Asszonysorsok. Megjelent regényeim blog változata

 X/A
            Hétkor csörömpölt az óra. Zsuzsi mozdult, s közben úgy érezte, ólomból van mindene. Aztán meglepődött. Péter már nem volt mellette az ágyon, jóval előbb felkelt, hideg volt a helye. Egyedül ébredt házasságuk első reggelén. Összeszorította szívét a bánat, aztán erőt vett magán, s kivánszorgott a fürdőszobába. Közben vidám férfihangokat hallott a terasz felől. Amint felöltözött, maga is kiment. A férfiak poharazgattak. Ahogy meglátták, vidám ovációban törtek ki. Péter magához ölelte, megcsókolta, s átfogta a derekát marasztalón. Péter keresztapja huncut szemekkel kérdezte:
- No, kis menyecske, beszegtétek a trónörökös fülét ?!
Zsuzsi zavarba jött. Azt hitte, elárulta sápadtsága, pedig ez csak egy tréfás mondás volt, kijárt az ifjú párnak a nászéjszaka után. Péter élvezte a zavarát, s nevetve hajtotta hozzá a fejét.
- Mondd, életem: keresztapa ne kíváncsiskodjon, mert hamar megöregszik, és nem kell majd a menyecskéknek!
- No, egyhez nagy kedvem volna, az már biztos! – mondta a jó kedélyű ember, s megpödörte bajszát.
Nevettek a többiek is, s Géza megjegyezte:
- Még a fél karod is odaadnád érte, mi?!
- Te talán nem?
- Mind a kettőt, de csak utána, mert előtte szükségem volna rá. Sok gyönyörűség lehet ott a pruszlik alatt. Hát még lejjebb!
- Azt meghiszem! – vágta rá Péter férji büszkeségtől, s konyaktól fűtve.
Pajzánul nevettek. Péter belecsókolt Zsuzsi nyakába, s keze a blúza kivágásába csúszott. Zsuzsi maga is nevetett, de jobbnak látta, ha sürgősen a reggeli után néz. Alig fordult egyet a konyhában, felébredtek az asszonyok is. Kisereglettek a teraszra, s éktelen pörölésbe kezdtek a konyakozás miatt. A férfiak méltatlankodtak, de abbahagyták az italozást. Péter azzal vigasztalta őket, hogy a lábuk alatt valóságos pince van, hozzák a táskákat, válogassanak a márkás borokból, otthon majd folytatják a poharazgatást. Megvigasztalódtak, s levonultak a szuterénbe borospincét vizitálni. Az asszonyok letelepedtek a helyükre, s beszélgetni kezdtek abban a tudatban, hogy magukban vannak. Megfeledkeztek a közeli nyitott konyhaablakokról, ami könnyen megeshetett, mivel eltakarta a ládába telepített leander. Zsuzsi a konyhából kilátott az ágak, levelek között, s figyelte az asszonyokat. Anyósa csendesen ült a helyén, arca szomorú volt. Ica vigasztalni kezdte.
- Ne keseregj, Erzsink... Ha nem is tudtad megszeretni, legalább módos… Majdcsak kibírjátok valahogy.
Erzsi hangja felcsattant.
- Érdekel is, hogy mije van! Odaadnám mindenestől Kata kisujjáért… Isten bocsássa meg, de nem tudok belenyugodni, nem tudok!
- Pedig muszáj, már a menyed! – mondta Géza felesége. – Akármit mondasz, kedves lány, nekem tetszik. Olyan igyekvőfajta. Péter szerint már készíti a reggelinket.
- Új seprő, jól seper! – legyintett rá Bandi felesége – Eleiben mind igyekszik, no de aztán!
- Ezzel amúgy is baj lesz… - vélte Juci rosszmájúan – Túl szép a mi fiunkhoz. Hamar kinyílik majd a csipája. Cicoma lesz az istene, a kosz meg megeszi, dolgozhatsz utána.
