Asszonysorsok. Megjelent regényeim blog változata

X/A

       Ádám szép villa előtt állt meg. Mire kiszálltak, Barbi szíve a torkában dobogott. Ádám a kertben álló, futórózsás kerti lakhoz vezette. Nyitva volt ajtaja, ablaka, már messziről hallották az élénk társalgást. Ádám szerint a reggelinél ültek. Mikor beléptek, csend lett hirtelen. Mindenki rájuk meredt, az arcokon döbbent csodálkozás ült. Ádám nem törődött vele, körbevezette Barbit az asztal körül, s bemutatta, mint menyasszonyát. Aztán maga kínálta hellyel, s leült mellé védelmezőn.
Az asztalnál nem folytatták az étkezést, hosszan foglalkozni kezdtek a papírszalvétákkal, s közben egyetlen szót sem szóltak. Barbi nyugalmat erőltetett magára, s titkon, lopva megnézte a társaságot. Ádám anyja, az egyetlen idősebb hölgy, erősen szőkített, csontsovány nő volt. Úgy ült az asztal mellett, mint aki karót nyelt. Arca visszautasító volt. Ádám apja pocakos, ápolt szakállú úr volt, messziről kedélyes alkatnak tűnt, de ezúttal nem adta jelét jó kedélyének. Kivett egy szivart az asztalon lévő dobozkából, rágyújtott, s ültében félig elfordult. Így fejezte ki véleményét.
Ádám nővére kissé molett volt, mozdulataiban finomkodó. Míg gondosan összehajtogatta a használt szalvétát, arcán furcsa mosoly ült, mint aki felháborítónak találja a helyzetet, de nem tudja, miképpen reagáljon rá. Cili nevű barátnője soványságban vetekedett a ház asszonyával, de kevésbé fegyelmezte magát. Nem tartozott közvetlenül a családhoz, szemmel láthatóan mégis jogot formált véleménynyilvánításra. Beszédes pillantásokat küldött Áginak, s gunyorosan mosolygott hozzá. A jelenlévő két úr kifejezéstelen arccal, lesütött tekintettel ült a székén. Ez is beszédes volt, minden bizonnyal Ádám miatt igyekeztek kívülállók maradni, hiszen Ádám cégük második embere volt. Hatalom.
A kis lakban kezdett kínossá válni a csend. Ági dönthetett végül, Ádámhoz fordult kellemetlenkedő hangon.
- Hogy állíthattál be bejelentés nélkül a kis barátnőddel?! – kérdezte, amitől még kínosabb lett a helyzet.
Ádám nem a kérdésére felelt, hanem kiigazította.
-Barbara nem a barátnőm. A menyasszonyomat mutatom be, világosan mondtam az imént!
- Pardon! Azt hittem, csak tréfálsz! - mondta Ági ideges nevetéssel.
- Szoktak ilyesmivel?
Ádám apja nem fordult feléjük, csak a válla felett kérdezte :
- Andor tudja már, mert, ha jól sejtem, van némi beleszólása a dologba.
- Andor nem avatkozik a magánügyeimbe. – felelte Ádám nyomatékkal.
- Te tudod!- felelte apja, s eregette közben a füstöt színlelt nyugalommal.
Ádám anyja kiesett a szerepéből, felcsattant a hangja.
- Ne légy ennyire engedékeny, Kornél! Andornak igenis van beleszólása, és nem hiszem, hogy kitörő örömmel fogadná a hírt. Andor a család feje, hatalmas európai cég tulajdonosa. A fiunkat utódjának tekinti. Joggal várja el, hogy a fiú megfelelő formában házasodjon.
- Kezditek már! – morogta Ádám, s felállt. Idegesen tett pár lépést, aztán visszafordult, s figyelmeztetőn mondta – Ne haragítsatok meg. Időben szólok!
Az asztalnál ülők egymásra néztek, egyik-másik bosszús hangot hallatott, csak a két jelenlévő férfi maradt semleges most is. Kevés foganatja volt a figyelmeztetésnek. Ádám anyja megint megemelte a hangját.
- Márpedig erről beszélnünk kell! Sajnálom, hogy egyáltalán téma, de gondolkoztál volna, mielőtt idehozod a barátnődet!
Ádám makacs volt, s következetes.
- Anyám, te se ragaszkodj Ági aposztrofálásához, ha kérhetlek!
