Asszonysorsok. Megjelent regényeim blog változata

X/A
       Lefekvéshez készülődtek. Péter vetkőzés helyett leült a franciaágy szélére, s hirtelen felnevetett.
- Félmillió, uramisten! Alig merem elhinni még mindig. Nem csoda, ha Kozma megpróbálta megtartani magának. Hiszen valóságos vagyon.
- Embert ölni, még ha vagyon is, mert nem rajtuk múlt…, – mondta Zsuzsi bágyadtan, miközben befejezte az ágyazást.
- Öltek már kevesebbért is, kis virágom… De más is motiválta, mint tudjuk. A pénz mellé nem bánta volna, ha téged is megszerezhet. Erre még ráfizet alaposan! - felelte Péter, aztán fordított a témán- Hanem, beszéljünk másról. Támadt egy ötletem. Vegyünk egy autót, Zsuzsikám!
Zsuzsi meglepődött. Péter pontosan tudta, hogy a félmilliót a gazdaházra szánták. Így is fél, hogy nem lesz elegendő. Emlékeztetőn mondta :
- Nem vehetünk el a pénzből, kedves! Tudod jól, hogy kell a gazdaházra.
- Gondold meg, kis virágom! Jön a baba, nem motorozhatsz sokáig. Később is jól jönne. Messze vagyunk a város központjától. Megszerzed a jogosítványt, a babával könnyen kimozdulhatsz. Egyébként, amúgy is hozzá kell nyúlnunk a pénzhez, ha ki akarjuk váltani az ékszereket. Alig maradt valami a zálogpénzből. Persze, csak akkor, ha komolyan gondoltad, hogy ne vegyek fel kölcsönt a lakodalmi kiadásokra, s törlesszem magam valahogy.
- Természetesen, komolyan gondoltam...- mondta Zsuzsi csendesen, s befele sóhajtott. Ez már megint milyen gondolat volt ?! Nem ismert Péterre. Lehangoltan folytatta. - Amint kiváltjuk az ékszert, azonnal eladjuk. Klári néni ismer egy megbízható ékszerészt, majd Béla bácsival elviszik. Az ékszer árából először visszapótoljuk, amit elvettünk a félmillióból, aztán megadjuk Béla bácsinak a temetési költségeket. Tartozik vele valakinek. Ami végül megmarad, azt teszel vele, amit jónak látsz.
- Óriási! - nevetett Péter ingerülten - Legfeljebb bekereteztethetem emléknek, mert másra aligha lesz elég. Akkor nem mondanád meg, édes életem, hogy honnan teremtsem elő a fuvarköltséget, vagy úgy gondolod, hogy ez a rengeteg bútor lesétál Révházára a saját lábán ingyen és bérmentve ?!
Zsuzsi most már komolyan neheztelt. Nem felelt, hanem hozzáfogott kifésülni a haját. Minden lefekvés előtt megtette. Máskor átöltözött előbb hálóingbe, Péter közben gyönyörködve nézte. Most nem volt kedve ehhez a kedves játékhoz. Ebben a percben Péternek sem volt kedve hozzá, elfoglalták gondolatai. Borús arccal ült a franciaágy szélén, s rosszkedvűen folytatta.
- Át kell gondolnunk az egészet, mert van itt még valami...Egyelőre egy keresetből kell megélnünk, és mint tudod, alacsony a jövedelmem. Nemigen ficánkolhatunk belőle. Azt már most előre bocsátom, hogy lesz ahogy lesz, én továbbra sem fogadom el a hálapénzt a kis betegeim után. Még a te kedvedért sem, életem, mert etikátlannak tartom!
Zsuzsi keze megállt fésülködés közben, néhány pillanatig neheztelőn nézett Péterre, aztán csendesen mondta :
- Sohasem kérnélek arra, hogy meggyőződésed ellenére cselekedj, de hogy érted, hogy egy keresetből, valamennyit én is keresek majd.
Péter bosszúsan legyintett.
- Felejtsd el, kicsi életem, nincs meg a státusz! Köves, az igazgatónk megtorpedózta.
Zsuzsi szeme teleszaladt könnyel, s maga elé suttogta :
- Túl szép volt ahhoz, hogy sikerüljön.
Péter nyújtotta a kezét.
- Gyere az ölembe!
Zsuzsi lassan mozdult, leült Péter térdére, fejét hozzáhajtotta, s hallgatott. Péter igyekezett vigasztalni, elterelni a gondolatait, kisebbíteni a bánatot.
- A pénz miatt ne nyugtalankodj! Később majd visszatesszük, amit most el kell vennünk. Ha már a baba óvodás lesz, te is munkába állhatsz, könnyebb lesz. Elvira most is ragaszkodna hozzád. A mese nagyon fontos volna a gyerekeknek. Berlinben látott ilyet, beleszeretett az ötletbe, fizetne a maga zsebéből. Nem fogadhatjuk el. - mondta, s újra szóba hozta saját kívánságát - Kedvemért megfontolod az autót ?! Nem tagadom, komolyan szeretném.
Zsuzsi még nem jutott túl a csalódáson. Annyira szerette volna azt az állást. Péter közelében, beteg kisgyermekekkel foglalkozhatott volna, akik még inkább rászorulnak a vigasztalásra, törődő szeretetre. Abban a boldog tudatban volt, hogy Péter szerelme elhozta a sors jóindulatát is, végre szép dolgok történnek vele. Most visszavette tőle a lehetőséget, mintha soknak találná, amit eddig adott. Legközelebb mit tagad meg tőle ?
