Asszonysorsok. Megjelent regényeim blog változata

 X/A
        Boldog szívvel ébredni nagyon jó. Odabújni örömmel, hálásan ahhoz, akinek köszönhetjük ezt a boldogságot, még jobb. Zsuzsi így ébredt ezen a reggelen, ezzel a kellemes tudattal. Még ki sem nyitotta szemét, mikor már megérezte Péter simogató kezét. Péternek gyakori szokása volt, ha akart utána ölelést, ha nem. Azt szokta mondogatni: kezének is kijár az öröm. Csak aztán köszöntötték egymást.
- Jó reggelt!
- Jó reggelt!
Jó volt ilyenkor egymás szemébe nézni, beszívni a másik ébredő illatát, összehajtani a homlokukat, s nedves szájjal megkeresni a másik meleg, puha száját.
- Gyönyörű éjszakánk volt megint! – súgta Zsuzsi, s hozzátette, most már eszébe sincs panaszkodni, ahogy nemrégiben tette.
- Biztos? – kérdezte Péter elmosolyodva. Úgy tudott ilyenkor mosolyogni, hogy Zsuzsinak újra felpörgött a szíve, s a karjaiba bújt, széles melléhez nyomta arcát, s csókot lehelt a szíve fölé. Ritkán ölelkeztek már egymásután kétszer. Az idő múlásával csendesedik az ember, hamarabb fárad, vagy ahogy Zsuzsi megfogalmazta magában, őrzi a csodát. Péter nagyot nyújtózkodott, kurjantott is hozzá szokása szerint, aztán felnevetett.
- Pardon, pardon! Nem vagyunk magunkban, ugye?! – mondta, s a zöld szalonnak nevezett szoba felé intett – Hamupipőke kisasszony talán még alszik. Életem, mit is mondtál az este, miért jött le a tetőtérből ?!
- Fejfájására hivatkozott, borzolta a hideg is. Ha ma sem lesz jobban, nézzétek meg, jó?!
- Láza nem volt?
- Megmérte, de nem volt. Ahogy mondtam, levertnek látom napok óta. Talán jobb kedve volna, ha akadna fiútársasága, de a kis csacsi kitér minden próbálkozás elől. A fürdőben figyeltem. Kerülgették volna, de barátságtalanul elutasító. Nem hajlandó ismerkedni.
Péter közbevágott.
- Beszéljünk másról, életem! Brigi majd megtalálja a párját, vagy itt, vagy otthon. Még az sem biztos, hogy végképp lemondott Mezei Laciról. Nyakába röpült, mikor elengedte. Látnod kellett volna, milyen kedves volt vele. Őszintén az, csak tévelyegnek a gondolatai. Majd kinövi!
Zsuzsi befele sóhajtott, s gondolta, hogy éppen ideje volna. Beszélgettek aztán az előttük lévő napról. Péter kirándulást emlegetett, Zsuzsi ingatta a fejét.
- Hagyjuk későbbre, kedves… Hűvösebb napokra. Rendben?!
- Jól van. Jönnek Füredi Laciék, majd akkor! Petivel terveztük, hogy itt fogjuk őket pár napra, majd velük együtt kirándulunk.
Zsuzsi gyötrődőn sóhajtott.
- Aligha sikerül Juditot jobb belátásra bírnom! Mély benne a gyűlölet.
- Márpedig muszáj valami egyezségre jutnotok. Ha a gyerekek Judit ellenére házasodnak, áldatlan helyzet alakulhat ki.
- Pontosan tudom, kedves, de sokat vártok tőlem. Laci is tehetne valamit.
- Fáradt mostanában.
- Igaz, hogy beteg a szíve?! Elvira hallotta a kórházban.
- A szíve?! Nocsak! Előttem elhallgatta a betyár. Biztosan attól tart, hogy kiütöm kezéből a poharat. Megint sokat iszik. Judit éjszakai műsoraival igazolja. Judit újra emleget, Zsuzsikám! Gyötri vele Lacit. Nem lesz könnyű dolgod, az biztos!
-Ezért sem értem az optimizmusotokat.
- Az a pernahajder fiad az oka. Belegondoltam, hogy mennyire hiányozhatnak egymásnak, ha valóban így dúl köztük a szerelem. Bár nem érdemli meg, hogy gondoljak az érzelmi életére, mert a szemembe tagadta le a babát. Megint inába szállt a bátorsága. Ha nem szedi össze magát, Judit a feje tetején táncol majd, ahogy Lacinak.