- Ó, csak a váratlan öröm! - nevetett fel anyja gúnyosan, aztán dühösen folytatta - Micsoda lehetetlen helyzet! Kénytelenek vagyunk az idegen kis hölgy jelenlétében családi ügyeket tárgyalni, noha vele semmi dolgunk.
- Tévedésben vagy, nagyon is rá tartozik. Ismerjen csak meg benneteket. Félig-meddig tisztában van már a helyzettel, lássa a többit is. Ilyet úgysem látott még. Kilencgyermekes családban nőtt fel, de igazi családban, és nem állkapcsolatokban... Ahonnan jön, abban a családban természetes a családi összetartozás. Szülők és gyerekek példamutató szeretetben élnek egymással. Az anyagi érdek fel sem merül köztük. Ti ilyen kapcsolatot elképzelni sem tudtok! - mondta keserűn.
- Ez már sok! – kérte ki maguknak az apja, s visszafordult ültében-Sértegetéssel a kis hölgy sem lesz kívánatosabb előttünk. Váratlanul beállítasz, bemutatsz valakit, s elvárod, hogy toleráljuk. Holott csak annyit tudunk róla, hogy Barbarának hívják. De mégis, kicsoda ?!
- Barbara tanárnő. Jelenleg nevelőotthonban dolgozik.
- Ez mind nagyon szép, de kevés! Tudnunk kellene valamit arról a híresen példás családról is, ahonnan jött, de semmit sem tudunk. Helyénvalónak tartod ezt, forrongó fiatalember?!
Ádám anyja lekicsinylőn legyintett.
- Ugyan, Kornél! Mit akarsz tudni egy olyan családról, ahol kilenc gyerek van?!
- Például, hogy kifélék, mifélék?! Van nevük? Hol élnek ?!
Ádám tekintetében felcsillant a remény, talán apja mégis megembereli magát, s intett Barbinak, hogy rábízza a választ, feleljen legjobb belátása szerint. Barbi szíve nyugtalanul dörömbölt, s halkan, elfogódottan felelt.
- Kéneskúton van nyaralónk, most onnan jöttünk. Eredetileg Révházán élünk. Édesapám doktor Kerekes Péter, az ottani kórház főorvosa. Gyermekorvos.
Ádám nővére izgatottan felkiáltott.
- Cili, hallod?!... Kerekes Péter, Révháza!... Gyermekorvos!…
- Ó, gondolod ?! – élénkült meg a vendégnő is, s némi zavar támadt az asztal körül.
- Mi van? – kérdezte Ádám apja, de Ági nem felelt, hanem Barbihoz fordult, s letegezte.
- Édesanyád Takács Zsuzsanna, Budán élt lánykorában?!
- Igen. Budáról való valóban.
Ági összecsapta a kezeit.
- Uramisten! Te Takács Zsuzsi lánya vagy?! – kiáltotta örvendezőn, s a szüleihez fordult - Merőben más a helyzet! Zsuzsi osztálytársunk volt a gimnáziumban, félig-meddig barátnőnk is…- mondta, s neheztelőn nézett a testvérére- Ádám, miért nem ezzel kezdted ?! Zsuzsinak tudnia kellett, hova viszed a lányát, ha beszéltél a családról.
Ádám megenyhült. Már jókedvűen mondta :
- Még nem beszéltem rólatok, Kovács pedig annyi van, mint égen a csillag. Így nem sejthetik, hogy hova hoztam Barbarát. Komolyan örülök a kellemes fordulatnak.
Korán örült. Ebben a családban nemcsak a szülőkkel kellett megküzdeni, hanem a barátnő ártó szellemével is. A felfedezés kellemes izgalma után a vendégnőből kibújt a kellemetlenkedő természete. Felnevetett bántón.
- Takács Zsuzsinak kilenc gyereke van ?!...Hát elment az esze, hogy kilencet szült ?! Kilencet ?!
Ági ránézett a barátnőjére, s mintha hirtelen megbánta volna az örvendezést. Jóval visszafogottabb lett, s kritikus maga is.
- Nyilván azért választotta a sérült vidéki gyerekorvost, hogy kedvére szülhessen... Igazad van, szívecském, ez elképesztő! Miféle gondolkodás az ilyen ?
