Asszonysorsok. Megjelent regényeim blog változata

 X/A
          Másnap reggel elrendezték a sátorhelyeket, felverték a sátrakat, s csak aztán fogtak a többi munkához. A tetőtér, s a konyha előző nap nagyjából elkészült, a lenti szobákat vették sorra. Többnapos munkának ígérkezett. Először csak a zöld szalonnak megfelelő szobából hordták ki a piszkos, pókhálós bútorokat az udvarra, hogy hozzáfoghassanak a falakhoz. Péter itt-ott leverte a vakolatot. Főleg ott, ahova a hajléktalanok felakasztották a megnyúzandó állatokat. Émelyítő foltok árulkodtak a lélektelen munkáról. A fiúk éppen hozzáfogtak a vakolat talicskázásához, a lányok a mocskos bútorok tisztításához, mikor berobogott az úti ismerős, Ádám Kova. Talpig fehérben szállt ki a kocsijából a nyaraló kapuja előtt. Volt nagy nevetés. Még Péter sem állta meg. Maguk mezítláb, fürdőruhákban voltak, nyakig maszatosan. A teniszhez öltözött fiatalember túlontúl elegáns volt az elvadult környezethez. A fiúk azonnal ugratásba fogtak. Peti elébe kiabálta:
- Nocsak-bicsak, hogyhogy idetaláltál?!
- Jött az illat után, mint a kutyusok! – kiabálta Tomi is nevetve. Barbi megzavarta egy meszes karóval, Tomi igen kellemetlen helyzetbe hozta a viccelődésével. Norbi is kiabált.
- Most kell jönni, te naplopó ?! Tegnap hol voltál?
Peti felelt a mosolyogva közeledő Ádám helyett.
- Lazsált. Gondolta, mára befejezzük, de nincs szerencséd, miszter!
Ezzel elnevezte a fiút, így fogják majd emlegetni tréfából, szeretetből. Ádám nem zavartatta magát, nyilvánvaló volt, hogy befogadták a fiúk, maga is tréfálkozással felelt:
- Tudtam, hogy a nehezét úgyis meghagyjátok nekem!
- Ahhoz öltöztél?! – állította meg Barbi hangja az egyik sátor mögül. Pironkodva jött elő, pókhálós volt még a haja is, s bosszúsan folytatta – Ne gyere közelebb. Mondtuk, hogy nyakig koszban leszünk. Jobban tennéd, ha szépen sarkon fordulnál.
Ádám kerek arcán ragaszkodó volt a mosoly.
- Szó sem lehet róla, maradok! – mondta, s ott helyben kibújt a ruhájából. Két perc múlva ott állt Barbi előtt egy szál fürdőnadrágban, mezítláb, s folytatta nevető szemekkel – Így megfelel, kis hölgyem?
- Nem vagy magadnál. Tényleg nincs jobb dolgod? – bosszankodott Barbi, de alig tudta eltitkolni bujkáló jókedvét.
- A kerek világon sem, ha a közeledben lehetek. Jöttem volna már tegnap, de nagybátyám váratlanul Bécsbe rendelt egy megbeszélésre.
- Ejnye! Miért nem mondtad, hogy nem érsz rá, mert Kerekesékhez kell menned talicskázni?! – kérdezte évődőn.
Ádám szeme betyárosan nevetett.
- Tévedés, mert mondtam. Így London helyett ma itt vagyok. Nagybátyám kézcsókját küldi a bájos talicskáztató hölgynek, ezennel átadom...- mondta, s közeledett Barbi felé.
A lány keze könyékig piszkos volt, ijedten hátrált, s tiltakozott újra.
- Ne merj közelebb jönni !...Hallod ?!...Menj innen!
Ádám ment, mint a süket, közben nevetett :
- Elkaplak, úgyis, elkaplak! Most nem menekülsz!
