Asszonysorsok. Megjelent regényeim blog változata

 X/A
         Péterék konzíliumot tartottak Füredi Laci heverője mellett. Elvirával arról tanakodtak, mitévők legyenek. Péter kórházat javasolt, Lacit vitte volna azonnal Sopronba. Elvira elgondolkodva nézte a heverőn pihenő beteget, már jobb volt a színe, helyreállt a vérnyomása is, ritmuszavart sem tapasztalt az eltelt órában, de elővigyázatosságból maga sem volt a kórház ellen.
Füredi Laci erősen tiltakozott.
- Nem megyek kórházba! Nézzétek, ez nem új keletű dolog. Otthon hónapok óta kezel Rádai Sanyi, ismeri a bajom, beállította a gyógyszereket. Sopronban elölről kezdenék a kivizsgálást, mert minden zárójelentésem otthon van. Judittól nem kívánhatom, hogy szaladgáljon Sopron, s Révháza között. Amúgy is jobban vagyok már. Pihenek egy kicsit, és rendbe jövök.
- Attól még kicsit messze vagyunk. Ez a rosszullét erre int.– mondta Péter komoran.
- Megnyugtatásodra maradunk egy-két napot. Rendben van, komám?!
- Kevés. Komolyabban kell vennünk a bajod. Ha nem akarsz kórházba menni, itt maradtok egyelőre. Szabadságon vagytok, majd hazajöttök velünk a jövő hét végén. Akkor sem engedlek vezetni, majd Peti vezet. Addig pihensz, mi pedig vigyázunk rád.
Zsuzsiék beléptek az ajtón. Péter idegesen ment Judit elé, karon fogta, s átvezette a másik szobába.
Ahogy betette az ajtót, keményen mondta:
- Judit, kérem, figyeljen rám! Nem hiszi, hogy Laci beteg, de ha istent ismer, most nem piszkálja. Ellenkező esetben velem kerül szembe, kedves asszonyom. Megértette?!
Füredinének sok volt a megélt kín. Újra kiborult, s sírva kérdezte:
- Hogy beszél velem ?! Mit képzel magáról ?! Kikérem magamnak ezt a hangot!
Zsuzsi megérezte a bajt, utánuk ment, s Füredinét a védelmébe vette.
- Ne bántsd, kedves, békülni jött… - mondta átfogva a síró asszony vállát – Már tudja, hogy Laci valóban beteg.
- Ebben az esetben elnézést kérek a nyers hangért, de Laci állapota erősen nyugtalanít. Nem akar kórházba menni, ragaszkodik az otthoni kezeléshez. Útnak sem indulhatnak egyelőre. Szívesen látjuk mindannyiukat, van helyünk elegendő. Van megbeszélnivalónk is.
- Peti megmondta a babát… - szólt közbe Zsuzsi újra.
Péter idegesen csapott a levegőbe.
- A betyárját! Rohannak ezek a gyerekek. Laci nem tud róla. Arra kérem, Judit, hogy egyelőre hallgassa el előtte. Ez a nap nem alkalmas az ilyen dolog közlésére. Ahogy Lacit ismerem, lekever majd Petinek párat, és higgye el, ezúttal nem a fiamat féltem.
Judit szemén látszott, hogy hiszi is, nem is, hangja is kétkedő volt.
- Nem beszélték meg a babát?!
- Mi is csak röviddel ezelőtt tudtuk meg. Peti már itt közölte bizonyosan. Így nem volt módunkban, de abban biztos vagyok, hogy Laci nem örül majd a hírnek, noha a gyerekek szép kapcsolatát kezdetektől pártolta. Viszont az esküvő gondolatát a minap még korainak ítélte, s egyelőre hallani sem akart róla. A gyerekek nagyon elszántak, kapitulálnunk kell.
Fürediné keserűen sóhajtott. Valamiféle csoportos összeesküvésnek gondolta a történéseket. Lélekben bizalmatlan maradt, s erősen hitetlenkedő is. Zsuzsi érintésével sem tudott mit kezdeni. Maga részéről lezártnak tekintette a beszélgetést, nyúlt a kilincs után.
Péterék néhány pillanatra hátramaradtak. Péter halkan, melegen kérdezte:
- Nagyon bántó volt?!
Zsuzsi elmosolyodott.
- Könnyebben ment, mint reméltem. Szerencsétlen ez az asszony is. Ne bántsuk, kedves! Megvan a maga keresztje.
- Azért ne fogj hozzá sajnálni, mert megéri a pénzét!– vette védelmébe Péter a barátját.
Zsuzsi a szemébe nézett.
- Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy nem látunk be mások életébe. Egy elrontott, boldogtalan házassághoz két ember kell, kedves… A barátodnak is van bűne.
Ennél nem mondott többet. Nem is volt szándékában. Megőrizte a kellemetlen titkot, hiszen Lacit inkább szánta, mintsem vádolta, de Péternek sem akart bánatot okozni. A barátjának aligha bocsátaná meg ezt a fajta álmodozást. Kimentek Judit után, s bosszankodva álltak meg. Ezúttal Laci volt az, aki kötözködött.
Éppen azt mondta:
- Rosszul imádkoztál, anyám… Ha jobban igyekszel, már szabad vagy.
Péter a barátjához is kemény volt.
- Mire való ez, Lacikám?! Vedd észre a jó szándékot. Légy szíves, s fejezd be a kínlódást.
- Oké! Csak nehezen nyelem le, hogy akkor is szövegelt, mikor látta, hogy bajom van.
- Nincsenek röntgenszemeim, és gondolatolvasó sem vagyok!- vágott vissza Fürediné.
Péter intett Zsuzsinak, vigye ki Juditot, mert ebből egyhamar aligha lesz családi idill A többiek is kimentek. Mikor kettesben maradtak, neheztelőn nézett a barátjára.
- Te sem törekedsz békére, Lacikám!
- Elegem van Juditból! Nem engedtem, hogy az utolsó schillingnek is a fenekére verjen, ez volt a baja.
- Ideje pedig megbékélned, most megérdemelné. Amit remélni sem mertünk, úgy-ahogy összebékültek Zsuzsival.
- Ez szerinted Judit érdeme? – nevetett fel ingerülten a sebész – Ne kábíts, komám! Amúgy se örülj korán, mert Judit, akár a szél, reggelre megfordulhat.
- Most ez a helyzet, és megnyugtató, hogy könnyebben ment, mint reméltük.
A sebész kiült a heverő szélére, s legyintett.
- Kutyából nem lesz szalonna, hiába gömbölyödik!
- Mély gyökerei vannak köztetek az ellentéteknek. Ezen változtatni kell, mert az örökös perpatvarnál nincs nagyobb gyilok.
- Hányszor mondjam még, hogy Judit nem Zsuzsi?! Változatlanul állítom, hogy Zsuzsi mellett fogalmad sem lehet az ilyenféle nőkről. Zsuzsi egy angyal.
- Hogy angyal volna? Nem örülnék, ha valóban az lenne. Nagyon unalmas lehet egy angyallal élni. Szerencsére hús-vér nő, vágyakkal, indulatokkal is akár.
- Mi van?! – emelte fel hangját a sebész - Csak nem azt akarod bemesélni nekem, hogy Zsuzsi is rendezi a jeleneteket ?! Ne fáradj! Úgyse hiszem el.
Péter nagyot nevetett.
- Neem ?! Jól teszed, mert jelenetekről szó sincs természetesen. Helyette nálunk neheztelés van. Persze, ez rám is vonatkozik. Egyszóval, a mi házasságunk sem mentes a gondoktól.
- Megcsapjalak ?
Péter nevetett.
- Várj még! Egy szóval sem mondtam, hogy nem jó a házasságunk. Csak azt mondtam, hogy nálunk is vannak gondok. Mondtam pedig azért, mert következetesen azt hiszed, hogy valamiféle operett házasságban élünk, ahol a bájosan kellemes forgatókönyv szerint történnek a dolgok.
A sebész töprengőn nézett rá, aztán provokálón mondta :
- De példát nem tudsz mondani ?!
- Az esetenkénti neheztelésekre momentán nem. A mindennapokban ahogy jönnek, úgy mennek.
- Na, látod ?! Majd tudnál a helyemben!
- Azért a magam helyén is tudnék mesélni egy-két nemszeretem dologról.
- Hiszem, ha látom!
- Példának okáért itt van mindjárt Zsuzsi érzékenysége.
- Ami az erénye, az nem lehet bűne!
- Nem mondtam, hogy bűne, de gondot okoz. Az én asszonyomnak olyan érzékeny a lelke, hogy szívére veszi a világ másik felén történt tragédiákat is. Ami nekem legfeljebb egy hátborzongató hír a televízióból, abba képes átmenetileg belebetegedni. Földrengés Peruban, árvíz Indiában, éhínség bárhol. Képtelen a nyomorult, szerencsétlen emberek, főképpen a gyerekek látványától szabadulni.
- Gondolatban megcsókolom érte a kezét.
- Azt én is, mert másra olyankor úgysincs lehetőségem.