Ádám szülei mintha csak erre vártak volna, egyszerre nevettek fel, hangjukban sértő ítélkezés volt. A két nő csatlakozott hozzájuk.
Barbiék összenéztek. Ádám arcára csalódás telepedett. Olyan lemondó lett hirtelen, hogy Barbi szíve megfájdult miatta. Megbántódott maga is, s szinte rendreutasítón szólalt meg.
- Jóérzésű ember tisztelettel tekint a nagy családokra. Egyébként, kissé másképpen van nálunk, mint gondolják. Szüleinknek csak két vér szerinti gyermeke van. Heten a barátaik gyermekei voltunk. Tragikus módon árván maradtunk, s kicsi korunkban magukhoz vettek bennünket. Valóban a szüleink lettek, az édes szüleink, mert sohasem éreztük árváknak magunkat. Annak ellenére sem, hogy tudtunk a származásunkról. Az én nevem, mint mondtam a bemutatkozáskor: Hegedűs Barbara!
Szavait csend követte. Talán meglepett mindenkit a bátorsága, s bosszúságot is okozott vele. Látszott az arcokon.
Amikor újra megszólaltak, már nyíltan kellemetlenkedtek. Megint a vendégnő kezdte.
- Még csak nem is az anyja!– mondta gunyoros hangon - Tetejében apátlan-anyátlan árva!... Ó, de megható!
Ági a szüleihez fordult mentegetőzve.
- Bosszantó félreértés történt. Nem csoda, hiszen tényként állította, hogy a volt osztálytársunk lánya, pedig alig van köze hozzá...- mondta sértődött hangon, s Zsuzsit már félig-meddig se nevezte barátnőjüknek.
Anyja hangja is méltatlankodó volt.
- Az imént nem értettelek, szívem! Ha valaki merőben más kategória, mit számít az, hogy osztálytárs volt az anyja. Az anyja ?! Ugyan! Egyébként is tudnod kell, egy vidéki orvos családja nem komilfó!
Ádám felháborodott, s kiabálni kezdett.
- Kikérem magunknak ezt a pejoratív hangot! Hogy jöttök hozzá ?! Anyám, te is! Hogy mondhattál olyat, hogy más kategória ?! Épületes kijelentésedről már nem is beszélve. Magában felháborító. Szerinted egy vidéki orvos családja nem komilfó ?!
- Ez az igazság!
- Mondja ezt egy szimpla vidéki tanító lánya, vagy netán máshol láttad meg a napvilágot ?! Mondjuk, koronás bölcsőben ringattak, csak eddig titkoltad ?! Ugyan, világosíts már fel!
Apja közbeszólt barátságtalanul.
- Fegyelmezd magad, kölök! Anyádhoz beszélsz.
- Jó, hogy mondod, mert bizony isten már kétségeim támadtak! Hiszen az ember az anyjától elvárná, hogy választottját szeretettel fogadja, de mit gondoljon arról, aki kutyabőrt keres helyette ?!
- Sértő, cinikus megjegyzésekből nem kérünk. Ezzel sem jutsz előbbre. Áldásunkat, beleegyezésünket így sem fogod kicsikarni.
Ádám dühösen nevetett.
- Itt valami óriási félreértés van! A beleegyezésetekre nekem nincs szükségem. Megtiszteltelek benneteket azzal, hogy bemutattam Barbarát. Elvártam volna, hogy legalább a jólneveltség okán illendőbben viselkedjetek vele. Sajnos, reménytelen esetek vagytok!
- Újra nekünk ugrasz?! – méltatlankodott a nővére.
- Meglepett valakit? – nevetett az apja.
- Úgy viselkedik, mint egy éretlen kamasz! - toldotta meg anyja.
A vendégnő édeskés hangra váltott.
- Ádámka már csak ilyen! Hozzászokott a parancsolgatáshoz, nem tűr ellenmondást. Igaz, fiúcska ?!
Abbamaradt a téma egy időre, mivel az alkalmazott kávét szolgált fel, s azzal foglalatoskodtak. Számolt Ádámékkal is, de mindketten elhárították. Barbi csendesen ült a helyén. Kezdett hozzászokni a lehetetlen helyzethez. Ádám nehezebben élte meg, idegesen jött-ment a nyári lakban. Látszott rajta, igyekszik lehiggadni. Talán sikerült volna, ha családja nem folytatja a megkezdett témát.