- Szegény Petikém, jobb anyóst érdemelne! - sóhajtotta Zsuzsi.
- Ritka egy nőszemély, annyi szent! Ha Laci szíve valóban beteg, az okát sem kell keresni. Hiába mondom neki, hogy ne vegye fel a kesztyűt mindannyiszor. Persze, én könnyen beszélek. Kivételezett helyzetem van a sors kegyelméből, kis szíved jóságából. Amit valójában meg sem érdemlek. Ahogy azt sem tudom, meddig örülhetek még neki.
Zsuzsi fülét megütötte a furcsa fogalmazás. Kissé zokon vette, s lelépett az ágyról. Felvette köntösét, feltűzte haját a zuhanyozáshoz, s hallgatott. Péter is felkelt, hátulról átölelte, s duruzsolva mondta:
- Egy szót sem szólsz ? Kedvességem meg semmi ?
- Csókot kapsz érte, ha másképpen folytatod. Mi ez a bizonytalanság benned ?
Péter kicsit hozzádőlt, s furcsán vette a levegőt. Zsuzsiba belenyilallt a félelem: Csak nem a kis nő miatt van pánikban ?! Karjaiban visszafordult, átölelte a nyakát.  Péter arcán keserűség volt, szavai is árulkodtak.
- Az éjjel belegondoltam. Sok köztünk a korkülönbség, Zsuzsikám, betyár sok! Persze, hogy felmerül az emberben, meddig örülhetek még neked, mennyi időnk lehet még ? – mondta, s nem csak a hangja remegett bele, szeme is elhomályosult.
Zsuzsi szívéről mázsás kő esett le.
- Istenem, hogy milyen csacsi vagy! – sóhajtotta könnyes mosolygással – Mitől félsz, kedves? Mitől ?
- Attól, hogy egy nap majd megcsendesedik a szívem dobogása… - suttogta Péter élő, eleven bánattal – Tíz év múlva öregember leszek, te pedig még mindig fiatal éveidet éled. Tizenhat esztendő korkülönbség van köztünk, kis virágom!
- Akkor sincs okod kesergésre, mert a mi szívünk egy ritmusra jár. Magad mondtad, emlékezz csak! Azt mondtad, bennünket addig nem érhet baj, míg a szemünk reggel egymásra nyílhat, amíg kimondhatjuk, hogy szeretlek... Mi bánt hát, kicsi kedvesem?!
Péter elkínzottan sóhajtott.
- Talán kapuzárás előtti pánik. Egyszer csak félni kezdtem. Félteni mindazt, amiben részem lehet. Legfőképpen téged féltelek. Az a rettenetes képzet gyötör, hogy valamiképpen elveszíthetlek.
- Ez csacsiság! – tiltakozott Zsuzsi – Nincs, és nem is volt rá okod soha.
- Tudom, tudom! Mégis. Te ezt nem értheted. Nem ismered ezt az érzést. Maga a pokol.
Zsuzsi a szemébe nézett, hangja csendes bánatról árulkodott.
- Tévedsz, kedves! Nagyon is jól ismerem. Mostanában főképpen.
Péter rábámult.
- Tesséék?! –kérdezte hitetlenkedőn.
- Néhány hete van okom miért nyugtalankodni. Azért imádkozom szüntelen, hogy Rádi Klárit vigye el a csuda az osztályodról.
Péter begurult. Lefejtette Zsuzsi karjait a nyakáról, s elfordult tőle mérgesen. Lépett pár lépést, aztán visszafordult számon kérőn.
- Micsoda ostobaság ez, édes életem?!
Zsuzsinak nehezére esett részletezni a bánatát, csak csendes felelt.
- Együtt jártok ebédelni. Nagy sétákat tesztek a fenyők között kettesben. Tudom, hogy szakmai alapon, mégis bánt, mert Rádi Klári veszélyes nő. Rád hajtott, kedves!
Péter rosszallón csóválta a fejét.
- Abszurd feltételezés, életem! Őrültség! Hogy juthat eszedbe ilyen marhaság?! Klári mindössze érdeklődő, tehetséges fiatal orvos. Szakvizsgára készül, és szívesen veszi az idősebb, többet tudó kolléga társaságát. Ahogy mondtad, szigorúan szakmai alapon!… Ne döbbents meg, édes életem!