A sebész nagyot nevetett.
- Vagy úgy ?! Ez a te bajod, komám!
- Hogy a fenébe ne ?! Amikor ott már letelt a többnapos nemzeti gyász is, nálunk még mindig szilencium van.
Füredi Laci most már hahotázva nevetett, Péter neheztelőn folytatta.
- Nem olyan vicces! Amikor az ember vágya már maga a Vezúv, mert betyárul hiányzik az örömmel járó ölelése. Ha bánatos, nem fog kötélnek állni. Akkor sem, ha belegebedek. Persze, ezt sem fogja durván a tudtomra adni.
- Mindjárt gondoltam. Most már csak azt mondd meg, hogy most panaszkodsz, vagy cukkolsz éppen ?!
- Egyiket sem. Csak éppen közlöm veled, hogy néha nekem is vannak nehéz éjszakáim, mikor ölelkezés helyett csak bánatos könnyeket kapok. Ilyenkor egy dúvad azt mondaná, fene vigye a más macskáját, és nem törődne a szomorúságával, de engem nem visz rá a lélek...- mondta komoly hangon.
A sebész is elkomolyodott, s sóhajtva mondta :
- Jó neked! Judit könnyei engem már hidegen hagynak. Ahogy a kívánságai is... Kívánságai, ugyan ?! Csak követelései vannak. Az sem ritka, hogy rikácsolva veri miatta az asztalt.
- Öreg hiba. Sajnos, a nők többsége nem tudja, hogy azzal veszít, ha követel. Erőszakkal akar célba érni. Az erőszak pedig ellenállást szül. Egy követelőző, rikácsoló nőnek én is kéjes örömmel mondanék nemet, bármire! Egy édes, szelíd kérővel szemben másképpen jár el az ember. Ha csak egy mód van rá, teljesíti a kívánságát, de gyakran megesik az is, hogy nem lehet. Az igazsághoz tartozik, hogy általában megérti. Ha mégsem, akkor van egy kis neheztelés.
- Ezzel együtt ész nélkül cserélnék veled. Ragaszkodom ahhoz, hogy Zsuzsinak áldott jó természete van. Ennek köszönheted, komám, hogy szeretetben éltek.
- Kétségtelen, hogy kincs a jó természete. De Lacikám ne feledd, hogy mindig kettőn áll a vasár! Ahhoz, hogy szeretetben élhessünk, nekem is van bőven tennivalóm. Ha az embernek fontos az asszonya, éreztetnie kell vele még húszévi házasság után is. Nemcsak hébe-hóba, hanem napi gyakorlatban. Még akkor is, ha fáradt hozzá. Nekem is vannak rossz napjaim, mégsem hülyézhetem le, ha olyasmit mond, ami nem tetszik. Ha magam akarok maradni a rosszkedvemmel, nem küldhetem a búsba.
- Ez nálatok van, de hogy illik ránk? Nekem nem olyan fontos, mint tudod!- morogta a sebész.
- Nem a fenét, csak nem vagy vele tisztában! Olykor hozzábújsz, fogadod a tiszta inget, a jó ételt, ezt viszonozni illik. Legalább azzal, hogy bölcs nyugalommal felülemelkedsz bosszantó szokásain. Tudom, nem lehet idill belőle, de jót tenne mindennapjaidban, főképp a szívednek.
- Látsz glóriát a fejem felett?
- Nem kell ehhez szentnek lenni, csak okosnak.
- Nem vagyok okos. Fáradt vagyok, és kiábrándult!
- Pedig most kezedbe vehetnéd a dolgot. Változik a helyzet magától is, Judit talán abbahagyja a féltékenységi jeleneteket. Zsuzsitól is tanul majd akarva-akaratlanul, mert reményeim szerint többet leszünk együtt… Lacikám, ezennel ünnepélyesen meghívlak benneteket, a jövőben töltsétek velünk a nyári szabadságotokat itt, Kéneskúton!
- Ez szép gondolat, komám! – felelt a sebész megilletődve – Vettél nekünk is nyaralót?!
- Mondjuk, mert a gyerekektől függetlenül is ragaszkodom a barátomhoz.
- Köszönöm! Valóban igazi barátom vagy, legjobb barátom! Nélküled már régen alulról szagolnám az ibolyát. Persze, az is lehet, hogy így is sor kerül rá hamarosan.
- Ezt hallani sem akarom! Sokat fogunk még hancúrozni együtt az unokákkal, majd meglátod!
- Hol van az még?! – nevetett fel a sebész gyanútlanul – Hisz még ők is gyerekek.
