Asszonysorsok. Megjelent regényeim blog változata

 X/A
   Szikrázva ragyogott a budai időkből megmaradt egyetlen kristálycsillár a hosszú ebédlőasztal fölött. Minden égőjét becsavarták, mert ez az este más volt, mint a többi. Péter úgy döntött, a továbbtanulást illetően a vacsora alatt közlik majd a gyermekekkel végső döntésüket. Végső döntés. Isten a tudója, hogy milyen nehéz meghozni egy ilyen döntést annak, aki bizonyosan tudja, hogy ingatag talajon áll, s ha igent mond, messze fölötte vállal erejének.
Péter akkor már órák óta rótta a dolgozószoba hosszát gondolataiba merülve. Zsuzsi sokáig volt néma szemlélője, s mire eljött a vacsora ideje, maga is nyugtalanul várta Péter döntését. Közel sem volt biztos abban, hogy végül zöld utat ad a gyermekeknek. Lábujjhegyen ment ki a dolgozószobából, utánanézett a konyhában a vacsorának. Ott sem fogadta jó hangulat. Erzsi ideges volt, s Zsuzsin töltötte mérgét. Mindenért morgott, végül rákiabált Zsuzsira, mikor az almatortát készült betenni a hűtőbe.
- Vigyázz, még folyékony a zselatin! Nem két bal kézzel kell hozzányúlni, édes lányom!
Zsuzsi befele sóhajtott. Sejtette, hogy más baja van, s úgy gondolta, szóra bírja. Nem volt szükség arra, hogy Pétert idegesítse majd az asztalnál. Csendesen kérdezte :
- Miért tetszik haragudni?
- Okot adtok rá! Már megint mibe vágtok bele?! A mi gyerekeink nem tudnak esti iskolába járni, munka mellett tanulni, muszáj beleszakadni majd a nappali tanulásukba?!
- A fele sem végezhetne estin, vagy levelezőn, anyuka! Tetszik ismerni bennünket. Nem teszünk különbséget a gyerekek között. Péter azt mondaná most, hogy ez szeretet, s tisztesség dolga.
- Na, persze! Mindig meg tudjátok indokolni. Azzal eddig sem volt baj. Ha csak magatok viselnétek a terheket, de nekünk is cipelnünk kell...- mondta Erzsi, s szeme elé kapta köténye alját.
Zsuzsi magához ölelte, hangja megilletődött volt.
- Ha nem tudnám, hogy anyukáék éppen úgy szívükön viselik a gyerekek sorsát, mint mi magunk, most megijednék. Valóban nehéz idők elé nézünk. De tudom, és ez erőt ad nekünk is. Péter nevében is mondom, igyekszünk majd magunk cipelni a nehezét.
- Hogy beleroppanjatok?! Ilyen anyának tartasz ?!- sírta Erzsi neheztelő tiltakozással.
Zsuzsi már sírva-nevetve vigasztalta, míg végül Erzsi is elnevette magát, s megvigasztalódva törölgette szemeit.
Mikor már mindenki az asztalnál ült, Péter felállt. Hirtelen pisszenéstelen csend telepedett az ebédlőre. Péter végignézett a figyelő, reménykedő arcokon, s megszólalt:
- Gyerekeink! Úgy döntöttünk, a továbbtanulásban mindannyitoknak szabad utat engedünk.
Hatalmas hurrá, éljen harsant. A gyermekek felugráltak, hozzájuk rohantak, ölelték, csókolták őket.
- Várjatok!… Várjatok! – kiabálta Péter nevetve, de hangja gyanúsan remegett. Visszaparancsolt mindenkit a helyére – Ne örüljetek ennyire, mert hátra van még a feketeleves!… Nehéz döntés volt, mert nincs módunk rá, de dacolnunk kell a helyzetünkkel, hogy majdan mindannyian kezetekbe vehessétek a kenyeret adó diplomákat. Csak egyetlen módon tudjuk végigvinni, ha mostantól kezdve mindenki beéri a legkevesebbel. Évekig nem lesz nálunk ajándékozás. Csak arra költünk, amire feltétlenül muszáj. Magatoknak is meg kell majd ragadni minden kereseti lehetőséget a tanulás mellett. Megértettetek bennünket?
Töprengő csend volt az asztal körül, aztán Kékesi Laci mozdult, s felállt.