Zsuzsi gyomra remegett. Tudta, Pétert nagyon nehéz lesz meggyőzni arról, hogy a nő alattomos játékot űz vele, de meg kell próbálnia mindenképpen, hiszen a boldogságuk, közös életük volt veszélyben.
Sóhajtva mondta :
- Magam is úgy gondoltam, hogy először az eszével szokott célba érni. Nem te vagy az első többet tudó kolléga, akinek így keresi a társaságát. Egy kis nyomozással könnyű kideríteni, hogy mit művelt az előző kórházában.
- Zsuzsikám?!... – döbbent meg Péter.
-Ne háborogj, kedves, mert tanulságos tapasztalat volt. Külön-külön két osztályvezető főorvost rajongott körül az elmúlt évek alatt. Bámulta tudásukat, nagy eszüket. Levette a lábukról őket, megtartani már nem tudta, de mindkét családban bajt okozott.
- Mióta veszed készpénznek a pletykákat ?!
- Ez nem pletyka, kedves!...Mindkét kalandból született egy-egy gyermek. Most a szülei nevelik őket. Emlékszel Elvira történetére? Az is valahogy így kezdődött. Nincs új a nap alatt!
- Ez akkor is őrült feltételezés. Semmi közünk Klárihoz, és viselt dolgaihoz.
- Nem úgy van, kedves! Nagyon is érint bennünket… Bevallom neked, többet megtudtam a féltésről ez alatt a rövid idő alatt, mint egész eddigi életem során. Az előbb is, egy pillanatra belém nyilallt, hogy talán éppen Klári kevert be. Ő okozza a bizonytalanságod. Ha nem teszünk ellene, megmérgezi az életünket.
Péter újra felhorkant.
- Nem gondolhatsz olyan ostobának, aki hagyja, hogy egy fondorlatos nő besorolja a gyűjteményébe?!
- Tudom, hogy nem vagy ostoba, de van csendes erőszak is. Egy igazi férfinak nehezére eshet kiejteni az öléből a csinos, fiatal nőt, ha az hirtelen beleül, mert úgy ítéli meg, hogy itt az ideje.
Péter idegesen a hajába túrt.
- Abszurd gondolat! Melletted, életem?! Melletted ?!
- Azért nyugodtabb volnék, ha más okítaná a szakvizsgájára. Úgy hallottam, eredetileg a belgyógyászaton volt. Hogy került át hozzád? - kérdezte Zsuzsi csendesen.
- Körzetben fog dolgozni, mindenhez kell értenie … - mondta Péter fojtott hangon, s hozzátette, mint aki maga is kevesli az indokot – Volt valami gondja a belgyógyászaton. Állítólag nem jött ki Bálint Ferivel.
- Sejtettem. Az okát is tudom. Azért, mert rájött, hogy Bálint Ferit aligha foghatja meg a bájaival. Bálintnénak nem kell nyugtalankodnia. Ami a bánata, az a szerencséje.
- Nem beszélnél világosabban ?
- Feri barátod impotens, kedves!
Péter bosszús volt, kedvetlen, de most nagyot nevetett.
- Nofene! Már ezt is tudod?! Honnan a csudából ?
- Zsuzsa asszony maga panaszolta el nekem. No, nem direkt, annál diszkrétebb, és szereti Ferit, de finoman utalt rá. A fodrásznál arról beszélgettünk, hogy bizonyos nők, ez egy típus, gyors karrierjük érdekében olthatatlan szerelemre lobbannak a mindenkori főnökük iránt. Akkor mondta keserű nevetéssel, hogy Ferit sajnos, ilyen veszély már nem fenyegeti.
- Ej, de huncut vagy, a betyár mindenedet! Behúztad a csőbe ?!
- Ügyeskedik az ember, ha szükségét érzi.
- Mit ügyeskedtél még ki, halljam ?!
- Kedves, beszéljünk komolyan. Rádi Klárinak kitelt a becsülete az előző kórházában, de nem adta fel. Mindenkinek az volna a legjobb, ha visszakerülne a belgyógyászatra. Csak férfiúi képességük teljében lévő osztályvezető-főorvosokra veszélyes. Bálint Ferit békén fogja hagyni.
Ezzel nem zárták le a témát. Péter még nem volt meggyőzve. Látszott rajta az idegesség, jött-ment a szobában szokása szerint, aztán újra neheztelt.