Okkal gondolta, mert veszélyben látta legszebb álmát is. Péter megfeledkezett a nagy családról. Pedig lélekben is, szóban is elhatározták. Arra számít, hogy munkába áll, ha a baba hároméves lesz. Mikorra tervezi a következő gyermeket, a másodikat, harmadikat, vagy a negyediket, ötödiket. Hány évet akar a gyermekek között. Ha így gondolja, megvénülnek mire megszületik a negyedik, ötödik gyermekük.
Pétert bosszantotta a hallgatása, az autó ellenzésének tudta be, s ingerülten mondta :
- Ha nem, hát nem! A te pénzed, édes életem, nem fogok könyörögni.
Zsuzsi nem értette, mi történik velük. Átölelte Péter nyakát, s hideglelősen mondta :
- Ne beszélj így!
Péter megenyhült. Átfonta a karjaival.
- Jaj, kicsi életem, hogy értessem meg veled, hogy légvárakat építesz! Légvárakban pedig nem lehet élni, Zsuzsikám!
- Milyen légvárakat ? - kérdezte Zsuzsi fátyolos hangon.
- A gazdaház például egy ilyen légvár.
-Csak szeretnék megfelelő otthont majd magunknak. Miért ne lehetne éppen a gazdaház ?
- Mert elérhetetlen számunkra.
- Nem adják oda ötszázezerért ?
- Ha adnák sem vehetjük meg. Azt a házat renoválni kellene. Miből ? Aztán fenntartani. Gyermekek mellett az én keresetemből ?! Kizárt!
Zsuzsi kérőn, könyörgőn nézett rá.
- Ne félj ennyire, kicsi kedvesem! Meglásd, a jó Isten majd hozzásegít bennünket. Megálmodtam, annak oka van. Az álomtól függetlenül is, ha nagyon akarjuk, a miénk lesz.
Péter begurult, kitette az öléből a franciaágyra, s felugrott.
- Ez az!- kiabálta dühösen -Erről beszélek. Nincs a gondolkodásodban realitás.
Zsuzsi szeme újra megtelt könnyel.
- Lehet, ha azt érted alatta, hogy nem mérlegelek, fontolgatok, számolgatok, hanem felteszem magamban, hogy minden nehézség ellenére megvalósítom az álmaimat.
- Ez magában véve is álmodozás!
.- Mi az álmodozás benne ?
- Az a naiv hit, hogy minden akadályon átvergődhetsz, csak akarni kell. Vannak helyzetek, melyekről előre látja az ember, hogy meghaladják a lehetőségeit. Józan gondolkodású ember belenyugvón tudomásul veszi... Engem nem kell tanítani bátorságra, kitartásra. Ha valaki, úgy én tudom. Ha mégis azt mondom, hogy ez az a helyzet, amit nem lehet megoldani, akkor az úgy van!
Zsuzsi sóhajtott, s felállt. Hozzáfogott vetkőzni mégis. Keserűségében nem foglalkozott azzal, hogy Péterre miképpen hat. Megbántott, neheztelő hangja is árulkodott róla.
- Ha egy fillérünk sem volna, akkor is bíznod kellene abban, hogy sikerül, mert eszményi otthont teremthetnél vele a családodnak. Azért is, kedves, mert én nagyon szeretném. Autónk még sok lehet, tudjuk nélkülözni is, de saját otthon nélkül hogy élünk majd ?!
Péter nem felelt. Maga nem nyugtalankodott jövendő otthonuk miatt. Gondolta, anyja házában még sokáig elférnek. Amúgy sem volt nagy kedve elköltözni otthonról, de nem mondta ki. Feszült volt, megnyugvást keresett. Nézte Zsuzsi vetkőzését, s derűs lett az arca.
Mikor Zsuzsi levetett magáról mindent, már örömmel mondta :
- Gyönyörű vagy, akár egy nimfa!
Zsuzsi halványan elmosolyodott, s belebújt hosszú, fehér hálóingébe. Péter felpattant, sietve vetkőzni kezdett, s jókedvűen vetette oda :
- Kár volt felvenni, úgysem lesz rajtad sokáig!
Zsuzsi szomorú hangja megtörte a lendületét.
- A szeretkezés egymagában nem oldhatja meg a gondokat, kedves!...
Pétert úgy érte, mint a váratlan hideg zuhany, felhördült.
- Zsuzsikám, büntetni akarsz ?!
- Isten ments! Csak fáj, hogy szeretni elég felnőttnek tartasz, de abban nem hiszel, hogy felnőtt ésszel, komolyan megfontoltam azt, amit szeretnék.
Péter kedvetlenül dobta le nadrágját a fotelra, hangja bús volt.
- Nem ilyen egyszerű a dolog, kis virágom!...Érzéseidben feltétlenül bízom. Jó iránytű a kicsi szíved. Rád bízom nyugodtan otthonunk melegét is. De otthonunk megteremtése az én feladatom. Ahhoz valóban mérlegelés, számolgatás kell. Nem elég megálmodni, akármilyen meseszép is az álom.