Péter keresztanyja se akart lemaradni.
- Pedig nagyon árulták, hogy milyen dolgos. Azzal a húslevessel is. Pont egy taknyos tud ilyet főzni. Még én se!
- Erzsink konyháján majd kiderül az igazság!– nevetett Ica.
- Az enyémen ugyan nem! – kérte ki magának Erzsi – Nem fog kitúrni a saját konyhámból. Inkább főzök rájuk.
Mari néni csendben ült, s nagyon figyelt. Hallott is egyet és mást, mert Erzsire förmedt.
- Bezzeg Katát beengednéd!
- Ej de jó füled lett egyszerre! – mérgelődött Erzsi, s hozzátette paprikásan –Ha tudni akarod, igenis, beengedném! Azt be! De ezt látni se bírom.
Zsuzsi a tenyerébe temette arcát. - Mi lesz így velük? Gézáék két óvodása nyitott be a konyhába. Zsuzsi erőt vett magán, s kedvesen köszöntötte őket. A gyerekek bátrak voltak, vagy inkább kissé illetlenek, birtokba vették a konyhát. Minden szekrénykét kinyitottak, minden fiókot kihúztak. Zsuzsi leültette őket az étkezőasztalhoz, süteményt tett eléjük. A kislány megkérdezte:
- A tiéd ez a nagy ház?
- A nagynénémé volt, de már meghalt szegény.
- Az a sok minden is, ami a szobákban van?
Zsuzsi bólintott, s megsimogatta a kislány göndör fürtjeit. A gyerek oldalra billentette fejét.
 - Igaz, hogy úgy loptatok össze mindent?!
Furcsa kérdés egy gyermek szájából. Zsuzsit rosszul érintette, s felelet helyett rácsodálkozott. A kisfiú oldalba lökte a kislányt.
- Ne beszélj hülyeségeket!
A kislány visszalökte, s méregbe gurult.
- Nem beszélek hülyeségeket! Juci néni mondta, hogy ami itt van, azt mind úgy lopták össze a büdös kommunisták… Te is kommunista vagy, Zsuzsi?
- Nem vagyok kommunista, tolvaj még kevésbé… - felelte Zsuzsi csendesen, s mikor megették a süteményt, kiküldte őket Katihoz a teraszra.
Elege lett, s a hűtőhöz borult halk sírással. Nehéz volt tudomásul venni, hogy míg szembe mindenki kedves volt vele, háta mögött alávalón szapulták. Péter berobogott a konyhába, nem vette észre az árulkodó könnyeit, hangos sürgetéssel mondta:
- Hogy állsz, életem? Már asztalnál kellene ülniük, megterítettél az ebédlőben?!
Zsuzsi befele sóhajtott.
- Még nem, segítenél?!
- Semmi akadálya, de akkor siessünk, mert nem lesz idejük a nyugodt reggelihez. Ilyenkor igyekezni kell, Zsuzsikám… - mondta, s indultak együtt az ebédlőbe.
Zsuzsi nem felelt. Magában töprengett, hogy mennyiben van igaza Péternek: egyedül csak az ő dolga volna? Ha így beszél, így is gondolja. Akkor kedves tőle a segítőkészség. Az más kérdés, hogy igaza van-e valóban. Talán csak beidegződés. Ahogy minden férfi azt gondolja, egyedül a nő dolga a háztartás. Ezt rosszul intézte a sors, de semmiképpen sem fogja Péteren számon kérni. Ahogy rokonai viselkedését sem, vagy az anyja szavait. Főképpen az anyját. Nem állíthatja szembe őket egymással se most, sem később. Annál sokkal jobban szereti. Rámosolygott Péterre kedvesen, melegen, s nagy igyekezettel fogott a terítéshez. Péter megfeledkezett az időről, átfogta a derekát.