- Nem fér a fejembe, hogy ennyire megbízhatatlannak gondolsz, vagy egyszerűbben: Nem tudod, hogy szeretlek ?!
Zsuzsit védekezésre késztette, s ismételnie kellett önmagát.
- Mondtam, nem a szeretetedben, a hűségedben bizonytalanodtam el, hanem egy rafinált nő cselszövéseitől féltem magunkat. Most sértődött vagy, kicsi kedvesem, és nem akarod megérteni.
- A fenébe ne lennék sértődött, mikor azt feltételezed rólam, hogy nem tudok nemet mondani egy rafinált nő próbálkozására ?!
- Nem feltételezem, csak félek!
- Zsuzsikám!...- háborgott Péter ismét.
- Ne tiltakozz, kedves! Jogom van félni. Akkor is, ha eddig nem adtál rá okot. Azért szólok, hogy később se legyen okom rá. El kell kerülnünk a buktatókat. Védekeznünk kell a csendes, vagy nyílt erőszakok ellen, mert hamar jön a baj... Vannak emberek, akik nem törődnek mások érzéseivel, kíméletlenül törnek céljuk felé. Egy kis figyelmetlenség, engedékenység, s az ember olyan helyzetbe kerülhet, amiből nem tud kijönni sérülés nélkül. Ha nem sietsz a segítségemre, velem is ez történik a tó közepén. Meggondolatlan voltam, mikor bementem magamban. Mindjárt akadt, aki kihasználta a helyzetet. A Berényik, és Rádi Klárik ezekre az alkalmakra várnak...- mondta, s elhallgatott hirtelen. Rájött, hogy elszólta magát.
Péter hangja máris fojtott volt, s számon kérő.
- Berényik?!… A szomszéd volt a támadód, Zsuzsikám?!... Mióta tudod?... Felelj !
- Kedves, nincs jelentősége! Megkapta a magáét, számunkra nem létezik tovább.
- Te is rosszul gondolod, édes életem! – emelte fel Péter a hangját, s igen haragosan nézett - Itt van a közelünkben, bármikor átléphet a kerítésen. Ha volt képe nyilvánosan megtámadni a vízben, mi gátolhatja az újabb próbálkozásában ? Ha már magaddal nem törődsz, és velem sem, édes életem, akkor legalább gondolj a nagylányainkra!
Zsuzsi megpróbálta elsimítani a dolgot.
- Ugyan, kedves! Az ütésed után csoda, ha nem költözik el innen sürgősen. Dehogy merne az átjönni!
- A betyár hétszázát, ne vedd ilyen félvállról! Megmondtam már ezerszer, nekem tudnom kell, ha családomat veszély fenyegeti, de nem tudom, mert a feleségem ennyi évi házasság után sem tudja, mit várok el tőle!
Kirohant a szobából, s bevágta maga után az ajtót. Zsuzsi sóhajtva nézett utána, s gondolta, hogy fekete napra ébredtek.
X/B
Zsuzsi mire kiment a teraszra, Péter már a kerítések hosszát mérte a fiaival. Tomi kimaradt a munkából, leült a reggelihez, s halkan mondta:
- Jó apánk alaposan bepöccent! Valakitől megtudta, hogy a támadód a szomszéd volt. Szögesdrót kerül körbe mindenhova, még a hátsó bejáratra is.
Elvira is az asztalnál ült. Bosszús hangon szólt közbe :
- Mégis, mit gondolsz, kitől tudhatta meg?!… Édesanyád jó nevelést kapott!
Zsuzsi csendesen felelt.
- Péternek erről egészen más a véleménye, éppen az imént fejtette ki. Egyébként, csak véletlenül szóltam el magam egy más ügy kapcsán.
- Na, akkor képzelem, mekkorára nőtt a feje! – nevetett Elvira a maga öblös módján, s hozzátette még ironikus hangon – Ej, ezek férfiak! A kutya önérzet, az! Ahhoz értenek.
Tomi tiltakozott.
- A jelenlévők kivételek, remélem?!
- Te csak ne reménykedj! Egyformák vagytok.
- Ez nem járja, mikor én mindig megértő vagyok...- mondta a fiú, s Zsuzsihoz fordult tréfás panaszosan– Édes, védd meg a fiad!
Zsuzsi hátulról átölelte a nyakát, hozzáhajtotta fejét, s összenevettek. Kapott Tomitól egy gyors puszit, noha semmit sem mondott. Elvirától nem tudott megszólalni.
