U T Ó S Z Ó,
a v a g y
s z a b á l y t a l a n ö n é l e t r a j z
Régebbi évtizedekben is szívesebben írtam volna olyan önéletrajzot, mely száraz adatok helyett valóban az életemről szól. Emlékszem az első önéletrajzom szövegére. Az ötvenes évek második felében a M. Postánál telefonközpontosnak jelentkeztem. Mindössze annyit kérdeztek, hol születtem, s mikor, apám, anyám neve, foglalkozása, hányan vagyunk testvérek. Előéletem felől nem érdeklődtek, mivel gyermekként abban az évben fejeztem be az általános iskola nyolcadik osztályát.
Pedig lett volna mondanivalóm. Annyi feltétlenül, hogy nehezen élünk, s középiskolában azért nem tanulhattam tovább, gyermekként azért kell munkába állnom, mert az államosításkor elvették a kis fűszerüzletünket, s vele mindazt, ami segíthette volna későbbi életünket. Édesapám évekig építkezéseken „ vezekelt”, s noha ebben az időben már kereskedelmi alkalmazott volt, kevés keresetéből egyedül tartotta el a hattagú családot. Egyik testvérem betegségben megrokkant, s édesanyánk ápolására szorult. Ma már tudom, azokban a keserves években aligha díjazzák, ha mindezt leírom.
Életemnek ilyetén alakulását szerencsére nem éltem meg keserűen, noha, mint minden fiatal, én is tervezgettem a jövőm. Akkor éppen csillagász akartam lenni, amihez egy öreg messzelátó gyakori használata adta az ötletet, de az utam másfelé vitt. Mégsem bánkódtam igazán, talán annak a jó tudatnak köszönhettem, hogy keresetemmel valamennyit én is segíthettem a család mindennapi, szorító gondjain.
Másrészt, az új dolgok iránt érdeklődő csitrilánynak abban az időben, kisvárosi telefonközpontosnak lenni igazi kaland volt. Kitárult előtte a világ, hangban nap, mint nap bejárta az országot, néha külföldet is. Évekre szóló ismeretségeket, barátságokat kötött más települések telefonközpomtosaival. A kisvárosban szinte mindenkivel, akinek telefonja volt, közvetlen kapcsolatba került. Az idő teltével, némelyekkel olyanféle bizalmi helyzetbe, ami csak jó barátok között alakul ki.
Postai telefonközpontost szigorú titoktartás köti élete végéig. Ha mellette jóindulatát is tapasztalták, alkalomadtán beavatták személyes gondjaikba, olykor bánatukba, örömükbe. Erre az időre visszagondolva, eszembe jut róla a _________" lélektől-lélekig " szép ideája.
Telefonközpontosságom tíz esztendeje alatt megannyi életet ismertem meg, s az emberi jellem színes skáláját. Magamfajta számára hasznos iskola volt, tenger élménnyel.
Valóságos iskoláim száma, tekintélye is bővült az esztendők alatt. Munka mellett Kiskőrösön érettségiztem, Kecskeméten, majd Szegeden szereztem postaforgalmi, távközlési, igazgatási, jogi, s pénzügyi ismereteket, melyek aztán bekerültek a következő életrajzokba.
Idővel elmaradtak a szülőkre, testvérekre vonatkozó adatok, helyette beírtam, hogy férjezett vagyok, s gyermekem van. Isten segítségével három gyermeket neveltünk fel.
Közben megváltam postai munkámtól, s két munkahely után, bankosként, pénzügyi vonalon dolgoztam 1993.-ig. Abban az esztendőben az ízületeimmel megbetegedtem. Hosszú kórházi kezelés során kiderült, komolyabb a baj, s véglegesen leszázalékoltak.
Most az következne, hogy akkor kezdtem el írni, de ez csak féligazság volna. Babszem korom óta mondom a történeteimet. Akkoriban gyakran vontam magamra környezetem neheztelését. Főképpen az utcabeli gyerekekét, mert nehéz elhinni, hogy aki velük együtt cseperedik, s naponta találkoznak vele, bejárta már a nagyvilágot, megfordult Tündérországban is, s egy óriás rózsa kelyhében lakott manókkal, törpékkel, tündérekkel.
Aztán hozzászoktak, s türelmesen hallgattak. Látom magunkat a nyáresti szürkületben, egy kupacban az út menti kevés pázsiton, s én mesélek, mesélek, mesélek.