Nővére a kávéját kevergetve mondta :
- Egyébként, hamar véget érhet ez a kis kaland, ha Zsuzsi ráébred, hogy a " lánya " nagy vagyonba csöppent. Betegesen irtózott nénjétől a vagyona miatt. Nagynénje halála után menekült a villából is, hozzáment az első alakhoz, akibe belebotlott.
Különös dolog az emlékezet. Ági rosszindulatában megfeledkezett arról, hogy annak idején másképpen látták Zsuzsi helyzetét. Komoly fejtörést okozott nekik az a fiatal, jóképű orvos, aki látható szerelmi bánatában eldalolta az Akácos utat, s nem értették, hogy Zsuzsi miért választotta Kerekes Pétert a sérült arcával, mikor nyilvánvaló volt, hogy a másikat is választhatta volna.
Az anyja bántón legyintett.
- Ugyan! Naiv vagy, szívem! Akinek kilenc gyereke van, az nem lesz olyan bolond, hogy visszautasítson egy ilyen partit!
A vendégnő csatlakozott.
- Igazat adok Klárinak. Zsuzsi aligha tartja magát régi elveihez. Na, halljátok ?! Kilenc gyereket etetni, ruházni, hogy mást ne is említsek ?! Persze, azért próbálkozni lehet. Hozzátok tudomásukra, hogy nem értetek egyet a fiatok döntésével. Hátha maradt benne némi önérzet. Bár, a helyzetében kétlem.
Mindezt ott mondták el Barbiék előtt, mintha ott sem volnának. Ádám úgy fordult a vendégnő felé, mint aki ütni készül, de aztán csak szóval torolta meg a sértést.
- Kevesebb baj volna ebben a családban, ha eggyel megcsappanna a nyilvánvaló rosszindulat. Ezért szíves tudomásodra hozom, hogy nagy szívességet tennél nekem, ha egy nap a seprűdre pattannál, és elhúznád a csíkot a fenébe! Különben én segítelek hozzá. Mint tudod, a Távol-Keleten is vannak érdekeltségeink.
A nyilvánvaló sértés mellett nyílt utalás volt arra, hogy elküldi őket a világ másik végére. Megtehette. Szülei felháborodott hangot hallattak, a vendégnő látványosan megsértődött, az egyik úrnak vörös lett a feje. Nővére kiabált.
- Ez alávaló szemtelenség volt, Ádám! Társaságon belül így nem viselkedhetsz. Elvárjuk, hogy Cilitől azonnal kérj bocsánatot!
- Ha mindannyian bocsánatot kértek Barbarától!
- A kis hölggyel nem állunk kontaktusban!
-Ez egy pillanatig sem gátolt meg benneteket abban, hogy alávaló módon nyilatkozzatok róla, és családjáról!
- Sajnálom. Csupán megdöbbenésünknek adtunk hangot ezen a módon. Ne is haragudj, kilenc gyerek ?! Ez még Zsuzsitól is túlzás.
A vendégnő nem bírt az indulataival, hiába szorította meg karját a vörös fejű úr, utálatosan nevetett.
- Ugyan, szívecském! Miért volna tőle túlzás?! Mindig kilógott a sorból. Valamiféle álomvilágban élt már akkor is. Hiányzott belőle a realitás. Nála afféle passzióvá nőtte ki magát a gyerekimádat. Az ilyen gondolkodás alig különbözik azoknak a felfogásától, akik úgy szaporodnak, mint a nyulak, de a következményekkel nem törődnek. Az ilyen családokból kerülnek ki a renitensek.
Ádám nővére a helyeslésével is igyekezett védeni barátnőjét.
- Egyetértek, szívecském! Példánál maradjunk, kilenc gyereknek nem lehet megadni mindazt, amit normális családban két-három gyerek megkaphat ahhoz, hogy később a társadalom hasznos tagja legyen.
Ádám hangja dörrent.
- Meddig teszitek próbára a türelmemet?!
- Sajnáljuk, de ez a véleményünk! - mondta a nővére.
- Mert, mindketten szakavatottak vagytok, noha egyetlen gyereket sem neveltetek, mert egybehangzón megerőltetőnek ítéltétek a szülést, a gyermeknevelést. Bölcsész diplomátokat pedig már régen kikezdték a molyok!