Barbi mögött elfogyott a megtisztított terület. Nem volt kedve belegázolni a szúrós gyomok közé, s menekült amerre látott. Megkerülte futtában a sátrakat, s felszaladt a teraszra védelmet keresve. Ádám toppantott néhányat, mint akinek kedve támadt megtorolni a dolgot. Barbi sikítva beszaladt a teraszról. Mindenki nevetett. Péter útja éppen arra vitt, szó nélkül kezet nyújtott a fiatalembernek, aztán ment tovább. Ádám munka után nézett, s Petihez csatlakozott maltert keverni. Kékesi Laci leszaladt a teraszról, ment a vendéghez, messziről nyújtotta a kezét.
- Még egy Kerekes… Kékesi László vagyok, szevasz! Már hallottam felőled, mikor Barbi az esti imájába foglalt… - mondta nevetve.
- Nem igaz! – kiabálta Barbi a hall ajtajából – Megállj, Laci! Ezt még megbánod.
- Csak azért mondtam, hogy itt marasztaljam, mert ahogy hallottam, nem fogadtad a misztert valami szívélyesen, pedig szükségünk van a híres izmaira. Betyár sok a munka, pajtás! Most éppen egy százéves komódot kellene lehozni a teraszról.
- Parancsolj velem! – felelte Ádám, s ment készségesen. Barbi közben menekült újra, nevetve ugrott le a terasz széléről, szaladt a bútorokat súroló lányok közé. Együtt nevettek aztán, mint a tinik. Nyilvánvaló volt mindenki előtt, hogy ez a vidám bolondozás valamiféle titkolt örömöt takar, Barbinak tetszik a fiú, bárhogy is igyekszik távol tartani magától.
Ádám nem titkolta a vonzódását. Szinte állandóan mosolygott, a szeme Barbin volt, s másnap reggel újra ott volt. Dolgozott egész nap derekasan, s évődtek Barbival reggeltől-estig. Harmadnap aztán változott köztük a helyzet. Ádám elkapta Barbit egy alkalmas pillanatban. Arca most komoly volt, tekintette párás, s szinte esdekelt.
- Ne menekülj előlem, könyörgöm! Csak néhány napom van, szeretnék minél többet együtt lenni veled. Annyi, de annyi mondandóm volna.
Barbi tekintete simogató volt, hangja szelíd, de szavai elkeserítették a fiút.
- Aranyos vagy, örömmel látlak, de ne remélj semmi komolyat! Nem kezdek olyan fiúval, aki messzire megy. Elkötelezetten végzem a munkám az elhagyott gyermekeim között, idekötnek. Ahogy fontos a családom is, a szüleim, testvéreim.
- Téged kerestelek, végre megtaláltalak. Nem mondok le rólad a világ összes kincséért sem! Találunk megoldást, becsületszavamat adom rá. Csak legyél minél többet velem.
Barbi kedvesen megsimította az arcát, s elfordult bánatosan. Mégsem ment aztán messzire. Gyakran látták őket egymás társaságában attól a perctől kezdve. A munka jól haladt, szépült a nyaraló. A szobákat hófehérre meszelték, a kopott ajtókat, ablakokat barnára festették, s lassan visszakerültek a lesúrolt bútorok is a helyükre.
Ötödik napon a család teljes létszámban beköltözhetett a házba. Zsuzsi elnevezte a szobákat a budai villa után. Péter mosolyogva csóválta a fejét, a gyerekek tudomásul vették szó nélkül. Barbi elmagyarázta Ádámnak az okát.
- Neked biztosan mókás az ilyen nosztalgiázás, de én nagyon megértem édest… A nyaraló emlékezteti a régi otthonára. Éppen az a beosztás. Itt is lesz zöld szalon, empire szoba, s a többi, kis elégtétel a sorstól, hiszen kétszer is kiűzték abból a villából.
- Hogyhogy?
- Egyszer akkor, mikor egy címeres gazember elörökölte előle. Aztán akkor, mikor egy fővárosi kirándulásunk alkalmával kivittek bennünket Budára, hogy megismerjük elbeszélései színterét. Szegénykém becsengetett, hogy legalább a teraszra, a kertre vethessünk pár pillantást. A kertész beengedett bennünket a teraszig, de aztán jött a villa tulajdonosa kutyákkal, s szabályosan kikergetett bennünket… Ha egyszer sok pénzem lenne, édesnek megvenném azt a villát. Akkor is, ha sohasem laknának benne.