Zsuzsi előtte állt mezítláb, hálóingben. Kibontott aranyszőke hajával olyan volt, mint a szentképek szelíd angyalai. Hangja is szelíd volt, esdeklő.
- Ha végighallgatnál, rájönnél, hogy egyáltalán nem lehetetlen az amit szeretnék. Béla bácsi megígérte, hogy segít a gazdaház dolgában, ha másképpen nem megy. Segítségével megvehetnénk, renoválhatnánk is, amennyire kell. Fenntartása sem kerülhet többe, mint bármilyen másik házé, ha nagyon vigyázunk majd villanyra, vízre, melegre.
Péter ingerülten vágott a szavába.
- Mindez nagyon szép, életem, de kevés a boldogsághoz!
- Boldogság ?! - ismételte Zsuzsi, s megremegett a hangja. - Mi a boldogság, kedves ? Nem a szívünk beteljesült kívánsága ?
- Az, életem! Az! A szívünk beteljesült kívánsága. Amiről úgy látom, ma este le kell mondanom. - mondta sértődötten.
- Látod, kedves, zokon veszed, ha egy este le kell mondanod valami szépről, ami örömmel tölthetne el. Gondolj bele, akkor nekem mennyire fájhat, hogy a félmillió sorsa fontosabb neked, mint a szívem annyit emlegetett kívánsága.
Pétert bántotta a feltételezés. Ahogy az is, hogy Zsuzsi tragikusan fogta fel a dolgot. Igyekezett enyhíteni a helyzeten, tiltakozón mondta :
- Szó sincs róla! Valamit fatálisan félreértettél. Csak arra szerettelek volna kérni, hogy gondold át jobban a gazdaház tervét.
Zsuzsi ingatta a fejét.
- Nem kedves, pontosan értettelek! Azt akarod, hogy mondjak le végleg a gazdaházról, mert légvárnak tartod.  Talán eddig sem akartad, de hagytad, hogy higgyek benne, mint gyermek a mesékben. Úgy gondoltad, majd figyelmeztetsz, ha eljön az ideje. Ugye, így volt, kedves ?!...
Pétert meglepte a tisztánlátása. Nehezére esett volna megcáfolni, ezért kitért a felelet elől, helyette azt mondta :
- Fejezzük be mára, édes életem! Fáradtak vagyunk ehhez a vitához. Tegyük el magunkat holnapra.
Zsuzsi engedelmesen mozdult. Megkerülte a franciaágyat, ledőlt a túlsó szélére, s nem húzódott beljebb, ahogy szokott. Péter bevágódott a maga helyére, s lekapcsolta az éjjeliszekrénykén lévő lámpát. Messze voltak egymástól, s hallgattak. Egyre nőtt köztük a csend. Lassan mázsás súlya lett. Zsuzsi nehezen lélegzett, Péter is időről-időre nyugtalanul mozdult. Zsuzsi adta fel előbb. Felsírt, mint aki levegő után kap.
- Péter !...
Péter odavágódott mellé, karjaiba kapta, ölelte, csókolta s esdekelt.
- Szeretlek, nagyon szeretlek! Bocsáss meg, kicsi virágom, bocsáss meg !
- Én is szeretlek. Az életemnél is jobban szeretlek! – sírta Zsuzsi.
Bebizonyították egymásnak, mint talán még soha.
X/B
Az öröm is áloműző olykor. Szeretkezés után megéheztek, s kilopakodtak az éléskamrába. Zsuzsi füstölt kolbászt kívánt. Útjuk a pipázó előtt vezetett, lábujjhegyen mentek az ajtó előtt. Béla még ébren volt, világított, s zenét hallgatott. Éppen akkor újraindította a hallgatott dalt a lemezjátszón. Péter halkan káromkodott. Zsuzsi először hallotta így beszélni. Miközben felbontották az egyik kolbászt rejtő dobozt, finoman figyelmeztette. Péter felhördült.
- Hogy a nehézségbe ne ?! Hallgassam nyugodtan, hogy ilyen módon álmodozik anyámról ?! Minden nagyrabecsülésem mellett sem tűröm. Az én anyámat nem fogja besorolni Takács Rozália helyére, abban biztos lehetsz!
Zsuzsi fel nem foghatta, hogy jöhetett erre a gondolatra. Az a muzsika indította volna rá ? Most újra bánta, hogy alig ismer mást a magyar nótán kívül. Ez valami operettrészlet lehetett, de keveset hallott belőle. Nem értette a szövegét, pedig szerette volna tudni, hogy Péter neheztelését mi váltotta ki. Kénytelen volt beismerni, hogy tájékozatlan, s várta Péter magyarázatát. Péter helyette ingerülten felelt.
- Látod, édes életem, hogy milyen keveset tudsz a világról?! Csak megjegyzem az esti vitánkhoz.
Megint olyasmi történt, ami azelőtt soha. Zsuzsi újra szótlan lett. A konyhában étvágytalanul evett, lesírt róla, hogy ismét bántja valami. Péter végre észrevette, s bocsánatkérőn magához ölelte.