- Mindannyiunk nevében mondom, köszönjük a lehetőséget, jó apám! - mondta melegen, s Pétert úgy szólította közben, ahogy egy ideje nevezték a fiúk. Zsuzsi emlegette így gyakran a gyermekek előtt. A fiúk talán úgy érezték, ez a megszólítás fejezi ki legjobban a köztük lévő kapcsolatot. Peti is így mondta, amiből látszott, hogy nemcsak egységesek, hanem a megszólítás valamiképpen szép ragaszkodásuk kifejezése is. Olykor azért mondták az édesapát is, ahogy Zsuzsinak az édesanyát. Ezt is leginkább akkor, ha bajban voltak, vagy valamit nagyon szerettek volna. Ilyen a gyermek természete.
Laci folytatta :
- Irgalmatlanul féltünk, hogy nem sikerül szabad utat kapnunk. Hiszen az is csoda, hogy a középiskolát elvégezhetjük ennyien a mi helyzetünkben. Mindannyiunk nevében ígérem, hogy minden igyekezetünkkel betartjuk a feltételeket.
- Ez a beszéd, fiam! – mondta Péter elégedetten, s kissé elérzékenyülten folytatta– Isten talán később is a pártfogásában tart bennünket, mert nélküle, kevesek vagyunk az előttünk álló feladathoz. Most pedig, jó étvágyat mindenkinek!
A gyermekek kórusban köszönték, s jókedvű zsongással várták a vacsorát. Általában Zsuzsi tálalt egyik-másik lánnyal. Ezúttal Beát, s Bogit hívta segítségül. Ez is a kialakult rend része volt. Az öt kislányt rendszeresen befogták. Ahogy a fiúk jártak Péterrel Mari néni szőlejébe, mivel az idős asszony ereje már kevés volt hozzá, vagy tettek-vettek az almásban, s a jószág körül ; néhány tyúk, nyúl meg két malac várta a gondoskodást, úgy volt feladatuk a lányoknak a terítés, tálalás, mosogatás, vagy a szobák takarítása. Még mindig Erzsi főzött, de elfogadta a segítséget. Mikor elkészült, leült. Ahogy Mari néni is, ha velük volt éppen. Átengedték Zsuzsinak, s lányainak a konyhát.
Barbi felugrott, s mondta Zsuzsinak, hogy maradjon, majd maga irányítja a többieket. Péter helyeslőn bólintott, s hozzátette :
- Jó is, hogy maradsz, életem! Brigi különös dolgokat mond. Ismételd meg, kislányom.
Brigi feszengett.
- Mondtam édesapának, hogy felvennének az utazási irodába, akár érettségi nélkül is. Nyíri Pista bácsi megállított az utcán, és nagyon hívott. Hallotta, hogy három nyelvet beszélek, éppen rám volna szüksége... – mondta, s elhallgatott.
- Nyíltan beszélj, kislányom! - szólt rá Péter fahangon - Mondd el azt is, hogy abba akarod hagyni a gimnáziumot. Keresni akarsz magadra, mert nincs kedved a szűkös esztendőkhöz. Vagy nem jól értettelek volna ?
Brigi piros volt, s lehajtotta a fejét. Zsuzsi rátette Péter karjára nyugtatón a kezét, s a lányához fordult.
-Szó sem lehet arról, hogy abbahagyd a tanulást, Brigikém! Ha majd leérettségizel és nem akarsz továbbmenni, senki sem fog kényszeríteni rá, de addig tanulnod kell. Ami pedig a tervezgetésed illeti, csak futó gondolat lehetett. Te is tudod, hogy egyikünk sem húzhatja ki magát a közös gondok alól.
- Csak gondoltam, legalább rám ne legyen gondotok...- motyogta Brigi
- Te sem vagy mostohagyerekünk. Érted is szívesen vállaljuk a gondot. Van még időd az érettségiig, ráérsz átgondolni a döntésedet. Ha utána dolgozni akarsz, megteheted. De már most mondom, a kereseteddel segítened kell.
- Persze, édes! Más is ad haza rezsire, kosztra, ha otthon lakik...- mondta Brigi igyekvőn.
Zsuzsi ingatta a fejét.