Ádám mosolygó szemmel hallgatta, s gondolatban feljegyezte Barbi kívánságát. Zsuzsi valóban nosztalgiázott. Elvirát a hajdani szobájának megfelelő szobában helyezte el. Ők maguk a hálóban telepedtek le. Zavart mosollyal vette tudomásul, hogy anyósa a budai ebédlőnek megfelelő helyiséget nézte ki maguknak hálóhelyül. Elrontotta kicsit a játékát. Nem szólt, de ha előre tudja, hogy papus majd nem tud pihenni a rátörő emlékek miatt, lebeszéli.
A gyerekhad egytől egyig felköltözött a tetőtérbe, noha lent is voltak még üres szobák. Azt mondták, hogy jó buli lesz együtt lakni.
Valóban vidáman voltak fél éjszaka. Fent jobban érezték a közeli erdő jó levegőjét, a tetőtéri ablakokon át nézhették a felettük elterülő csillagos eget, de egyelőre eszük ágában sem volt lefeküdni. A lányok kisereglettek borzongani a tetőtéri erkélyre. A fiúk lepedőkben ijesztgették őket, s élvezték apró sikongatásaikat. Zsuzsi felébredt a zajra, felkelt. Amúgy is szokása volt éjjel megnézni az idősebbeket. Bekukkantott Elvirához, éppen félálomban azt motyogta, hogy egerek vannak a padláson. Benézett anyósáékra is, s meglepődött, hogy papust a fotelban találta. Anyósa már aludt, s Béla megörült neki.
-Gyere csak, gyere! Péter alszik már? – kérdezte miheztartás végett, s az igenlő válasz után a lábzsámolyra mutatott – Akkor kuporodj ide mellém, és hallgasd meg, mi jár a fejemben. Igazad volt, mintha csak Budán volnánk… Ott állt a hosszú asztal középen. Hej, hány arc bukkan most fel az emlékek madártávlatából. Először Tódor Györgyé. Mikor felmentünk hozzá hármasban, az asztal végén volt a helyünk. Ott hallgattuk aztán, ahogy magyaráz az embereinek, mint a kortes. Vég nélkül mondta, néha hajnalig… Uramisten, de naivak voltunk! Majdnem sikerült beetetni bennünket, ahogy mostanában mondják a kutyakölykeink. Persze, ehhez az akkori viszonyok is kellettek. Szegénység volt mögöttünk, s egy szerencsétlen háború. Az ország romokban hevert. Csak a demokratikusnak hitt erőkben bízhattunk. Keveset tudtunk. A tar fejűről hallottunk előbb is, de csak Tódoron keresztül ismertük meg részletesebben a politikáját. Persze, azt a maszlagot, amit Tódor beadott nekünk. Eleinte elhittük. Tudtuk, hogy Tódor régóta ismeri, még Szabadkáról, együtt voltak kosztos diákok valahol. Tódor inkább ennek köszönhette kivételezett helyzetét, mintsem partizánkodásának. A tar fejű nem kímélte harcostársait sem, ha azt kívánta kieszelt politikája. Tódor pedig átvészelt mindig mindent, amíg a tar fejű hatalmon volt... - mondta, s elhallgatott, mint aki töpreng.
Zsuzsi mozdult, ment volna. Aztán maradt mégis, mert Béla réveteg hangon folytatta:
- Látom magunkat is az asztal körül.   Édesapád komor arcát, a magam csalódott képét, Vagyki Laci zavart tekintetét. Túl voltunk már a dajkamesét hívők vakságán. Már Lacitól is hallottuk a jajdulást: "Fiúk, lassan tükörbe sem tudok nézni!" Ja, édes barátom, ritkán fordul elő, hogy a kecske is jóllakik, és a káposzta is megmarad!
Már egy szellemképpel vitatkozott öregember módjára, s egészen belefelejtkezett. Zsuzsi felállt, odahajolt az öregúrhoz egy jó éjt puszira, aztán lábujjhegyen kiment az ebédlőből. Béla még mondta a magáét, akkor éppen egy sommás ítéletet :
– Mindenből van kiút, de gyáva voltál, Laci barátom, gyáva voltál! Már megbocsáss, de ez az igazság!