- Ugye, már megfordult a fejecskédben, hogy betyár rossz dolog a házasság ?!... Ne haragudj rám, Zsuzsikám, ma tényleg rossz napom van. Összejöttek a dolgok. Fejfájással ébredtem, aztán a kötelezettség a vendégekkel, anyám viselkedése, majd a csomagolás, a millió kacat. Közben a tudat, hogy Kozmáék jönnek hétfőn. Végül a ma esti vitánk, a közösen megélt cudar keserűség. Most megint kibillentem a nyugalmamból. Elismerem, nincs könnyű természetem. Lesz hozzám majd elég türelmed ?
Zsuzsi szemében megint könnyek voltak, de most másféle könnyek. Átölelte Péter nyakát, s csókkal felelt. Már minden rendben volt köztük. Mikor visszamentek a hálóba, s bebújtak újra a paplan alá, Zsuzsi elhelyezkedett Péter ölében. Péter hozzáhajtotta fejét, s várták az álmot. Zsuzsi egyszer csak felsóhajtott.
- Istenem, de jó így!
- Itt van a helyed mindörökre!- duruzsolta Péter, s csókot nyomott a hajára.
- Akkor a napos oldalon maradok, amíg élek.
- Biztosan így lesz, életem!
Zsuzsi hangja megremegett.
- Csak akkor, ha jobban vigyázunk egymásra, mint ma este.
- Odafigyelek magamra eztán.
- Hibás voltam én is. Többször is pánikba estem.
- A státusz miatt ?!
- Azért is. Pedig arra is van megoldás.
Péter felkönyökölt, hangjában várakozás volt.
- Meglepsz, Zsuzsikám ?!
-Arra gondoltam, ha te is jónak látod, mesélhetnék a gyermekeknek ingyen, szívesen. Hiszen aligha tölthetném el hasznosabban az időt a szülésig.
Péter hangja mosolygott.
- Azt mondod ?!
- Gondold meg, kedves! Pár hónap múlva megjön a baba. Addig milyen állást kapnék ? Főleg, ha tudják, hogy kisbabát várok. Valami érdektelen hivatali beosztást, kevés fizetéssel. Magamra költhetném, mert hamarosan egyetlen ruhám sem jön rám. Hivatalba pedig nem lehet akárhogy járni. A kórházban elég egy köpeny, azt is ingyen adják. Közben az érdektelen munka helyett áldásos tevékenységet végezhetnék.
- Ez bizony így van!
- Látod, igaz a mondás, hogy nem mindig az a több, ami annak látszik.
- Valóban !
- Hidd el, a szívünk kívánsága is fontosabb minden másnál. Komolyan szeretném a nagy családot. Boldog gyermekek között szeretnék élni veled. Békességben, kölcsönös szeretetben.
- Így fogsz élni, kicsi életem!
- Biztos, kedves, biztos? Többé nem mondod, hogy felejtsem el az álmaimat? Nem helyezel elébe fontolgatást, mérlegelést, hanem segítesz megvalósítani, hogy úgy élhessünk, ahogy szeretném?
Péter szíve összeszorult. Zsuzsi bizalma megrendült benne. Egy pillanatig sem tudta elfogadni nyugodt fejjel, valósággal pánikba esett. Egyszerre akart visszaszerezni bizalmat, boldog tudatot, hogy az övé szíve, lelke, s hirtelenében csak egyetlen módot tudott rá. Szeretkezésbe menekült minden rossz elől. Újra Zsuzsira borult, s izzott a hangja.
- Hogy győzzelek meg ?! Te vagy a mindenem, az életem. Kis szíved kívánságánál nem létezik fontosabb. Erre akár meg is esküszöm!
- Vegyem úgy, hogy megtetted ?- kérdezte Zsuzsi kétség, s remény közt.
- Vedd úgy, életem!...Vedd úgy, kicsi boldogságom!... Esküszöm, hogy így lesz, amíg csak élünk! A viszont esküt pedig természetben kérem, most rögtön, és mindörökké!
En paires beau la vie!– mondja a francia. Párosan szép az élet! – állítja a magyar is.
 X/C
 Hétfőn délelőtt a megbeszélt időre megjöttek Béla barátai. Az ügyvéd is otthagyta munkáját valahol, beállt kocsijával az udvarra, mint aki attól tart, Kozmáék végezetül a kocsin állnak bosszút, ha a téren parkol. Gond felhőzte arccal ment fel a teraszra.
Az óriások már javában falatoztak. Zsuzsi megterített a teraszon, volt még elegendő lakodalmi sütemény ; noha bőséggel csomagolt a révházi rokonoknak, Kláriék is vittek, s egyik-másik tanárnő is szívesen vette, de a diáksereg hallani sem akart róla. Egyik sem akarta cipelni. A maradék kiszolgált volna egy kisebb lakodalmat.
Béla topogott az asztal mellett. Megfontoltabb volt, mint a kutyás támadás napján, vagy csak a fiúkat féltette, s azt mondta :
- Átgondoltam alaposabban a dolgot. Az ember első haragjában dönthet a törlesztés mellett, de meggondolja, ha eszébe jutnak a következmények. Sportemberek vagytok, eltiltás lehet belőle. Ezért szigorúan a lelketekre kötöm, hogy ne provokáljátok Kozmáékat. Igaza van Péternek, verést érdemelnének, de neki sem hiányzik a sérülés. Az esküvőjéről nem állíthat haza kék-zöld foltokkal.
Péter csalódott arcot vágott, az óriások is rosszkedvűen mocorogtak, Ákos tiltakozott a nevükben.