- Szeretem a szemeden ezt a ragyogást. Csak remélni merem, hogy nekem szól, mert ma reggel nem érdemlem.  Egyedül ébredtél a házasságunk első reggelén… Otthagytalak az ágyban ez után a gyönyörű éjszaka után. Ég a képem!
- Semmi baj, kedves.., Sejtettem, hogy dolgod akadt.
-A férfiak korán keltek, mind poharazgatni akart. Így szokás, a vidéki lakodalmakban alszanak egyet, s folytatják a mulatozást. Délig is innának, ha nem menne a vonatuk… Hú, a vonat! Csipkedjük magunkat, Zsuzsikám! - mondta, mintha Zsuzsi lenne az oka, hogy újabb perceket vesztettek.
 X/B
 A révháziak elégedettek voltak a bőséges reggelivel. Zsuzsival kedveskedett mindenki. Juci néni képmutató módon a húslevest dicsérte. Zsuzsi szemébe mosolyogta, hogy sokáig fogja emlegetni. Péter keresztanyja is mézes-mázos volt, megtoldotta Juci hízelkedését, szerencsésnek nevezte Pétert, amiért ilyen ügyes, aranyos lányt kapott.
Zsuzsi gyomra remegett, de igyekezett uralkodni magán. Gondolta, majdcsak elmennek. Aztán csak akkor lássa őket, mikor a háta közepét. A rokonok miatt valójában nem bánkódott. Annyit már tudott az életről, hogy ne érezze szerencsétlennek magát miattuk, de az anyósa viselkedését továbbra is fájlalta. Ahányszor ránézett, annyiszor szorult össze a szíve, s minduntalan ott motoszkált benne a gondolat, mi lesz így velük, hogy fognak közös fedél alatt élni.
Péter taxikat rendelt. Maguk nem mentek ki a pályaudvarra, csak a kis térre, a taxikhoz kísérték a vendégeket. Géza beszállás előtt azt mondta:.
- Van saját kocsim, de vidékre még nem furikázok rajta. Hétfőn este viszont ott vagyok a vonatnál értetek.
Péter köszönte, aztán anyjával búcsúztak. Erzsi megölelte a fiát, s újra a gondoskodó anyja volt, azt kérdezte :
- Beszéltél a rokonokkal a bútor helyéről ?
- Borozgatás közben. Mindenki ajánlott valamit. Gézáék fészert, keresztapámék egy üres szobát, majd később bútorozzák be, Bandi bácsi az anyósa öreg házát, üresen áll. Mari néni tanyájával megoldódik a gondunk.
- No, hála istennek! – örült meg Erzsi.
- A tehertaxi előttünk ér le, szólj a szomszédba Sanyinak és Gőzt Palinak, segítsenek lepakolni. A franciaágyat tegyétek be a szobámba, a kanapét tedd be a szentélybe.
- Juci kér valami fekvőhelyet, gondolta, hogy itt biztos akad.
- Add oda a kanapét, egye csuda! A zongorát is tegyétek fedél alá, hátha esik.
Erzsi paprikásan kérdezte:
- Muszáj most leküldeni?! Talán bizony egyetlen napig sincs meg kalimpálás nélkül?!
Péter arca elborult.
- Zsuzsi nem játszik rajta. Édesanyja zongorája. Most lelte meg, nem meri a villában hagyni. Attól fél, hogy közbejöhet valami.
- Nincs nekünk olyan szerencsénk! - szaladt ki Erzsi száján, s hideg pillantást küldött a menye felé.
Zsuzsi akkor éppen Mari nénivel beszélgetett. Péter hangja fojtott indulatról árulkodott.
- Édesanyám, ezt fejezd be, légy szíves! Indulnotok kell. Hú, a hűtőláda! Azonnal kapcsoljátok be. Tetejére mehetnek a dobozok. A zongorát az előszobába tedd, arra is pakolhattok, de csak könnyebbeket!... Zsuzsitól is köszönj el, édesanyám.