- Nem így értettem, kislányom! Néhány évig jobban kell segítened. A rezsihez, a koszthoz akkor is illik hozzájárulni, ha könnyebben él a család. A mi családunk pedig nehezen fog élni, ezért több segítséget várunk. Ezzel számolnod kell!
Brigi hirtelen belátta, hogy akkor kevés haszna volna a munkából.
- Meggondoltam, édes! Továbbtanulok inkább.
- Reméltük, kislányom! Hanem, ha valóban van munka az utazási irodában, elfoglalom én a helyet. Kedves, reggel menj be Nyíri Pistához, és beszélj vele!
Erzsi nagyot jajdult.
- Állásba akarsz menni ilyen hirtelen ?!
- Muszáj, anyuka!…Fontolgatom már egy ideje, mert a szakfordítás nem segít rajtunk. Nagyegriben keresnek idegenvezetőket, de ez jobb megoldás volna. Nem kellene vidékre járni.
Péter bólintott, de arcán gond ült. Nem örült Zsuzsi elhatározásának, hiszen jelenléte volt záloga annak a rendnek, nyugalomnak, melyben eddig éltek, de most nem ellenkezett. Maga tudta legjobban, hogy a jövőben nagyobb szükségük lesz minden forintra, mint eddig volt.
X/B
Zsuzsi másnap délelőtt beugrott Péterhez a kórházba. A piacon járt, s kíváncsi volt arra, hogy Nyíri Pistával mit végzett. Amint elment Elvira hajdani szobája előtt, Szegedi kikiáltott a nyitott ajtón.
- Asszonyom, egy pillanatra!
Zsuzsi kelletlenül lépett vissza. Szegedi kisietett a szobájából, s nagy hangon üdvözölte.
- Csókolom a kezét, gyönyörű asszonyom! Miért látogat hozzánk olyan ritkán? Jöjjön, üljön le nálam egy percre. Ne vigye el az álmom. Várhat az a pernahajder, úgyis többet kapott a sorstól, mint érdemelt. Nincs igazam?! – kérdezte cinkos kacsintással, s vitte volna be Zsuzsit tessékelőn.
Zsuzsi lecövekelt az ajtóban, s elutasítón felelt.
- Sietek. Péterrel beszélnem kell még vizit előtt. Majd egy más alkalommal.
- Csak egy pillanatra, hogy éppen megmondjam, mennyire örülök magának. Péter rejtegeti. Jól teszi. Akinek ilyen szépasszony felesége van, nyugtalan lehet az álma. Miért nem járnak maguk társaságba?! Itt vagyok hónapok óta, több tucat meghívást kaptam, de ha jól emlékszem, csak egy alkalommal futottunk össze valahol. Színházba sem, pedig hetente jön valami társulat. Utána összejövünk páran az új bárban, hangulatos félhomály, diszkrét miliő, remek zene, vagy az Öreg-tóhoz. A tanácsi üdülőben hetente van program. Vidám az élet, oda jönniük kell, már mondtam a pernahajdernek is, hogy hozza ki. Jöjjenek ki szombaton! Kezeskedem, hogy jól érzi majd magát… Szabad Zsuzsinak szólítanom?!
Zsuzsi hideg pillantással adott rá engedélyt, s hozzátette :
- De most már mennem kell, ha nem haragszik.
Szegedi átfogta a vállát marasztalón.
- Egy lépést sem addig, míg biztatót nem mond! Szóval, jönnek szombaton, Zsuzsi ? Lesz szerencsénk ?! Magának is érdeke, hogy fehér asztalhoz üljünk az urával. Kijönnek ?!
Zsuzsi látta, hogy addig nincs menekvés, míg nem felel.
- Péterrel megbeszélem.
- Nagyon helyes. Jöjjenek vacsorára. Most pacal lesz, máskor hal van, vagy disznótoros, és persze ital, ami belefér, és zene. Úgy hallottam, maga különösen szereti a magyar nótákat, hát mulatunk. Ott lesz a város színe-java, ott a helyük maguknak is… - mondta, s a vállát átfogó keze közben félig-meddig Zsuzsi mellére csúszott.
Zsuzsi kifordult a karjából, s faképnél hagyta egy gyors " Viszontlátásra " köszönéssel. Szerencsésen megtalálta Pétert, s nagy vonalakban beszámolt Szegedivel való találkozásáról. Mivel nagyvizit előtt voltak, Péter sürgetőn hallgatta, de a meghívás hírére felkapta a fejét.