- Nem annyira!- mondta Péter, de nem mondhatott még többet, helyette tréfás parancsolón folytatta - Na, elég a lustálkodásból! Kelj fel szép komótosan, körbesétálunk a házban, míg az asszonyok az asztalhoz szólítanak bennünket.
Füredi Laci lekászálódott a heverőről, s közben Péterre vigyorgott.
- Azt is mondd, komám, hogy vár a kékfrankos. Remélem, beszereztél egy-két demizsonnal, mert erre az ijedtségre inni kell.
- Azt lesheted! – nevetett Péter, s kedélyesen átölelte a barátja vállát.
A szíve közben tele volt aggodalommal.
X/B
Füredi Laciékat a zöld szalonban helyezték el. Zsuzsi már következetesen így nevezte ezt a szobát. Volt benne két heverő, s egy régi, dupla ágy. Bogi és Eszterke ágyazott a szobában. Eszterke az egyik heverőn fogott hozzá a paplan, párna felhúzásához. Közben Bogi ágyazni kezdett a dupla ágyon.
Eszterke tétován nézte néhány pillanatig. Emlékezete szerint a szülei sohasem aludtak közös ágyon, s ebben a pillanatban restellni kezdte a kedves lány előtt, aki a világ legtermészetesebb módján készítette a közös fekhelyet. Maga is átvitte a többi ágyneműt, s elfogta valami gyermeki öröm, ahogy csak az tud örülni, akinek régi bánata a szülei közt kialakult rideg helyzet.
Vacsora után Füredi Laciék együtt mentek be a szobába. Mindketten rosszkedvűek voltak. Lacit belül nyugtalanította az átélt rosszullét, mellette rátörtek az emlékek, s kósza keserűséget érzett. Máskor is megesett vele, amiért aztán kis bűntudata támadt, ha barátja szemébe nézett. Fürediné kezdte megbánni, hogy ideig-óráig hajlott Zsuzsi igazára. Még reggel sem volt, de már fordult, mint a szél.
Ahogy a kihűlt kapcsolatokban általában, a közös fekhely látványától sem lett jobb kedvük. Laci megjegyezte ugyan: "No, mi a fene ?!",de nem tett rá több észrevételt. Juditot egészen más foglalkoztatta. Vetkőzés közben szétnézett, s gunyorosan mondta :
- Ósdi bútorok, olcsó szőnyeg. Zöld szalon, nevetséges!
- Neked, de aki átérzi Zsuzsi indítékát, pontosan tudja, miről van szó. Ha odafigyelsz vacsora közben a magyarázatára, kézenfekvő elnevezésnek találnád. Emlékezteti a ház a hajdani budai villájukra, amit a család hallomásból jól ismer. Ezért a berendezéstől függetlenül is rögzíti a tájékozódást a nyaralóban. Kedves nosztalgia és praktikus!- mondta a sebész, s bebújt az egyik paplan alá.
- Ugyan! Egy alkalommal több, hogy mesélhesse, villájuk volt Budán!
- Mindenki önmagából indul ki!
- Hangodnál vagy, amint látom. Avasd csak szentté újra, mielőtt bedőlnék az ártatlanságát bizonygató maszlagnak!
- Ha lelkét tenné ki eléd, akkor sem adnál hitelt végleg a szavának. Gyanúsítani fogsz bennünket, amíg élsz!
Fürediné is bebújt az ágyba. Alig volt rajta valami a meleg estén. Szép, telt keblei voltak, formás csípője, s szokatlanul fehér bőre, mint a született vörös nőknek általában. Negyvenhat évesen is vonzó jelenség volt, kevés férfi ásítozott volna mellette az ágyban. A sebész éppen azt tette. Fürediné nem törődött vele, bosszúsan felelt az előbbi szavaira.
-Nem vagyok hülye, tudod ?! Biztos, hogy volt valami köztetek, bárhogy tagadjátok!
- Na, mit mondtam ?! Sohasem fogod abbahagyni, soha! Ez a rögeszméd. Ha valami csoda folytán kétségtelen bizonyítékot kapnál az ártatlanságunkra, szabályosan belebetegednél.
- Ugyan a ti ártatlanságotok! Hogy higgyem el ennyi év után, hogy ?! Van bátorságod megesküdni mindenre, ami szent, hogy sohasem ölelted, soha ?!
Füredi Laci újra ásított.
- Mit változtatna az a dolgon? Talán akkor elhinnéd?
- Ha egyszer megesküdnél rá, több bizalommal volnék irántad… - mondta az asszony makacs ragaszkodással.
Füredi Laci legyintett.