16 évesen írtam meg első novellámat. Elküldtem egy országosan meghirdetett irodalmi pályázatra. Megnyertem vele a pályázatot. Tekintélyes kis-könyvtárat kaptam, háromszáz kötet könyvet, s a pályázatot meghirdető Képes újságban megjelenhetett néhány írásom.
Hatvanas években, huszonévesen, kalandregény írásába fogtam. A történet a második világháború alatt, s utána játszódott. Sebesült angol pilóta, s egy magyar család kapcsolatát beszélte el, mely a háború után néhány évvel kémtörténetbe fordult. Szerelmi szála családi legendáriumból származott, tárgyi emléke egy különleges pecsétgyűrű volt. Alaposan megmozgatta a fantáziámat, s nagy lendülettel kezdtem az íráshoz. A tervbe vett regénynek - A kétarcú élet címet adtam.
Hivatali munkám mellett egyedül voltam a gyerekekkel, férjemet évekre szanatóriumba vitte a gyermekkorban szerzett, s újra fellángolt tüdőbetegség. Nappal a munkahely, este a gyerekek, s a háztartás. Az éjszaka maradt írásra.
Akkoriban valóban két végénél égettem a gyertyát. Bő esztendőn át gyakran kakasszóig hajtott a nehezen megfogalmazható belső késztetés, de ezúttal hiábavaló volt a munkám. A kéziratot elküldtem az akkori Magvető kiadónak. A kiadó igazgatója telefonon megkeresett, érdeklődött kilétem, családi helyzetem felől. Közvetlen hangú beszélgetésünk reménnyel töltött el. Annál nagyobb volt csalódásom, mikor beszélgetésünk után néhány nappal, szűkszavú, rövid levélben eltanácsolta a kéziratot.
Csalódottságom mellett be kellett látnom, az írást nem folytathatom addig, míg nem teremtődnek meg hozzá a feltételek. Akkor nem gondoltam volna, hogy három évtizedet kell majd várnom.
Végül leszázalékolásom éve hozta meg a lehetőséget. Novellákkal kezdtem ismét. 1994 februárjában a Szabad Földben megjelent - A telihold alatt c. novellám. Állandó rovatban még tizenöt írásom követte. Közölni kezdett az Őszidő c. magazin, alapító-főszerkesztője Cserhalmi Imre író, újságíró volt.
Más országos lapok is lehetőséget adtak, köztük tekintélyes irodalmi újság. Mellette városom lapja, mely egyben három város lapja volt, közel egy éven át szinte minden számában hozta az írásaimat.
Közben újra elindultam az irodalmi pályázatokon. Az első sikeres próbálkozás után még hat eredményes pályázat következett.
Rangsorolás, s időbeni sorrend nélkül:
A Littera Nova kiadó tehetségkutató pályázatán a Pálforduló, s a Pongrác c. novellák nyertek. A zsűri : Bodor Ádám, Gion Nándor, Marton László, valamint Balázs Tibor. Említett írásaim megjelentek a Magánbirodalom c. antológiában, Csíki László szerkesztésében. Megtisztelő dedikálási lehetőséget kaptam az akkori könyvhéten, a fővárosi Vörösmarty téren.
A Szociális, és Családügyi Minisztérium támogatásával, Nagyatád Város Önkormányzata által kiírt irodalmi pályázat nyertes írása a Falióra c. novella volt, megjelent az Amennyi megmarad c. antológiában, Fejér Zoltán szerkesztésében.
A Magyar Írószövetség, s a Magyar Honvédség közös pályázatán a Szózat első két sora c. novella ért el eredményt. Az irodalmi zsűri javaslatára, elismerő díjazásként megkapta a Honvéd Vezérkar írásos köszönetnyilvánítását. A zsűri elnöke Pomogáts Béla irodalomtörténész volt.
Délvidék c. újság pályázatán az Utód c. novella nyert, oklevél, s pénzjutalom járt vele. A zsűri elnöke Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom főszerkesztője volt.
Polisz ( Politika-Líra-Széppróza ) c. irodalmi újság pályázatán a Maszatos őrangyalok c. novella nyerte el a zsűri tetszését. A novella megjelent az irodalmi lapban.
Munkaügyi Minisztérium, s az Egyenlő Esélyek Titkársága által meghirdetett Sikeres nő c. pályázat alkalmával benyújtott napló-tanulmányért, ünnepélyes pályázati értékelésre, parlamenti fogadásra kaptam meghívást.
Naplómban arról írtam, hogy milyen nehézségek árán jut el egy tollforgató az ismeretlenségből, családanyaként, betegséggel küzdve oda, hogy közel 60 novellája jelenhessen meg az országos sajtóban.
