. Talán akkoriban meghalt benne valami.
Megrázta a fejét. Nem, ez sem lehet mentség! Péternek igaza van, senkinek sincs joga átgázolni mások életén csak azért, mert saját élete boldogtalan. Visszatette helyére a dobozkát, és sóhajtott hozzá. Megint valami, ami Rózsi furcsa természetét magyarázza, ha nem is menti. Aztán eszébe jutott a gondja, s hirtelenében úgy döntött, átugrik Vicuskához. Megfordul, mire Péter felébred.
Pétert a telefon csengése ébresztette. Mivel Zsuzsi nem volt mellette, a telefont sem vette fel, úgy gondolta, a fürdőszobában van elfoglalva, s maga ment a telefonhoz. Kozma volt a vonal végén, s ordított:
- Betörted a barátom orrát, ezért még megfizetsz! Nem ismersz még engem.
- Te sem engem! – vágott vissza Péter, s maga is fenyegetőzéssel folytatta – Ha egyszer elkaplak, feltörlöm veled az anyaföldet!
- Törlöd ám a jó bárcás anyáddal! – dühöngött Kozma, s lecsapta a készüléket.
Péter feldúlva indult Zsuzsi keresésére. Kozma jelentkezése felkorbácsolta az idegeit, s mivel Zsuzsit nem találta a fürdőszobában, még idegesebb lett. Rohanva kereste a házban, s a kertben. Végül a kapuhoz rohant, felrántotta éppen akkor, mikor egy fiatalember a csengőre tette az ujját.
Nem volt ideje megnyomni a gombot. Péter megragadta, s úgy vágta a kerítéshez, hogy nagyot nyekkent, s az arcába üvöltötte:
- Hol van Zsuzsi?
A vékonydongájú fiatalember a kerítéshez lapult, s ijedtében bandzsítani kezdett.
- Hol van? Én is azt kérdezem, hol van? – motyogta rémülten.
Péter kezdte sejteni, hogy melléfogott, s keze lehanyatlott.
- Ki vagy, haver? – morogta a fogai között.
- Zsuzsi volt osztálytársa, Gál Károly… Csak éppen erre jártam, de megyek is!
Péter elfordult tőle, tett néhány lépést, aztán megállt tépelődve. Ott állt a járdán világos nappal egy szál alsónadrágban, s széttárta karjait.
- Eltűnt!
- Eltűnt?! – kérdezte a fiú, a tekintete nyugtalanul kószált a téren.
- El! Egyszerűen eltűnt. Egy órája még aludt. Most meg sehol, se a házban, se a kertben… Eltűnt!
- Talán valamelyik szomszédban van… – kockáztatta meg a fiú, s behúzta a nyakát.
Péter a fejét Kláriék villája felé fordította.
- A szomszédban?! – kérdezett vissza, s megindult úgy, ahogy volt.
A fiú utána szólt.
- Haver, a gatyi!
Péter visszanézett. Szemén látszott, hogy rossz lelkiállapotban van. A fiú ijedten tette hozzá.
- Nem, semmi! Ahogy akarod!
Péter észbe kapott, végignézett magán, s indult vissza. A fiú oldalazva csúszott arrébb, s nézte, merre meneküljön. Zsuzsi akkor lépett ki Vicuskáék kapuján, s messziről kiabált.
- Itt vagyok, kedves! Jövök már!
Szaladt. Érezte, hogy baj van. Látta a vendég szorult helyzetét is, s futtában üdvözölte:
- Szia, Karesz! Péterkém, Karesz az osztálytársam.
Péter komoran nézett rá, nem felelt, lábbal berúgta a kiskaput, s bevágta maga után. Karesz súgva kérdezte:
- Ki ez az őrült?!
-A kedvesem. De nem őrült, csak rémült. Átmentem a szomszédba a tudta nélkül. Az este megtámadtak bennünket itt a ház előtt, ezért nyugtalan.
- Nyugtalan?! Az előbb úgy vágott a kerítéshez, hogy megharaptam a nyelvem. Mit tesz, ha haragszik?!
Zsuzsinak sírós volt a kedve, de most elnevette magát.
- Ne tudd meg! Mi szél hozott erre?
- Az este jöttem haza Varsóból, átfutottam a régi újságokat. Olvastam, hogy meghalt a nénéd. Gondoltam, megnézem, hogy vagy.