- Mit feleltél?
- Megbeszélem veled.
- Helyes.
- De nem megyünk, ugye? – nyugtalankodott Zsuzsi.
Még mindig égett az arca Szegedi tapogatása nyomán, de nem idegesíthette vele Pétert. Szegedivel volt elég baja e nélkül is.
- Kimegyünk. Kapóra jött a meghívás. Valakivel beszélnem kell ott, de most rohanok, a többit majd otthon megbeszéljük.
- Legalább annyit mondj, voltál az utazási irodában?
- Voltam. Nyíri Pista majd visszahív. Furcsa volt. Egész idő alatt kibámult az ablakon, mint aki zavarban van. Talán Brigi félreértette, vagy van más kiszemeltje is. Ne fűzz hozzá sok reményt!– mondta, s rohant.
A fehér köpenyes orvoscsoport feltűnt a folyosó elején. Zsuzsi megvárta, míg elvonulnak előtte. Sorra köszöntötte mindenki, Szegedi végignézte közben mohó, buja tekintettel. Megborzongott, s nyomban elhatározta, nem megy ki Péterrel a tanácsi üdülőbe.
Péter délután telefonált, beszélt Nyíri Pistával újra, s jókedvűen mondta a telefonba.
- Mintha kicserélték volna. Megvan az állásod, Zsuzsikám! Pista beszédesen üzen, szeretettel vár hétfőn reggel, a fizetésre sem lesz panaszod. Meglepett a dolog, mert utólag hallottam, hogy Gazsó sleppjébe tartozik. Az pedig nem valószínű, hogy onnan kaptuk a támogatást. Inkább ráébredt őkelme, hogy jó üzlet téged alkalmazni. Zsuzsi örült, de volt az örömének valami mellékíze. Péter szavaiból kivette, hogy akár protezsálhatták is, ez nyugtalanította. Ha Nyíri Pista Gazsó sleppjébe tartozik, ahogy Szegedi is, könnyen lehet valami összefüggés.
Talán Nyíri Pista megkérdezte Gazsót. A tanácselnök magától nem pártfogolta volna, de látta, éppen akkor ment Szegedihez, mikor az osztályon járt. Nem lehetetlen, hogy konyakozás közben róla is szót ejtettek. Szegedi pártfogolhatta. Nyilvánvaló az igyekezete. Alighanem, szívesen tapogatná máskor is. Talán röhögve megbeszélték. Gazsó pedig szólt Nyíri Pistának, hogy vegye fel.
Élénk a fantáziája, gondolta bosszankodva, de abban biztos volt, hogy Nyíri pálfordulásának valami oka van. Péterrel nem beszélhet róla, mert legkisebb gyanú esetén is lefújja az egész állásügyet. Pedig most nagy szükségük van arra, hogy rendesen keressen. A szakfordítást lemondhatja. Örül, hogy megteheti. Mindjárt telefonál is Pestre, gondolta, s ment a telefonhoz. Közben feltette magában, hogy lebeszéli Pétert az Öreg-tói vacsoráról. Semmi keresnivalójuk abban a brancsban.
Este szóba hozta. Péter hümmögött, mintha egyetértene, de aztán semmit sem mondott. Másnap volt a vacsora. Péter hatkor hazarobogott, s sürgetőn mondta :
- Készülj, életem, megyünk. Hétre kint kell lennünk.
Zsuzsi kedvetlenül nézett rá.
- Mégis kimegyünk?! Az este mintha meggondoltad volna… Kedves, maradjunk itthon. Nem nekünk való társaság.
- Egyszer kibírjuk, és végzünk is hamar. Vacsora után beszélek valakivel, aztán angolosan távozunk. Addig lesz magunkhoz való társaságunk. Topolai Gyurival beszéltem, kijönnek. Emikét is hozza. Nem maradsz magadra, míg a dolgom intézem… - mondta Péter, s ment zuhanyozni.