 X/B
 Péter ezen a reggelen elhatározta, hogy befejezik a mindennapi munkálatokat, s megkezdik a nyaralást. Ébredés után végiggondolta az elvégzett munkát. Elégedett volt, noha a kerítést csak átmenetileg hozták rendbe, s a csatorna is lógott még a tető körül, de nem akarta tovább gyötörni a gyerekeket. Maga is elfáradt. Majd folytatják menet közben, hűvösebb, vagy esős napokon, most már legyen a pihenésé, a napi fürdésé a főszerep.
Zsuzsi megmozdult. Péter szokása szerint a homlokához hajolt, majd jó reggelt kívánt. Utána mindjárt mondta, hogy határozott. Zsuzsi átkarolta a nyakát. Szemében különös fény volt. Eszébe jutott az a budai reggelük, mikor először ébredtek Rózsi hálószobájában a franciaágyon. Mennyire más volt akkor Péter! Most is kedves, most is aranyos, de akkor égett a vágytól, alig várta, hogy kinyissa a szemét.
- Mi a baj?! – kérdezte Péter már duruzsolva, mintha megsejtette volna gondolatait.
- Bűntudatom van, - vallotta be Zsuzsi - elégedetlenkedő feleséget tartasz a karjaidban.
- Csak nem?!
- Sajnos, igen. Erről a szobáról eszembe jutottak a budai reggeleink... Emlékszel, hogy volt akkor ?! Emlékszel, hogy ébredtünk ? Égtél a vágytól, kicsi kedvesem, emlékszel ?!
- Nem vagyok hajlandó. Még nem tartunk ott, hogy az emlékeinkből éljünk. Viszont, ezekben a napokban rengeteget dolgoztam, olyan fáradt vagyok, mint a kutya, de ez nem jelenti azt, hogy ez a végleges helyzet, ugye ?! És, igen zokon venném, ha még csak nem is elégedetlenkednél.
Zsuzsi felnevetett, s játékosan megcibálta a haját.
- Nagy betyár vagy! – mondta nevető szemekkel.
-Mikor nem voltam?! –kérdezte Péter, s megkereste Zsuzsi ajkát. Megcsókolta úgy, mint azon a bizonyos régi reggelen, de aztán józan hangon folytatta. - Egy-két nap, és kipihenem magam. Ma bemegyek a községbe még a fürdő előtt. Fel kell hívnom Füredi Lacit, holnaptól szabadságon van. Pontosítanunk kell a terveket. Megpróbálok Mari nénémmel is beszélni, jó volna tudni, mi újság van otthon… Hanem, tudod, hogy min morfondíroztam az imént? Még nem is kérdeztük Palit, hogy ki a közvetlen szomszéd. Úgy értem, magunkfajta, vagy valami pénzember. Vajon neheztel-e az elmaradt vétel miatt ?!
- Neheztel-e, azt nem tudom, de annyit már tudok, hogy szereti a márványt. Elvira átkukucskált. Belül minden csupa márvány. Ez persze azt is jelenti, hogy gazdag. Talán valami politikus, vagy befutott vállalkozó lehet.
- Jön majd Pali reggel. Tegnap kapott gyümölcsöt ládaszám, kihoz néhány ládát. Ne felejtsük el szóba hozni Illik tudni. Ha nem neheztel, össze is ismerkedhetünk.
Éppen reggelinél ültek, mikor a fiatal lelkész betoppant, s Péter azonnal rákérdezett. Pali kicsit zavarba jött.
- Remélem, nem későn kerül szóba… - mondta feszengve – Jól tippeltetek, gazdag vállalkozó, vagy inkább amolyan befutott menedzser a szórakoztatóiparban. Zenészeket közvetít, vendéglőkben is van érdekeltsége. Nagy életművész. Berényinek hívják, a községben csak Berényi Jóskának emlegetik. Fővárosi, de sokat tartózkodik itt. Vett egy tanyát is a közelben. Ott nagy élet folyik, dorbézolás és hasonlók.