Zsuzsi megsimogatta a tekintetével.
- Ez rendes tőled, Karesz… gyere be!
- Nincs az a pénz! Előbb szelídítsd meg a gorilládat!
- Ugyan ne csacsiskodj, nem fog bántani. Mondom, csak megrémült. Örülök, hogy itt vagy. Gyere be, kérlek!
- Inkább majd telefonálok… - mondta a fiú, s hátrált.
Péter kilépett a kapun hosszú nadrágban, felső teste duzzadt az erőtől, s a vékonydongájú nyakigláb fiúhoz lépett, a hóna alá kapta, s bevitte a kapun belül, a lépcső aljában letette. Zsuzsi elképedve szaladt utánuk. Péter szelíden nézett a megrémült fiúra.
- Vágj a falhoz, pajtás, és kvittek vagyunk! – mondta mosolyogva, s felemelte karjait, mint aki megadta magát.
A fiú kézzel-lábbal tiltakozott.
- Én nem haragszom, egy világért sem!
Péter barátságosan hátba ütötte.
- Oké! Akkor csak simán kérek elnézést. Oltári félreértés volt. Felejtsd el, ha lehet.
- Már megtörtént… - mondta a fiú igyekvőn, s Zsuzsira nevetett – Ha én ezt a többieknek elmesélem!
Zsuzsi megkönnyebbülve nevetett.
- Csak azt ne! Inkább gyere, ismerkedjetek össze! Reggelizz velünk. Komolyan örülök neked. Te vagy a második, akivel az érettségi óta találkozom. Semmit sem tudok a többiekről. Gyere, mesélj!
 X/B
 Karesz megadta magát, s felmentek hármasban a teraszra. A fiú útközben kereste Péter barátságát.
- Sportolsz, haver?! Régen láttam ilyen kigyúrt izmokat.
- Csak amatőr szinten. Rendszeresen súlyt emelek, lábbal is. Jó móka. Próbáltad már?
- Én csak futok, de nem nagy szám...- mondta ideges nevetéssel.
Zsuzsi megsimogatta a karját.
- Ne szerénykedj! Jó időket futsz, még lehet belőle bajnokság is.... Üljetek le, terítek mindjárt. Előbb még elmondom, a Falábú felesége meghalt, hallottad?!
- Semmit. Mondom, nem voltam itthon. Hogy viseli szegény feje?
- Kozma Tivadar szerint nehezen, még zárkózottabb lett. – felelte Zsuzsi, s Péterhez fordult– Már akartam mondani, legkedvesebb tanárunk volt. Halk, udvarias, de nagyon zárkózott, mégis szerettük, mert emberséges volt, és nagyon sokat tudott. Matektanárunk volt. Az a fajta, aki a tekintetekből olvasott. Ha azt látta, nem értjük, nem csillog mindenki szeme, maga köré gyűjtött bennünket, és elmagyarázta érthetően újra és újra, míg nem látta szemünkben az értelmet.
- Kollégák leszünk! – jegyezte meg Karesz.
Zsuzsi felujjongott.
- Felvettek?! Ó, de örülök!
Karesz melegen nézett Zsuzsira.
- Bánt még, ugye, hogy nem mehettél tovább ?! Most, hogy nénéd nincs többé, nem próbálsz valami kiskaput utólag? Azt mondják, itt-ott pénzzel is be lehet jutni.
Zsuzsi kis mosollyal felelt.
- Már nem aktuális. Férjhez megyek hamarosan. A hónap végén összeházasodunk.
- Gratulálok! – mondta a fiú, s igyekezett palástolni rosszkedvét. Aztán Zsuzsi örökségéről kezdtek beszélgetni. Zsuzsi néhány szóval elmondta Kozmát, közben Tivadart felmentette apja bűnei alól.
Karesz megélénkült, s Péterhez fordult.
-Figyeled, hogy mit mondott ?! Mindig igyekszik igazságosan ítélni. Ezt bírtam benne a legjobban. A többi csaj csak él bele a világba. Egyiket sem érdeklik a tények, a szerint ítélnek, amilyen kedvük van...Nem tudod, haver, hogy Zsuzsival megfogtad az isten lábát!
- De tudom, pajtás! – felelte Péter, s kicsit szúrós lett a tekintete.