Zsuzsinak nem akart többet mondani. Ne idegeskedjen. Amúgy is, ez az ő dolga volt. Meg kell védeni a családját. Ráckevei, a gazdasági igazgatójuk előző nap félrevonta. Eddig a Szegediféle brancsba tartozott, de elege lett belőlük. Elmondta, hogy más alávalóságok között nekik is ássák a gödröt. Készülnek megzsarolni: vagy eltűnik az osztályról, Révházáról is, vagy a megyei pártbizottság segítségével megakadályozzák a gyermekek továbbtanulását. Az lesz az indok, hogy templomba járók, otthon pedig bömböltetik a gyalázkodó idegen adókat.
Nevetséges vád, duplán is az. Úgy járnak templomba, mint annyian mások. Kollégái közül is jó néhányan. A nyolcvanas évek elején külön rosszindulat kell az emlegetéséhez. Ami pedig az idegen adókat illeti, szívesen beleverné fejükbe azoknak, akik nem értik, hogy a nyelveket tanuló gyermekeknek szükségük van gyakorlásra. Dehogy hallgatnak gyalázkodó propagandát! A hivatalos Londont, Párizst, Berlint, Rómát hallgatják. A nemzetközi politika nem tűrné hivatalos adóknál a gyalázkodó hangnemet. Honnan is tudnák azok, akik egy kukkot sem értenek belőle, s megragadtak az ötvenes-hatvanas évek brosúrákból tanult demagóg felfogásánál. Nincsenek saját, épeszű gondolataik. Egyik korlátoltabb, mint a másik. Éppen ezért komolyan kell venni őket, mert sokat árthatnak.
Megnyitotta a zuhanyt, alá állt, s szőtte tovább a gondolatait. Eddig is sejtette, hogy Szegedi szabadulni akar tőle. Ha nemet mond, elvágják a gyermekek boldogulását. Volt tapasztalata a gazdaház ügyében, hogy miképpen mennek a dolgok. Elég egy telefon a megfelelő helyre. Le kell állítania őket, mielőtt lépnek. Gazsót veszi kézbe, verést ígérve, életveszélyesen megfenyegeti. Ezt kell tennie kora, s egzisztenciája ellenére is, mert nincs más segítség. Ezekkel szemben védtelen a magafajta, ha arra vár, hogy majd a jog, vagy az erkölcs siet a segítségére. Egyedül csak a nyers erőben bízhat. Persze, csak négyszemközt. Gazsó egyszer már beijedt, gyáva féreg, beijed újra. Szegedi egymagában kevés. Ha Gazsó nem mozdul rájuk, Szegedinek ideje sem lesz a kapcsolatait működésbe hozni, mert addigra szakmailag kikészíti. Igenis, kikészíti! - gondolta zaklatott lélekkel, s indulatosan rántotta le a fürdőlepedőt a tartóról.
Miközben erőteljes mozdulatokkal szárazra törölte testét, elszánt volt abban is, hogy Szegedi tévedéseit nem fogja többé diszkréten rendezni. Támadásba lendül. Olyan hangosan hozza mindenki tudomására, hogy meghallja Köves után a megye is. Kénytelenek lesznek vizsgálatot indítani, aminek a vége akkor sem lehet kétséges, ha Szegedit a fél megye pártfogolja. Hiszen a tényeket bizonyítani lehet. Tegnap is. Egy appendicitiszes gyermeknél kapkodva perítonítiszt diagnosztizált. Csak arra figyelt, hogy a gyerek kiszáradt. Várták a barátok, s a konyak a szobájában. Rávezette saját kezűleg a kórlapra. Mikor finoman figyelmeztette, arrogánsan elküldte a búsba. Nem Szegedin múlott, hogy nem lett belőle tragédia. Szerencsére annyira lefoglalta a pofaparti, hogy intézkedhetett a háta mögött. Mivel biztos volt dolgában, a gyermeket átvitette a sebészetre. Füredi Lacitól tudja, igazolták gyanúját. Laci hozzátette, a műtét alatt kiderült, a huszonnegyedik órában voltak. Sípos főorvos operálta a gyermeket, közben végig káromkodott. Sípos aztán Szegedit lehordta telefonon a sárga földig. Tények után Sípossal nem mert okoskodni, leforrázva hallgatott. Majd ideges sietséggel javította volna a kórlapot, de nem találta.