- Attól még lehet helytálló a véleményünk! - mondta Ági daccal.
- Ha különbséget tennétek valós, és vélt tények között, de csak sommásan ítélkeztek. Úgy emlegetitek a kilenc gyereket, mintha az magában véve elítélendő cselekedet volna. Beszéljünk konkrétan Kerekesékről. Abban a leszólt családban a kilenc gyermek szülői szeretet mellett megkapott minden segítséget ahhoz, hogy értékes tagja lehessen a társadalomnak, ahogy ti emlegetitek... Négy pedagógus van köztük, egy mérnök, egy jogász, egy medika, egy idegenforgalmi szakember, s egy elképesztőn tehetséges grafikus, akiről még hallani fogtok. Mindannyian több nyelvet beszélnek. Amíg ti éltetek, mint a here, Takács Zsuzsi gondoskodó édesanya volt. Kilenc értékes embert nevelt fel. Hol vagytok mellette ? Nézzetek magatokra, mit tudtok felmutatni ? Semmit! Az égvilágon semmit!
- Mindjárt szentté avatja! - mérgelődött a vendégnő.
- Nem fogunk hamut szórni a fejünkre, mert nincs kilenc gyerekünk! - toldotta meg nővére, s visszautasítón folytatta - Amúgy pedig kikérjük magunknak az összehasonlítást!
- Mert attól féltek, hogy még inkább alulmaradtok! Vegyük mindjárt a párválasztást. Az a bizonyos első alak, akibe Takács Zsuzsi belebotlott, ahogy mondjátok, a nagy szerelem volt, s máig is az! Megenne benneteket a sárga irigység, ha látnátok, hogy milyen remek kapcsolatban élnek. Ti ezzel az élethelyzettel sem dicsekedhettek. Barbarának mondom, mikor a hölgyek hiába próbálkoztak, egyikük sem kelt el, hamvasságuk is lecsengett időközben, nővérkém Andortól kért férjeket maguknak. Sejtheted, szívem, hogy nem pottyantak eget-földet megrázó nagy szerelembe...Urak, ne vegyétek zokon a nyíltságomat!
A két kopaszodó férfi bután vigyorgott. Önmagáért beszélt. A vörös fejű úr nyugtalankodhatott Távol-Kelet miatt, s szóval is igyekezett készségüket kifejezni.
- Egy szót sem szóltunk, főnököm! Szerény véleményem szerint is felettébb kifogásolható a viselkedésük. Meggondolatlanul nehéz helyzetbe hozzák az embert.
A másik úr is megszólalt. A vő lehetett. Sztoikus mosollyal mondta :
- Mindenkori viselkedésüket bölcs belenyugvással fogadd, barátom! Férfisors.
Ági dühösen nézett Ádámra.
- Muszáj volt ennyire közönségesnek lenned?!
- Csak helyre teszlek benneteket, mert azt akarom, hogy a jövőben ne emlegethessetek fennkölt szentenciákat a feleségem előtt. Barbara komoly ember. Pontos, s helytálló definíciói vannak az élet dolgairól, köztük az általatok passziónak nevezett áldásos életutakról, felelősségteljes emberi magatartásokról, amihez ti igazság szerint hozzá sem szólhattok!
Ádám apja felhorkant.
- Hogyhogy a “ feleségem " előtt?!
- Barbara néhány hét múlva a feleségem lesz. Október elején összeházasodunk Kéneskúton, az ottani református templomban. Dupla esküvő lesz. Az ottani református pap Barbara húgát veszi feleségül. Házasságkötésünk megmásíthatatlan, befejezett tény. A teendőket magunk intézzük. Jövendő sógorommal már mindent megbeszéltünk.
Barbi csodálkozón nézett rá, aztán lehajtotta a fejét mosolyogva.
- Felháborító! – mondta Ádám anyja – Ez a fiú teljesen megbolondult ?
- Majd Andor helyére teszi az eszét ! – ígérte az apja megemelve hangját – Nem kell Kénuskútra esküvőre menned, ne nyugtalankodj!
Ádám újra dühbe gurult.