- Majd Marink elköszön helyettem is, nagyon jóban vannak. – mondta Erzsi mérgesen, s beült a kocsiba. Péter sóhajtott, s ment Zsuzsiékhoz. Mari néni csupa szívjóság volt, ölelgette őket.
- Szeret bennünket az Isten, valósággal szeret. – mondta örömmel, s csak nehezen tudták beültetni a taxiba, búcsúzkodott volna még hosszan.
Mikor elindultak a taxik, Péter átkarolta Zsuzsi vállát, s úgy néztek utánuk, integettek is illendőn.
- Örülök, hogy eljött a rokonság.– mondta Péter elégedetten – Évekig sértődtek volna.
- Mari néninek én is nagyon örülök…, - felelte Zsuzsi csendesen – Kár, hogy kicsit nagyothall.
- Gyerekkorában rosszul kezelték ki egy betegségből, de ezzel együtt is áldott jó lélek. Legkedvesebb mind között. Anélkül ajánlotta fel a tanyáját most is, hogy kértem volna. Meghúzza magát a konyhájában...- mondta Péter mosolygás alá rejtve megilletődését, s bementek a villába.
Egész napos csomagolás várt rájuk. Kettesben fogtak hozzá. Kláriék nem tudtak segíteni, vidékre utaztak rokonlátogatóba. Bélára is csak déltől számíthattak, addig dolga volt valamerre. Zsuzsi nyugtalanul nézett szét a hallban, hol is kezdjék.  Péter beszerzett a csomagoláshoz időben mindent, szekérderéknyi kartondobozt hozott, tucatszám nejlonzsákokat, több kilóra való újságpapírt a befőttekhez.
Úgy döntöttek, a szobákkal kezdik a csomagolást. Először a szekrények tartalmához fogtak. Kozma nem tartott igényt a rongyokra, ahogy nevezte Rózsi ruhatárát. Lemondott az ágy, s asztalneműkről is. Zsuzsi szívből örült. Nevetve mondta, lesz stafírungja. Régebben eszébe sem jutott az ilyesmi, de mióta ismerte Péter édesanyját, gondolt rá. Péter tartotta a nejlonzsákot, Zsuzsi egyenként akasztotta le Rózsi ruháit a vállfákról, bedobta a zsákba, s sóhajtva mondta:
- Minden modell egy kisebb vagyonba került, most ingyen se kellene senkinek.
Péter ráfelelte :
- Így múlik el a világ dicsősége!
X/C
Mire eljött a dél, a zöld szalon egyik sarkában magasodtak a megtömött nejlonzsákok. Zsuzsi gondosan ráírta valamennyire, melyik ágynemű, melyik más. Az ágyneműt előreküldik, a többi maradhat a bútorokkal. Mindent becsomagoltak, Péteréknek a bútorszállítás napján nem lesz rá idejük.
Leültek egy kicsit pihenni, Péter körbejártatta tekintetét.
- Már kérdezni akartam néhányszor, hogyhogy nincsenek festmények a villában, vagy Kozma már elvitte őket?!
- Nem is voltak. Rózsi nem szerette a festményeket. Hoppá! Most esett le a tantusz! Volt egy tehetséges festő srác Révházán valamikor, Imre mesélt róla. Még  jóval a háború előtt kivándorolt Amerikába. Nevet is szerzett, aztán hamarosan meghalt az itthonról vitt tüdőbajában. Amíg itthon élt, gyakran volt a Takács nagyapáméknál. Kezdem hinni, hogy ez a fiú sokat jelentett Rózsinak, Tegnap este megkérdeztem Béla bácsit mellékesen, hogy otthon miért nem udvarolt Rózsinak, ha már akkor is tetszett neki. Azt felelte szintén mellékesen, hogy Rózsi érdeklődését akkoriban lekötötte egy reményteljes fiatalember, akit aztán fiatalon elvitt a szegény emberek betegsége. Ez csakis a festő srác lehetett. Tőle kapta Rózsi azt a szomorú búcsú képeslapot, a kis vásári gyűrűt, a fél mézeskalács szívvel, amit a fehérneműs dobozában találtam. Nem csodálom, ha aztán nem tudott festményekre nézni. Beérte a rézkarcokkal. Nekem is jobban tetszenek. Az a balett-táncos csoport a kedvencem. Színes, mozgékony, szinte érzi az ember a tánc lendületét. Szívesen megtartanám magunknak.