A főorvos asszony füstölögve folytatta.
- Dicséritek magatokat, ahhoz értetek. Ha férj lesz belőletek, ti sem lesztek különbek. Minden férfi egykutya!
Nem lepte meg őket a morgása, mostanában egyre gyakrabban tette. Az volt az érzésük, hogy öregszik, s haragszik miatta a világra. Szalmakalapban ült az asztalnál. Az ütött-kopott szalmakalapja miatt Erzsi gyakran macerálta. Ahogy kijött a konyhából, rákezdte most is.
- Na, már korán reggel divatozol?! – kérdezte lehuppanva a székre.
- Már megint a szalmakalapom irigyled?! Nem adom. Vegyél magadnak, ennek már patinája van.
- Patinája?! Én meg azt hittem, hogy megtisztelték a madarak… - nevetett Erzsi nyíltszívűen, s vele nevetett Elvira is. Akárhogy csipkedték egymást, sohasem nehezteltek meg igazán a másikra.
Elvira aztán felcihelődött, indult a mellettük lévő Sári - völgybe. Reggeli után szívesen csatangolt a környéken, közben összegyűjtött minden tücsköt-bogarat, s elajándékozta a gyerekeknek.
Elfoglalták helyét a tetőtérből lesereglő lányok. Brigi is előkerült, s hozzáfogtak a reggelihez. Zsuzsi nyugtalanul pihentette meg Brigin a tekintetét. Fáradtnak, nyúzottnak látta. Gondolta, még mindig bántja valami, miatta keveset alhatott az éjszaka. Alig várta, hogy átölelhesse a vállát, s aggódott megint, de Brigi nyugtatta, semmi baja, jól aludt, nem szeretne visszamenni a tetőtérbe, jobban érzi magát egyedül.
A lányok vidámak voltak, tréfálkoztak. Brigi kimaradt belőle. Szótlanul, gépiesen evett, s közben merengőn nézett maga elé. A lányok most inkább Tomival foglalkoztak. Ugratták Anikó miatt. Heccelődtek vele, mintha mindegyiket megszállta volna a kisördög. Pedig csak arról volt szó, hogy Galántai Anikó a családba készült, s ezt fel kellett még dolgozni. Füredi Eszterrel nem volt ilyen gondjuk. Szinte köztük cseperedett fel, de a messzebbről ismerős lány jöttét bizonyos drukkal élték meg.
Tomi panaszkodott anyjának újra.
- Látod, édes, ma rám jár a rúd ?!
- Akkor kezet foghatunk, kisfiam!- mondta Zsuzsi nevetve, de nem volt igazán jókedve. Péter neheztelése komolyan bántotta, s kicsit neheztelt rá maga is. Pétertől elvárható volna, hogy igazságosabb legyen, vagy legalább az eszébe jusson, hogy éppen miatta történtek úgy a dolgok, ahogy történtek, mivel kitüntető társaságába fogadta a doktornőt. Sóhajtott még néhányat, aztán tette a dolgát. A teraszon locsolta a ládába ültetett piros muskátlikat, s egyszer csak felkiáltott:
- Más is látja, amit én látok?!
Tomi, s a lányok köré sereglettek. A Sári - völgy felé néztek. Közben Béla is kikopogott görbebotjával. Péter éppen akkor szaladt fel a teraszra, s megállt maga is Zsuzsiék mögött. Nézte, hogy mit néznek. Zsuzsi figyelmét meglepő látvány ragadta meg. Lent a völgyben Elvira egy madárijesztő külsejű öregúrral ölelkezett, miközben néhány lépésről egy elegáns férfi figyelte őket.
Az öregúr valóban fura jelenség volt. Magas, sovány, bő melegítő lebegett szikár alakján. Ősz fejét éppen olyan ütött-kopott szalmakalap takarta, mint Elvira kedves kalapja volt. Kezében lepkehálót szorongatott, hátán iszákféle lebegett. Béla megjegyezte, hogy a fiatalabbik férfit ismeri Pestről látásból, még hajdani bírósági gyakorlatából.
- Alighanem igazad lesz, mert nem révháziak. Itt a fürdőben sem láttam őket eddig… - mondta Péter, aztán felnevetve folytatta – Egy biztos, Elvirával ugyanannak a szalmakalapdivatnak hódolnak!