- Álljon meg a menet! Nem emlékszem, hogy eddig meghívtalak volna benneteket. Most is csak azzal a kikötéssel teszem, ha Barbarának a jövőben megadjátok a kellő tiszteletet. Ellenkező esetben ne fáradjatok! Viszont, szíves tudomásotokra hozom: távolmaradástok esetén anyagilag rám többé ne számítsatok! Megvonom a támogatást végérvényesen. Ezzel befejeztem. Gyerünk, szívem… Vége a komédiának!
Éppen csak köszöntek.
X/C
Kéz a kézben mentek a kocsiig, s közben hallgattak. Amint beültek, Ádám a kormányra borult, ziháló lélegzete árulkodott. Nehéz perceket élt át. Barbi gyengéden a hátára tette tenyerét, s halk részvéttel mondta :
- Ne vedd a szívedre!… Tudom, hogy fáj az embernek, ha akarja, ha nem, de próbálj túljutni rajta.
Ádám felemelte fejét, s elkínzott arccal nézett Barbira. Hangja is meggyötört volt.
- Gyerekkorom óta szenvedek ettől a rideg légkörtől, hiszen mégiscsak a szüleim volnának. Téged is bántottak, nem tudtam megakadályozni.
- Miattam ne bánkódj. Én érted aggódtam.
Ádám a kezébe vette Barbi kezét, szívéhez vonta, s megremegett a hangja.
- Köszönöm! Csodálatos ember vagy. Boldogságom záloga. Tudom, hogy melletted sok örömben lesz részem.
- Ennyire bízol bennem ?!
- Jobban, mint önmagamban.
- Egy kicsit sem félsz attól, hogy engem is befolyásol az anyagi helyzeted ?!
- Tudom, hogy nem! De azt sem bánnám, ha úgy volna. A te esetedben egy percig sem bánnám. Hálás volnék a vagyonomnak, hogy segített felém billenteni a mérleg nyelvét.
Barbi halkan nevetett.
- Drága vagy, de tényleg nem befolyásol! - mondta, aztán elkomolyodott - Természetesen, miattad örülök, hogy nincsenek anyagi gondjaid.
- Neked sem lesznek. Lábaid elé teszem az egész világot!
Barbi nagyot nevetett, aztán elkomolyodott ismét.
-Nem kell ilyen nagyot ígérned, mert nincsenek túlzó vágyaim. Bennünket úgy neveltek, hogy eszünkbe se jusson, de nem azért, amiért a nővéredék gondolják. Édesanyámat nem a vagyon taszította, hanem nénje lelketlensége. Ettől függetlenül a szüleim mértéktartásra neveltek bennünket. Azt akarták, hogy jellemünk része legyen, mert ettől több lesz az ember. Az élete is könnyebb így. Nem hajszolja magát elérhetetlen dolgokért. Értékelni tudja az apró örömöket is. Sajnálom az idegesen törekvő embereket. A folytonos gyarapítókat. A vagyon rabjait. Valahol mindegyik boldogtalan.
- Az én helyzetem merőben más!- sietett Ádám megnyugtatni - Inkább úgy mondom, szerencsésebb. Kész vagyonba léptem be. Nem kellett megküzdenem érte foggal-körömmel, csak ügyesen szaporítani, de nem vagyok a rabja. Csak becsülöm, s igyekszem megtartani az eszemmel. Boldogtalan sem vagyok már, mert van kitől remélni a boldogságot.
Barbi nem felelt mindjárt. Kis ideig kinézett az ablakon, aztán visszafordította arcát, s mélyet sóhajtva mondta:
- Nem tudom, Ádám! Tényleg nem tudom. Komolyan gondolom, hogy a hivatásom nélkül nem lenne teljes az életem. A családom is nagyon hiányozna. Ha külföldön élnék, még kevesebbet látnám őket. Tetejében a vagyon emlegetése sem nyugtat meg. Abban a világban idegennek érezném magam. Talán ezen az alapon neked sem tudnám megadni azt, amit vársz tőlem.
- Nem várok többet ott sem, mint amit eddig adtál.
Barbi halkan, boldogan nevetett.
- De hisz még alig adtam valamit!
- A legtöbbet: megszerettél! Magad mondtad, elárultad, és ezzel a mennybe röpítettél! - mondta örömről árulkodó hangon, aztán búsan folytatta - Hálából majdnem odavittelek. Ne csodálkozz rajta. Abban a pillanatban majdnem elvesztettem az eszemet. Nagyon féltem, hogy nem jutunk el eddig, hogy hiába rimánkodom, nem fogsz megszeretni.