- Te, bizalommal ?! És éppen most akarod elkezdeni?! Ráér, fiam! Ha már annyi évig megvoltunk nélküle, ráér! Majd holnap, vagy egyszer, de most aludjunk!
- Nem tudok elaludni. Idegen az ágy. Hatalmas. Elveszek benne. .- mondta Judit, s közelebb bújt az urához - Most jólesne a közelséged. Rettenetes napunk volt.
- Aha! – felelte Laci, s hátat fordított. A következő pillanatban horkolni kezdett.
A konyhában Zsuzsi, s a lányok összedugták a fejüket. Eszterke nem volt köztük, Petivel kint ültek kettesben a lépcsőn, nézték a csillagokat. Mivel a vacsora alatt a lányok feltűnően ridegek voltak Judittal, Zsuzsi azt mondta :
- Mielőtt lefeküdnétek, ígérjétek meg, hogy udvariasan viselkedtek Judit nénivel. Felejtsétek el a rossz dolgokat, bogárkáim!
Bea felelt.
- Mindenki más esetében önként, és dalolva, de Judit nénit nem tudjuk bevenni!
Barbi csatlakozott hozzá.
- A tizedét sem meséltük el otthon a viselt dolgainak. Nem tudjuk elfelejteni, hogy az iskolában milyen alávalóan viselkedett velünk. Mint pedagógus mondom, az a nevelő dupla bűnt követ el, akit személyes érzelmek befolyásolnak, s visszaélve helyzetével, tanítványának törleszt.
- Örüljön, ha megtűrjük! – toldotta meg Brigi, akinek amúgy is rosszkedve volt, mert felkényszerült újra a tetőtérbe.
– Így van! - helyeselt Bea az ikertestvérének, noha ez nemigen volt szokása – A védőnőkkel elsőként mindig a mi fejünkben kerestette a tetűket. Rettenetesen megalázó volt.
Bogi is megszólalt.
- Tényleg így volt! Engem csak göthösnek nevezett. Néha az iskola udvarán is, mindenki előtt. Sorakoztunk, igazodtunk, nagyon vigyáztam, mégis mindig rám kiabált: "Az a göthös lány már megint kilóg a sorból!"... Csoda, hogy a gyerekek nem utánozták.
Zsuzsunak is volt mondanivalója.
- Nekem a nem létező rúzst kellett volna letörölnöm. Sokszor felállított, s kezembe nyomta a papír zsebkendőt. Miközben törölgettem a semmit, mert hiába mondtam, hogy magától piros a szám, a gyerekeknek kiselőadást tartott az olyan lány erkölcseiről, aki már hetedikes korában festi magát… Tőle hallottam azt a szemét definíciót, hogy aki hazudik, az lop is, aki lop, az gyilkol is. Legszívesebben nekimentem volna. Édesanyám nem kívánhatod, hogy most egyszerre úgy tegyünk, mintha semmi sem történt volna.
Zsuzsi sóhajtott.
- Tudom, hogy nem volt jó megélni mindezt. Mégis azt kérem, próbáljátok megbocsátani. Az ember lelki nagyságát megbocsátó képessége mutatja. Isten is ezt várja tőlünk. Csak az várhat megbocsátást, aki maga is megbocsát az ellene vétőknek. Ezt ne felejtsétek el!
- Nem felejtjük el, édes, de már az is fél megbocsátás részünkről, ha nem emlegetjük előtte a sérelmeinket. Érje be ennyivel. - mondta Brigi bosszúsan, mert nehezére esett volna másféle ígéretet tenni.
- Igaza van Briginek, édes! - mondta Bea másodszor is igazat adva az ikertestvérének. Valóban változtatott addigi hozzáállásán. Használt az apai intelem. Tiltakozó hangon folytatta - Képtelenek vagyunk elfelejteni a gonoszkodásait. Legfeljebb majd úgy teszünk, és nem fojtjuk vízbe az első adandó alkalommal!
- Majd csak a másodikkal!-tette hozzá Zsuzsu nevetve, s nevettek mind a lányok.
- Ne vicceljétek el, mert komolyan aggaszt a dolog! - mondta Zsuzsi határozottan - Elvárom tőletek, hogy édesapátokért, Petiért, az útban lévő kis ártatlan nyugodt otthonáért, barátságosabban viselkedjetek. Ne családi viszály kellős közepébe szülessen bele.
Barbi átölelte a vállát.
- Tudjuk, édes, hogy fontos a béke! Nem kötünk bele, ezt megígérhetem.
Zsuzsu is jobb belátásra tért.