- És, ha pimaszkodnak?! Béla bá csak nem akarod, hogy karba tett kézzel tűrjük?! Éppen ezeknek? Ideje megleckéztetni a díszes társaságot. A letiltás miatt ne nyugtalankodj. Az edzőnk jó fej, számíthatunk rá.
Béla engedett is, nem is.
- Akkor se ugorjatok az első pimasz mozdulatra. Szóval utasítsátok őket rendre, vagy egy-két beígért pofonnal. Ez neked is szól, Péter!
A fiúk továbbra is vitatták a dolgot, közben tréfálkoztak, nagy hangon nevetgéltek. Péter velük tartott. Nagyon értették egymást, tréfáikban is a verés mellett érveltek. Vibrált a hangjuk, széles jókedvük mögött dráma feszült. Zsuzsi nem bírta nézni. Bement a teraszról. A zöld szalon ablakához állt, nézte a teret, s magában azért fohászkodott, hogy Kozma mondja le az aznapi szállítást, jöjjenek máskor a holmiért. Fohásza nem talált meghallgatásra. Egymás után gördültek be a személykocsik a térre, mögöttük feltűnt egy teherautó is szállítómunkásokkal. Kozmáék a szökőkútnál csoportosultak. Rövid megbeszélést tartottak. Közben megérkezett még egy autó. Zsuzsi nem akart hinni a szemének. Rózsi legközelebbi  barátnője, az öreg Kígyósíné szállt ki belőle három segítőasszony társaságában.
Elképzelni sem tudta, mit akar az öregasszony, de megtudta hamar. Rikácsoló hangján kissé hangosabban beszélt, mint a többiek, s Zsuzsi tisztán értette, hogy a porcelánokat emlegeti. Megfordult vele a zöld szalon. Kozmának ezért kellett hát a porcelán, Kígyósinénak szánta. Ha ezt tette, akkor az öregasszony megszolgálta. Alighanem, alávaló szerepet vállalt azon a tragikus napon. Talán előre kiterveltek Kozmával mindent, s Kígyósíné elcsalta Rózsit a villába. Kozma pedig megrendezte az elveszejtő jelenetet. Az öregasszony is számításból tette. Rózsi pénzéből élt évekig, de Rózsi kezdte unni a támogatást, s az alávaló öregasszony Kozmán keresztül akart aratni még egy nagyot.
A felfedezés felidegesítette. Kifutott a teraszra, s tőle szokatlan nyugtalansággal mondta meglátásait.
Olaj volt a tűzre. Hangos felháborodást okozott. Béla is visszavonta intelmeit, s fogait csikorgatva mondta, Kozmáék megkapják azt ami jár, csak jöjjenek be.
Péter megragadta Zsuzsi kezét, vitte a régi szobájához, s ráparancsolt, hogy menjen be, s zárja magára az ajtót. Szigorú volt, kérlelhetetlen. Szinte remegett az indulattól. Zsuzsi megbánta, hogy beleavatkozott a dologba.
Kozma közben hatodmagával feltrappolt a nyolc lépcsőfokon. Béla a teraszon fogadta őket, mennydörgött a hangja.
- Hol a hetedik bűntársad? Nem mert bejönni a júdáspénzért?! Ehhez gyáva, de ahhoz nem volt gyáva, hogy vesztébe csalja azt, aki évekig finanszírozta költekező életmódját?!
Kozma gúnyosan nevetett
- Részeg vagy, ügyvéd?!
- Kígyósíné személye bizonyíték arra, hogy Rózsika halálát aljas módon, előre eltervezted, vagy Kígyósinénak merő szívjóságból szántad a porcelánokat?
Kozma újra felnevetett.
- Ollala! Ez delírium tremens, fiúk!
- Ne add itt a hülyét, arra felelj, amit kérdeztem! Kígyósinénak milyen szerepe volt, hogy jutalmat érdemel?!
Kozma látta, hogy nem jutnak beljebb, míg nem mond valamit, s pimasz hangon felelt.
- Mondjuk úgy, fájdalomdíjat kap! Sok évig tűrte Rózsi gőgös viselkedését. Azt a felsőbbrendű tudatot, amit nyilván otthon szedett magára a révházi putriban, a festékszagú koporsók között.
- Az áldozatodról beszélsz, alávaló!
- Nem macát akartál mondani?!
Zsuzsi szomorúan hallgatta az ajtón át. Rózsi bármilyen is volt, ennek az embernek volt legkevesebb joga holtában megtaposni. Kozma kísérői csúfondárosan nevettek. Az óriások nehezen türtőztették magukat, Zsuzsi hallotta háborgásukat, s Ákos hangját.
- Beszélj tisztességesen, mert beterítünk, mint Duna-Tisza közét a Nagy-Alföld!
Kozma teli torokból nevetett.
- Halljátok, a földrajztanár is beindult! Odasózzunk neki egyet?!
Péter nem akarta elengedni a maga számonkérését, hangja túlszárnyalta a csúfondáros hahotát.
- Velem kezdd, Kozma János!
-Megszólalt a pocsék pofájú is! – kiáltotta Kozma újabb nevetéssel, aztán fenyegetővé vált a hangja – Tényleg verést akartok?! Megkaphatjátok… Rajta, fiúk!