Péteréken látszott, hogy jobb hírt vártak. Zsuzsi még reménykedett, s megkérdezte, hogy a felesége milyen asszony. Pali még jobban feszengett.
- Ez a dolog  kellemetlenebb része. Nem szépítem, tudnotok kell róla, hírhedt a nőügyeiről. Többszörösen elvált, szereti a kalandokat, okozott már vele bajt a községben is. Állatorvosunk felesége miatta vetett véget az életének. Itt hagyott egy rendes embert, két kicsi gyerekkel. Mindenkit megdöbbentett. Berényi Jóskának a tragédia hírére még a szeme sem rebbent.
- No, akkor már nem is érdeklődünk afelől, hogy neheztel-e az elmaradt vétel miatt. - mondta Péter.
Erzsi egyetértett a fiával, a hangja harciasan felcsattant.
- Még szép! Lelketlen szoknyapecéreknek kívül tágasabb.
Ebben maradtak. Péter aztán elment a dolgára. Felhívta Füredi Lacit, beszámolt a nyaralóvételről, újra egyeztették terveiket. Megismételték, Laci az imaházat keresi majd, ha valahogy sikerül elhoznia a családot Kéneskútig anélkül, hogy Judit gyanút fogna. Péter utána a gazdaházat hívta. Mari néni felvette a telefont, de bele sem hallgatott, helyette kiabálta:
- Nincsenek itthon, nyaralnak. Majd a hónap végén itthon lesznek. Isten vele!
- Péter vagyok!... Tessék figyelni, Mari néni! Én vagyok, Péter! – kiabálta már maga is, de nagynénje csak mondta újra a magáét, mint egy magnó. Hosszú percekbe telt, mire végre megértette, hogy ki beszél, s zsörtölődött.
- Miért nem mondtad mindjárt ? Hagyod kiabálni az embert. Azt hittem, már megint benneteket keresnek.
- Ki keresett? – kérdezte, noha kevés reménye volt arra, hogy megtudja.
- A fa miatt hívtál?! Még nem hozták…Mit mondtak, mikor hozzák ?!
- Bennünket ki keresett ?!!
Mari néni végre megértette.
- Mit tudom én, hogy ki keresett benneteket. Nem mondták, csak karattyoltak. Itt volt egy mérges ember, kövér asszony, meg egy Zsuzsu-forma lány, két rendőrrel, de az egyik rendőr olyan tűzoltóféle volt, a másik meg a kocsit vezette.
- Csak nem Giovanniék voltak ?!- töprengett Péter hangosan, nagyon ráillett a leírás az olasz családra, s megkérdezte – Nagy, elegáns autóval voltak?
- Lóval?! Hogy lettek volna lóval, mikor autóval voltak. Van rendőr, vagy tűzoltó ismerősöd, a fene se ismeri ki magát a mostani egyenruhákon. A csendőrökről tudtam, hogy csendőrök, mert kakastollas kalapjuk volt. Te megismered, hogy melyik a rendőr, melyik a tűzoltó ?!
Péter a hajába túrt.
- Tyű, az áldóját! A mérges emberről tessék beszélni. Hagytak valami üzenetet ? Bármit.
- Kárpit ? Arra vagy kíváncsi, milyen volt az autójuk belül ? Tudja a fene. Azt hiszed, ráértem nézegetni ? Az ember nagyon mérges volt, még a kalapját is a földhöz vágta és rátaposott, annyira követelt benneteket. Kihoztam nekik a címeteket, erre elmentek.... A fát mikor hozzák, mert reggelente megyek a temetőbe locsolni. Anyádnak mondd meg. Itt nagy a szárazság. Ott volt eső?
Péter nem felelt, csak morgott. Lassan végéhez közeledett a fizetett ideje, s szerette volna megtudni, hogy mikor voltak ott, s kiabált újra.
 - Ma voltak ott ?
- Mondom, hogy még nem hozták. Nem jöttek kérdezni se, hogy mikor hozhatják. Senki sem volt itt. Csak most reggel azok a mérges emberék. Ha a fát olyankor hozzák, mikor éppen a temetőbe vagyok, és leborítják a kapu előtt, én nem hordom be!