- A béke érdekében igyekszünk majd jó pofit vágni a dologhoz, ha egy mód van rá.
Bogi többet ígért.
- Én megpróbálok megbocsátani. Igazad van, édesanyám! Az embernek felül kell emelkedni a sérelmein. Nekünk is könnyebb lesz elviselni a jelenlétét, ha nem gondolunk mindig a gonoszkodásaira.
Zsuzsi beérte ennyivel. Tudta, nem könnyű a megbocsátás. Magáról tudta. Lánykái pedig még fiatalok, generációjuk más felfogású. Ezért az igyekezetük duplán érték. Magához ölelte Bogit, s Zsuzsut, a többieket csak a tekintetével simogatta. Ilyenkor mindig sajnálta, hogy nincs hosszabb karja, hiszen olyan jó lett volna mind az ötöt egyszerre átölelni, ahogy kicsi korukban megtehette.
Zsuzsi másnap reggel korán kelt. Alig főzte le a kávét, Fürediné is megjelent, leült a teraszon az asztal mellé, s rágyújtott. Zsuzsi kivitte a kávéját a sajátjával együtt, s leült mellé. Afelől érdeklődött, hogy pihentek, kényelmesnek találta-e fekhelyét, s hozzátette :
- Bízom abban a régi, dupla ágyban. Imre nagybátyám mondogatta, hogy a régiek még tudtak jó fekhelyet készíteni. Tartósat biztosan. Péter szerint legalább ötvenéves az ágy, de még mindig bútor. Olyan nehéz volt betét nélkül, hogy négyen alig bírták kicipelni a teraszra. Majdnem megszakadtak vele.
- Akkor minek hozták ki ?! - kérdezte Judit úgy, mint akit bosszant a téma.
- Két okból is. Festés volt a szobában, s rendbe kellett hozni az ágyat. Kicsit elhanyagolták. Tisztítás után Norbikám először tapétázni akarta, aztán felújította inkább a politúrt. Két napig dolgozott vele. Azt mondta, megérdemli az ilyen bútor.
- A zöld szalonotokban nem ez az egyetlen régiség. A többit is restaurálni fogjátok ?
Zsuzsi nem felelt mindjárt. Judit hangjából kiérződött a nyilvánvaló rosszindulat. Összeszedte a csészéket, s csak aztán mondta szép nyugalommal, szinte derűsen.
- Megérdemelnék, de egyelőre be kell érniük bútorfénnyel, új huzattal. Most nincs idő többre…Mindjárt hozom a reggelit! - mondta, s bement a konyhába.
A lányok akkor jelentek meg a hall ajtajában. Együtt jöttek le a tetőtérből frissen, csinosan, várható kánikulai melegnek megfelelően kevés öltözetben, s sorra letelepedtek a teraszon az asztal köré. Nyitva volt a konyhaajtó, s Zsuzsi hamar belátta, hogy ígéretük ellenére se mennek majd zökkenők nélkül a dolgok. Főképpen akkor, ha provokálják őket. Fürediné szinte rögtön belekötött a lányokba.
- De pucérok vagytok! Talán bizony férjet akartok fogni a fürdőben ?!
Zsuzsu azonnal rávágta:
- Nekünk nem szokásunk az ilyenféle praktika!
Bea megtoldotta.
- Elkelünk ravaszkodás nélkül is. Nem kell ilyen-olyan módon cselhez folyamodnunk.
- Ah ! Ne szeressétek ennyire Esztert!- mondta Judit gunyorosan, s nevetett is hozzá.
Zsuzsu megint készen volt a válasszal.
- Tévedésben tetszik lenni! Eszünkbe sincs Eszterre gondolni, nem adott rá okot. Ők szeretik egymást. Mi az olyan nőkre gondoltunk, akik alávaló fenyegetéstől sem riadnak vissza, ha a fiú az istennek se akar kötélnek állni.
Fürediné nem vette magára a nyilvánvaló célzást, hanem megemelte a hangját.
- Jól mondod! A fiatalság nagy részének értelmező szótár kellene az illendőség fogalmához. Bezzeg az én korosztályom még tudta, hogy mi fán terem, a morális fogalmakat nem kezeltük ilyen lazán.
- Judit néni csak tudja! – mondta Barbi , s összenevetett a lányokkal.
Zsuzsi komolyan neheztelt rájuk. Kiment a teraszra, s beparancsolta mind az öt lányt a konyhába. Betette az ajtót, lehalkította hangját, s alaposan megmosta a fejüket, többek között azt mondta :
- Ha megérdemli, akkor sem tehettek ilyet. Fürediné a vendégünk. Még akkor is, ha kényszerűségből maradt nálunk. Becsületes ember pedig tisztességesen bánik a nemszeretem vendégével is. Nem beszélve arról, ha jó apátok meghallja, körbezavar benneteket velem együtt a nyaraló körül. Ne keserítsetek el még egyszer!