- A fiatalabb jellegzetes ember! – mondta Erzsi, s kifejezetten jóképű, elegáns embert szokott érteni alatta.
Elvira közben a nyaraló hátsó bejárata felé terelte az ismeretleneket. Megélénkült a terasz. Mindenki sietve sürgött-forgott. Mire a keskeny járdán az épületig értek, eltüntették az ócska ládákat, felfordított vödröket, hogy valahogy kinézzenek. Elvira már a lépcső aljából kiabált.
- Családom, sorakozó!… Illusztris vendégeket hozok.
Mire felértek, a család valóban felsorakozott, Elvira folytatta:
- Bemutatom nektek hajdanvolt férjuramat, Rétfalvi Aurél professzort, és kedves fiát, Rétfalvi Iván jogászdoktort!
Udvariasan fogadták őket. A kölcsönös üdvözlések közben Péter összetegeződött a Rétfalviakkal. Zsuzsi csak aztán nyújtotta a kezét. Megismerkedett a professzorral, s fordult a fiatalabb Rétfalvi felé. Kéznyújtás közben mondta a szokásos udvarias formulát.
- Nagyon örülök!
Rétfalvi Iván megfogta a kezét, s szemébe nézett átható pillantással, mint aki azt kérdezi : "Nem ismer meg?" Hangosan csak annyit mondott:
- Nekem öröm!
Ráborult Zsuzsi kezére, s illetlenül ott maradt hosszan. Zsuzsi zavarba jött. Nem volt szokása elkapni a kezét, jól tudta, az illetlenség, de most szívesen megtette volna. Feszengve várta a kézcsók végét. Közben nem mert Péterre nézni. Valóban különös kézcsók volt. Olyanféle néma szertartás, amit nem lehetett nem észrevenni. Mikor Zsuzsi végre visszavehette kezét, zavarában sietve hellyel kínálta a vendégeket maga is, a rozoga székre mutatva. Akkor is kerülte Péter tekintetét. Pontosan tudta, a furcsa kézcsók alaposan betette az ajtót a reggeli bonyodalom után. A vendégek leültek. A professzor megdicsérte a népes fiatalságot. Elvira feszített nem titkolt büszkeséggel. Zsuzsi üdítőt hozott, Barbival körbekínálták a teraszon lévőket.
Végül Zsuzsi is leült. Barbi lement a teraszról, csatlakozott a nagy fa alá húzódó lányokhoz. A teraszon kevés volt a szék ahhoz, hogy mindannyian ott üljenek le. Közben a teraszon kedélyes társalgás kezdődött. A professzor beszédes ember volt, de fia kívül maradt a társalgáson. Hallgatásba burkolózva ült a székén, s elmélyülten szemlélte keresztbe tett lábán cipője orrát.
Vannak emberek, akik puszta jelenlétükkel nyugtalanságot keltenek másokban. Rétfalvi Iván ilyen ember volt. A balsors szelét hozta magával, noha nem tehetett róla. Születési hibája volt. Miközben fegyelmezetten ült, lelkében földcsuszamlás zajlott. Olyanféle, mely nemcsak önmagára volt veszélyes, hanem másokra is. Zsuzsiban ráismert arra a hajdani lányra, akit negyedszázada keresett. Nem álomképet kergetett, Zsuzsit kereste személy szerint. Azt a gyönyörű lányt, akivel évtizedekkel előbb egy belvárosi szalonban találkozott, míg anyjára várt. Akkor még egyetemista volt, Zsuzsi alig tizenhat éves. Várakozás közben beszélgetni kezdtek. A gyönyörű hajú lányról szeretett volna minél többet megtudni, de Zsuzsit nem lehetett könnyen kifaggatni. Végül barkohbát játszottak "találd ki, ki vagyok" játékot. Alig tudott meg így is valamit, de annyit mégis, hogy nagynénjével évek óta járnak abba a szalonba, s havonta többször is megfordulnak ott. Zsuzsi azt is elárulta, hogy Iván édesanyját már látta máskor is, ismeri látásból.