A teraszon elszabadult a pokol. Péterék stratégiából behátráltak a hallba ; a teraszon kevés volt a hely. Valaki félrerúgta az üvegasztalt, csörömpölt, hullott az üvegcserép, ropogott a talpak alatt.
Zsuzsi szívére szorított kézzel hallgatta a kemény ütésváltásokat, öklök csattanását, s nem tudott nyugton maradni. Résnyire megnyitotta az ajtót.
Egyenlő számban voltak a küzdő felek, ha a vékony, őszülő ügyvédet is számba lehet venni. Akkor már olyan nagy volt a keserűség benne, ha az ereje nem is, az indulata méltó ellenféllé tette, de az óriások vigyáztak is rá. Mikor Zsuzsi kinyitotta az ajtót, éppen Béláról szedett le egy keménykötésű fiút az egyik óriás, bedobta a sarokba, s fordult Péterék felé. Péter akkor már birokra kelt Kozmával. Kozma is erős volt, de járatlan a közelharcban, s belekapaszkodott Péterbe, mint a fáradt öklöző a szorítóban, ha fogytán az ereje. Péter nem ehhez volt szokva, s igyekezett lerázni magáról. Ákos a segítségére sietett, de Péter tiltakozva rákiáltott :
- Hagyd, az enyém!
Kozma kihasználta a pillanatot, s derékon alul ütött. Péter még inkább begurult. Kozmát irtózatos balegyenessel falnak küldte, aztán ott ütötte meg, ahol akarta. Az óriások akkor már maguk alá gyűrték a ficsúrokat, s Bélával együtt nézték Péteréket, miközben a ficsúrok az egyik sarokban ápolták magukat. Záporoztak Péter ütései, minden mozdulatát szavakkal kísérte.
- Ezt Rózsiért kapod!… Ezt Takács Imre küldi a másvilágról!... Ezt Zsuzsi zaklatásáért!… Ezt is!…Ezt is!…Ezt is!…Ezzel én tartozom!
Az utolsó ütés végleg térdre kényszerítette Kozmát. Már nem védekezett. Elvesztette egyensúlyát, falnak esett újra, aztán lecsúszott a fal tövébe, s ottmaradt. Péter leengedte karjait, s egykedvűen nézte, hogy Kozma miként köpködi a fogait, négyet is egymás után.
Az ügyvéd megvonta a mérleget.
- Amit a becsület megkövetelt, megkaptátok! Most pedig pakoljatok és tűnjetek el! Itt vannak a papírok, a slusszkulcs, viheted a Mercedest is. De ne legyen benne sok örömöd! Mától kezdve nem ismerlek. A villa átadását más fogja levezetni. – mondta, s megvetéssel Kozma elé hajította a kocsi papírjai, s a slusszkulcsot. Kozma még térdelt, s véres száját törölgette. Aztán négykézláb szedte össze a széthullott iratokat, s nyúlt a kulcs után. Béla rálépett a slusszkulcsra, s undorral mondta :
- Szánalmas figura vagy! Visszataszító csúszómászó kívül-belül! Nézz a tükörbe, mielőtt másokat gyalázol. Főképpen olyat, akinek a nyomába sem léphetsz!
Nagyot rúgott a kulcsba, az becsúszott az egyik szekreter alá. Kozma térden ment utána. Béla újra emelte a lábát. Péter a hátára tette a kezét nyugtatón.
- Hagyd a fenébe, kapott eleget. A pártolást köszönöm, jólesett! - mondta meghatottan, s vidáman fordult az óriásokhoz - Fiúk!… Segítsünk a porcelánok átadásában?
Vették a lapot, Ákos nagyot kurjantott.
- Hol a kalapács?
Indultak apróra váltani a júdáspénzt. Zsuzsi hallotta a csörömpölő ropogást, s befogta a fülét. Kozmáék nem mertek beavatkozni a porcelánok védelmében. Felpakolták a torockói szobát, a kikötött ezüstneműt, s más egyebet. Elvitték a Mercedest is. Közben kerültek minden összetűzést, ahogy távozáskor is. Alighanem belátták, a rövidebbet húznák megint, s ehhez már nem volt kedvük.
Az óriások lepedőkben vitték ki a térre az apróra tört porcelánfélét, beleértve az étkészleteket is. Sok ezer forint ment az enyészetbe. Letették a téren nevetgélve az elképedt asszonyok elé. Kozmáék sietve kocsiba szálltak. Kígyósiné artikulálatlan hangon kiabált utánuk, még az öklét is rázta. A fiúk egymás vállát veregetve tértek vissza a villába.
Péter megmosta az arcát, s ment Zsuzsihoz. Rejtett jókedvvel mondta:
- Kukucskáltál! Már megint hiába beszéltem ?!
- Mikor olyan rettenetesen féltettelek benneteket. Reszkettem, hogy valami bajod esik.
- Benne volt az is. De látod, itt vagyok sértetlenül!
- Sértetlenül?! És a szemed alja?!
- Ebcsont, beforr!
Zsuzsi szeme könnyes lett, Péter felnevetett.
- Na, de mi baj? Ez semmi, mondom! Holnapra már nem is látszik.
- Ez is bánt, mert fáj biztosan. De bánt más is… Hogy volt szívetek összetörni a porcelánokat? Némelyik kis remekmű volt, szívet gyönyörködtető darab. A habán palack, vagy a holicsi fajanszlovas, összetörtétek?! Az étkészleteket is, mindet?!