Mikor gondolatban eljutott idáig, hangosan felnevetett, s tovább szőte a gondolatait : Nem találta, de nem ám! Időben eltette magának, kell bizonyítéknak. Szegedi dühöngött, s az eltűnt kórlapért felforgatta az osztályt. Közben úgy nézett rá, mint aki sejti, hogy benne van a keze. Sejtse. Nem érdekli. Mindenki úgy védekezik, ahogy tud. Persze, az volna az igazi megoldás, ha Szegedire is ráijeszthetne egy alapos verés kilátásba helyezésével, ha rávehetné vele, hogy hagyja békén őket, s a gyógyítás területéről is húzzon el sürgősen a francba, de Szegedi százvalahány kilójával, száznyolcvanhat centijével nem tartozik az ijedős pasasok közé, állapította meg magában bosszúsan.
Zsuzsi a hálószobában, a talpig tükör előtt öltözködött. Kedvetlenül mozgott. Már rajta volt a kabátja, mikor Péter megjelent, ledobta köntösét, s gyors ütembe szedte magára a kikészített ruháit. Közben, mint aki se lát, se hall, türelmetlen hangon sürgette Zsuzsit.
- Siessünk, édes életem, mindjárt hét óra!
- Mondd meg végre, hogy mi dolgod van kint ?! – makacskodott Zsuzsi, miközben igazított újra a haján. Még mindig dús volt az aranyszőke hajzuhatag, nehéz volt hátul úgy összefogni, hogy oldalt néhány rövidebb tincs ne maradjon ki. Jól állt ez a frizura is, de most idegesítette.
Péter ezúttal is kitért a konkrét felelet elől. Zsuzsi mögé lépett, mivel fejjel magasabb volt, jól látta magát a tükörben, s míg gyors mozdulatokkal fésülködött, közben vidámnak tűnő hangon mondta :
- Feszíteni akarok melletted!
Zsuzsi bánatosan meglegyintette. Látható volt kedvetlensége, de Pétert most ez sem térítette el feltett szándékától. Zsuzsi vállát átfogva, sietősen léptekkel indultak.
X/C
A tanácsi üdülő amolyan falusi kúria volt az Öreg-tó partján, halásztanya valamikor. Építettek hozzá egy kisebb szálló részt, hogy a megyei vendégeknek legyen hol megszállni, vagy a környékbeli tanácsi víkendezőnek. Az a hír járta, hogy leginkább csak a megyeiek jutottak szálláshoz. Az üdülőben mindig víg élet zajlott. Ott találkozott a város krémje is, nagy dorbézolásokat csaptak. Most is sokan ültek az ebédlőben. Szegedi amint meglátta őket, eléjük sietett.
- Á! Csakhogy megjöttetek! – mondta vígan, s hangosabban az indokoltnál.
Belekarolt mindkettőjükbe, s vitte őket a maga mellett fenntartott helyre. Nyolc-tíz személyes kecskelábú asztalhoz, éppen Gazsóék és Topolaiék mellé. A tisztiorvos vidáman kurjantott, Emike puszival üdvözölte Zsuzsit, messziről jó barátnők voltak. Gazsónak is ott volt a felesége. Zsuzsival látásból ismerték egymást, az utcán bólintottak, ha találkoztak. Most Gazsóné letegezte. Gazsó is tisztességesen köszöntötte őket. Voltak idegenek is az asztalnál. Hamar kiderült, egyikük a megyei tisztifőorvos, másikuk a barátja, a megyei pártbizottságról, s egyben Szegedi protektora.
Szegedi maga mellett lévő széket Zsuzsinak szánta, de Péter leült rá. Így Zsuzsi távolabb került az osztályvezető főorvostól. Emike lett a közvetlen szomszédja, s ez ellen Szegedi sem tiltakozhatott. Zsuzsi átmenetileg megmenekült tőle. Az ebédlőben hat ilyen asztal volt, s majdnem minden helyen ültek. Zsuzsi felfedezte az egyik asztalnál Nyíri Pistát a párttitkárék társaságában. Jövendő főnöke mosolyogva emelte felé poharát. Kedves biccentéssel fogadta. Már tálalták a pacalt. A tanácsi üdülőnek kis konyhája volt, mindenki azt kapta. A kószáló vendégek közül egy erősen illuminált alak megállt az asztaluknál, éppen Zsuzsi háta mögött, s valósággal rádőlt.
- Te ki vagy, szépségem ? – böfögte, s átkarolta hátulról.