- Jól van, ne hordja be! – mondta Péter ideges nevetéssel, így is megkapta a választ, s tovább nem faggatta. Arra gondolt, nagy baj nem lehet otthon, ha Mari néninek a nem létező favásárlás a legnagyobb gondja, s elköszönt sietve. Gond felhőzte arccal ült be a kocsiba. Kapkodva vásárolt az üzletben. Folyt a hátán a víz, mire a nyaralóba ért. Lacit azonnal karon fogta.
- Itt vannak Giovanniék… – kezdte mondandóját, s Laci szétnézett bambán.
- Hol ?!
- Áh, nem itt! – mérgelődött Péter – Itt, Magyarországon. Most kerestek Révházán. Mari néni odaadta Paliék címét, minden bizonnyal ide tartanak. Lacikám, mit rontottál el?! Nem beszéltél Giovannival, mi?!
Laci beismerőn lehajtotta a fejét, Péter idegesen förmedt rá.
- Hogy tehettél ilyet?! Hónapok óta a házában éltél, lánya barátja voltál, közben Giovanni beosztottja, bizalmas munkatársa. Lelépsz szó nélkül, mikor tetejében a lánya terhes?! Nem csodálkozhatunk, ha utánad jött az embereivel. Hogy hozhattad magad ilyen helyzetbe? Nem ismered az olasz mentalitást, a heves temperamentumot, tetejében Giovanni szicíliai.
-Milánóban volt éppen, mentem volna utána, mikor siettem vissza?! Hagytam pár sort.  Ginának pedig megmondtam, a gyermeket csak akkor ismerem el, ha megbízható vizsgálat igazolja, hogy az enyém.
- Hogy érted, ha a tiéd ?! Lehet másé is?!
- Végül is. Nehéz erről beszélni. Furcsán alakult a kapcsolatunk. Lényeg, hogy befejeződött, és itthon vagyok. A többit hivatalos útra terelem.
- Reméled te, de Giovanni részéről még nem fejeződött be, hiszen utánad jöttek.
- Az olaszok nem szívesen folyamodnak váláshoz, mint tudod. Giovánni úgy tekintett ránk, mintha házasságban éltünk volna. Tetejében ismeri a lányát is, békíteni akar. Örült nekem, utódját látta bennem. Szakember vő kapóra jött volna. Gina az egyetlen gyereke, csak rajta keresztül találhat utódra, de a Mario-félék nem viszik tovább a vállalatot.
- Ki az a Mario?!
- Gina lovagja volt a találkozásunk előtt, aztán újra felbukkant.
-Lacikám, nem féltékenységből adódik ez a mostani helyzet?! Ha Zsuzsuval megteszed, hogy csak átmeneti szakítás révén zaklatod fel a lelkét…- mondta Péter, s egyszerre volt hangjában neheztelés, s fenyegetés.
Laci megragadta a karját.
- Ilyet gondolnod sem szabad, jó apám! Döntésem végleges, visszavonhatatlan. Giovánni biztosan megérti majd. Kultúrember. Ki van zárva, hogy bosszúra készüljön. Főképpen, ha azt is megérti, hogy káprázat vitt a lányához.
- Nem hiszem, hogy okos dolog volna közölni vele. Az apák az ilyesmit ritkán fogadják mentségül.
- Rájön magától is, ha meglátja Zsuzsut. Azt akarom, hogy ott legyen velünk, ha megjönnek. Olyan rosszul áll a szénám nála, hogy semmit sem titkolhatok el előle a jövőben. Nem bánnám, ha rajta, s édesen kívül a többiek kimennének a fürdőbe… - mondta kérőn.
Mikor a család megtudta, hogy Gináék útban vannak Kéneskút felé, senki sem volt hajlandó elmenni. Mindenki látni akarta azt a lányt, aki az elmúlt esztendőben Laci élettársa volt, vagy ahogy finomabban fogalmaztak, kis barátnője.