Mindig foglalkoztatott a nő szerepe a társadalomban, helye a párkapcsolatban, helyzete a családban. Betöltheti-e teljes egészében egyszerre mindhármat. Magam tapasztalatából tudom, a családos, dolgozó nő annyi terhet cipel, hogy maradéktalanul nem tud eleget tenni az összes követelménynek. Valamelyikről le kell mondania részben, vagy egészében. Gyakori eset, hogy a család az, melynek be kell érnie kevesebbel. Éppen a család, ahol ideális helyzetben nemessé formálódhat a jellem, megszületnek az érzelmi kötődések, értelmet nyernek a kapcsolatok.
Ha a nőnek már nincs elég ideje, energiája társra, gyermekre, vagy ahogy nagyanyáink, dédanyáink idejében mondták, az otthon melegét nem tudja megőrizni, előbb-utóbb kihűl a szépnek indult kapcsolat is, és semmi sem tartja össze a családot.
Mit lehet ellene tenni ? Aligha van olyan ember, aki tudja rá az egyedül üdvözítő választ. A magamfajta tollforgató sem kivétel. Mindössze példákat sorakoztathat fel megélt sorsokból a teremtő fantázia segítségével. Olyan kiválasztott sorsokra nyithat ablakot, melyek különböző megoldást kínálnak, s meghívja az olvasót közös töprengésre.
Az Áldva és verve c. regénysorozatot ennek jegyében határoztam el, melynek első kötetét 2001./ 2002.-ben Zsuzsi alcímmel megjelentette a Tertia kiadó, Cserhalmi Imre író, újságíró kísérő soraival. A kötetet Falvay Károly író, néprajztudós, a női szerepkör hivatott kutatója mutatta be.
Mikor Takács Zsuzsi történetével találkoztam, nem mindennapi gondolkodása fogott meg. Nyilvánvaló tehetsége tudatában, önként mondott le a karrier lehetőségéről, s elhivatottan készült a családi életre. Elégedett társ mellett akart élni, boldog gyermekektől körülvéve. Olyan családi életre vágyott, melyben kizáróan a szeretet dominál, s készen volt érte áldozatot hozni.
Egy pillanatig sem állítom, hogy Takács Zsuzsi volna az etalon, a hiteles mérték, s hozzá kellene igazodni mindenkinek, hogy jobb legyen a világ. Nem mondom, mert ez nem csak elhatározás kérdése. Ilyen életszemlélettel vagy születik az ember, vagy lelki szinten eljut azokba a szellemi magaslatokba, ahol az anyagi érték jelentőségét veszti, s fontossá válik a szeretet törvényére épülő életvitel, mert az áll legközelebb az ember földi küldetésének betöltéséhez.
Második regényem asszonyalakjának is fontos a család, de Marosi Cili a család mellett, hivatásában is szeretné teljesíteni a maga küldetését. Nem csak történetükben, szerencséjükben is eltérnek egymástól. Míg Zsuzsinak hamar adatott szerető társ, Cilit az Isten ebben nem pártfogolta. Pedig nem született magányra. Boldogságra vágyik, mint minden egészséges gondolkodású ember. Így egyaránt meg kell küzdenie a magánéletben, s választott hivatásban is a boldogulásáért.
Zsuzsi regényének második kiadásával egy időben megjelent Cili regénye, a novelláskötettel együtt. A regénysorozat harmadik története is kötetbe került, s azóta ez a regényem is megjelent, Eszter regénye címmel.
Nógrádi Eszter faluja iskolájában tanít, szívén viseli tanítványai sorsát. Felelősségteljes gondolkodás mellett fiatal és csinos, kedves és vidám, magánélete mégsem alakul megnyugtató módon. A sors által kijelölt, helyes útra kell találnia ahhoz, hogy számára is megadassék mindaz, amit az élettől remélt.
-----------------
Ha mostani elvárások szerint kellene önéletrajzot írnom, minden bizonnyal leírnám, hogy immáron öt unoka, három leány, s két fiú nagymamája vagyok.
A lányok között a legidősebb, az orvosi pályát választotta, summa cum laude doktorált, s orvos férjével együtt gyakorolják hivatásukat. Korban következő leányunokám, szintén az orvosi pályát választotta, s megkezdte tanulmányait. Idősebbik fiúunokám végzős építészhallgató. Fiatalabb unokáim középiskolában készülnek választott, s remélt pályájukra.
Kilép az életbe a következő nemzedék, s hogy milyen útravalót visz magával, az mindig az elődök felelőssége.
2010./2013.
A szerző