Péter egyszerre ugrott Szegedivel. Lefejtették Zsuzsiról a tolakodót, nevetve rendezték a helyzetet. Gazsó is közreműködött. Visszavitte a társaságához az italos férfit, miközben a szemben ülő Gazsóné bizalmas hangon mondta Zsuzsinak :
- Pistuka hamar kikészül. A többiek csak éjfél körül szoktak kidőlni, de majd megtapasztalod magad is.
Zsuzsi remélte, hogy nem kerül rá sor, mert előbb távoznak, ahogy Péter ígérte, s nem jönnek ki soha többé. Magában nevetett azon, hogy Gazsóné aztán majd biccenteni sem fog, ha találkoznak. Aligha bocsátják meg a futó jelenlétet azok után, hogy nagy kegyesen befogadták őket asztaltársaságukba.
Még mindig érthetetlen volt számára, hogy ott vannak. Péter szilárd elhatározása. Bárhogy próbálkozott, nem tudta róla lebeszélni. Pedig óvatosan figyelmeztette Szegedi tolakodására is. Nem beszélhetett nyíltan, hiszen így is feszült viszonyban volt a főnökével, de annyit mondott, hogy kellemetlenül kedveskedett. Erőszakosan vitte volna a szobájába. Péternek máskor elég volt annyit mondani, hogy valaki másképpen néz rá, mint illene, attól kezdve elkerülték az illető társaságát. Most valamilyen rejtélyes okból nem akarta meghallani.
Helyette felnevetve azt felelte, nem csodálkozna a főorvos kitüntető figyelmén, ha ismerné a feleségét. Vajon mi lehet annyira fontos, ami ennyire leköti Péter figyelmét. Ami ilyen izgatottá teszi. Bárhogy titkolta, érezhetőn vibrál körülötte a levegő.
Körülnézett, s megpróbálta kitalálni, ki miatt vannak ott. Közben hozzáláttak a vacsorához. A pacal borzalmas volt. Nagyon erős, s furcsa illatú, nem mert arra gondolni, ami először az eszébe jutott. Péternek sem ízlett. Ingerült nevetéssel emlegette az erős paprikát, s azt mondta, hagyja ott nyugodtan, ha erősnek találja. Még jó, hogy izgatottságában nem büdöset mondott. Boldogan tolta el tányérját, de Péter végigette hősiesen, aztán Topolaival szaporán koccintgattak rá.
Emike közelebb hajolt Zsuzsi füléhez.
- Én sem tudom megenni. Rettenetesen büdös. Alighanem, rosszul mosták ki. A férfiaknak jó ok az ivásra. Ha kint vagyunk, Gyuri mindig rengeteget iszik, pedig árt a májának. Hiába könyörgök. Most is, rosszul volt, mielőtt kijöttünk.
- Akkor miért engeded?
- Lehet is vele beszélni! Ma főleg nem. Itt a megyei főnöke. Azt mondja, muszáj megfelelni az elvárásoknak. Látom, végül ti is beadtátok a derekatokat. Pedig veletek szoktam példálózni... – mondta kedvesen, de Zsuzsi valamiféle neheztelést hallott ki a hangjából.
Topolai átfogta felesége vállát, s Péterre nevetett.
- Nótázzunk egyet, jó?!
Péter nem kérette magát. Zsuzsi ezen is töprengett, hiszen ezúttal Péternek aligha volt daloló kedve. Kezdte hinni, hogy az időt húzza vele. Mintha várna valamire. Figyelte aztán erősen. Péterék közben daloltak, csatlakozott hozzájuk a megyei tisztifőorvos, s Szegedi is. Szegedi belefogott a " Szépasszonynak kurizálok „ című nótába. Míg dalolt, Péter háta mögött belecsípett Zsuzsi karjába.
Péter megérezte a motoszkálást, s teljes súlyával hátradőlt. Szegedibe benne maradt a következő strófa, helyette felordított:
- A karom!
Péter felvonta a szemöldökét.
- Már megbocsáss, de a hátam mögött tartod?!
Szegedi morgott, a többiek nevettek. A megyei protektor megjegyezte:
- Nem muszáj mindent észrevenni!
- Az attól függ, ki mire dresszírozza magát!… - mondta Péter élesen.