X/C
Zsuzsu rosszul fogadta a hírt. Kiment a kertbe egymagában, s hozzáfogott kertészkedni hátul Berényi kerítésénél, hogy ne lássa, hallja majd azt, ami a nyaralóban történik. Laci utánament, s a maga higgadt, nyugodt módján arra kérte, hogy legyen mellette, ha az olaszok megjönnek. Zsuzsu az arcába nézett, s bántón felelt.
- Egymás mellett akarsz látni bennünket, hogy eldönthesd, melyik a jobb fogás, ha velük tartasz, vagy itthon maradsz?!
Laci ezt a lányt nem ismerte. Mikor a fiúknak azt mondta, a Tökmag nem a régi, már életveszélyes nő, maga sem gondolta volna, hogy mennyire igaza van. Most döbbent rá valójában. Először elkeseredett, aztán csendesen kérdezte:
- Meddig akarod ezt tenni velem?
- Miért csendben kérded, miért nem kiabálsz, ahogy édesapával tetted?! Akkor sem volt jobban igazad. Te vagy sértett, számon kérő, mint most is. Magad felmented azzal, hogy kényszerhelyzetben voltál mikor elmentél, mert miattam bűntudatod volt. Egyébként, a bűntudatot változatlanul butaságnak tartom, mert ha akkor jobban átgondolod, rá kellett volna jönnöd, hogy nincs rá okod. Gondolkodás helyett a menekülést választottad. De mi ment fel az alól, hogy hamarosan egy másik lánynál kötöttél ki ?…  Édeséknek naivan azt mondtam, hogy addig nem kezdődhet el kettőnk története, míg nem leszek biztos abban, hogy nem teszel többé kitérőt semmilyen okból. Ma már másképpen gondolom. Visszalépek néhány lépést. Azt mondom, először bizonyítsd be nekem, hogy elutazásod előtt valóban szerelemmel szerettél...  Sokat szenvedtem miattad. Jogom tudni, hogy igazat állítasz-e, vagy csupán érzéketlenül elmentél az érzéseim mellett, és csak aztán kaptál kedvet rám, hogy Ginával befürödtél.
- Őrület! Ilyet nem feltételezhetsz rólam.
- Csak a feltett kérdésedre felelek még mindig. Azt kérdezted, meddig teszem ezt veled. Addig, Laci, amíg nem látok tisztán.
- Csak Isten lehetne rá a tanúm, hogy igazat mondok. Hiszen még Norbival sem beszélhettem róla. Titkom volt, mélységes titkom, amiről úgy éreztem, rejtegetnem kell.
- Akkor ne várj arra, hogy egyhamar változhat a helyzet. Nem érem be becsületszóval. Nekem bizonyosság kell. Ha nem tudsz meggyőzni, tudod mi történhet? Jobbik esetben marad minden úgy, ahogy most van. Testvérek maradunk. Rosszabb változata az, hogy lassan belém rágja magát a kétely, és testvérnek sem tudlak elfogadni végül, mert az annak sem jó, aki elmegy a könnyek mellett, egy éven át ölel egy másik lányt, teherbe ejti, aztán jönne vissza, mert hirtelen megvilágosodott az agya.
- Esküszöm, hogy a vonzódásod igazi okáról nem tudtam! Bár tudtam volna!... Azt hittem, a kistestvér ragaszkodását vesztettem el Gina miatt. Azt a szeretetet igyekeztem menteni… De nem esküszöm, hiszen mondtad, hogy hiába... Legalább előlegezz meg valamennyi bizalmat. Azt elfogadod, hogy húgomként mindig a legfontosabb, legdrágább voltál nekem ?! Érezned kellett, Zsuzsukám!
- Ezt elfogadom… - mondta Zsuzsu halkan.
- Legyen ez az alap. Akkor talán elkerüljük a legrosszabbat, az említett kételyt. Nem hiheted rólam soha, érted, soha, hogy érzéketlenül elmegyek a könnyeid mellett, ha látom őket...- mondta a fiú kétségbeesett rimánkodással. 
Zsuzsu érezte, hogy őszinte a kétségbeesése. Nehéz sóhajtás után felelt.