Péter elkomorodott.
- Csak nem gondoltad, életem, hogy épségben kiadjuk annak a becstelen asszonynak?! Rászolgált a büntetésre. Megkapta, amit érdemelt.
- Ha tudom, hogy mire készültök, bátrabb vagyok...- sirdogálta Zsuzsi bánva már az elszalajtott lehetőséget. Péter közbevágott nevetve.
- Akkor néhányat megmentettél volna magadnak ?! - kérdezte, s megfogta a kezét, vitte a konyhába.
Kinyitotta az egyik szekrényajtót, s Zsuzsi nagyot sikított. A polcon ott sorakozott a habán palack, a fajanszlovas néhány Keendler- és Böttger-porcelán társaságában. A táncoló, ölelkező párok mellett ott voltak a körmendi ezüstcsészék is, néhány ólomkristály, de legkedvesebb meglepetést a népművészeti tárgyak szerezték. Zsuzsi örömmel vette a kezébe a galambos tányért, megemelgette a kis bokályokat, megsimogatta a pár szőttest, népművészeti babát, szépen faragott dobozt.
- Ezt mind megmentetted ?! – kérdezte aztán csillogó szemekkel, s nem titkolt örömmel tette hozzá – Elmondani se tudom, hogy mennyire örülök.
- Mennyire? – kérdezte Péter, s nevetett a szeme.
Zsuzsi csókokkal hintette az arcát. Örült aztán újra, mert Péter kinyitott egy másik szekrényt is. Ott egy teljes étkészlet volt, bár idegen kistányérokkal, de Zsuzsi nem bánta. Kiderült hamar, hogy Péter néhány rézkarcot is megmentett, köztük Zsuzsi kedvenc táncosait. Lesz mivel díszíteni majd az új otthonukat.
 X/D
 Elköszöntek illendőn az óriásoktól. Ákos barátin ropogtatta Péter vállát. Megígérte, hogy alkalomadtán megkeresik őket Révházán. Péter megjegyezte, jólesőn gondol rá, hogy barátai is maradnak a fővárosban, nem csak ellenségei. Béla biztonságát is elrendezték. Ákos szó szerint beleverte az egyik ficsúr fejébe, ha az ügyvéd közelébe mennek, biztosak lehetnek benne, hogy találkoznak még, s nem ússzák meg ennyivel.
Béla szabadon mozoghatott már. Akadt dolga napközben, ígérte, a vonat indulása előtt időben értük jön, de mielőtt elment, bosszús nevetéssel mondta:
- Kozmát látnotok kellett volna az ebédlőben. Már megbánta, hogy lemondott a bútorokról. A pohárszéket nézegette, s morgott, mint a bolhás kutya. Aztán egyenként számolta az ezüstöt. Egy kiskanál hiányzott a készletből, majdnem megütötte a guta, de csak magában dühöngött.
Zsuzsi elpirult.
- Jaj, az nálam maradt! A szobámban a teáscsészével. Mást nem hiányolt?
- Dehogynem! Emlékezett a körmendi ezüstcsészékre, de Ákos fenyegetően rákiabált: "Mi van?!" Erre azt morogta: "Semmi!"… - mondta Béla, s nagyot nevetett.
Ennek ellenére látták rajta, hogy nincs jókedve igazán. Ott volt a sietős köszönésében is. Menekült a hosszú búcsú elől. Mikor elment, Péter azt mondta :
- Szánom-bánom, hogy anyám miatt ferde szemmel nézek rá, mert amúgy isten bizony, nagyon megkedveltem!
- Tulajdonképpen mi nyugtalanított az este? - kérdezte Zsuzsi.
Péter zavarba jött.
- Kicsit eltúloztam a dolgot. Az egyik Kálmán operettből volt a dal, elég ismert...” Ma Önről álmodtam megint, bocsánat , asszonyom...”
Zsuzsi kacagott.
- Akkor tényleg eltúloztad! Álmodoznia szabad. Főleg, ha tisztelettel teszi. Ne sajnáld tőle ezt a kis örömöt, kedves. Kizárt dolog, hogy tisztességtelen szándéka volna édesanyáddal. Azt gondolom, boldogan feleségül venné, ha odáig jutnak.
- Csak ne jussanak odáig! – morogta Péter, s Zsuzsi most nem mert kacagni, noha belülről csiklandozta a nevetés.
Déltájban megjött a teherautó. Révháza felé útnak indították a kiszemelt bútorokat, éléskamra tartalmát a hűtőládával együtt, de vitte a személyi poggyászukat is, s Zsuzsi tréfásan emlegetett stafírungját. Erzsi nem mondhatja majd, hogy egyetlen cihát sem vitt a menye a házhoz.
A finom ágy -, s asztalneműk, párnák, paplanok megtöltöttek tíz nagy zsákot. Csak egy bőröndöt tartottak vissza. Benne volt a pénz egy kisebb bőröndben, s Zsuzsi kincsei, a fényképekkel, szülői emlékekkel. Maga mellett akarta tudni.