A lányok pirosan hallgattak, s hirtelenében mindegyikük talált magának munkát. Ki paprikát szeletelt, ki paradicsomot, hárman is vajazták a zsemléket a reggelihez, s felszeletelték hozzá a felvágottakat. Igen igyekeztek. Mikor Zsuzsi kivitte az első tálca szendvicset, hozzá porcelánkancsóban a forró kakaót, még hallotta a háta mögött Barbi bosszankodó hangját.
- Legközelebb én csapom fejbe magunkat, ha nem tudjuk tartani a szánkat!
Zsuzsi mosolygott magában, de nem sokáig.
X/C
Elvira megjelent a teraszon, letelepedett Fürediné mellé, s a maga kíméletlen módján azonnal ráförmedt.
- Rövid az emlékezeted, lányom! Legalább hallgatnál róla.
- Mire tetszik gondolni ?... – kockáztatta meg Judit a kérdést, noha hallotta az évek során, hogy Zebegényi Elvirával nem tanácsos ujjat húzni.
- Ahogy Lacit megfogtad, arra gondolok, mi másra?! Épületes zsarolás volt. Ahogy látod, mindenki tud róla. Felesleges játszani az amnéziást. Hiteltelen.
Fürediné nem hagyta magát.
- Azt csak el tetszik ismerni, hogy a mostani fiatalok merészebbek, mint mi voltunk?!
- Másnak, de nem neked. Az ne törjön pálcát a következő nemzedék felett, aki maga sem jeleskedett, mert attól a gutaütés kerülget! – zárta le Elvira a vitát, s jóízűen hozzáfogott a falatozáshoz.
Fürediné később Zsuzsinak panaszosan mondta:
-A főorvos asszonnyal hogy tudsz kijönni, annyira kíméletlen ?! Túltesz még a hírén is.
- Csak szókimondó, – mosolyogta Zsuzsi – amúgy nagy szíve van. Ha sokat leszünk veletek, majd te is megkedveled.
"Aligha!", gondolta Judit, de hangosan nem mondta ki, csak a gyakori együttlét ellen tiltakozott.
- Úgy érted, családostól? Nem tartom valószínűnek. Évente csak egyszer megyünk Bécsbe.
- Nem így értettem. A későbbi nyarakra gondoltam. – mondta, és elmesélte Péter tervezgetését a közösen töltött nyarakról, s azzal fejezte be - Férjeink barátkozása a két család szempontjából most duplán szerencse. Petiékkel is közösen tölthetjük a kevés szabadságukat. Mivel Pesten fognak élni, nektek is, nekünk is csak pár nap jutna. Ha itt találkozhatunk velük, a kis unokánkkal is tovább lehetünk együtt.
Judit így tudta meg, hogy lánya Pesten fog élni. Kisebb idegrohamot kapott, kiabálni kezdett.
- Hogy képzelitek ?! Szó sem lehet róla, hogy Eszter Pesten éljen! Megtiltom!
- Ebbe már kevés beleszólásunk van. Petit a fővároshoz kötik a tanulmányai, később a munkája is. Eszterke pedig már hozzátartozik. Juditka, bele kell nyugodnod!
Fürediné sírt egy ideig, aztán könyörgőre fogta.
- Beszélj velük, a fiad hallgat rád. Találjanak valami más megoldást. Peti főiskola nélkül is boldogulna a pályán. Kezdjen el otthon dolgozni. Míg nevet szerez, támogatjuk őket anyagilag. Bármiben segítünk, csak ne vigye el a lányunkat. Eszter az egyetlen gyerekünk. Villámhárító köztünk. Lacival mit kezdünk egymással, ha elmegy. Eszter ad értelmet közös életünknek. Mi lesz velünk nélküle, úristen?!
- Peti nem mond le a főiskoláról. Ahogy Eszterke közelségéről sem. El kell fogadnunk, hogy a gyerekek elmennek idővel. Ez a szülő sorsa. Hidd el, az a szülő is szenved, akinek több gyermeke van. Többszörösen szenved. De mit tehetünk, élniük kell a saját életüket. A gazdaház is megcsendesedett. Néha hetekig sem látjuk őket. Szerencsénk, hogy Brigi otthon maradt, de ki tudja, meddig!… Ha családjuk lesz, még ritkábban jöhetnek majd, de nem szabad pánikba esnünk. Helyette meg kell ragadnunk minden lehetőséget, hogy együtt lehessünk velük.