- Nem jókedvemben gyötörlek. Nekem is fáj. Egy esztendőn át azzal feküdtem, keltem, hogy mást szeretsz. Rettenetes volt, de túléltem. Ha egyszer újra megbízom benned, s megint csalódnom kell, abba beleroppanok.
Laci letérdelt, s szívére tette a kezét.
- Isten ne engedjen soha boldog lenni, ha most nem mondok igazat : Szeretlek mélyen, őszintén, forró szerelemmel… - mondta, s feltört melléből a zokogás.
Zsuzsu keze elindult Laci haja felé. Ebben a pillanatban a hajdani kistestvér volt.
- Ne sírj! Állj fel, ne térdelj, állj fel, kérlek szépen!
Laci hirtelen átölelte a lábait, s esdekelt.
- Bocsásd meg Ginát, bocsásd meg, könyörgöm!
Zsuzsu újra sóhajtott, s a szerelmes lány volt megint.
- Talán, ha meggyőzöl arról, hogy valóban csak menedék volt.
- Akkor elvesztem, mert lehetetlen bebizonyítani... Végem van... Ennyi volt az életem!- mondta úgy, mint akit porig sújtott a végzet.
Zsuzsu vergődő szívvel nézte térdelésben összeroskadó alakját, nyelte a könnyeit, s igyekezett összeszedni magát, hogy valamilyen kiutat találjon mindkettőjük számára.
-Állj fel, Laci, és figyelj rám!- mondta végül.
A fiú felállt, s várakozón Zsuzsu arcára emelte a tekintetét. Zsuzsu már nyugodt hangon folytatta, mint aki biztos magában.
- Adj időt! Talán egy napon már nem érzem ennyire tragikusnak mindazt, ami történt. Talán azt sem várom el, hogy bebizonyítsd, hogy az a lány pusztán menedék volt, s beérem a szavaddal is. De addig légy türelmes. Ne sürgess. Rendben?!
Laci szája széle még remegett, de rábólintott lassú, súlyos megadással, mint aki már tudja, nincs választása. Aztán rekedten kérdezte:
- Ott leszel, ha megjönnek az olaszok ?
- Csak akkor, ha nagyon szeretnéd, mert fájdalmat okoz.
- Tudom, Zsuzsukám, de nagyon fontos volna, hogy Ginával találkozz. Azt remélem tőle, hogy megérted: azt a lányt én nem szerethettem, eget s földet rázó szerelemmel!
Zsuzsu bánatos szemekkel nézett rá. Nem hitt abban, hogy erről meggyőzheti majd a találkozás, de nem akarta Lacit újra meggyötörni. Másfelé terelte a szót.
- Tényleg annyira hasonlítunk ?
- Rendkívül. Hasonlósága a sors csapdája volt. Belesétáltam, mint a hülye. Hamar kiismertem. Ott kellett volna mindjárt hagynom. De hittem, hogy hozzád nincs visszaút. Megpróbáltam elfogadni így is a helyzetet. Pokoli volt, de fontos volt a munkám, Giovanni bizalma. Beletemetkeztem a munkába. Gina közben élte a maga vidám életét. Leginkább egy Mario nevű fickóval, akit az apja sohasem fogadna el. Lehetetlen helyzet alakult ki köztünk. Együtt laktunk, de akkor már nem volt közünk egymáshoz. Gina az apjáék előtt titkolta, hogy apja továbbra is teljesítse a kívánságait. De nincs mit a szemére vetnem. Én sem voltam különb. Meg akartam tartani a munkámat, én is úgy tettem, mintha minden rendben volna. De vele közöltem, hogy erősen foglalkoztat a szakítás gondolata. Rosszul tettem. A jó bolondot esze ágában sem volt elengedni. Egy italos éjszakán profi prosti módjára visszavitt az ágyába... Mikor kijózanodtam, legszívesebben a fejem vertem volna a falba! És, ezek után is visszamentem volna a munkám miatt. Szégyellem, de így van. Megérdemelném, ha most azt mondanád, hogy megérdemeltük egymást!
Zsuzsu bánatosan hallgatott. Talán ezekben a percekben maga sem tudta volna eldönteni, ki szánakozott felette, a kistestvér, vagy a szerelmes.