Béla időre megjött, kivitte őket a pályaudvarra, s maga is felszállt a vonatra indulásig. Nehéz volt a búcsú. Alig beszélgettek. Hol egyikük sóhajtott, hol másikuk, s minduntalan egymásra mosolyogtak bánatosan. Végül Zsuzsi elpityeredett. Béla tiltakozón mondta :
- Ne sírj, kislányom, mert isten bizony magam is sírva fakadok!
- Mikor alig látjuk majd Béla bácsit… - mondta Zsizsi könnyesen.
-Igyekszem lejutni mihamarabb. Talán már a jövő hónap végén sikerül. Péter !... Kézcsókom küldöm édesanyádnak! Üzenem, nagyon számítok arra a beígért halpaprikásra.
-Várunk örömmel!- mondta Péter a búcsú szorító érzésével, s azzal a felismeréssel, hogy szívéhez közeli barátot hagy itt. Apa-fiú módjára ölelték meg egymást, mikor eljött az indulás ideje.
Zsuzsiék bementek a kocsi belsejébe. Sok utas volt, alig akadt ülőhely. Végül az egyik ablak mellett sikerült összebújniuk. Péter igyekezett elterelni Zsuzsi szomorú gondolatait, s hangos töprengésbe fogott.
- Fogalmam sincs, Bélát hol fogjuk elszállásolni. Nálunk nem lesz hely. Anyám szobájába ugye nem mehet, a szentélybe majd anyám nem engedi. Talán Füredi Laci legénylakásán jut majd egy heverő, vagy valamelyik szomszédban. Erről jut eszembe. Tiszteletünket tesszük majd a rokonoknál. Visszaadjuk a vizitet, ahogy mifelénk illik. A szomszédokban is bemutatlak.
Zsuzsi szeme nagyot rebbent.
- Katáékhoz nem megyünk át, igaz?!
- Persze, hogy nem! Találkoznod sem kell vele nap mint nap. A másik utcán járnak. Háttal vannak a porták. Amúgy sem tudod majd sokáig, hogy kiről van szó. Ha találkoznánk vele, nem köszönünk. Így döntött a drága három évvel ezelőtt. Nem is igen fogtok találkozni. Előfordul, hogy én sem látom egy évig sem.
Zsuzsi szemébe bánat volt. Megkérdezte váratlanul, s igen csendesen.
- Nagyon szeretted?
Péter meghökkent, aztán búsan felelt.
- Most fájlaljam a kicsi szíved?! Mert fájni fog, bármit felelek a nemen kívül. Nemet pedig már becsületből sem mondhatok. Szerettem. Csak éppen egy egészen más dimenzióban. Valójában csak azóta tudom, mit jelent a szó, "szerelem", mióta téged ismerlek!… Beszéljek még róla?
Zsuzsi picit megvigasztalódott, hozzábújt jobban, s már derűsebben mondta:
- Kíváncsi vagyok rá. Szelíd volt, csendes?
Péter felnevetett.
- Közelről sem! Már kislánynak is cserfes, akaratos. Mindig nálunk volt, édesapám elmozdított egy-két deszkát nekünk a kerítésben, ott bújt át. Jött velem óvodába, iskolába. Tisztem volt vigyázni rá, akárcsak a húgom lett volna. Sok galibát okozott nekem. Ment a maga feje után. Az iskolában is meggyűlt vele a bajom, néha az óra előtti szünetben jutott eszébe, hogy nincs kész a leckéje. Kapkodhattam. Otthon felmászott fára, padlásra, aztán nem mert lejönni. Lehoztam a hátamon.  Szinte mindennapos volt, hogy anyám szoknyája mellett téblábolt sötétedésig, ragaszkodtak egymáshoz. Néha az én nyakamon lógott. Aztán kísérhettem át a sötét kerten, mert nem csak a magasságtól, a sötéttől is félt.
Zsuzsi bánatosan mondta :
- Nagyon összeszoktatok. Hogy lett belőle szerelem?
Péter a szemébe nézett, s neheztelőn mondta:
- Ne próbálj beugratni, mert nem sikerül! Az imént mondtam, szerelmet egyedül irántad érzek. Hányszor mondjam még, hogy Katához más érzések fűztek ?!
Zsuzsi boldogtalanul nézett rá.
- Értem, kedves! De egy időben biztosan több volt köztetek, mint csendes szeretet, ha elhatároztad, hogy feleségül veszed. Ismerd el.
- Több volt, nem volt több! - legyintett rá Péter, s kissé bosszúsan folytatta - Nem tudom, hogy értessem meg veled, hogy az teljesen más érzés volt!...Szerettem kétségtelen, de közel sem jelentett földindulást az életemben. Nem akartam belehalni az elvesztésébe. Míg együtt jártunk, nem vert ki a víz az érintésétől. Hírből sem ismertem azt a vágyat, gyönyörűséget, amit veled, melletted élek át nap mint nap.
- Közelebbi kapcsolatban voltál vele? – kérdezte Zsuzsi lehelet halkan. A megsejtés összeszorította szívét. Bárhogy igyekezett, nem úszta meg könnyek nélkül.
Péter indulatosan mozdult.
- Tessék! Szükségünk volt erre? Most fáj a szíved. Még jobban fájlalni akarod? Nem felelek a kérdésedre. Bárhogy is volt, az a másik életemben volt. Csak az számít, ami most van. Nélküled nem tudok élni, és nem is akarok!-mondta, s karjaiba zárta nem törődve a kíváncsi tekintetekkel.