Rájött, hogy a srácnak tetszik Zsuzsi. Nem véletlenül jelent meg, ahogy tudomást szerzett arról, hogy magára maradt. Aztán felülemelkedett féltékenységén, már barátin folytatta - De köszönöm, hogy ezt mondod.
Zsuzsi zavarba jött, s sietve a reggeli után nézett. Ahogy eltűnt a teraszról, Péter a fiú vállára tette a kezét.
- Hanem, pajtás, nekem segíthetnél… - mondta, s beavatta az esküvői terveibe. Karesz egyre nagyobb érdeklődéssel hallgatta, s mint aki már beletörődött a tényekbe, szolgálatkészen felelt.
- Szedjem össze az osztályt?! A tanárokat is?! Legmegfelelőbb emberhez fordultál, haver!… Majd szépen beszervezem a lányokat is, Ágit és Cilit, Zsuzsi barátnőit. Hárman megbirkózunk a feladattal. De azt meg kell mondanom, ezt nem néztem ki elsőre belőled.
- Kösz! Mondjátok meg mindenkinek, nem várunk nászajándékot. Csak azt szeretném, ha minél többen jönnétek. Szerezzünk örömet Zsuzsinak.
- Jó fej vagy, isten az atyám! Ott leszünk a házasságkötő teremben.
- Kezet rá!
Éppen kezet szorítottak, mikor Zsuzsi kilépett a teraszra, tálcán hozta a reggelit, s jólesőn látta, hogy közben összebarátkoztak. Hozzáfogtak hármasban reggelizni. Péter nyugtalanul evett. Nem volt idejük megbeszélni, hogy miképpen tartják a kapcsolatot. Ha Karesz a villába telefonál, lebukhatnak, kárba vész az igyekezete. A homlokára ütött.
- Hú, a telefonszám!… Zsuzsikám, add meg Karesznek Béla bácsi otthoni számát. Jó ügyvédet keres a családja, a legjobbat ajánlottam.
Zsuzsi mozdult, hogy papírt, tollat hozzon, de Karesz elébe tartotta a maga tollát, s tenyerét. Zsuzsi nevetett és felírta a számot. Péter megdicsérte a fiút.
- Most én mondom, hogy jó fej vagy, pajtás!
Zsuzsi rájuk mosolygott.
- Tiszteletkörök, mi végből?!
Karesz felelt sietve.
- A zűrös kezdet után előnyösen változik egymásról a véleményünk.
- Például? – kíváncsiskodott Zsuzsi – Miről beszélgettetek, míg bent voltam. Rólam?
- A Beatlesről… - mondta Karesz mindkettőjük meglepetésére, s kaján mosollyal nézett Péterre. – Péter nagy Beatles-rajongó, baromi tájékozott, mint aki hallott minden Tinédzser-partit.
- Újat mondtál. Nem is tudtam róla… - mondta Zsuzsi, s Péterhez fordult. – Melyik a legkedvesebb számod?
Karesz még mindig vigyorgott, de közben mutatta Zsuzsi hát mögött, hogy bocsánat. Péter szemében huncut mosoly villant, s kényelmesen hátradőlt.
-Karesz túloz, maga a szakértő, de kétségtelen, hogy tudok róluk egyet s mást én is… Hogy melyik a legkedvesebb számom, nehéz rá felelni, mert több is van. Mondjuk, a Help nagylemezükről a fantasztikus Yesterday… Vagy az idén májusban megjelent Let it be dalai közül a címadó dal, a Maggie Mae, és a Get back. Karesz a sztorikban jártas. Mesélj Zsuzsinak is egyet-kettőt!
Karesz már nem vigyorgott, vörös volt, mint a rák, s hebegett.
- Sztorit?!… Mire gondolsz pontosabban?
- Amit a polgárpukkasztásukról meséltél az imént… Rajta!
- A polgárpukkasztásról?… Azt nagyon tudnak… Elképesztők néha, de per pillanat inkább beszéljünk érdekesebb témáról.
Látszott rajta, hogy kínban van, Péteren is, hogy élvezi, de aztán megszánta.
- Majd aztán. Most azt mondd el, hogy mit olvastál kint legutóbb… - mondta, s Zsuzsihoz fordult, - Karesz meséli, Varsóban könnyebb hozzájutni a nyugati lapokhoz. Olvasta a fiúkról, hogy George Harrison azt nyilatkozta, vacak muzsikusok, valójában énekelni sem tudnak. Paul McCartney meg hozzátette, mindenesetre maguk jól szórakoznak közben. Mindezt akkor, amikor a fél világ már a lábuk előtt hever!