Pétert nem érdekelte Takács Rozália hajdan megélt szerelmi története. A rézkarcokról tudott volt, hogy Kozma igényt tart rájuk, ahogy a velencei tükörre is. Néhány szóval emlékeztette Zsuzsit, hangjában mintha rosszkedv bujkált volna, mikor hozzátette :
- Otthon már elharangozták a levesmarsot, Zsuzsikám!
Zsuzsi értett a szóból, s kiment a konyhába. Mikor megmelegítette a maradékot, visszament a szobákba. Péter a zöld szalonban már leszerelte a csillárt, átvitte a létrát az empire-be, s indult rajta felfelé.
- Ne fogj hozzá, kedves, meleg az étel! – mondta Zsuzsi kérőn.
- Ezt még leveszem, mert aligha jön le magától. - morogta Péter
- Addig kihűl minden . - próbálkozott Zsuzsi újra.
Péter rákiáltott a létra tetejéről.
- Akkor majd megmelegíted megint! Be akarom ezt fejezni, mert elmarad. A szállítás napján ilyesmire nem érünk rá. Vagy hagyjuk itt ? Szükségünk lehet rá, nem ?! Akkor meg hagyj dolgozni, édes életem!
Zsuzsi nem felelt, csak befele sóhajtott. Hiszen ebéd után is leszerelhette volna. Visszament a konyhába, s hirtelen sírós kedve támadt. Úgy érezte, valami megváltozott köztük, s ettől kétségbeesett. Péter hamarosan megjelent, nem nézett Zsuzsira, csak sürgetőn kérdezte:
- Akkor ehetünk végre ?! Igyekezz, életem, farkaséhes vagyok.
- Ülj le, kedves, tálalok… - felelte nyugodt hangon, s az asztalra tette a lakodalmi húslevest. Péternek tette félre külön, hiszen annyira dicsérte.
Péter a gőzölgő tál felé intett.
- Ezt felejtsük el, életem, adj valami laktatóbbat!... Bográcsos nincs, vagy sült hús ?
- Van. Hal is maradt, melyiket adjam? – kérdezte, s elvitte a levest.
- Jöhet egymásután… - mondta Péter, aztán elkapta Zsuzsi kezét, megcsókolta sebtében, s elmosolyodva mondta – Maradj mindig ilyen szelíd asszonykám!
Zsuzsi mosolygott, de nem felelt. Leült maga is, éppen csak hozzáfogtak az ebédhez, mikor berobogott az ügyvéd, s már az ajtóból kérdezte:
- Hagytatok valamit? Kopog a szemem az éhségtől.
Zsuzsi nevetett.
- Tessék jönni. Van hal, bográcsos, és sült hús... Melyiket adjam előbb?
- Amilyen éhes vagyok, bármi jöhet, csak sok legyen! - mondta Béla, s lehuppant a helyére.
Zsuzsi fejében megfordult, hogy megkínálja a levessel, de nem akart még egy kudarcot, így elébe tette a vastagját. Nagy tál sült hús volt, Péter éppen akkor fejezte be a halat, nyúlt maga is a sült után. Versenyt falatoztak az ügyvéddel, miközben Béla azt mondta jókedvűen :
– Látom, kislányom, már tudod, hogy mivel lehet jól tartani a férfiembert!
Péter felnevetett:
- Én tudok rá más módot is!
Béla is nevetett.
- Az sem rossz, ha jobban meggondoljuk!
- Ha már gondolkodnod kell rajta… - jegyezte meg Péter évődőn.