Fürediné nem felelt, szipogva törölgette a szemeit. Az arcán reménytelenség ült, s valami elkeserítő felismerés, hogy kicsúsztak kezéből a dolgok. Egy idő után fáradt hangon mondta :
- Képtelenség elfogadni. Tetejében azt sem tudom, a babát Lacinak hogy mondjam meg, hogy ne kapjon mindjárt infarktust ?!
Zsuzsi gondolta, idővel majd belenyugszik. Laci iránti aggodalmát viszont pozitív hozzáállásnak tekintette, s jó szándékkal tanácsolt.
- Helyedben Péterre bíznám. Majd megtalálja az alkalmas módot, a megfelelő pillanatot, hiszen ők nagyon közel állnak egymáshoz.
Fürediné különös teremtés volt, gyorsan váltott érzéseket. Megint rosszindulat bujkált a hangjában.
- Van, aki összeköti őket, igaz?!
Zsuzsi türelmét próbára tette újra. Legszívesebben faképnél hagyja, de erőt vett magán megint.
- Mondod a magadét, pedig tudod, hogy máshonnan táplálkozik a barátságuk. Lélekben kötötték még jóval előbb, hogy engem megismertek. Egyébként, neked is hasznod van belőle, ha nem is tudsz róla. Péter gyakran inti Lacit. Így volt az elmúlt években is. Talán a kettesben töltött, békésnek mondható óráitok egy részét is ennek köszönheted.
Fürediné ingerülten nevetett.
- Békés óráink, ugyan ?! Mikor voltak nekünk békés óráink?!
Zsuzsi nem felelt. Fürediné is hallgatott pár percig, aztán új témába fogott, de abban sem volt köszönet.
– Igaz a szóbeszéd, hogy Zsuzsu lányotok Kékesi Laci miatt nem áll szóba más fiúkkal ?! Azt beszélik, beleszeretett a nevelt fiatokba, de a fiú másfelé érdekelt.
Zsuzsi magában megállapította, hogy nincs az a titok, mely nem szivárog ki előbb-utóbb. Gondolta, valamennyire beavatja a családi tervekbe. Nem, mintha megérdemelné, de szükségből meg kell tennie. Ott volt velük, nem lehetett titokban tartani előtte a készülődő eseményeket. Zsuzsuék történetét elmondta dióhéjban, s nem hallgatott a készülődő házasságokról sem.
Fürediné szerette a szenzációkat. Összecsapta a kezeit.
- Te jó isten! Hamarosan hat esküvő lesz nálatok ?! Hogy tudtok aludni?
Zsuzsi nevetett.
- Inkább ez legyen a gondunk, mint a szomorúság!
- Na, és Brigi ? Valamit hallottam a Mezei fiúról, vagy csak szóbeszéd volt ?!
- Brigikém szerint nem komoly a dolog.
- Tényleg ?! Már azt hittem, dobta a fiú. Ténfereg a többiek között, mint aki maga alatt van.
Zsuzsi nem felelt, csak befele sóhajtotta: már Fürediné is észrevette, hogy Brigi körül valami nincs rendben! Nem fogja megosztani vele az aggodalmát. Pedig nehéz lesz eltitkolni, mert a kislányt egyre nyúzottabbnak látja. Sötét a szeme alja, mint aki kialvatlan. Érzékenyebb is a szokottnál, talán átsírta az elmúlt éjszakákat, mert magányosnak érzi magát, főképpen most, hogy a többiek társakra találtak, de nem akar beszélni róla.
Hiába próbál közelebb jutni hozzá, nem engedi. Komoly bánata ez, nem is tud belenyugodni. Hogy lehetne nyugodt az ember, mikor látja, hogy a gyereke valamiért emészti magát. Talán majd most változik a helyzet. Felkerült újra a lányok közé. Barbi is, Bea is megígérte, hogy tapintatosabbak, megértőbbek lesznek vele. Segített apjuk dorgálása, ha már a maga kérlelése hiábavaló volt. Barbiék biztosak a maguk igazában. Ha Brigiről van szó, őt túlságosan elnézőnek tartják. Nincs igazuk. Sohasem volt elnézőbb vele, mint a többivel, csak több figyelmet igényelt. Ma már nem kérlelheti a régi módon, mert még inkább bezárkózik. Tehetetlen vele. Csak abban reménykedhet, hogy Isten meghallgatja mindennapi könyörgését, s Brigi élete sem fordul rossz irányba.