Zsuzsi elmosolyodott, aztán Kareszhez fordult.
- Nem is tudtam, hogy a kötelezőn túl is beszélsz nyelveket ...Miért titkoltad?!
- Nem, izé… Voltaképpen nem én olvastam, egy havertől tudom – mondta, s titkon megfenyegette Pétert.
Beszélgettek még sok mindenről, aztán Zsuzsi kénytelen volt elnézést kérni, az ebédet kellett feltennie. Mondta, hogy beszélgessenek csak nyugodtan. Míg a konyhában foglalatoskodott, közben kicsit kifelé is figyelt, s elképzelni sem tudta, hogy mit nevettek a fiúk, mikor magukra hagyta őket. Az is érdekes volt, amit beszélgettek. Péter a Beatles kapcsán az afrikai zenét emlegette. Azt mondta, a beat nem más, mint a dzsesszben szakadatlanul lüktető alapritmus, az afrikai zene alapvető jelensége, amikor a ritmikus, és melodikus elemek élesen elkülönülnek.
Zsuzsi elképzelni sem tudta, hogy Péter honnan tud ilyen dolgokat. Azt éppen nem hallotta, mikor Péter említette a forrást, Ungvári Tamás Beatles Biblia című művét. Ha hallja, akkor is büszke rá. Ez az érzés olyan jó volt, olyan szívet-lelket melengető, hogy elfelejtett odafigyelni rendesen az ételre, s majdnem lekozmált az ebéd. Sokáig volt ott a fiú. Valóban összebarátkoztak Péterrel. Néha összedugták a fejüket is, halkan társalogtak, aztán megint nevettek, talán malac vicceket meséltek egymásnak.
 X/C
 Délután Péterrel kettesben kifeküdtek a kerítés közelébe a zöld gyepre, éppen oda, ahová legjobb árnyékát vetette a középső hársfa. Plédet terítettek le, fürdőruhában voltak. Rózsi egyik márkás kisrádiója szolgáltatta a jó zenét. Élvezték az ebéd utáni sziesztát, s egymás közelségét. Negyed órát tölthettek így el, mikor a kerítés felett berepült egy féltégla, s Zsuzsi feje mellett vágódott le. Zsuzsi nagyot sikított, Péter felugrott, felkapta a téglát, s a kerítés tetején termett. Tomboló haragjában a következő pillanatban belevágta az előlük induló autó szélvédőjébe. Haragja indokolt volt. Ha néhány centivel közelebb vágódik le, Zsuzsit eltalálja, s akár meg is ölhette volna. Pontosan célzott. Csörömpölve hullott az üveg, valaki sikított a kocsiban, talán éppen az a lány, aki az esti támadáskor is ott volt. Az autó nagy sebességgel elindult, s majdnem nekimentek a szökőkútnak.
Péter káromkodva ugrott le, s vibráló hangon mondta:
- Az embert belekényszerítik a hülyeségbe!
Zsuzsi sápadt volt. Azonnal felmentek a villába. Péter le s föl járkált a hallban.
- Ez már nem ijesztés, de mi a nehézséget tegyünk?!- mondta, s az idegességtől még mindig remegett a hangja. -Most is néptelen volt a tér, tanúnk se akadna. Béla szerint értelme sem volna bevonni a rendőrséget. Nagykutyák gyerekei, megúsznák. Amúgy is, ha nem tudjuk tanúkkal bizonyítani, a puszta jegyzőkönyv mitől védene meg bennünket. Magunkat kell megvédenünk. Eztán nem megyünk a kerítés közelébe, nem állunk az ablak elé, és nem szaladsz át a szomszédokhoz, ha nem akarod, hogy agyvérzést kapjak.
Zsuzsi bűnbánón hallgatott. Tudomásul kellett venniük, hogy Kozma valóságos háborút indított ellenük. A következő napok ennek ellenére csendesen teltek. Kozmáék nem jelentkeztek. Péter figyelte a teret rendszeresen, egyetlen gyanús kocsi sem fordult meg a téren.  Egy idő után kezdték hinni, hogy a válasz megtette a magáét. Kozmáék belátták, nem úszhatják meg büntetlenül, s talán felhagytak a további próbálkozásokkal.