Béla felhorkant.
- Ha arra célzol, amire gondolok, melléfogtál, barátocskám! Régen voltam ilyen lendületben.
Zsuzsi ámult. Eddig nem hallotta őket így beszélni egymással. Péter is többet engedett meg magának, Béla bácsiból is hiányzott a szokásos tartózkodás.
Péter arca elborult.
- Merthogy ?! - kérdezte valamiféle kihívással a hangjában.
- Na, hallod ?! Csodálatos asszony az édesanyád!
Péter elvörösödött, de mielőtt megszólalhatott volna, Zsuzsi sietve mondta :
- Igaza van, Béla bácsinak! Anyuka valóban aranyos ... Most ugyan még szomorú, de majd megbékél… Addig is türelmesek leszünk, igaz, kedves ?!...Türelmesen elnézők!
Péter megértette a figyelmeztetést, s nem szólt. Végighallgatta fegyelmezetten azt is, hogy anyja meghívta Bélát Révházára, halpaprikásra. Csak akkor bukott ki belőle a lázadozás, mikor kettesben kimentek az éléskamrába, hozzáfogtak újra a csomagoláshoz, most a befőtteket dobozolták. Dohogva mondta :
- Még csak nem is titkolja! ... Becsülöm, de anyám dolgában régimódi vagyok. Anyámat sem értem. Engedi, hogy nótázzon a fülébe, tetejébe meghívja halpaprikásra.
- Béla bácsi ügyeskedhette ki.
- Nehézséget. Ráismerek anyámra, csuda büszke a főztjére. Majd megtapasztalod. Ha a kedvében akarsz járni, töröld ki a tányérod.
Zsuzsi kedvetlenül gondolta, hogy alighanem tapasztalja majd. Ha nem engedi be a konyhájába, kénytelenek lesznek elfogadni a főztjét. Bágyadtan mondta.
- Anyuka főz majd ránk.
- No, már megbeszéltétek?! Örülök neki. Több időnk marad egymásra.
 X/D
 Zsuzsi bánatosan vette tudomásul, hogy Péter egyből lemondott a főztjéről. Szerette volna, ha kicsit sajnálja előbb. Anyósa szavai, Péter könnyű lemondása tovább keserítette. Gondolt egyet, s azt mondta:
- Hétköznap nem ehetnénk a kórházban ? Anyukát se terhelnénk. Nekünk is kényelmesebb volna, ha ebédidőben nem kellene oda-vissza motorozni.
- Ezt még meg kell gondolnunk, életem! Eddig is hazaugrottam délben. Motorral pár perc. A kórházi koszt egyébként sem jó, csak ügyeletben ettem meg. Anyám főztje nagyságrendekkel jobb.
Zsuzsi gondolta, a kórházi kosztot szívesebben enné mégis, mint azt az ételt, amit kényszerből tesznek elé, bármilyen ízletes is.
Péternek más járt az eszébe. Tudta, hogy Zsuzsi otthon marad, de nem akarta még keseríteni vele. Úgy gondolta, minél később tudja meg, annál jobb, hiszen boldogtalan lesz. Zsuzsi hangja zökkentette ki a gondolataiból.
- Éjjel is ügyelsz majd?
- Egyelőre nem. Most van néhány többgyermekes kolleginánk, váltják egymást az éjszakai ügyeletben, hogy nappal otthon lehessenek a családdal.
- Hány gyermekük van? – kérdezte Zsuzsi megélénkülve.
- Kinek négy, másnak öt, de háromgyermekes is van köztük, annak is jó ez a beosztás...- mondta, s felnevetett - Tényleg! Csak most látom, milyen szapora fajta a révházi. Alighanem, benne van kisvárosunk levegőjében. Ha csakugyan nagy családot szeretnél, nem okozunk majd feltűnést.