Barbi megint elkomolyodott.
- Nem tudom, hogy mit gondoljak. Egyszer azt mondod, hogy nagyon félsz, a családod előtt pedig úgy beszélsz, mintha elintézett tény volna a házasságunk.
- Mindig úgy beszélek, ahogy a remény, vagy a reménytelenség engedi.
- Nem taktika ez nálad ?! Bármit mondasz, bárhogy is keseregsz, legbelül nagyon magabiztos vagy. Abból is látszik, hogy Palival októberi közös esküvőről beszéltetek már akkor, amikor én még azt hajtogattam, hogy nem mehetek hozzád. Kezdem hinni, hogy számodra nem létezik reménytelen helyzet. Ugye, így van ?!
Ádám kis mosollyal felelt.
- Lassan kiismersz, de szó sincs taktikáról! Egyszerűen csak így szoktam intézni a dolgaimat. Ha valamit nagyon szeretnék elérni, a szerint cselekszem. Még semmit sem szerettem volna ennyire az életben. Az is igaz, hogy általában magabiztos vagyok. De most nem vagyok az. Éppen ellenkezőleg! Bizony félek, iszonyúan félek, hogy a végén mégsem leszel az enyém. Visszatart majd a hivatásod, a családhoz kötődésed. Pedig mindkét dolgot áthidalhatnánk könnyen.
- Könnyen ?! Hogyan ?
- Feleségemként többet tehetnél az elesett, elhagyott gyerekekért, mint azt most hiszed. Mindenhol vannak szerencsétlenek, segítségre várók, de a régieket sem kell elhagynod. Gondoskodhatsz róluk, tarthatod bennük a reményt. Mikor szükségük lesz anyagi támogatásra, bőkezűen megteheted. A családdal is találkozhatsz bármikor. Esküszöm, bármit megteszek ennek érdekében, csak ne mondj le rólam miattuk, könyörögve kérlek!... Mondj valami biztatót, Barbikám !
Barbi hallgatott. Végül igen csendesen felelt.
- Én is félek.
- Mitől félsz, kicsi szívem, mitől ?!
- Az egésztől félek. Legjobban attól, hogy mindketten elkapkodjuk. Magamban sem vagyok biztos… Hirtelen változott bennem minden. Abban sem lehetek biztos, hogy benned megalapozott az érzés...- mondta ki azt, ami váratlanul nyugtalanítani kezdte.
Eszébe jutott Bea. Éppen az úti készülődés közben mondta tréfásan, ha a külföldre szakadt hazánkfiának csepp esze van, akkor hazajön nősülni. Ádám Kova pedig felettébb okos fiú.
Ádám felhorkant.
- Bennem ?! Istent hívom tanúmnak, hogy ennél már nem lehet megalapozottabb! Már a csárdában éreztem, hogy rendkívüli dolog történt velem. Hogy a csudába ne ?! Fülem hallatára azt mondja egy gyönyörű kislány a másiknak, hogy én tetszem neki, én a magam személyében. Anélkül, hogy tudná, ki vagyok, hogy nagy vagyon áll mögöttem. Saját véleményemmel szemben kellemes fazonnak tart. Mellette értelmes figurának ítél, és mond még valamit. Aranyosan definiálja a szemem színét. A magamfajta férfi számára ez olyan csoda, ami olthatatlan tűzbe hozza az embert. Persze, hogy megfordult velem a világ!... Azóta lélekben a lábaid előtt térdelek. Szeretlek, Barbikám! Ne hagyj elveszni! Gyere hozzám feleségül. Hozzám jössz ?! Hozzám ?
Barbi becsukta a szemét. Nehéz döntésre kényszerítette az élet. Erős akart lenni, megmaradni feltett szándékánál, de már érezte, nem tudja elengedni, s ettől úgy megrémült, hogy sírva fakadt.
- Nem akarom feladni az eddigi életemet, nem akarom!- kiabálta lázadozva, aztán megcsendesedve, beismerőn sírta - De már nem tudok lemondani rólad...
Ádám felüvöltött. Az elkínzott ember boldog, felszabadult üvöltése volt. Barbit a karjaiba kapta, s ölelte, csókolta. Barbi sírt, de nem ellenkezett. Hagyta, hogy csókolja még a ruhája szegélyét is.