- No, de barátocskám, jut is, marad is! – kedélyeskedett a protektor.
Gazsóék siettek mulatni a szavain. Péter kevésbé, azt mondta:
- Akkor csak gyakoroljátok. Nektek is van feleségetek.
Nem aratott sikert. Az asztal körül hirtelen más témába fogtak. Gazsó szembe ült Péterrel, félhangosan figyelmeztette.
- Fékezd magad! Fehérasztalnál ülünk.
-Teszek rá, ha rovásomra szórakoztok. Hanem, befejezhetjük hamar. Veled akarok beszélni, az hozott ide.
Gazsó felállt. Alighanem megunta a jelenlétüket, s magától indult kifelé. Péter követte. Zsuzsi teljesen elképedt. Elképzelni sem tudta, Péter mit akar a tanácselnöktől, s éppen itt. Még fel sem ocsúdott, mikor Szegedi a karjánál fogva felhúzta a székről, s vitte a parkett közepére.
Felerősített lemezjátszóról szólt a cigányzene. Akkor már sokan csárdásoztak. Szegedi az ajtó felé sodorta Zsuzsit. Valaki kitárta előttük az ajtót a februári hidegben, s mire Zsuzsi eszmélt, már kint voltak a néptelen, alig megvilágított teraszon. A következő pillanatban Szegedi a falhoz nyomta. Mindez szinte néhány pillanat alatt történt. Éppen csak Zsuzsi agyába vágott, hogy mit akar ez az ütődött, mikor Szegedi már a szoknyája alatt kutatott. Nem volt sok választása, elkapta a férfi tolakodó kezét, másik kezével a szeme közé vágott.
Szegedi lefogta, s az arcába sziszegett.
- Ne add a szüzet, a rohadt életbe! Vagyok olyan jó, mint a nyomoronc urad, vagy a sebész palid!
Zsuzsit olyan durván érintette mindez, hogy szólni, kiáltani sem tudott, csak vergődött tehetetlenül a durva szorításban. Nem sokáig. Következő másodpercben Péter átlendült a terasz alacsony kerítésén, lerántotta róla a férfit, s már csattant is a balegyenese kegyetlenül. Szinte hallani lehetett nyomában a csontok ropogását. Péter eltörte a főnöke állkapcsát. Szegedi ordított. Pillanatok alatt benépesült a félhomályban lévő terasz. Mindenki Szegediért aggódott, körülvették háborogva, sajnálkozón.
Péter fogta Zsuzsi kezét, mentek a kabátokért, s kisiettek a kocsihoz. Közben egyetlen szót sem szóltak egymáshoz. Péter indított, s elmentek jó darabig, aztán megálltak valahol Révháza, s az Öreg-tó között. Ültek a kocsiban a csillagfényes félhomályban, s hallgattak. Péter közben lassan, ütemesen ütögette a kormányt, majd dörrent a hangja:
- Hogy a fenébe kerültél ki a teraszra?
- Magával sodort néhány pillanat alatt. Mire észbe kaptam, az ajtónál voltunk. Vitt ki. Legfeljebb az ajtófélfába kapaszkodhattam volna… Most mi lesz?
Péter nem felelt. Zsuzsi tisztában volt vele, hogy nagy baj történt. Ez nem pofon volt, amit úgy-ahogy tudomásul lehet venni. Ez komoly sérülés volt, valószínű csonttörés, adu egy olyan ember kezében, aki amúgy sem volt jóindulattal irántuk.
Péter ütött még egyet a kormányra, aztán indított, s nem állt meg hazáig. Csak akkor szólalt meg újra, mikor együtt bementek az ajtón.
- Nem vagy már gyerek. Vigyáznod kellett volna magadra! – mondta, s otthagyta a verandán, bement a dolgozószobába. Magára zárta az ajtót, s ott töltötte az éjszakát.
Zsuzsi sokáig emlékszik majd erre az éjszakára. Órákon át sírt. Nem az átélt durvaság keserítette, nem is Péter szemrehányó szavait fájlalta, hanem a nyilvánvaló következmények keserítették. Péterért, magukért érzett aggodalma. Pétert megbüntetik. Miatta került ilyen helyzetbe. Mi lesz a családdal, ha Péter elveszti az állását. Mi lesz a gyermekekkel. Mi lesz velük.