Zsuzsi meglepődve nézett rá. Szaporította a bánatát ez is. " Ha csakugyan..." Péter úgy beszél dédelgetett álmáról, mintha csak egy kósza ötlet volna, amit másnapra elfelejthet az ember. Eddig azt hitte, Péternek is ez volt a szíve kívánsága. Aztán eszébe jutott Péter régi élete, s megbánta neheztelését. Ha Péter valaha gondolt is rá, nem válhatott álmává, hiszen az utóbbi években már azt sem remélte, hogy szeretni fogja valaki az életben.
Végtelen gyengédséggel ölelte át Péter nyakát.
- Kérek egy csókot! – súgta bepárásodott szemekkel, s elhallgatta, hogy a csókon át bűnbocsánatot remél.
- Soha szebb szünetet! – örvendezett Péter, s az ajkára borult. Megszédítette az odaadó csók, már többet is akart. Lázasan súgta - Szökjünk be egy kicsit a hálóba!
Zsuzsi kacagott.
- Nem lehet. Béla bácsi a keresésünkre indulhat…Hogy jön az ki, hogy bezárkózunk, míg ő dolgozik ?!- kérdezte okkal.
Béla a dolgozószobában csomagolta a könyveket. Péter belátta, de nem mondott le a remélt örömről. Ölébe kapta, kivitte a padlásfeljáró alá, s a dobozok mögött boldog játékba kezdtek, közben egyik szemükkel lesték a folyosót.
Késő estig csomagoltak. Elfogyott a rengeteg papírdoboz, belekerült az éléskamra tartalma. Más egyebet is összepakoltak. Mindenfélét, amit jogosan vihettek. Elhatározták, egy árva szappantartót, kis fogast, elmozdítható polcot, leszerelhető faliszekrényt sem hagynak ott Kozmának. Vegyen magának, van miből. Csak a vitrinekben hagyták benne a kikötött porcelánokat, ahogy az ebédlő tárlóiban a sok étkészletet. Nem nyúltak a torockói szobához sem. Kozmáék majd becsomagolják maguknak, ha akarják.
A vacsorát hármasban költötték el. Béla megint ott maradt éjszakára. Most óvatosságból határozott így. Szomszédaitól hallotta, hogy néhány fiatalember többször kereste a lakásán. Belátta, szüksége van némi védelemre. Péterrel úgy döntöttek, hétfőn beszélnek az óriásokkal. Ákos majd kitalál valamit, mert bármilyen fatalista is az ember, önként nem szalad bele a pofonokba.
Beszélgettek vacsora közben. Zsuzsi elszánta magát, s megemlítette, hogy nagyon nehezére esik lemondani néhány kedves tárgyról. Egymásután sorolta, hogy mi mindenre gondolt. Segítséget várt, biztatást, de Péterék egyetlen szót sem szóltak, csak ettek jó étvággyal, mint akiket a hasukon kívül más nem érdekel.
Zsuzsi elhallgatott, s lehajtotta a fejét. Így nem látta, hogy a falatozók tekintete összevillant cinkos mosollyal. Ez egy ilyen nap volt, s még nem ért véget. Béla szóba hozta a pénzt. Az irodájában volt a páncélszekrényben, s megkérdezte, mi legyen vele. Maradjon egyelőre ott, vagy tegye be kamatozásra, esetleg magukkal viszik. Zsuzsi mozdult, hogy Péterrel megbeszélje, de Péter nem figyelt rá. Egyedül döntött. Azt mondta, leviszik a pénzt, legyen kéznél, ha szükség van rá. Béla aggodalmaskodott. Nem tartotta szerencsésnek a pénz utaztatását. Gonddal mondta, levinné őket a kocsiján, de éppen kedden reggel van egy fontos bírósági tárgyalása, nem érne vissza időben. Zsuzsi közben arra gondolt, Péter megkérdezte volna még pár nappal előbb, most eszébe sem jutott. Miért változtak meg a dolgok. A házasságkötés hozta volna magával? Nem örült a gondolatnak.