Iván elhatározta, hogy anyját elkíséri a jövőben minden alkalommal, hogy közelebbi ismeretségbe kerülhessen a gyönyörű hajú lánnyal. Így is tett, de többé nem futottak össze. Nem nyugodott bele. Őgyelgett a szalon előtt naponta óraszám, hónapokon, éveken át. A gyönyörű hajú lány valóságos rögeszméje lett. Keresni kezdte az egész városban. Negyedszázadon át kutatta villamosokon, színházak széksoraiban, mozik félhomályában, uszodák vizében. Nem epedezett, nem sóhajtozott, mint a szerelmes. Ennek a kitartásnak nem volt köze ilyen érzelmekhez. Azért kereste makacs elszántsággal, mert mindenképpen rá akart találni.
Rétfalvi Iván beteg volt. Családja tudta róla, hogy mániákusan rögeszmés, de titkolták. Két házassága kudarcát is mániákussága okozta. Első házasságában néhány hét után idegrohamot kapott, mikor ifjú felesége kidobott egy ócska fadobozt. Halálra rémült teremtést majdnem ledobta a szemétledobóba a doboz után. Aztán feltúrta a szemetet, visszatette helyére a fadobozt, a fiatalasszonyt pedig még aznap összecsomagolta, s hazaküldte a szüleihez. A második asszony sem járt jobban. Alig házasodtak össze, mikor az új asszonynak eszébe jutott kicserélni egy értéktelen, megbarnult olajfestményt egy modern, szép vászonra. Iván újra idegrohamot kapott, s nekiment a megdöbbent teremtésnek. A fiatalasszony a kiadós pofonok, s a keserves tapasztalat után magától csomagolt.
Ahogy Iván a tárgyaihoz ragaszkodott, úgy tartotta számon a régi lányt. Mindig tudta, hogy éppen hány évesen kell keresnie. Mikor Zsuzsi ott állt előtte, alig tudott uralkodni magán. Most ültében remegett egész lényében, s minden erejére szüksége volt, hogy ne lássák meg rajta.
X/C
Elvira nagy hangon mesélte találkozásuk történetét. Kiderült, a professzor nem véletlenül került a Sári-völgybe. Lányáéknak az öreg villasoron volt tulajdonuk, s minden esztendőben Kéneskúton töltötték a nyarat. A professzor rendszeres vendégük volt. Főleg azóta, hogy megözvegyült, s együtt élt a fiával. Erzsi majdnem megtapogatta az öregebb Rétfalvit, mint aki addig nem hitt a létezésében. Noha érezhették a felülről jött segítséget Péter régi ügyében, de utána is hihetetlennek tartotta, hogy Elvirának valaha ura volt. Meg is kérdezte.
- Tényleg házasok voltak, hites házasok?!
A professzor nagyot nevetett.
- Azok bizony, kezét csókolom! Nem mindig voltam ilyen vénember. Kétszer is elkeltem, ha most hihetetlennek is tűnik.
Zsuzsi magában mosolygott: Elvirával mennyire egyformán jár az eszük még mindig! Elvira is éppen ezt mondta, mikor elárulta, hogy valaha férjes asszony volt. Ízlésük is hasonló, mindketten viselik az ütött-kopott szalmakalapot. Talán a régi idők emlékére. Elvira valósággal kivirult, alig ismert rá. Most is ragyogó arccal beszélt.
- Nézd meg Ivánt, Erzsikém!- mondta Elvira felvillanyozva – Kiköpött apja! Aurél is ilyen jóvágású fiatalember volt. Na, majd előkeresem valahonnan az esküvői képünket, mert látom a szemeden, hogy még mindig kételkedsz.
- Ó, én nem abban kételkedtem, hogy volt valaha fiatal, hanem abban, hogy neked urad volt! – mondta Erzsi csípősen – Nehéz elképzelni, hogy neked dirigálhatott bárki is.
A professzor újra nevetett.
- No, nem is!
- Elhallgass, te vénember! – mérgelődött Elvira, de közben olyan rajongással nézett a professzorra, olyan melegen, olyan szeretettel, hogy mindenkit meglepett.
Béla a fiatalabb Rétfalvihoz fordult.
- Ismerősnek tűnsz, nem jártál el polgári ügyekben?!
- Büntető perekben csak, de találkozhattunk a bírósági folyosókon még néhány éve.
- Merthogy a fiam a minisztérium lépcsőit koptatja mostanában. – szólt közbe az idősebbik Rétfalvi büszkén. Elvira a keresztfia felől kérdezte a professzort. Már nem volt miniszter, régen eltűnt a közéletből. Kiderült, külföldre ment, messze élt, keveset tudtak róla. Péter a hajdani segítségét emlegette.