Közben folytak a tárgyalások Béla, s Kozma között. Kozma nyájas volt, de nevetségesen kicsinyes. Tíz-húszezerrel emelte az összeget, Bélát megizzasztotta minden alkalommal, de tárgyalt, mint aki belátta, hogy magának is érdeke.
Zsuzsi nem nyugtalankodott az anyagiak miatt. Számára fontosabb volt a nyugalom. Ahogy teltek-múltak a napok, s nem történt baj, lassan visszatért felhőtlen jókedve is, de feltűnően sápadt volt. Péter idegeskedett miatta, s az ölébe vonta faggatózva. Zsuzsi eleinte tréfával akarta elütni. Állította, hogy semmi baja, aztán azt mondta, biztosan a maga főzte étel, mert nincs mindenkinek olyan erős szervezete, mint a kísérleti nyuszikáinak. Péter nem érte be ezzel a válasszal, s addig faggatta, míg Zsuzsi bevallotta, hogy nem jött meg a menzesze. Akkor volt itt az ideje, amikor átment Vicushoz. Annak már két hete. Hozzátette, hogy sohasem szokott késni, most valami komoly oka lehet, mert kissé furcsán érzi magát.
- Éreztem! – kiáltotta Péter diadallal. – Nem csoda, hiszen hetek óta tombol bennem az öröm. Napjában többször is megöleltelek, így kellett történnie. Áldott állapotban vagy, kicsi virágom!
" Áldott állapotban!"
Felkapta Zsuzsit, berohant vele a hálóba, leborultak együtt a franciaágyra, s sírva-nevetve végigcsókolta a feje búbjától a lába ujjáig. Zsuzsi meglepett örömmel fogadta. Érezte, most olyasmit adott Péternek, ami talán egyenértékű azzal, mikor saját magát adta. Duplán adni annak, akit az életénél is jobban szeret az ember, legjobb a világon. Maga csendesebb örömmel élte meg a megsejtés perceit. A baba híre túl szép volt ahhoz, hogy sírjon vagy nevessen. Először melengetni, dédelgetni, babusgatni akarta a gondolatát, hogy majd igazán ünnepelhessen a lelke.
Fergeteges éjszakájuk volt. Péter gyönyörűen tombolt. Megtette máskor is, sokszor is, de ez valahogy más volt. Az apaság tudata égig emelte a lelkét, hogy aztán visszatérjen hálásan. Legszebb pillanatokban elveszetten vallotta meg :
- Lélekben a lábaidnál térdelek!
Ezen az éjszakán nehezen jött álom a szemükre, még kívánták egymás hangját, éber közelségét, s beszélgetni kezdtek.
- Ugye mindegy, hogy lány lesz vagy fiú?! – kérdezte Zsuzsi reménykedőn.
- Mindegy, életem, hiszen több gyermeket is szeretnénk. Lesz majd lány is, fiú is.
- Többet, mint kettőt-hármat, igaz ?!
- Amennyit az Isten ad!
"Amennyit az Isten ad! "
Lélekben most Zsuzsi is a lábai előtt térdelt. Aztán lelkendezve mondta:
- Akkor sok lesz ! Ha tíz, az sem baj. Igaz, kicsi kedvesem ?!
Az ember nem szokta komolyan venni az ilyenfajta tervezgetést. Péter sem vette egészen komolyan. Nevetett, s megcsókolta Zsuzsi haját. Zsuzsi nem érte be ennyivel.
- Tudod, hogy én nagyon komolyan gondolom ?! Megígéred a nagy családot nekem, megígéred őszinte szívedből?!
Péter egy pillanatig tépelődött magában, de aztán gondolta, miért is ne ígérhetné meg, ha Zsuzsinak ezzel örömöt szerezhet.
- Megígérem! – mondta ünnepélyesen.
Zsuzsi átölelte a nyakát.
- Majd a sokadik babának is így örülsz, ilyen gyönyörű szépen?! – kérdezte, s szemében megcsillantak a könnyek.
Péter a szívére vonta.
- Lélekben biztosan, - mondta melegen, s már igen komolyan - mert gyönyörű csoda a gyermekáldás, ha két ember szereti egymást. Az lehet, hogy a boldogság nem száll majd így a fejembe, nem tombolok, nem sírok-nevetek egyszerre, de boldog leszek, és ezt te érezni fogod.
- Köszönöm! – felelte Zsuzsi, s csókot lehelt érte a szívére.