- Ha nem jár közbe az érdekemben, alaposan elbántak volna velem az akkori elvtársak. Ma már urak. Vállalkozók lettek, s szívesen letagadnák, hogy néhány éve még harcos ellenzői voltak a magángyarapodásnak.
Zsuzsi nyugtalanul hallgatta. Péter hangja idegesen vibrált, s időnként összehúzott szemmel pillantott Ivánra, alig tudta titkolni a benne dúló indulatokat. Pedig Rétfalvi Iván szemre továbbra is kifogástalanul viselkedett. Csak akkor szólalt meg, ha kifejezetten megszólították. Tájékozatlan szemlélődő kényszerű kísérőnek gondolta, aki nem akar társalogni.
A lányoknak így is tetszett. Halk nevetgéléssel hajtották össze fejüket a nagy fa alatt, közben alaposan szemügyre vették a fiatalabb vendéget.
- Sármos férfi! – súgta Barbi.
Zsuzsunak az öltözködése tetszett.
- Szembeötlő az eleganciája. Vajszínű nadrág, halványzöld ing, árnyalattal sötétebb vajszín a nyakkendő, s a cipő. Gonddal összeválogatott öltözet.
Bogi szőke haját említette.
- Férfiben ritkán látni ilyen kellemes szőkét.
Zsuzsu azonnal tiltakozott, mivel Laci haja is hasonló volt. A lányok halkan összenevettek. Zsuzsu zavarba jött., s hozzátette gyorsan, csak az igazság kedvéért mondta. Bea átfogta a vállát.
- Ne mentegesd magad, hiszen tudjuk az okát. Szereted még, Tökmag, nagyon szereted, ne tagadd le önmagad előtt is.
Barbi közbeszólt, a teraszon üldögélő Brigi felé intett a szemével.
- Figyeljétek csak Brigit, mintha beteg volna. Egy pillantást sem vet Ivánra. Pedig éppen az a típus, akit annyira keresett magának.
- Nekem édesapa viselkedése tűnt fel. Nagyon nyugtalan. Mi üthetett bele?! – kérdezte Bea, s egymásra néztek töprengő arccal.
Bea tévedett. Péter nem nyugtalan volt, hanem tőle teljesen szokatlan módon, kétségbeesett. Éppen akkor tűnik fel egy veszélyesen fiatal, jóképű férfi, mikor gyötri az öregedés gondolata, s úgy hajol a felesége kezére, olyanféle hódolattal, ami a magafélének rengeteget mond. Ez az alak kinézte magának Zsuzsit, gondolta vizes háttal, s Rétfalvi Iván feketelistára került nála.
Látogatás a végéhez közeledett. A professzor felállt, s szabadkozón mondta, hogy indulniuk kell, Iván fiát Terézke lánya küldte utána a reggeli miatt, kikapnak a késésért. Mielőtt elindultak volna, Elvira Zsuzsihoz fordult, s arra kérte őket, fogadják el a professzort rendszeres látogatónak. Amíg itt vannak, szeretnének gyakran találkozni. Hozzátette, ha Terézkének hiányzik, majd Ivánt érte küldik.
Zsuzsi tekintete Péterre rebbent. Ösztönösen riasztotta a gyakori találkozás lehetősége, de bele kellett egyezniük. Péter finoman bólintott, Zsuzsi igyekvő kedvességgel mondta, hogy Elvira kívánságát mindenkor tudomásul veszik, hiszen a család tagja.
Rétfalvi Iván főhajtással köszönt el Zsuzsitól, Péternek a kezét nyújtotta.
- Elnézéseteket kérjük a korai zavarásért! – mondta udvariasan.
Péternek ezúttal igen nehezére esett ugyanúgy válaszolni.
- Nem zavartatok...- motyogta, s megindultak egymás mellett a kapu felé.
- Megnyugtatsz! - felelte Iván megélénkülve - Ha megengeditek, a jövőben is élnék a türelmetekkel. Apámat elkísérem gyakran. Itt nincs társaságom. Húgomék egész nap a fürdőben vannak. Magam nem kedvelem a szabad fürdőzést. Szívesebben vagyok apám közelében.
Péter dühöngött magában, de az adott helyzetben tehetetlen volt, s fahangon felelt.
- Kérlek! Ahogy gondolod.
A beteglelkű ember előtt megnyílt az út. Mehetett már bálványa közelébe kedve szerint.